Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Az EVS évem óta egymásra épülnek a dolgok az életemben

2019. április 16. 09:38 - Mokos Béla

Gyorsinterjú Fischer Kristóffal, volt EVS önkéntessel

Nemrégiben kommentelted a staffansgardeni ESC önkénteseket kereső felhívásunkat. Ez jó apropó arra, hogy mint korábbi EVS önkéntesünket megkérdezzelek arról, hogy milyen hatással volt az életedre a Mullsjö-ben töltött egy teljes év? Bízom benne, hogy ennek hatására lesznek idén is jelentkezők Mullsjö-be, vagy akár Staffansgarden-be.

 11227514_10207252479935637_8069537162957707124_n.jpg

Kérlek, foglald röviden össze, hogy mikor voltál önkéntes Mullsjöben és azóta mi történt veled?

2014 augusztusában érkeztem Mullsjöbe, életemben először Svédországba, ahol egy évet töltöttem önkéntesként a helyi népfőiskolán. A feladataim közé tartozott pl. mosogatás és takarítás az iskola konyháján, kerti munka az udvaron, illetve az intézményt körülvevő erdős területeken, de mindenek előtt esti és hétvégi programok szervezése a bentlakásos diákoknak. Emellett volt lehetőségem részt venni nyelvi- és egyéb tanórákon, illetve az iskola egyéb programjain, kirándulásain. Az önkéntes időszakom alatt annyira megkedveltem az északi életet, hogy Mullsjö után Finnországba költöztem, ahol 4 hónapig au-pair-ként dolgoztam. Ezek után Budapesten dolgoztam közel 3 évig, de tervben volt, hogy egyetemre Svédországban szeretnék majd járni. Tavaly szeptember óta Svédország legrégebbi egyetemének, az Uppsala Universitet-nek a hallgatója vagyok.

 

A felsorolt nagy események közül melyik volt sorsfordító és miért?

Nehéz lenne egy eseményt kiemelni, hiszen valamilyen szinten egymásból adódtak, és mind az EVS-es tapasztalataimnak köszönhetően valósultak meg. Nem tudtam, mi vár rám, mit fogok tanulni, tapasztalni, amikor nekivágtam ennek a nagy utazásnak 2014-ben, de azóta sokszor van olyan érzésem, hogy valahogy egymásra épülnek a dolgok az életemben, méghozzá anélkül, hogy eredetileg megterveztem volna. Ez egy igazán jó érzés.

 

Tervezed-e, hogy valamikor majd hazatelepülsz?

Eleinte abszolút úgy gondoltam, hogy nem, azóta inkább úgy gondolkozom a dologról, hogy „ki tudja”. Az ember életében rövid idő alatt is rengeteg sorsfordító esemény történhet. Egyelőre jól érzem magam itt, ezt belátni talán fontosabb is, mint azon gondolkozni, hogy mi lesz évek múlva.

 

11813505_10207406474665409_1612556782629039206_n.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr5414766878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása