Az aranyos kis erkélyemről jelentkezem ma, meleg szellő borzolja a hajamat, ahogy a falnak dőlve, a lábamat a korlátra téve ülök a kis székemen és gépelek a laptopomon az utcára nézve. Az utóbbi napokban ugyanis megkezdődött az időszak, amikor már valóban kellemes kint üldögélni, még fel se kell öltözni emiatt, úgyhogy mostantól kezdve, tekintve hogy itt, kívül jobb az internetkapcsolat, dolgozni is ki fogok ide ülni, és innen fogok videóhívásokat is csinálni.

Az utca egészen nyugodt ezen az órán (délután fél négy, még a szieszta időszaka), de van mozgás, mindenképp, időként meghall az ember egy-egy kiáltást, néha el-elsétál egy egy ember vagy épp egy autó suhan el három emelettel lejjebb nálam. Néha még egy dudálás is felhangzik, hiszen nem is lennénk Dél-Olaszországban enélkül. Ma délelőtt egészen nyárias idő volt, valóban erős napsütéssel, mostanra azonban beborult az ég, de nem esik az eső és egyelőre még kellemes kint lenni.

Az utóbbi néhány napok egészen a nyárra emlékeztettek. A meleg, napos idő, a tenger, a meleg szél, az emberek az utcán és a tengerparton csoportosultak, a múlt nyári slágereket bömböltetve. Egészen úgy éreztem, hogy mintha egy pillanatra visszamentem volna az időben, viszont ilyenkor eszmélek rá igazán, hogy mennyi, de mennyi minden történt és változott azóta.

A déli emberek az utcán élnek továbbra is, és a jó időre tekintettel még inkább, mint korábban, semmilyen névleges korlátozás nem fogja őket megállítani. Lassan három hete ugyanis vörös zónába kerültünk át az egy hónapnyi sárga zónás aranyéletünk után. Így aztán a március ilyen felesben telt el számunkra: az első két hétben szinte mindent szabad volt, a második két hétben pedig szinte semmit - legalább is elméletben. Gyakorlatban ugyanis, itt Molfettában nem változott annyi, mint gondoltuk volna.

A sárga zóna ugye azt jelenti, hogy nyitva van az összes bár, étterem, egész este hatig be lehet ülni várhova, utána pedig elvitel lehetséges, illetve megyén belül szabadon lehet mozogni. A vörös zóna ezzel ellentétben szinte teljes lezárás (ugye, a kettő között a narancssárga az átmenet, de ebben most nem volt részünk): minden bár, étterem zárva (csak elvitelre nyitva, korlátozott időben), ezzel együtt a ruhaboltok is, és a fodrászok is, illetve nem csak a városból nem lehet kimenni, ahogy az már a narancs zónában is így van, hanem a városon belül is csak okkal lehet mozogni, munkába vagy boltba, vagy a saját környékeden sétálni egyedül, vagy sportolni, szintén kizárólag egyedül. Emberekkel nem szabad találkozni egyáltalán.

A valóság pedig? Az elején még óvatosak voltunk, mindig volt nálunk papír és tényleg csak célirányosan vagy egyedül léptünk ki az utcára, ha pedig valami illegálisat terveztünk, mindig volt a fejünkben valami alibi sztori, ha esetleg megállítanának. De minderre egyetlenegyszer sem volt szükség, az emberek továbbra is csoportokban üldögélnek a tengerparti sétányon, vagy a parkokban, a fő utca mindig tele van sétálgató emberekkel, és sehol nincs egy rendőr sem a láthatáron. Ha pedig van, akkor sem állítanak meg senkit, maximum a városhatárokon, de ott is kizárólag az autósokkal foglalkoznak (illetve ezen a héten - hétvégén jobban ellenőriznek, a Húsvétra tekintettel), a gyalogosoktól nem kérdez senki semmit.

Így néhány nap után már mi is hasonlóan kezdtünk élni mint korábban, és nagyon sok illegális dolgot csináltunk, ami addig az élet normális része volt, most egy kicsit kockázatosabb: sétákra mentünk, találkoztunk barátokkal, meghívtunk magunkhoz embereket ebédelni és vacsorázni, piknikeztünk és napoztunk a tengerparton, még egy olasz barátunk diplomaosztójára is elmentünk (ami persze online volt, szóval az ő házában ünnepeltünk). Illetve az egyik itteni baráti társasággal grillezni mentünk az egyik srác “vidéki” házába - ami nem vidéki ház igazából, az eredeti szó “campagna”, csak nincs erre magyar fogalom amire le tudnám fordítani jobban: egy kis ház egy kicsi földdel - ahol különböző dolgokat termesztenek, olajfák, gyümölcsfák vannak például -, éppen a város határán kívül; itt ez egy gyakori dolog, sok családnak van ilyen háza, akik a városon belül laknak egy lakásban, de van egy ilyen házuk, ahol időt tölteni vagy bulikat szervezni is szokás.

Szóval összességében, bármilyen jó volt a sárga zóna, és bármilyen jól kihasználtuk, nem sírom annyira vissza, mint gondoltam volna. Amíg megtehetjük azt, hogy találkozunk a barátainkkal, át tudunk egymáshoz menni, és kint tudunk lenni a szabadban, megenni egy-egy fagyit vagy meginni egy elvitel kávét, vagy csak sétálni és napozni, én nem fogok túl sokat panaszkodni. Főleg, hogy legalább is április végéig ez a helyzet szinte biztosan nem fog megváltozni. Így ahelyett hogy bezárkózva és szomorúan töltenénk az utolsó néhány hónapunkat, még ha nem is törvényesen, de ki tudjuk élvezni a maradék időnket.

Ilyenkor tudja igazán az ember, mit jelent a mának élni: amikor valamilyen szinten már érezzük, hogy meg vannak számlálva a napjaink itt, ezért megpróbáljuk kihozni a legtöbbet a mostból. Ez a sárga zónás heteinkre hatványozottan igaz volt: végül egy hónap volt, de minden egyes hét végén vártuk a hírt, hogy vége, átmegyünk narancssárga zónába, ezért minden napunkat telepakoltuk tervekkel. Sokat jártunk délelőttönként kávézókba, néha csak beszélgetni, időt tölteni, néha dolgozni vagy tanulni, időnként elfogyasztottunk együtt egy-egy spritzet, hétvégenként (de néha hétköznap is) mindig mentünk valahova. A lakótársaimmal egy-egy egynapos kirándulásra meglátogattuk Ostunit, a fehér várost, ahol egyszer már jártam, még októberben, de még mindig egészen gyönyörű, illetve Monopoliba is elmentük egy napra, amit most tudtunk igazán értékelni, mert nyáron egyszer strandolni voltunk ott, de akkor magát a várost nem néztük meg annyira. Ezen kívül többször is voltam Traniban azokban a hetekben, ami az egyik kedvenc városommá vált a környéken, néha csak egy-egy délutánra, néha egy egész napra, amit más és más emberekkel töltöttem, köztük egy új társasággal is, akikkel nemrég ismerkedtünk össze. Biscegliében is kétszer voltam, ami szomszédos város Molfettával, kicsi, de szép, egyszer egy délelőttre, máskor pedig ebédelni és délutánra voltam ott. Két spontán délutánt töltöttem Bariban is, a megyeszékhelyen, ami, bár nem a kedvenc helyem a környéken, mindig kellemes, egészen nagyvárosias hangulatú, szeretek ott sétálgatni.

Éttermekbe is sokat jártunk ezekben a hetekben, és ezek során ettem sok finom helyi ételt, többek között életemben először kipróbáltam a tengeri sünt, amit helyi specialitásként tartanak számon. Meg kell mondanom, összességében mindezzel együtt többet költöttem, mint általában, de tekintve, hogy minden héten az enyhe korlátozások végét sejtettük, nem sajnáltunk költeni, hiszen tudtuk, hogy narancssárga vagy vörös zónában nem lesz lehetőségünk minderre és úgyse nagyon fogunk sok pénzt kiadni. Így is lett; annyi különbséggel, hogy hosszabb volt a sárga időszak, mint gondoltuk, de elérkezett a vége; a vörös zóna végét egyelőre pedig egyáltalán nem látni még.

Étterembe járás helyett mostanában pedig jó sokat főzünk itthon, bár ez mindig jellemző volt a lakásunkra: rám legkevésbé persze, de a többiek mind nagy szakácsok voltak kezdettől fogva. A heti vega vacsora hagyománya továbbra is él és virul, és az utóbbi időben szinte minden alkalommal hívtunk valamilyen vendéget is ezekre az alkalmakra, ami most már a hagyomány részévé vált szintén (arról nem is beszélve, hogy az elkövetkező néhány hét vendégei már mind be vannak tervezve). Ezen kívül is gyakran eszünk együtt, néha spontán módon, néha pedig azért, mert valamilyen helyi szokást próbálunk megismerni, mint például, tengap, nagypéntek alkalmából Molfettában egy “pizzarello” nevű kenyeret szokás enni tonhallal, kapribogyóval és szardíniával, így ezt mi is megkóstoltuk.

Én is egyre inkább megszeretem a főzést és már sokkal kevésbé stresszel ha másoknak kell főznöm, mint korábban. Persze azzal még mindig kicsit gond van, hogy, mint az életem minden más területén, a konyhában is elég lassú vagyok, és néha alábecsülöm az időt, amire szükségem van ahhoz, hogy elkészüljek. Viszont ezt leszámítva kezdek egyre inkább magabiztossá válni, illetve szeretek magamnak főzni. Hétköznap mondjuk sose receptből, és szinte sose tervezek előre, ami nem feltétlenül a legjobb módszer a fejlődésre, mert így kevésbé lépek ki a komfortzónámból, viszont így már könnyen tudok improvizálni elég sokféle ételt, hozzászoktam már ehhez, és a hónapok során pedig egyre bővül a repertoárja azoknak a dolgoknak, amiket enni szoktam. Legfőképp azt szeretem ebben, hogy így teljesen rajtam múlik, hogy mit és hogyan eszek: néha persze ez nem a legjobban sül el, de általában úgy érzem, hogy egészen kiegyensúlyozottan és egészségesen étkezem, tekintve, hogy továbbra is mindig a zöldségek képezik az étrendem alapját.

Azt hiszem, ez is a felnőttéválás egyik lépcsőfoka, amikor megtanulok gondoskodni saját magamról ebből a szempontból. Bár nem érzem magam igazán érettnek, vagy felnőttnek, az utóbbi időben viszont nem egyszer kényszerültem arra, hogy önállóan intézzek olyan dolgokat, amiket korábban sosem. Aki ismer, annak nem lesz meglepő, amit most fogok mesélni: az egyik nap, amikor jöttem haza Bitontóból, valószínűleg a buszon hagytam a pénztárcámat, természetesen benne minden fontossal, a személyimmel, az EU-s egészségbiztosítási kártyámmal, a buszbérletemmel és a bankkártyámmal együtt minden elveszett. Hiába hívogattam a busztársaságot, nem találták meg sosem, így muszáj volt intézkednem, mert így gyakorlatilag okmányok és pénz nélkül maradtam. Először ijesztő volt mindez, és bár a barátaim végig támogattak, végül csak én egyedül tudtam megoldani a helyzetet. A bankkártya ügye végül egész egyszerű volt, az első dolgom az volt, hogy elmenjek a bankba és letiltassam a kártyát, majd a rendőrségre mentem bejelentést tenni az eveszett pénztárca ügyéből kifolyólag és csak ezután tudtam új számlát nyitni a bankban. A rajta lévő pénzhez mondjuk csak napokkal később sikerült hozzáférnem mert néhány tranzakció még folyamatban volt, amikor letiltották, addig pedig a körülöttem lévők pénzéből éltem (ami azért nem volt az igazi), de végül megoldódott a dolog, csak várni kellett, és mostanra lassan már az adóságaimat is sikerült visszafizetni.

Ami pedig a személyi igazolványt illeti, felhívtam a római konzulátust, és kiderült, hogy csak és kizárólag személyesen lehet új okmányt készíttetni, minden koronavírus-helyzet ellenére, így történt aztán, hogy múlt héten, a vörös zóna közepette tettem egy két napos kirándulást Rómába, egyedül. Egy egészen abszurd helyzet, de úgy döntöttem, hogy kihozom a legtöbbet belőle. Az időpontom a konzulátusnál péntek reggelre volt, úgyhogy tekintve, hogy a vonatút Molfettából Rómába minimum hat óra, mindenképpen ott kellett aludnom egy éjszakát. Úgyhogy csütörtökön kora reggel, a napfelkelte után felültem a vonatra, és délután egy órára már oda is értem ebbe az elképesztő városba. Ezelőtt sose voltam még itt, ezért igyekeztem a legjobban kihasználni azt a jónéhány órát, amit ez a kellemetlen helyzet ajándékozott nekem. Miután lepakoltam az airbnb szobámban, felkerekedtem, és elmentem felfedezni. Barátok javaslataiból volt a fejemben egy lista, hogy mik azok a helyek, amiket mindenképp meg kell néznem, és végül sokkal többmindent láttam, mint gondoltam volna, hogy lesz rá időm, nyilván amiatt is, hogy egyedül voltam és nem kellett senkire várnom, de igazából elég jól bejárható gyalog a városnak a turistásabb része, a látványosságok legtöbbje nem volt messze egymástól. (De azért lejártam a lábam alaposan így is.) Megnéztem a Trevi-szökőkutat, a Spanyol lépcsőket, a Tevere partján is sétáltam egy kicsit, felmentem az Angyal-hídra, majd a Piazza Navona következett, utána a Pantheon, majd a Vittorio Emmanuele emlékmű és természetesen az elmaradhatatlan Fórum, mögötte a Colosseum-mal. Mindeközben ámulva néztem minden egyes utcát, mert amire nem készítettek fel, mielőtt megérkeztem volna, hogy minden második utcában, szinte két lépésenként van valami, amit érdemes megnézni: egy-egy rom, egy templom, egy szobor, vagy dombormű, vagy egy szökőkút. Magamban pedig Rómát a szökőkutak városának kereszteltem el, mert a látványosságok fele vagy egy szökőkút, vagy egy tér amin van szökőkút. A második napon pedig, miután fél óra alatt elintéztem a személyit, újra sétáltam egy keveset, először a Villa Borghese-be mentem, ami egy hatalmas park, majd a Piazza del Popolo-t néztem meg, ahol meglepetésemre találtam egy kilátó-szerű helyet, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elém, majd visszamentem, ismételten a Trevi-kút előtt elsétálva (ami őszintén, az egyik kedvencem lett a sok látnivaló közül), és egy véletlenszerű parkban fogyasztottam el az elvitel ebédemet, ami “csak egy park” volt, de az egy falromra épült, így onnan is szép volt a kilátás, el lehet látni majdnem a Fórumig onnan. Majd ezután lassan visszatértem a vonatállomásra, és búcsút intettem Rómának.

