Így pár hét elteltével úgy éreztük ideje kimozdulnunk szeretett városkánkból ezért szombaton meglátogattuk a környék nagyvárosát, Jönköpinget, néhány diák társaságában. Ez egyébként Svédország 9. legnagyobb városa a kb. 90 ezer lakosával. Izgatottan vártuk a kis kirándulást, ugyanis már mindenki már sokat mesélt a helyről, a diákok közül többen is ott élnek és ingáznak a város, illetve Mullsjö között. (Az egyik volt kollégám szerint azonban az egyetlen említésre méltó dolog az volt Jönköpinggel kapcsolatban, hogy itt gyártják a wc papírt, szóval én aztán különösen kíváncsi voltam!) Busszal/vonattal kb. 40 perc odajutni, szóval egyáltalán nem vészes, bár hétvégén nincs nagy választék a járatok között.

Kicsit aggódtunk az időjárást illetően, de fellélegezhettünk, mivel érkezéskor verőfényes napsütés várt minket. Mivel a városban épp most van egy Södra Vätterbygdens konstrunda nevezetű kiállítássorozat, ezért a városnézést összekötöttük a kiállítások meglátogatásával. Összesen 120 művész alkotásainak megtekintésére van lehetőség a város különböző pontjain, a kiállítók között pedig vannak, akik egykor a folkhögskola diákjai voltak.

Szinte minden helyszínen szóba elegyedtünk a látogatókat fogadókkal, (ők legtöbbször maguk a művészek voltak), az egyik helyszínen pedig épp a művész feleségével beszélgettünk, akiről kiderült, hogy szintén magyar, azonban 7 éves kora óta Svédországban él, de még így is jól beszéli a nyelvet, pedig a szüleivel is főként svédül kommunikált.

Engem megfogott a város hangulata, annak ellenére, hogy nem sikerült az egészet bejárnunk, de hát valamit hagyni kell a következő alkalmakra is. Az abszolút kedvencem a Jönköpings läns museum volt, ott is a John Bauer részleg. John Bauer jönköpingi születésű illusztrátor volt főként svéd nép- és tündérmesékhez készített illusztrációkat. A múzeumban természetesen mindenféle dolgot meg lehetett vásárolni az ő illusztrációival, azonban a legjobb az, hogy mi magunk is részesei lehetünk ennek a világnak, a múzeumban lévő elvarázsolt erdőnek köszönhetően. Még jelmezt és kiegészítőket is választhattunk, hogy tényleg teljes legyen az élmény! Én tényleg újra gyerekként éreztem magam és ha lehetne beköltöznék abba az elvarázsolt erdőbe.

Az estét némi iszogatással töltöttük, de mivel reggel 10-től úton voltunk, este 8 körül úgy döntöttünk, vége a bulinak, ideje hazaindulni. De ahogy már említettem, szerintem még jópár alkalommal meg fogjuk látogatni Jönköpinget.

Puss och kram,

Aurél

Az eredeti bejegyzés itt található: https://mullsjoikalandjaink.blogspot.com/2019/09/

A napokban ért véget egy éves EVS önkéntességem Lengyelországban. Tavaly döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam egy másik országban, de mégsem egy túl távoli és extrém helyen, hiszen Lengyelország a középkorban egy nagy közös királyságot alkotott Magyarországgal, tehát egy magyar mindig otthon érzi magát lengyel fivéreinknél, ezt meg merem kockáztatni. Tehát a lényeg az, hogy a végzettségemnek megfelelő projektet kerestem, így kerültem Malborkba egy barátságos általános iskolába, ahol a testnevelés és angol órákon segítettem a tanároknak, legjobb tudásom szerint.

 Az egész projekt eseményeit és folyamatát is hasznos lenne megosztani az olvasóval, ám inkább megpróbálom kiragadni a lényeges momentumokat, azok számára, akik vacilálnak vagy már majdnem egy kiutazás előtt állnak stb.

Az egész év olyan volt, mint amilyennek lennie kell. Kétszer is voltunk nemzetközi tréningen, ahol sokrétű és izgalmas feladatokon keresztül ismertük meg egymást és sajátítottunk el közösségépítő játékokat. Mint minden önkéntes én is tapasztaltam jót és rosszat, elkövettem hibákat és voltak kiváló húzásaim is, talán a program végére jobban látja magát az ember kívülről.

Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam miért érdemes EVS programra jelentkezni és kinek, kiknek ajánlom ezt a tevékenységet.

Talán ami a legfontosabb, el kell dönteni, milyen céllal jelentkezünk. Mit szeretnénk elérni és miért akarjuk elérni. Erre a kérdésre nem mindenki tud válaszolni.  Kiválasztani az országot, utánanézni mégis mennyibe fáj ott a mindennapi élet.  Döbbenet, hogy sok olyan önkéntes van, aki kimegy - nem ugranak a helyiek a nyakába egyből( vagy később sem) és hát ezért hazajön,aztán csak a rosszat írja le és mondja el a környezetének. Rosszul teszi.

Az EVS a sokat szidott Europai Unió egyik legnagyszerűbb lehetősége, népszerűsége és értéke mégsem olyan hazánkban, mint amilyennek lennie kéne. Nyilván, vannak szerencsétlen szituk, de ezzel foglalkozni nem túl célszerű. A pozitívumokra ildomos fókuszálni. Az a fiatal, aki meg akarja méretni magát, tágítani szeretné a világképét ( ami napjainkban ebben a végtelenül manipulált médiával van  súlyosan mérgezve) és új: hús-vérismeretekkel a zsebében szeretne hazajönni, annak vállalnia kell ezeket a nehézségeket, amik bizony szembe fognak jönni vele, kikerülni őket nem lehet.

Van lehetőség rövid, középhosszú és egy teljes évre is menni, ez is rendkívül fontos, hogy ezt mérlegelje az ember. A végső konklúzió az, hogy milyen következtetéseket von majd le ebből, jót vagy rosszat-ugyanakkor az értékes dolgok sosincsenek ingyen, azt gondolom.

Egy szó mint száz, nincs még egy olyan lehetőség, hogy az ember elmegy gyakorlatilag bárhova, a szállását fizetik, az étkezésére is kap elegendő pénzt és még tanulhat is( ha akar-mert az önkéntes nem rabszolga, semmire sem kényszeríthető, a kezében van a lehetőség mit kezd az idejével), nettó jó biznisz, ha reálisan nézzük. Ellentmondásos is, mert bizony kellő elszántság és céltudat nélkül valóban időpocsékolás is lehet, lesz ( már akinek) Hangsúlyozom: az önkéntes nagyon sok feladatot kaphat és rajta áll, mennyit teljesít belőle. Nem fognak feláldozni a főtéren ha nem csinálod meg, de ha hazamész, jöhet a depresszió hogy milyen gyenge volt minden. Van, ahol zaklatni kell a vezetőséget, van ahol minden adott, változó, de ez rendkívül fontos eleme az önkéntességnek, hogy a jelentkezőnek kell proaktívnak lennie, az ő dolga, hogy beillessze magát a nagy képbe, ebben senki sem tud és fog segíteni. Ennek a minősége határozza meg a program sikerességét, vagy kudarcát. Rossz a koordinátor, nem segít stb, benne van a levesben, de minden követ meg kell mozgatni, hogy ezen változtasson.

Elismerem, mindenki más és más, de ha egy önkéntes úgy jön vissza, hogy azt mondja, hát nem döglöttem bele a munkába, senkit nem érdekelt mit csinálok, jókat buliztam és megismertem új embereket-az nem teljesítmény. Ezzel nem lesz beljebb. Pálcát törni nem szeretnék, de én ezt így látom. A saját elvárásoknak kell megfelelni. Nem szeretnék túl sokat okoskodni, pedig büszke vagyok arra, hogy a saját környezetemet és a folyamatokat már jobban átlátom az EVS miatt. Sokkal több kérdésemre tudom a választ.  Az új emberek miatt, a történetek miatt, amiket hallottam, amiket átéltem, és amik még mindig folyamatban vannak, vagy örökké tartanak.

Végezetül megosztom az olvasóval a saját történetemet, hogy valami konkrétummal is szolgáljak. Az egész malborki élethez hozzátartozik, hogy mindannyiunknak volt egy közös mentora, aki minden hónapba elvitt minket kirándulni, közös ebédre, sütögetni, múzeumba stb. Ha ő nincs, minden más lett volna, gyakorlatilag mindenki anyukája volt.  Ami engem illet én szakmailag akartam fejlődni, a tanítás mindig is kedves volt számomra, a gyerekekkel való foglalkozás abszolút közel áll hozzám. Ezzel párhuzamosan viszont a fejembe vettem, hogy a lengyelt, mint idegen nyelvet elsajátítom és egy év után úgy jövök majd haza, hogy kényelmesen tudjak egy lengyellel beszélgetni.  Abban a balga tévedésben éltem, hogy ha mindenki lengyelül beszél hozzám és szépen járok az órákra, minden majd jön magától, egész nap azt hallod belejössz, rádragad. Hát ez nem igazán jött össze, a kezdeti lelkesedés hamar frusztráltsággá alakult, 4-5 hónap után sem léptem előre semmit, a kérdésekre bólogattam, hogy hamarabb kikerüljek belőlük, nem volt jó, nem ízlett. Szerencsémre a koordinátorom ezt jól látta és január végén leült velem beszélgetni. A felénél jártunk akkor. Kristóf, klassz srác vagy, de hadd legyek őszinte: nem fejlődsz. Hol vannak a nagy célkitűzéseid? Mi lenne, ha belehúznál. Ezen erősen elgondolkoztam, tudtam, hogy igaza van de fogalmam sem volt, mégis mi lenne a megoldás. Bár az erős kritika valamiért eddig ismeretlen erőket mozgatott meg bennem. Lehetőséget kaptam( eddig is megvolt de nem éltem vele), hogy beüljek még plusz órákra, amik elindítottak bennem valamit, de az áttörés még mindig váratott magára.

Aztán február közepén, már nem is tudom hogyan és hol, de találtam lengyel hanganyagokat, történeteket egy oldalon. Podcasteket kezdtem hallgatni, megtetszett az előadó hangja, stílusa és a kezdeti rövid hallgatások kezdtek elhúzódni, 30 percekből lettek órák, egy-két óra, majd 4-5 óra is.  Különböző történeteken keresztül sok ismétléssel hallgatni, majd jegyzetelni kezdtem és a fejlődésem nagyon felgyorsult. Elkezdtem bátrabban megszólalni, az utasításokat is megértettem, hiszen a hanganyagokban visszahallottam őket, mint a puzzle kezdtem egymásra rakni a darabokat. Nem tudom meghatározni és őszintén szólva nem is érdekel, hogy most pontosan melyik szinten vagyok, a napokban több lengyel interjún is voltam, ahol mindenre lengyelül kellett válaszolni és a kiejtésemre stb nem volt panasz, nekem ez már óriási előrelépés, mégis tisztán tudom melyek azok a dolgok amiket még fejleszteni kell, az út adott. Eljutottam arra a szintre, hogy megszerettem azt a nyelvet, ami korábban csak bosszúságot okozott és amit nem tudtam megízlelni sem.

Ez az én történetem, nem kell mindenkinek megtanulni a célország nyelvét, de az én példám talán jó lehet arra, miért is jó egy ilyen program.  Elnézést kérek mindenkitől, aki túl nyersnek tartja az írásomat, félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy én voltam az év önkéntese. Hálás vagyok a programnak, az embereknek akikkel megismerkedtem és akik egész évben elviselték a sokszor túl kritikus hozzáállásomat. Óriási öröm számomra, hogy sikerült nagyon közel kerülni a kitűzött célokhoz és megerősödve folytatom tovább az utamat.  A sorsom úgy alakult, hogy kint maradok, meglátjuk, hogy tudok majd megfelelni a kihívásoknak.

Ha újra jelentkezhetnék, egy percig sem haboznék, kívánom mindenkinek, hogy éljen a lehetőséggel és sok sikert hozzá!!!

Litvániában voltam önkéntes közel fél évig a második legnagyobb városba Kaunasban. A városhoz közeli (1-1,5 óra) regionális parkban önkénteskedtem. Egy spanyol önkéntes volt a társam, az elején voltak súrlódások kettőnk közt, de idővel nagyon jó viszonyba lettünk :) A munka egyáltalán nem volt monoton minden nap majdhogynem más volt a feladat ami jó, mert nem volt az az érzés, hogy egy idő után unalmas. Sok fajta munkát végeztem. Megpróbálom felsorolni az összeset :)

Az elején legtöbbször szemetet szedtünk a túra útvonalak, kilátók mentén sokszor iskolásokkal, gyerekekkel együtt. Fű nyírás, fűnyíró géppel és fűkaszával. Padok és kisebb “menedék” házak festése. Az elhasználódott, megkopott túra útvonal festések eltávolítása majd újra festése. “Monitoring” ami annyit tesz, hogy a turisták által népszerű helyeken pár órán keresztül megkellett számolni hányan érkeztek, mivel (autó, bicikli stb.) mit csináltak (sport, piknik, fürdés stb.) Kicsit hasonló ehhez a feladathoz amikor fel kellett mérni a turista útvonalon az infrastruktúrát. Fel kellett jegyezni, hogy mi van ott és miből mennyi van pl hány pad, kerítés, híd, parkoló ilyesmi. Ha valami kár, szemét volt arról képet csinálni és feljegyezni a helyét. Sajnos sok volt az összefirkálás, szemét. Utána visszamentünk, összeszedtük a szemetet és próbáltuk helyrehozni a károkat. Az iskolai időben majdnem minden héten jöttek a látogatói központba gyerekek tanulni a természetről és parkról. Minden ilyen esemény egy kis mini túrával zárult az erdőben, ilyenkor fényképeket csináltam meg igyekeztem, hogy egy gyerek se vesszen el az erdőben :) De ezen felül havonta egyszer egy hétvégén jöttek a mi “ranger” eink ők nem cserkészek, de hasonló. Gyerekek, akik szeretik a természetet és egy jót szórakoznak a hétvégén. A gyerekek 5 és 13 év közötti korosztály volt, annyit azért megjegyeznék, hogy mindenki gyerek a kicsitől a nagyig nagyon jól beszélt angolul néhányan pluszba meg oroszul is. A magyar oktatás meg kérdezhetné a litvánt, hogy mi a titkuk :) Ezeken a hétvégéken (péntek délután jöttek és szombaton délután mentek) sokfajta programunk volt a gyerekeknek. Például, orientációs játékok, kaptak egy térképet és megkellett találniuk bizonyos pontokat, ahol volt valami természettel kapcsolatos feladvány. Csoportos játékok, memória játék igazából minden játéknak, amit játszottunk, képesség fejlesztő játékok voltak. Talán a foci ami talán kevésbé volt hasznos :D De egyszer játszottunk és utána mindig azt akarták, ami fura volt hiszen Litvániában a kosárlabda az ami nagyon népszerű és nagyon jók is benne világviszonylatban is. A játékon kívül csináltam különböző kvízeket Litvániáról, a litván természetről a gyerekeknek. Minden ilyen hétvége egy tábortüzös sütögetéssel zárult, ami mindig szuper volt :) A parkkal volt lehetőségem számos másik parkba szerte Litvániában eljutni, amik nagyon érdekesek voltak mert nálunk ilyenek nincsenek. Például az egyik parkban a hatalmas mocsárban kiépített turista utat jártuk be. De voltunk a Curonian Spit (UNESCO világörökség része) nemzeti parkban, ami tejesen egyedülálló, hatalmas homokdűnéivel Európába. Szóval lényegében nyaraltam, láttam sok dolgot csak teljesen ingyen. Emellett mondhatni igen sokat utaztam Európán belül, a török barátommal csináltunk egy hetes utazást, Hollandia, Belgium majd Franciaország. Párizsban például egy ex önkéntes szállásolt el minket, akit itt ismertünk meg :) Az önkéntes társammal a balti országokat, Dániát, Svédországot és a Oroszországot néztük meg.  Ezek az utazások teljesen abból lettek finanszírozva, amit itt kapunk. Természetesen, ha ügyesen csinálod, spórolsz akkor nem lehetetlen semmi :) Egyik alkalommal oda vissza 400 km tettünk meg stoppal a Balti tengerig ezzel megspórolva közel egy repülőjegynek az árát :D Összeségében ez a fel év nagyon jó volt, láttam rengeteg mindent, barátaim lettek szerte Európában. A litvánok akiket megismertem nagyon barátságosak és befogadóak, amikor megtudták, hogy önkéntes vagyok mindig megköszönték, hogy itt vagyok és teszek valamit Litvániáért �Az angolom is rengeteget fejlődött. Szóval én ajánlom mindenkinek, kicsit “kinyílik” a világ ha megismersz más kultúrákat is :)

Két hónapot töltöttem önkéntesként Latinovacban (Horvátország), az Eko Centar
nevű civil szervezetnél. Az Eko Centar elsősorban a permakultúrára és a
környezettudatos életmódra fókuszál, ennél azonban jóval összetettebb feladatok,
élmények és tapasztalatok várnak az ide érkezőkre.

Önkéntességem 2019. április elsejétől május végéig tartott; e két hónapot tíz,
szintén két hónapra érkező önkéntessel, és négy hosszú távú (6 hónapra érkező)
önkéntessel töltöttem. Azt hiszem, bárhova is megy az ember, a legfontosabb, hogy
milyen csoport veszi körül, és elsősorban a csapattól függ, hogyan érzi magát. Én nagyon
szerencsésnek mondhatom magam, mert hihetetlenül nyitott, rugalmas, kíváncsi,
érdeklődő, de egyben tapintatos és figyelmes emberek társaságában tölthettem
önkéntességem két hónapját. Akár a kötelező feladatokról, akár a szabadidős
tevékenységről van szó, mindkét esetben egységes csapatként tudtunk működni, és
ahogy tudtunk, segítettünk egymásnak. Nem könnyű két hónapon át szinte állandóan
társaságban lenni, de itt mindenki tiszteletben tartotta a másik egyéni és szociális
igényeit, ami megkönnyítette az együttélést. Habár nagyon gyorsan és könnyen
összebarátkoztunk, néhány csapatépítő játék is segítette az összekovácsolódást.

Csapatépítő játékok

Feladataink igen színesek voltak és széles skálán mozogtak. Elméleti és gyakorlati
képzéseken vettünk részt, melyek magukba foglalták a kertészkedéstől, komposztálástól
kezdve a renováláson, építkezésen át a fesztiválszervezést is. Feladataink nagyobb része
a május elején megrendezett Tavaszi Fesztiválra való készülődést jelentette – színpadot
építettünk, különböző játékokat, programokat szerveztünk gyerekeknek, felnőtteknek
egyaránt, egy kis interkulturális színezettel. A készülődés során érdekes volt látni és
megismerni a többiek országát, kultúráját, emellett azonban azt kell mondanom, hogy a
saját országomhoz és kultúrámhoz is közelebb kerültem.

A „tanteremben”

Színpadépítés, kertészkedés, készülődés a Tavaszi Fesztiválra

Ezt a folyamatot erősítették a „nemzetközi estek”, melyek során mindenkinek el
kellett készítenie országa legjellegzetesebb fogásait (vegetáriánus kiadásban), s egy
rövid, főleg személyes élményekből táplálkozó prezentációval be kellett mutatnia
kultúráját és saját magát, a saját helyét ebben a kultúrában. Számomra nagyon érdekes
volt megtapasztalni, hogy mekkora feladatot és némi nehézséget is jelent a saját
kultúrám bemutatása, hiszen beleszülettem és abban nőttem fel, s ahhoz, hogy be tudjam mutatni, kicsit kívülről kellett szemlélnem – ilyen pozícióból még sosem
tekintettem Magyarországra, s nagyon hálás vagyok ezért az élményért.

Rakott krumpli, perec… magyar-német nemzetközi est, előtte-utána :)

A csoportos munka mellett egyéni feladatot (personal project) kellett
választanunk – ideérkezésünk után nem sokkal ki kellett gondolnunk egy személyes
projektet, amit a két hónap alatt véghez akarunk vinni. Én az Eko Centart jelző táblák
renoválását választottam, ami egyszerre volt alkalmas arra, hogy fejleszthessem
manuális készségeim, illetve hogy segíthessek még inkább felhívni az emberek figyelmét
a szervezetre.

