Sajnos erről nincs képem, de Karácsony előtt az itteni ovikban szokás, hogy összegyűlik az ovi apraja-nagyja és közösen elköltik a karácsonyi ebédet. Gondolom óvoda méret függő. Az én ovim sajnos egy sztrájkot megelőző figyelmeztetés miatt be volt zárva (ezt már csak azért is sajnáltam, mert megtanítottam a csoportomnak a Kiskarácsony, Nagykarácsonyt, még mozgásos elemeket is tanítottam! – sosem adták elő :/), de egy másik, csupán 3 csoportból álló intézményben sem hagyhatták ki ezt az eseményt. Itt konkrétan az összes dolgozó (kivéve a másik két csoport óvónője), a legidősebb csoporttal, vagyis az ideiglenes csoportommal ült egy teremben. Szinte minden gyerek ünneplőben volt, a dolgozók is. Céklaleves volt (értem én hogy hagyományos leves, de azért mégiscsak aznap a fiúk fehér ingben jöttek…) és rántott hal. Nem tudom szavakkal visszaadni az egész hangulatát, de bár minden céges karácsonyi vacsora ilyen ebéd hangulatú lenne. Szívesen adtak nekem is az ételből, leültettek maguk közé az asztalhoz. Úgy emlékszem, később értem be aznap, a lengyel órám miatt, ezért volt az, hogy már a többiek elkezdtek enni. Mindenki mosolygott, beszélgetett. Ebben az óvodában vannak férfi dolgozók is. Jót mulattak rajta, amikor az igazgató lefordította nekik a kérdésemet, miszerint ők mivel foglalkoznak ott.
Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott egy szokás, amiről itt hallottam. A karácsonyi vacsoránál a családok hagyományosan kitesznek még egy tányért, egy esetleges, betoppanó vendégnek. Ennek kapcsán készült egy felmérés. Egy médium tudósítója beöltözött hajléktalannak, aztán bekopogtatott politikusokhoz. Egy politikus sem engedte be, habár a tányér nagy valószínűséggel ott állt. Külön felháborító volt ez egy keresztény politikustól – ezt mesélték lengyel ismerőseink.
A lengyel tanárnőnk igazán kedves, igyekszik feldobni a lengyel órákat. A karácsonyi előtti óránkon hozott be ostyát. Lengyel szokás, hogy Szenteste a család tagjai együtt fogyasztanak el egy olyan ostyát, amit a templomból vettek. Az ostyáért kiadott összeg adomány is. Lengyel órán először jó kívánságokat tanultunk, aztán fel kellett állni, és mindenkinek letörni egy darabot az ostyánkból egy jókívánsággal kísérve. Ugyanezt tette a másik is. Hagyomány az is (bár nem mindenki tartja, ahogy megtudtam pár embertől), hogy a betlehemi istállóra emlékezve szalmát raknak az ünnepi terítő alá.
2018-ban kipróbáltam életemben először milyen külföldön karácsonyozni. Nagyon furcsa volt, de érdekes. 24-én, azt hiszem, normális esetben nem menne ki az ember. Na de ha már anyukámnak nyaralás, nekem meg város, miért ne. Persze minden zárva volt. Egy hely volt nyitva, nem ültünk be egyből (reménykedtem benne, hogy a közelben egy kedvenc helyem nyitva van), mire visszamentünk már tele volt. Valóban, egy nagyobb család ott karácsonyozott. Egy fiatalabb fiú, az asztalfőn olvasott fel egy könyvből, mindenki ünneplőben.
Mindenesetre, mivel azért mégis egy lakásban voltam, nem pedig egy szállodában, nem maradhatott el a takarítás, főzés, kapkodás, hogy minden időben kész legyen. Egy élő fát azért nem vállaltam be a 10-en, ezért egy nagyon szépen kidekorált fenyőág lett a Karácsony dísze az asztalon, amolyan túristásan. Meg persze már az maga túristáskodás nekem, ha nem az otthoni asztalon költöm el a karácsonyi vacsorát… :)
Nagy Eszter az Erasmus+ program támogatásával Lengyelországban önkéntes.
Az eredeti bejegyzés itt található: https://viragosbicikliwroclawban.tumblr.com/post/182279123267/%C3%A9s-m%C3%A9g-nincs-v%C3%A9ge-a-kar%C3%A1csonyi-vacsiknak