Nem is kell mondanom, egészen beleszerettem ebbe a városba, és mindenképp szeretnék valamikor visszatérni, mert bár sokmindent láttam, csak rohanva és felszínes módon, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg eldugottabb, kevésbé híres hely van, amit még érdemes lenne látnom. Így összességében elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy a szituáció ellenére sikerült eljutnom Rómába, mert régi vágyam volt, és terveztem ebben az évben is, de egyre inkább úgy érzem, hogy más módon nem lett volna rá lehetőségem valószínűleg. Így viszont, még ha az alaphelyzet nem is a legjobb volt, egy indokot és kifogást adott nekem arra, hogy megnézzem ezt a várost. Persze, az az igazság, hogy ez sem volt teljesen legális; mivel Róma szintén vörös zónában volt, ezért nem lett volna szabad a városban sétálgatnom, viszont őszintén, nem tudott volna kevésbé érdekelni, tekintve hogy fél óráért kellett kétszer hat és fél órát vonatoznom - nyilván meg fogom nézni a várost ha már ott vagyok. Egyébként furcsa volt ilyen üresen látni Rómát, annak ellenére, hogy nekem nem volt viszonyítási alapom, de az alapján amit mindenki mondott, mindig tele van emberekkel, főként turistákkal, viszont amikor én voltam, szinte pangott. Az autós forgalom se volt nagy, és bár voltak az utcán sétálgató, beszélgető emberek, nem kevesen, mégis éreztem hogy ez nem a normális helyzet. Ráadásul, Molfettával ellentétben Róma tele volt rendőrökkel, néha szinte úgy éreztem, több a rendőr, mint az ember. Mindennek ellenére csak egyetlenegyszer állítottak meg a kétnapos kalandom alatt (sehol előtte, vagy utána, a vonaton, vagy bármi; ha úgy vesszük szinte akár indok nélkül is mehettem volna), még pedig a Piazza della Spagna-n. Igazából a hibát én követtem el, fotóztam és lőttem néhány szelfit is, így nyilván elég egyérteműen nem tartottam sehová, a téren pedig állomásozott pár rendőr. Meg kell mondjam, egyébként, nem én voltam az egyetlen, aki szintén ott sétált, ült, vagy fotózkodott, de én voltam az egyetlen, akit megállítottak, talán mert nem voltam eléggé mozgásban. Megkérdezték, mit csinálok, van-e papírom, én a magyar nagykövetségre hivatkoztam, de mivel nem a környéken volt, ezért ez nem volt jó kifogás, végül csak azt mondtam, hogy hát csak sétálgattam, nem tudtam, hogy vörös zónában azt nem szabad, mire elmagyarázták nekem, hogy nem, csak okkal szabad menni bárhová, blablabla. Végül aztán mégse kértek tőlem papírt és nem adtak bírságot sem, szóval szerencsém volt. Ezután pedig folytattam a felfedezősétámat, csak ezentúl sokkal óvatosabb voltam, igyekeztem nem sok időre megállni egy-egy helyen, ha fotóztam, akkor csak gyorsan, több szelfit nem lőttem egyáltalán, és ha rendőröket vagy katonákat láttam, nem közelítettem meg őket, vagy útvonalat váltottam, és ezután nem volt már semmi. Talán ez a gyors tempó is engedte meg részben azt, hogy ennyi mindent meg tudjak nézni; a végére persze viszont elképesztően elfáradtam. Mindent összevetve ez egy jó élmény és tapasztalat volt; soha ezelőtt nem tuaztam még egyedül, most meg ugye rákényszerültem, és azt hiszem, egész jól intéztem mindent végül.

Mindenközben pedig egyre többet gondolkozik mindenki a jövőn, az önkéntes év utáni időszakon, és ezért egyre többször kerül is szóba közöttünk. Van, aki hamarabb hazament vagy megy, van aki pár hónappal meghosszabbította projektjét. Van, akinek már fix terve van a következő évre, van aki csak most keresgél munka- vagy tanulási lehetőségeket. Van aki, mint én, egyetemi felvétel eredményeire vár.

Nekem mindenesetre egyre inkább kirajzolódik a jövőkép. Még nem biztos, de elég valószínű (hivatalos eredmény két hét múlva várható), hogy fel fognak venni a malmöi egyetemre, Svédországba. Bár minden nap kicsit máshogy érzem magam ezzel kapcsolatban, mostanra azonban már szinte biztos vagyok abban, hogy hogyha bekerülök, akkor menni fogok. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsen ezer kétségem ezzel a döntéssel kapcsolatban, hiszen nem telik el néhány nap anélkül, hogy ne gondolkoznék ezeken. Egy évvel ezelőtt szerintem nem hezitáltam volna, hanem lelkesen belevágtam volna az életem ennek az új fejezetébe, mint ahogy tettem az önténtes évemmel itt Olaszországban. Viszont pont ez az egy év Olaszország az, ami miatt most ennyire tele vagyok kétségekkel, hiszen nagyon megszerettem ezt az országot mindennel együtt, és nagyon tetszik ez a mediterrán életstílus. Ha lenne rá jó opcióm, valószínűleg maradnék, még ha északabbra is költözve, vagy legalább is egy másik mediterrán országba mennék. Svédország viszont mindennek a szöges ellentéte, egy teljesen más világ, más életstílus.

Persze, amire emlékeztetnem kell magamat, az az, hogy ez nem jelenti azt hogy az olasz életstílus vagy kultúra jobb lenne, mint a svéd. Tudom, hogy az északi országok rengeteg előnnyel bírnak a déliekhez képest. Szervezettségben például nyilvánvalóan ég és föld, és hát ez nem a kedvenc dolgaim egyike itt. Az életszínvonal is magasabb. És bár sokkal hidegebb van, Malmö Svédország legdélebbi részén van, ami azért nem a legrosszabb. Ráadásul fél órára van Koppenhágától, és a tenger mellé esik, szóval nem kellene újra visszaszokni a tenger nélküli élethez. Malmö ezenkívül egy egyetemi város, valószínűleg sok fiatal él ott, akik mind beszélnek angolul, és egész biztosan sok külföldi is, szóval a nemzetközi környezettől sem kellene elbúcsúznom. Az oktatás is szinte biztosan jó minőségű, fejlett, modern, mind felszereltségben és szemléletben, valószínűleg sokkal inkább, mint a magyar, vagy az olasz. Mindezek az érvek mondatják velem azt, hogy hülyeség lenne nem kipróbálni. Mert ha nem jön be, bármikor félbehagyhatom és hazamehetek.

Nyilván nem lesz a legegyszerűbb: lassan el kell majd kezdenem lakhatást keresni, és valószínűleg, ha hazatérek, nyáron célszerű lesz majd dolgoznom egy keveset, ha jót akarok magamnak, mert bár az egyetem maga nem fog semmibe kerülni, az élet magyar szemmel baromi drága, és ösztöndíj opcióim se lesznek. Így az első néhány hónap után muszáj lesz találnom magamnak munkát, ha nem akarok éhen halni, és ha szeretnék félig-meddig önálló lenni pénzügyileg. Mindezek a dolgok kicsit megrémítenek, az az igazság, de tudom, hogy ha nehéz is, nem lehetetlen, és valószínűleg hosszú távon meg fogja érni ez a döntés. Persze, addig, amíg oda nem megyek, úgysem fogom tudni, hogy milyen Svédország és hogy szeretni fogok-e ott élni. Három év sok idő, de nem végtelen, ráadásul a szakomból kifolyólag is (nemzetközi kapcsolatok), szinte biztosan lesz lehetőség egy félévet vagy egy évet külföldön tölteni majd, szóval, ha akarok, visszatérhetek a mediterrán környezetbe (Spanyolország a következő cél igazából). Összességében ez egy olyan lehetőség, amit szerintem bűn lenne nem megragadni, bármennyire félek is mindettől.

Mindaddig persze még itt leszek, igyekezve minél emlékezetesebbé tenni az utolsó kevesebb mint három hónapot, amit itt tölthetek. Aztán pedig, bár szomorú lesz itthagyni Molfettát és fájdalmas lesz elköszönni mindenkitől, akiket itt megismertem, jó lesz újra otthon is egy kis időre. Az is lehet, persze, hogy nem vesznek fel Svédországba vagy meggondolom magam végül, és Magyarországon maradok, ami szintén nem tűnik rossz opciónak egyáltalán.