A projektbe tartozó csoportos és egyéni feladatok mellett munkánk fontos részét
képezte az, hogy segítsünk a faluban lakó idősebb embereknek, pl. a téli tűzifa
begyűjtésében, elhelyezésében, illetve más feladatokban a kert és a ház körül.
Számomra maradandó élmény volt az erdőben töltött nap, mely során megtanultunk fát
aprítani. Ennek később nagy hasznát vettük, mert az önkéntesek számára fenntartott
konyhában a hideg időben könnyen tudtunk tüzet rakni a kályhában.

A fizikai munka mellett a permakultúrához kapcsolódó kurzusokon is részt
vettünk, melyeket a koordinátorok tartottak, s habár eddig is próbáltam
környezettudatosan élni, bizonyos új információk igen revelatívak voltak számomra.
Emellett más jellegű szellemi tevékenységre is lehetőségünk adódott: az egyik önkéntes
társammal angol órát tarthattunk a szomszédos faluban lévő általános iskolában a
felsőbb osztályokban.

Emellett alkalmunk nyílt ellátogatni egy középiskolába, ahol feladatunk elsősorban
az önkéntesség promotálása volt a gimnazisták körében.

Szabadidőnkben időnként dolgoztunk és segítettünk a faluban lakóknak, de a
hosszabb szüneteinket utazással töltöttük. Általában keddtől szombatig dolgoztunk,
reggel kilenctől délután egyig, majd délután öttől hétig, de a koordinátorok úgy
szervezték, hogy legyen néhány három- vagy négynapos hosszú hétvégénk is. Első utunk
Zágrábba vezetett, ahonnan könnyedén meglátogathattuk a Plitvicei Nemzeti Parkot,
valamint a tengerpartot is (Zadar városát), májusban pedig Szarajevóban töltöttünk egy
hétvégét. Utazásainkat könnyen meg tudtuk szervezni, s tekintve, hogy az Eko Centar
szállást és a munkanapokon napi háromszori étkezést biztosított, a havi zsebpénzünk
fedezte az útiköltségeinket.

Zadar és Szarajevó :)

Az Eko Centarban töltött időszak életem első önkéntes projektje volt, a
szervezet és a falu is kedves, nyitott, barátságos környezetet és atmoszférát biztosít az
önkéntesek számára, a koordinátorok segítőkészek és igyekeznek mindent megtenni
azért, hogy az önkéntesek jól érezzék magukat. Akár szabadidejüket is arra fordítják,
hogy velünk foglalkozzanak; én például külön horvát órákat vehettem az egyik
koordinátortól, Danijelától, aki szinte kérés nélkül ajánlkozott arra, hogy segítsen
nekem. Külön ki kell emelni, hogy a munkanapokon mindig remek és nagyon finom
vegetáriánus ételeket biztosítottak számunkra! :)

Örülök, hogy megtanulhattam vályogfalat építeni, természetes anyagokból
szigetelést készíteni, összességében annak, hogy tapasztalatot szerezhettem többféle
kétkezi munkában.

Vályogfal – épülés közben és már majdnem készen, illetve szigetelés

A kezdetekben nem is gondoltam, hogy egy pici faluban is ennyi élmény vár rám,
hogy minden nap ilyen változatos lehet, de ez a két hónap megtanított arra, hogy az
élményeket mi magunk teremtjük, s ehhez nem kell egy nagyvárosban élnünk.

A faluban lakóknak szervezett teapartin készült csoportkép :)

Sipos Hédi az European Solidarity Corps program támogatásával Horvátországban volt önkéntes. A projekt küldő szervezete a Fiatalok a Vidékért Egyesület.

Az I came to Latinovac (Croatia) to Eko Centar as a short-term volunteer for two months. This
organization is focusing first of all on permaculture and sustainability but I would say they provide
much wilder variety of tasks and experiences for people who would like to volunteering here. I
spent two months with ten other short-term volunteers, four long-term volunteers, our coordinators
and our wonderful cook. I realized that wherever I go the most important thing is what kind of
people are around me and basically everything depends on the group in which I am. I could say I
was very-very lucky because all the people in the group were incredibly open-minded, flexible,
curious and interested in everything but at the same time everyone was really patient, emphatic and
attentive. When we were working together or when we just had our free-day activities, we always
could work as a good group, and whatever we were doing we could cooperate, we could help,
support and encourage each other. Not easy to be in the company of almost twenty people almost all
the time but in our group everyone tried to pay attention and respect the other’s mood, personal and
social needs which made our life more peaceful and much easier. We were able to conform to each
other and everyone was open to learn from the others. The youngest volunteer was 18 years old and
the oldest (me :D) was 28 but honestly I never felt the age difference between us.

As I have already mentioned, our tasks in Eko Centar were very different and colourful. We
had theoretical and practical courses as well, including permaculture education, gardening,
composting, renovating and building, plastering and also organizing a festival. In April mostly we
were focusing on to prepare and organize the Spring Festival. We were building a new stage,
preparing different activities and programmes for children and adults as well – with some
intercultural tone. During the preparation and our work together was really interesting to get some
introduction into each other’s country and culture but I can say that I have got closer also to my
own country and culture. This feeling was also the result of our intercultural evenings when
volunteers had to prepare some traditional dishes from their country and make a presentation about
their culture, based on their personal stories and feelings. It was strange and very interesting for me
to experience how big task it is and how hard could be to present my own country and culture,
because I was born and raised up in it and to be able to present Hungary I had to look at it from
“outside”, with a stranger’s eyes. I have never seen my country like this before and I am very glad
and thankful for this new feeling and experience.

Besides our group activities and tasks we also had to find a personal project on which we
were working almost from the beginning. I decided to renovate the signs of Eko Centar because
during this job I could improve my manual skills and also I could help to the organization and gave
it more visibility.
One of our most important task was meeting and helping people who live in Latinovac. We
helped them in gardening, cleaning some part of their properties and we also went to the forest to
collect and cut firewood. Besides the physical activities we had permaculture education. I consider
myself as a sustainable person but during our classes I got more eye-opening information about
sustainability and due to our urban permaculture education I hope when I return to Budapest I
would be able to use all the knowledge what I gained in Eko Centar. But we had the chance to
teach as well – once we went to the elementary school in the nearest village and we made English
lesson for the kids. Another special experience was when we went to a high school in Požega to
promote ESC and volunteerism among students.

On our free days sometimes we decided to help more in the village but when we had three or
four free days we were traveling. First we went to Zagreb and from there we could easily reach the
Plitvice National Park and also the seaside, and our second trip was in Sarajevo. We could easily
organize our trips and as far as Eko Centar provided us accommodation and amazing vegetarian
food 3 times per working days, we could save our pocket money in Latinovac and spend it in
traveling.

I did three Erasmus exchanges during my university studies but I have never been a
volunteer before, this was my first volunteering project and I really wanted to try myself in this
position, being and living abroad independently, without the university background. I would say
Eko Centar was a great choice because it is a perfect place to learn not only about permaculture and
sustainability, but also about other cultures, tolerance, how to live in a small village in totally
different conditions what you get used to before. We were here to have an impact on the
community, to meet and help mostly older people from the village. It was amazing to see how
happy they are only because they see us day by day. The organization and all the people from the
village made the atmosphere very warm, friendly and welcoming for all the volunteers, the
coordinators from Eko Centar were very helpful and they did everything for the volunteers to make
their time here unforgettable. I was super happy because besides English I could also practice a bit
Croatian language and everyone was supporting me by the coordinators’ side. I feel very lucky and
glad because I could learn how to build a wall on my own from mud and straw, that I could have
experience in working with simple tools and with my hands. And to be honest, at the beginning I
didn’t even expect that in such a small place such a lot of new experience is waiting for me, that
every day will be so different and I have learnt that we don’t have to live in a big city to have
special moments because we are the ones who create these moments and who make them so special.
Hédi Anna Sipos (Hungary)

Az eredeti írás más ESC önkéntesek írásaival együtt itt található: https://drive.google.com/drive/folders/1kL9PjXbUFQmbf3bl0P-wwNwSIa6Xyclb

I decided, that it is time to summarize the first two months I spent in the country. To be honest, it has passed by so fast, that I didnt even stop and took time to realize how much I've learnt. But lets just start with the beginning...

After two and a half months in Israel, I made a few friends and met some really amazing people who I still miss. It was the first time for me that I left my country and my group of friends for a longer period, and realized that the world has a lot more to offer. In the sense of beauty, values, friendship, love, and human relationships in general. To get to know these special people really blew my mind - the fact, that there are individuals thinking the same way, going through the same struggles and experiences, very far away from my home. It was hard to let this experience go, but now im here, Im definitaly more as a person and I still appreciate that part of my life.

My next stop was France, where I spent 3 weeks which you can read about in my previous post. I was more than excited about this new phase that was ahead of me, in Spain. I really wanted to settle down, i felt a bit exhausted even if few months of travelling doesnt seem too much, but believe me, if youre constantly moving around, it is. I wanted the same people around me for a while, with some consistency and daily routine. I was really tired of constantly saying goodbye...

I had this hungarian friend Noncsi, who told me about this opportunity. She is also a volunteer at this organization. Right now, im doing ESC (European Solidarity Corps), former EVS volunteering for 9 months, and I will finish in December. I live in a small place called Maracena, which is basically a part of Granada city. My job has a lot of variety, starting from making workshops for autistic children, visiting the retired people and making some fun activities for them, also some office work... it depends. Right now, we prepare for the Colonias, which is a 4 turn children camp for 800 spanish niños. I work for the city hall of Maracena, and they provide me accomodation and some money for food and other things. You can look for similar opportunities on the Salto Youth page or in facebook groups like Youth In Action, or Erasmus Projects.

Daniela (Portugal) and emoji games that we still dont know the purpose of

Recycling workshop for old people

Felirat hozzáadása

Lovely volunteers on the cultural café that we organized

After this brief introduction, I will get to more personal things and how I lived this experience so far.
At the beginning (at the really beginning), I have to tell, I wasnt happy. My friends can tell, I was complaining a lot, but my head and heart were still in Israel and in France, so I think, that was a huge hindrance for me to relax and enjoy the moment. On top, I didnt like what greeted me. First of all, I got in a flat with an italian guy, who didnt really speak any language I do (did), so the communication between us was a disaster. I am really the kind of person who likes to live with others, I appreciate a good conversation and things like that, so for me it was disappointing. On the other hand, the other 3 volunteers were 3 girls, and they were already very close and I didnt feel like trying to get into that circle. On top, I didnt know anyone in Granada.

But! That was only the first week. That week really seemed long but just because I didnt do a lot of things, I was talking with my friends on the phone at least to get some emotional support. After that, I told myself that I had enough of this, I need to stop complaining because one thing that I've learnt during my travels is that I cannot live like waiting for the opportunities to fall into my lap. I decided Im going to do something which makes me happy, Im going to go to Granada to meet people from couchsurfing and explore. I requested a bike I went and met a local guy Richard, also some travellers who were really nice. As a small group we even went hiking together. Richard was very knowledgeable and eager to share everything he knows about Spain which I really appreciated.

Hiking around Generalife

Also, when I told him I like drum and bass, goa and psytrance, he advised me to go to Quilombo club, which is still one of my favourite place in the city. Thats how life started to get interesting here... this experience was like a snowball for me, because through couchsurfing and through Quilombo, I met more and more people, and suddenly I realized that now I have to think about making time to sleep.... filling my days with activities wasnt a problem anymore. Even though I wasnt always feeling like that, of course I had some ups and downs, when I felt alone and didnt get along well with the volunteers... that can happen. But these small phases went away pretty quickly, and luckily I could talk about this with my mentor.

Día de la Cruce symbol

Beautiful fields around Maracena

I feel so happy that I can eat whatever I want finally haha

I'm not going to write everything that happened in these two months but I will recall some of the highlights because there are a few.
First of all, when i started to go to quilombo I became really a fan. I met such strange people who were intriguing at the same time, with their own unique style. I had so much fun all the time I went there, and it made me realize how much I love dancing, enjoying those vibes and making connections. Lot of people told me to not go there because its a dangerous place and everyone is wasted there... but what this experience gives me is totally personal and if it fills me up with energy and happyness, then why not. For someone who doesnt share the same moment, its hard to explain, i know.
I think, through this, I became more confident with my body and letting go of my fear of dancing in front of others, because these people really dont care how you look like or what moves do you have... the only important thing is that you enjoy and I definitely enjoyed each time. Also I feel like dancing sometimes is an easier way to connect for me, than starting a conversation.
Thats how i met M, a guy who I liked from the moment I saw him. He was really immersed in the music each time, but one day when I was talking with his friend, he got involved in the conversation. We had really good connection from the beginning and I really enjoyed talking to him because I felt like our brains are wired pretty similarly. And the music was there so at the same time we were floating and enjoying the moment. We painted on each others faces which were very unique moments, but after a while I never saw him again.
Anyways, I know there are more places like this in Granada and I cannot wait to explore them.

Its hard to get myself to sleep with this state of excitement after a party

quilombo venue

Granada festival - La Semana Santa - procession

Another nice experience which happened to me on the first week, was visiting Orgiva and Beneficio. Beneficio is a small place in the mountains, like a permanent rainbow gathering, people living in a community, sustaining themselves by stepping out of society. There I stayed with Asami and Giovanni, a japanese-italian couple who hosted me. I was amazed by their genuine love for simplicity and music. I also realized, i need more than that in my life. I realized i dont want to step out totally from the system because for making a change its not beneficial. Anyways, it was nice to see these peoples lifestyle and they definitely gave me some motivation to learn music because its such a beautiful and pure way of expressing.

Órgiva

El Beneficio

Giovanni gave me this to practice guitar

The fanciest "house" in the community

I met Almud, a beautiful german girl, who is very much into yoga and nutrition, like me, and on top we had very similar experiences in life that we could talk a lot about. We met on a bus by accident on the way to the Bolonias, with a guided trip, and we spent a great day (few hours) there in the sand. She is coming back in september and i cant wait to spend more time with her.