Jó új helyeket megismerni, de én ezt nem azért teszem mert menekülnék az otthonomtól. Ismerek olyan embereket, akik dédelgetik magukban ezt a fantáziát, hogy egyszer felkerekednek és elköltöznek a nagybetűs “külföldre”, mindegy hova, csak el Magyarországról - mert Magyarország rossz, így meg úgy, akkor jársz a legjobban, ha elmész, és na majd akkor leszel boldog, ha külföldre mész. Bár én talán látszatra pont ezt az álláspontot erősítem, hiszen ebben a pillanatban is külföldön élek és a jövőben se feltétlenül tervezek visszatérni, illetve mindig is az álmom volt az, hogy külföldre megyek tanulni vagy élni, vagy bármi ilyesmi, egyáltalán nem értek egyet ezzel. Főleg miután már megtapasztaltam első kézből, milyen egy másik országban élni, az egyik fontos dolog, amit sikerült megértenem, az az, hogy minden helynek megvannak az előnyei és a hátrányai, az okok, ami miatt jó ott lenni, és ami miatt nem. Minden nézőpont kérdése, hogyha nagyon akarod, bárhova mész, találsz majd okot arra, hogy úgy szidd az országot, ahogy Magyarországot szoktad. Másik oldalról pedig, Magyaroszágot úgyanúgy lehet értékelni, és ugyanúgy tudsz boldog lenni, mint bárhol máshol lennél. Ez a hozzáállástól függ, és attól, hogy te hogy éled az életedet, ha olyan emberek vesznek körül, akiket szeretsz és értékelsz, és ha megtanulod értékelni a kis dolgokat, bárhol is vagy, jól fogod tudni magad érezni.

Bár talán mielőtt Olaszországba jöttem volna, lehet, hogy nekem is voltak hasonló illúzióim, és én is vágytam arra, hogy kiszabaduljak a normális közegemből, az ittlét egy teljesen más perspektívát adott. Ide se azért jöttem, persze, mert utálnám az országomat, hanem mert új tapasztalatokat akartam szerezni. Viszont itt döbbentem rá, hogy tud hiányozni az otthon és mennyi minden érték van ott, amit itt nem találok meg. Bárhova is megyek, mindig is magyar maradok, és erre mindig is büszke leszek, bárkikkel is találkozom, bármennyiszer titulálnak kelet-európainak (legyen az jó- vagy rosszindulattal), bármennyiszer emlékeztetnek a jelenlegi politikai helyzet nem ideális voltára vagy más szociális problémákra. Nem mintha más országoknak nem lennének ilyen problémái, és ettől még nem lesz egy ország, egy kultúra jobb vagy rosszabb a másiknál.

Talán sokan azt gondolják, ha elmész külföldre, elszakadsz a saját országodtól és nemzeti öntudatodtól, de én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Ahogy sok más európai országból érkezett emberekkel és persze olaszokkal is találkoztam, sokkal jobban tudatosult bennem a nemzeti identitásom. Megértettem, hogy mennyire befolyásol minket az, hogy hol nőttünk fel, mennyire mások tudunk lenni, és közben viszont olyan hatalmas különbség valójában mégsincs. Mondjuk az általánosításokból és a sztereotípiákból van elég ezekben a közegekben, és időnként ki kell állnom magamért: amikor valaki olyat állít az országomról, a limitált látogatások és ismeretségek, vagy hallomások alapján, amik nem igazak. Legfőképpen, amikor engem magyarként egy kalap alá vesznek az összes környező országgal, mondván: ugyanazok vagyunk, amikor valójában a kultúrát illetően alig lehetnénk még inkább különbözőek; és azt, hogy a történelmünk összefonódik, úgy értelmezik, hogy akkor nincs is különbség közöttünk. Ezek a kommentek néha tudnak fájni, mert azok az emberek, akik ezt állítják, általában meg vannak győződve a saját igazukról, mert hogy ők voltak már ott (néhány napra?). Viszont azt is hamar meg kellett értenem, hogy néha nincs értelme ezeket a vitákat lefolytatni, úgysem fognak feltétlenül megérteni. Számomra elég volt rájönni, hogy miért zavar, ha ilyen dolgokat mondanak, és kritikusan szemlélni a saját kultúrámat, mi az igazság abban, amit mások állítanak, és mi az, ami egyáltalán nincs így. Mert ahhoz, hogy fogadni tudjam ezeket a beszólásokat, tisztába kell tennem magamban a dolgokat.

Mindenesetre a külföldön élés sok mindent megtanított Magyarországról is és sok mindent megtanultam jobban értékelni, mint korábban. Emiatt mindenkinek javasolnám hogy menjen és ismerjen meg új helyeket, de sose abból a motivációból mert nem érzed jól magad ott ahol élsz, mert sosem ez a megoldás. Viszont ha elmész, egész biztosan olyan dolgokat fogsz tapasztalni, amit korábban nem és új perspektívákat fogsz megismerni. Azt hiszem, ez az egyik dolog, amit a legtöbbször mondanak, unásig ismételnek mindig, de talán az egyik legigazabb az összes közül. Mindenképpen az egyik dolog, amiért leginkább hálás vagyok az ittlétem során.

A bejegyzés írója, Fábián Flóra az Európai Szolidaritási Testület önkéntesek Olaszországban.

Az eredeti blogbejegyzés itt található: https://florealise.tumblr.com/

Az 1 éves projekt felénél járva tartottunk az önkéntes társaimmal egy elmerengős estét a kandalló körül. A mentorunk javaslatára még egy levelet is írtunk a jövőbeli énünknek, tele megfigyelésekkel, emlékeztetőkkel, jó tanácsokkal. Így talán nem felejtem el az itt megfogalmazott terveimet visszatérve a nagyvilágba. Az én projektem ugyanis egy kis francia falu mellett zajlik, a hegyeken túl, ott, ahol a Covid se jár. Mindössze 10-en lakunk itt, egy igencsak furcsa, de összetartó családot formálva.

Az idő relatív – mint tudjuk Einsteintől, de mit jelent ez az én világomban? Hogy 6 hónap alatt leéltem több életet: voltam szakács, bejárónő, pedagógus, sofőr, asztalos, festő és vadakat terelő juhász is. Megismertem embereket, akiket soha nem felejtek el és elbúcsúztam emberektől, akiket soha nem fogok viszont látni. Megfiatalodtam és megöregedtem.

Az időn kívül tudjátok mi még relatív? A kor. Önkéntesnek jelentkezni 18 és 30 év között lehetséges és legnagyobb félelmemre 18-21 éves önkéntesekkel találtam magam körülvéve (én 27 vagyok). Ez a tapasztalat rögtön le is bontotta bennem a korom miatt érzett felsőbbrendűséget. Tudniillik két 18 éves német önkéntes életmódjának köszönhető, hogy ráébredtem a vásárlási döntéseim következményeire, elindítva egy életre szóló utazáson, ahol a végállomás kétségkívül a vegán életmód. Aztán sokat tanultam egy 17 éves, nehéz körülmények között nevelkedett lánytól is, akit az állam helyezett el nálunk, konfliktuskezelésről és a megállás nélküli küzdelemről.

Ugyanis egy jól megválasztott önkéntes projekt rendkívül jó lehetőség önmagad felülmúlására. Meg sem tudom számolni mennyi dolgot rontottam el, majd tanultam meg, hogy hogy kell csinálni. Legyőztem jó pár félelmemet is. Alföldi lányként például nem voltam a helyzet magaslatán, amikor emelkedőn kellett elindulni autóval, lehetőleg előre, hátragurulás nélkül… Na de most már ezt a készséget is beleírhatom az önéletrajzomba :D

A projektem egyik sajátossága, hogy térerő nélkül éljük mindennapjainkat. Bár internet van, de korlátolt és lassú, így legszívesebben mással töltjük szabadidőnket. Ennek köszönhetően visszataláltam a fiatalkori énemhez, amikor még verseket írtam, színeztem, hegedültem és énekeltem. De sok időt töltünk együtt a többiekkel, túrázunk, beszélgetünk, ezért is olyan intenzív az élmény. Ha érkezik egy új önkéntes, pár nap alatt teljesen integrálódik a csapatba, mert a folytonos személyes jelenlét hamar összekovácsol minket.

Természetesen mindenkinek vannak rosszabb napjai, amikor csak nyugalomra és magányra vágyik. Ilyenkor hagyjuk egymást kicsit elvonulni, aztán újult erővel visszatérni a közösségi életbe. Oda, ahol az emberek figyelme egymásra irányul és nem az online világra :)

Ha te is kíváncsi vagy, hogy mire vagy képes és hogy mi hiányzott eddig az életedből, jelentkezésed (CV és motivációs levél) küldd el bátran a ltv.application@solidaritesjeunesses.org  email címre. Az én projektem neve Vaunières, de van még 7 másik delegáció, amikkel szintén nem járnál rosszul :)

Molnár Sára az Európai Szolidaritási Testület (angolul ESC - European Solidarity Corps) program önkéntese. Küldő szervezete a Fiatalok a Vidékért Egyesület (FIVE).

Project no. 2019-2-RO01-ESC11-064297,

“European Thinking - Cleaner Environment”

The merits of the European Thinking – Cleaner Environment project

Between 11^th of November 2019 and 17^th of August 2020 Care2Travel Association hosted 4 European Solidarity Corps volunteers from the European Union who worked towards a change in the mentality of the locals of Miercurea Ciuc, so they respect their environment and keep it clean.

Ilona Éva Dudás (from Hungary), Francesco Tomasello (from Italy), Davide Gerbino (from Italy) and Gustavo González Pérez (from Spain) have organized and participated in numerous programs to reach their goals.

Here we list their achievements, which they reached by their dedication and work and can be proud of: J

• Organized and attended on the following one-off / structured activities:

8 Green English Clubs
3 Quiz Nights
1 Zero Waste Meeting
2 Green Crafts Activities

8 Conversational English Clubs

• Youth involvement in our project:

The youth of Csíkszereda/Miercurea Ciuc was involved into an online environmental quiz called Kahoot. In this way they could gain more knowledge about their environment. Through the Kahoot game 140 students participated in the project.

Here is a THANK YOU for the schools which made this possible for us: Liceul Tehnologic ”Kós Károly” Miercurea Ciuc, Colegiului Național ”Márton Áron” Miercurea-Ciuc, Școala Gimnazială ”Márton Ferenc” Păuleni Ciuc, Școala Gimnazială ”Endes József” Sânsimion.