I also met J., on a couchsurfing event, who is a cool british guy and we danced a lot in a reggae club, then in Quilombo. Another time, when M. was there, he invited me to his friends afterparty, which was quite interesting for me. These people are totally different from what I see day by day... their endless love for the beats is incredible, their unique looks capture the eyes and they are so open and accepting... lot of them dont have jobs but they enjoy the waves of music without any difficulty. I felt comfortable with them. We had one huge thing in common - the music. We didnt even have to talk or anything, in order to feel connected, that is what I really like about it.

But I would like to write a bit more about the spanish way of living, through my eyes. First of all, a few basic things which are obvious to everyone who is living here, but not for those who doesnt know anything about the country -

1. The capital is Madrid, not Barcelona (maybe I was the only one who didnt know, in this case ignore this point and dont judge my general intelligence based on this hahaha)

2. The country is huge and there are a lot of dialects, for example in Catalunya they speak catalan, in Valencia they speak valenciano which are very similar to spanish but different as well (for example they say that catalan is more like french).

3. People start to go out usually after midnight, at least the people I know :D And it was hard for me in the beginning, because I am used to a totally different rhythm with no siesta during the day, and with earlier nightlife.

4. There is a siesta every day from 2-5 pm because of the heat.

5. The heat is unbearable during the summer (now already I feel it is too much).

6. Andaluzian accent is different, than in the north of Spain because they leave the "s" letters from the end of the words (eg.: instead of todos, they say todo), most of the time (but I think its not much harder to understand).

7. As far as food goes, its definitely not a vegan paradise, not like Tel Aviv where I felt soo much in heaven in this sense... If I go to Mercadona (typical supermarket here) for something quick, it takes me like 30 minutes to find something which is not chips... and even then the only thing might be fruit which im not craving when Im hungry.

So, I dont want to generalize but from what I've seen and whats considered to be typical spanish breakfast is something sweet like bakery, with coffee probably, or baguatte and olive oil with tomato sauce... for lunch, I cannot say any typical because I never eat out at that time, but I can mention some typical spanish dishes like paella (fried rice and veggies with seafood or other meat), tortilla, spanish omelette (eggs and potatoes), patatas bravas, gazpacho, end so on... to be honest, I never really eat these because mostly I cook for myself to save money (except for dinners sometimes) and to remain vegan of course :D. For dinner, tapas is the most popular. It is a small portion of spanish cuisine, like patatas bravas (potato and spicy sauce), guacamole, gazpacho, seafood, jamón (ham) and bread, or any kind. Ive visited some vegan tapas bars and they had seitan sandwich, albondigas (meatballs from lentils) which is also famous in spain. Apart from that, taco tex, tortilla, bocadillas (sandwich) in every amount. In Andalucia, tapas is like that: you order a drink (beer or wine) and you just pay the price of the drink and get these small portions of food for free. Typical beers are Alhambra (which is produced here in the region), or Estrella (from Galicia), wine is mostly Tinto de Verano which is wine+syrup basically.. and of course Sangria - another sugary, wine mixture with fruit chunks.

At the vegan tapas bar with Eu

One tapas cost like 2-2.50 eur, which is a very good price. Andaluzia is quite cheap in general.
 What ive learnt recently that tapas doesnt always come with drink, for example in Valencia it just contains the food.
Anyways, its partially good, because you can get drunk and have a full stomach at the same time, partially not because sometimes I feel like, joder, i dont want to drink that much beer or wine, i just want to have dinner... but its still a nice thing.

8. I met a japanese guy, Kenji, who was taking a language course and he told me that he had this idea about spanish people that they are always sleeping... I found it really funny, because that shows how the japanese work moral is different and probably from what he has heard from the country he thought that every spanish person is lazy. True, that spanish people take their time, but I think its nice and a useful habit to learn because in this way youre never in a hurry. But to be more serious, I think taking time for yourself is always beneficial and shouldnt be frown upon, its good for your health and harmony, and if its built into the culture thats even better.

Emotion games for autistic children with the help of Goffredo

my italian flatmate eating italian pasta that he ordered from Italy

My mentor

monodrama about the picture of a woman in the society

coolest bicycle ive seen (Barcelona)

Being here makes me more hardworking in general. Im really happy here and want to develop myself, get some new skills, thats how i got the idea of making music - guitar, and electronic. I was joking at the beginneng, with learning how to be a DJ, when i saw that Quilombo is looking for one... but it really crossed my mind, how cool would it be to mix drum and bass and flamenco (flam and bass) and to play for others. I always wanted to experience how does it feel like. Anyways, this is one of the many projects I want to do, lets see. Another thing I plan to do is food rescue. I searched for local organizations and I finally found one in Granada which Im really happy for. I really want to continue what I did and learnt in Israel, because I think food waste is a really important issue.

                                                                   <<<<<<<>>>>>>>

What I dont like much is that during siesta, everything is closed, and my routine is like that: during the day, I run the errands, things like that, and the evening is for rest or socializing, but if I have to do everything in the evening, I end up leaving out something which is usually the rest. In the past few weeks, I especially have left sleeping out from my schedule. I originally have this fear of missing out if I dont go to a party or somewhere, and as my connection circle started to widen, I heard about more and more opportunities and parties, so I felt like I couldnt say no... on top, I attended my On Arrival Training near Barcelona last week, which was an amazing experience (next post), but then I also ended up with serious sleep deprivation. After that, I decided to take it a bit easier, because I started to feel that my body and brain doesnt quite agree with this lifestyle. Lot of times what I also miss out on, is the workout because the gym has a weird opening hours. But anyways, since I use my bike to go to granada, thats a good exercise, not to mention when I dance for 6-7 hours in quilombo... :D.

love yourself - in quilombo toilet

Let me tell you also about the nature and the must see's of Granada and the region as well. First and foremost, when you search for the city, Alhambra will pop up for sure. Alhambra is a huge fortress and a palace complex, built in moorish style. I visited it last september, with a youth exchange that was organized by the organization, im working with now. In general, it is hard to get into visiting the Alhambra, especially in the tourist season, and its kind of expensive as well.

You can enter through Albaycín, a historical part of the city, where you can see many unique buildings and design, influenced by arabics. In Plaza Nuevo, you can occasionally catch flamenco dancers as well. The highest point of the city is Mirador de San Miguel, where you can go with some beers and enjoy the view, the sunset. In the traditional neighbourhood, called Sacromonte, you can see cave houses where gypsies live, and they are very welcoming with the visitors. Taking beautiful hikes is also possible in Generalife Park. The funny thing is that I didnt take pictures about these because I thought I will have 9 months to take, but now it would be useful. I will insert some from Google to show you how beautiful it is:

Alhambra from inside

Plaza Nueva

Alhambra from outside

But soon you can enjoy my pictures as well, hopefully.
The Sierra Nevada National Park is very close as well, where you can encounter beautiful nature and in the winter, ski slopes as well. I heard, that there are some huts where you can sleep for free in the summer.
The beach is on the other side of the mountains, 1-2 hours by car. Ive only visited Nerja, Salobreña and Almuñecar so far, and all of them has their own vibes which makes them so unique. During the summer the temperature is so high that it is impossible to survive without visiting the sea at least a few times.  
Around Granada, there are some little villages, like Santa Fe, Trasmulas, and Maracena (where my current base is). In Santa Fe, you can encounter occasional illegal rave parties near the hot springs, which sounds really amazing, even though I havent been yet, because I dont know the dates. :( 

Ainoa

Nerja

Almuñecar

Nerja

still

Felirat hozzáadása

Daniela and Noncsi

Marci (hun) and Ainoa (Germany)

About learning the language, I had this idea, that Im going to improve very fast, but the reality is that its not a straight way upwards... sometimes i feel like i know less than one month ago, which is definitely not true, I just have ups and downs regarding motivation and sometimes its not easy to recall what I know already. Although, I'm trying to motivate myself with writing in spanish (I created a blog for it as well --> here) and as I get to know more and more spanish speakers, I dont think its going to be a problem. Living with Goffredo is definitely a huge help, because I have to force myself to speak. Also, as my knowledge in the language started to widen, we had more and more conversations and I started to realize, he is a very fun guy.

To sum up, I feel myself very lucky for having this experience. I really like the other volunteers as well, I feel like we accomodated to each other and we get along very well, even though each of us has very different personalities. I like my dear flatmate, Goffredo, because he is a hilarious guy, and with him, Im never sad, not to mention Alari, whose sense of humour is unbeatable, Daniela, who we have similar experiences and I like that she always has new ideas, Noncsi, my fellow hungarian, who is my support if I have any difficulties. Special thanks to Jorge for taking care of us and being so motivative to take the best out of our EVS, thanks to Eugenia for having good conversations and giving extra motivation for learning guitar, thanks to Juanjo for having such a cool music taste and being such a good company. Next posts are coming soon! The journey continues.

Teddy and Mr. Bean <3

In general Thats for sure, that you have to be initiative, and go and look for the chances to learn, but that is part of the process. Of course, you can live through this 9 months only sitting in the house and noone will bother you to go out... but that is not the point of doing volunteering.

In the next two posts, im going to summarize a bit, what have I learnt so far, and also Im going to write about my On Arrival Training. Thank you for reading!

Dear Suderbyn, Ecovillage and Community,

I have left you 2 months ago. Two months, feels like years! So many things have happened already, it is hard  to catch up with myself and my feelings.

I feel sentimental. I feel empowered, fulfilled and  ready. This place, this people have meant so much to me, I am realizing it more and more, deeper and deeper each day. Even if I don’t contact, even if it seems, I am not paying attention, I do. I click on the FB site, I am sending my love in my meditations, I am imagining being there with YOU. with ALL OF YOU. And I know, those moments will never come back. The place is not the same, the community is not the same, if I ever go back, there always will be someone who will be missed by  my heart. That ‘s why, I am just keeping and carrying you with me, in my heart, non-stop.

So much to be said and I am here, puzzled, trying to find the words…grabbing after them but they like little butterflies, are smoothing away from my hands from my mouth. I am formulating new, improvising and hoping that it will turn out authentic enough.

I am looking back now to the last year…and…it was amazing! I wish I have had this current viewpoint back then when I arrived. Everything is just so much aligned, in perspective… By time, I have learnt to appreciate people. By time, I learnt that my limits are not just too narrow mut even unconformable. By time,I learnt that my comfort zone is expendable, stretchable and it goes very very far if I give it time and patience, By time, I have learnt how to let go, how to accept, how to adapt and how to find myself amongst others, in others. How to make friends and how to keep them. How to have new, fresh eyes into everything I see for million times. How to not get lost in future fears or past, long -gone memories. How to live in the here and now.

And I am still learning. It is sometimes hard. When I don’t have the safety net of my beloved ones around and under me. When I miss serious, strict looks from a mirroring one; when people are not as much aware around me I am losing awareness as well. It is hard to keep it, hold it together, hold myself, my new self together. To not fall back into old, harmful or just simply not constructive patterns, useless desires. To be able to go on and open a new path for for myself, to step on fresh grass even if it is foggy, even if all around there is nothing else but thorny bushes.

I have adapted and being formed and transformed. And all I can say is THANK YOU. I am grateful for the experience, for my life there, in Suderbyn, in my -and I am so happy I can say that- new home, where I know, I will always be welcomed by warm-hearted, open-armed people. Who include not exclude; who invite not avoid; who challenge themselves and the society and who are walking on an alike path, hand in hand, because we are stronger together.

I cherish so many little and big memories it is hard to line and name them all of my favourite ones…there were many beautiful ones like giving each other little gifts as secret angels before Christmas; the common cooking anytime;pizza outside; going to the sea in winter without having sauna; tons of laughters; dancing in the dining room; dancing in the meditation room; bringing water from the well during the storm and having the house lightened up by candle lights; the countless hugs and emphatic looks in hard times; the common garden work; the campfire and songs around it; the pshycopractices workshop; the massages; the late-night talks in the social room; the runs to the sea; the long summer nights; the hikes on the island; the hitchhiking day trip; the Hedbergs evenings…they are all in me, this whole last year is just so vividly alive in my memories that once I open them up they are just rolling and swinging and blubbling out and there is no end to it…thanks God, I don’t want them to end, to fade, to disappear… they feed me and nourish me, enrich me and uplift me.

A year and two months ago I would have never thought that I am going to leave a collection of friends, a place I can call second home, couple of shoulders I can cry on or hug and dozen of pairs of eyes I can look into and see myself as beautiful as I am, as infinite as I am, myself, WHO I REALLY AM.

YOU ALL, in Suderbyn, taught me how to look and see myself. How to recognize myself, the true SELF in me, how to connect to it and reach other dimensions in me and in others. And there is so long way to go…

KEEP ON EXPANDING

KEEP ON LEARNING

KEEP ON CHASING YOUR DREAMS

OTHER LIFE IS POSSIBLE

THE DREAM YOU DREAM ABOUT IS POSSIBLE

THERE IS ANOTHER WORLD YOU CAN JOIN, CREATE AND ENRICH

I was not saying goodbye. And I am not going to.

I am saying thank you. And…see you. ALL. SOME TIME, SOME PLACE. WE MEET.

Out beyond ideas of wrongdoing

and rightdoing there is a field.

I’ll meet you there.

When the soul lies down in that grass

the world is too full to talk about.

Rumi

Az eredeti bejegyzés itt olvasható: https://kalandazeleted.wordpress.com/2019/05/25/to-suderbyn-and-suderbynians/?fbclid=IwAR0KQAUNNcp9XuV-3yGNfOixrkTrngBdGgMD43_2bnJ9Pp9FzC3oZ4txRFw

Nemrégiben kommentelted a staffansgardeni ESC önkénteseket kereső felhívásunkat. Ez jó apropó arra, hogy mint korábbi EVS önkéntesünket megkérdezzelek arról, hogy milyen hatással volt az életedre a Mullsjö-ben töltött egy teljes év? Bízom benne, hogy ennek hatására lesznek idén is jelentkezők Mullsjö-be, vagy akár Staffansgarden-be.

Kérlek, foglald röviden össze, hogy mikor voltál önkéntes Mullsjöben és azóta mi történt veled?

2014 augusztusában érkeztem Mullsjöbe, életemben először Svédországba, ahol egy évet töltöttem önkéntesként a helyi népfőiskolán. A feladataim közé tartozott pl. mosogatás és takarítás az iskola konyháján, kerti munka az udvaron, illetve az intézményt körülvevő erdős területeken, de mindenek előtt esti és hétvégi programok szervezése a bentlakásos diákoknak. Emellett volt lehetőségem részt venni nyelvi- és egyéb tanórákon, illetve az iskola egyéb programjain, kirándulásain. Az önkéntes időszakom alatt annyira megkedveltem az északi életet, hogy Mullsjö után Finnországba költöztem, ahol 4 hónapig au-pair-ként dolgoztam. Ezek után Budapesten dolgoztam közel 3 évig, de tervben volt, hogy egyetemre Svédországban szeretnék majd járni. Tavaly szeptember óta Svédország legrégebbi egyetemének, az Uppsala Universitet-nek a hallgatója vagyok.

A felsorolt nagy események közül melyik volt sorsfordító és miért?

Nehéz lenne egy eseményt kiemelni, hiszen valamilyen szinten egymásból adódtak, és mind az EVS-es tapasztalataimnak köszönhetően valósultak meg. Nem tudtam, mi vár rám, mit fogok tanulni, tapasztalni, amikor nekivágtam ennek a nagy utazásnak 2014-ben, de azóta sokszor van olyan érzésem, hogy valahogy egymásra épülnek a dolgok az életemben, méghozzá anélkül, hogy eredetileg megterveztem volna. Ez egy igazán jó érzés.

Tervezed-e, hogy valamikor majd hazatelepülsz?

Eleinte abszolút úgy gondoltam, hogy nem, azóta inkább úgy gondolkozom a dologról, hogy „ki tudja”. Az ember életében rövid idő alatt is rengeteg sorsfordító esemény történhet. Egyelőre jól érzem magam itt, ezt belátni talán fontosabb is, mint azon gondolkozni, hogy mi lesz évek múlva.

Sajnos erről nincs képem, de Karácsony előtt az itteni ovikban szokás, hogy összegyűlik az ovi apraja-nagyja és közösen elköltik a karácsonyi ebédet. Gondolom óvoda méret függő. Az én ovim sajnos egy sztrájkot megelőző figyelmeztetés miatt be volt zárva (ezt már csak azért is sajnáltam, mert megtanítottam a csoportomnak a Kiskarácsony, Nagykarácsonyt, még mozgásos elemeket is tanítottam! – sosem adták elő :/), de egy másik, csupán 3 csoportból álló intézményben sem hagyhatták ki ezt az eseményt. Itt konkrétan az összes dolgozó (kivéve a másik két csoport óvónője), a legidősebb csoporttal, vagyis az ideiglenes csoportommal ült egy teremben. Szinte minden gyerek ünneplőben volt, a dolgozók is. Céklaleves volt (értem én hogy hagyományos leves, de azért mégiscsak aznap a fiúk fehér ingben jöttek…) és rántott hal. Nem tudom szavakkal visszaadni az egész hangulatát, de bár minden céges karácsonyi vacsora ilyen ebéd hangulatú lenne. Szívesen adtak nekem is az ételből, leültettek maguk közé az asztalhoz. Úgy emlékszem, később értem be aznap, a lengyel órám miatt, ezért volt az, hogy már a többiek elkezdtek enni. Mindenki mosolygott, beszélgetett. Ebben az óvodában vannak férfi dolgozók is. Jót mulattak rajta, amikor az igazgató lefordította nekik a kérdésemet, miszerint ők mivel foglalkoznak ott.

Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott egy szokás, amiről itt hallottam. A karácsonyi vacsoránál a családok hagyományosan kitesznek még egy tányért, egy esetleges, betoppanó vendégnek. Ennek kapcsán készült egy felmérés. Egy médium tudósítója beöltözött hajléktalannak, aztán bekopogtatott politikusokhoz. Egy politikus sem engedte be, habár a tányér nagy valószínűséggel ott állt. Külön felháborító volt ez egy keresztény politikustól – ezt mesélték lengyel ismerőseink.

A lengyel tanárnőnk igazán kedves, igyekszik feldobni a lengyel órákat. A karácsonyi előtti óránkon hozott be ostyát. Lengyel szokás, hogy Szenteste a család tagjai együtt fogyasztanak el egy olyan ostyát, amit a templomból vettek. Az ostyáért kiadott összeg adomány is. Lengyel órán először jó kívánságokat tanultunk, aztán fel kellett állni, és mindenkinek letörni egy darabot az ostyánkból egy jókívánsággal kísérve. Ugyanezt tette a másik is. Hagyomány az is (bár nem mindenki tartja, ahogy megtudtam pár embertől), hogy a betlehemi istállóra emlékezve szalmát raknak az ünnepi terítő alá.

2018-ban kipróbáltam életemben először milyen külföldön karácsonyozni. Nagyon furcsa volt, de érdekes. 24-én, azt hiszem, normális esetben nem menne ki az ember. Na de ha már anyukámnak nyaralás, nekem meg város, miért ne. Persze minden zárva volt. Egy hely volt nyitva, nem ültünk be egyből (reménykedtem benne, hogy a közelben egy kedvenc helyem nyitva van), mire visszamentünk már tele volt. Valóban, egy nagyobb család ott karácsonyozott. Egy fiatalabb fiú, az asztalfőn olvasott fel egy könyvből, mindenki ünneplőben.
Mindenesetre, mivel azért mégis egy lakásban voltam, nem pedig egy szállodában, nem maradhatott el a takarítás, főzés, kapkodás, hogy minden időben kész legyen. Egy élő fát azért nem vállaltam be a 10-en, ezért egy nagyon szépen kidekorált fenyőág lett a Karácsony dísze az asztalon, amolyan túristásan. Meg persze már az maga túristáskodás nekem, ha nem az otthoni asztalon költöm el a karácsonyi vacsorát… :)

 Nagy Eszter az Erasmus+ program támogatásával Lengyelországban önkéntes.

Az eredeti bejegyzés itt található: https://viragosbicikliwroclawban.tumblr.com/post/182279123267/%C3%A9s-m%C3%A9g-nincs-v%C3%A9ge-a-kar%C3%A1csonyi-vacsiknak