Through the Green English Clubs our volunteers have reached out to 20 persons and raised awareness about environmental issues.

During our volunteers’ litter picking actions, they have managed to involve 24 locals and cleared the areas of Tudor and Nagyrét/Lunca Mare in Miercurea Ciuc.

Upcycling workshops: 2 occasions with the involvement of altogether 8 people.

• Digital inclusion:

1. YOUTUBE CHANNEL made by the volunteers, which is entitled ”The Cleaner Environment”.

This Channel has: 39 subscribers
The link of the YouTube Channel is the following: https://www.youtube.com/channel/UCmEykoJNe8qax5pBynGBj3w/featured

This YouTube Channel has 4 videos, which are the following:

• The video entitled ‘UPCYCLING. From trash to FRESH!!!’ has 528 views and 39 likes

Link to the video: https://www.youtube.com/watch?v=54CWIEdmqIs

• The video entitled ‘Fast fashion!!! What it is and tips for a better shopping ;)’ has 695 views and 27 likes

Link to the video: https://www.youtube.com/watch?v=tlsMCmutv-A&t=223s

• The video entitled ‘Climate change? Let's understand together what it is! ;)’ has 393 views and 38 likes

Link to the video: https://www.youtube.com/watch?v=fFPJNA-b_Fo&t=58s

• The video entitled ‘Community garden for a sustainable community :)’ has 114 views and 16 likes

Link to the video: https://www.youtube.com/watch?v=2bhtBwMC8NM&t=306s

2. FACEBOOK PAGE made by the volunteers, entitled ”The Cleaner Environment”

This Facebook Page has 241 followers and 233 likes.

Link of the Facebook page: https://www.facebook.com/thecleanerenvironment

3. BLOG made by the volunteers, entitled ”The Cleaner Environment”

The Blog has 174 views (116 from Romania) and 77 independent viewers.

Link of the blog: https://thecleanerenvironment.wordpress.com/contact/

4. INSTAGRAM PAGE made by the volunteers, entitled ”thecleanerenvironment”

The Instagram Page has 47 followers. On average the pictures have 8 likes and the most is 15.

It means 8 x 17 product photos = 136 likes in total.

Link of the Instagram page: https://www.instagram.com/TheCleanerEnvironment/

• Involvement of locals in our project:

On the local farmers’ market our volunteers lent 70 textile shopping bags and 200 paper bags to locals so they don’t buy environmentally damaging plastic bags. On the market there still is a box where locals can return the borrowed fabric bags so others can take them, in case they forgot to bring their own.

Links of the events:  https://www.facebook.com/Care2Travel/photos/pcb.3154191508010961/3154187778011334

https://www.facebook.com/thecleanerenvironment/photos/pcb.156912249298610/156912189298616/

• Waste management involvement

The collected trash statistics are the following:

• 2018: 11731 tons of waste = 9148 tons of mixed waste + 2582 tons of selective waste (28%)
• 2019: 12069 tons of waste = 10051 tons of mixed waste + 2017 tons of selective waste (20%)
• 2020 first semester: 5831 tons of waste = 4687 tons of mixed waste + 1143 tons of selective waste (24%)

The above statistic means that the ratio of the selective waste from 2018 to 2019 fell by 8% and from 2019 to 2020 grew by 4%. We don't know how much we have impacted to generate this growth, but it's notable and we are hoping we could chip in to make our environment cleaner.

This whole project wouldn’t be possible without the help of our ESC volunteers.

Thank you Éva, Francesco, Davide and Gustavo for all your contribution to this project!

Here you can see the feedback video of Éva and Francesco:

• Link for Francesco's ESC volunteering experience at Care2Tavel:

https://www.youtube.com/watch?v=xzvqLNaLBGk

• Link for Éva's ESC volunteering experience at Care2Tavel:

https://www.youtube.com/watch?v=mxGsSVWfWPI

Kinn szakad az eső…már 4 napja. Ez az itteniek szerint sem normális. Forr a teavíz, megy a mosógép. Igazán idilli hangulat, hogy megírjam mi is történt velem az elmúlt 7 napban. Hihetetlen, de még csak egy hét?! Mintha már egy hónapja szívnám a jó kis tiroli levegőt és az elvétve előforduló tehéntrágya aromáját. Magabiztosan sétálgatok a városban, mint egy idevalósi, a turisták leszólítanak, hogy mi merre van....és az a durva, hogy tudom
Ezek a kis beszámolók, mint egy emlékkönyv, megőrzik majd ennek az egy évnek az eseményeit, emlékeit. Mivel egy kicsit inkább magamnak írom (, de azért igyekszem informatív és számotokra is érdekes lenni), lehet, hogy elvétve akad benne néhány infó, amit nem mindenki ért, de még lehet én se.
Határozottan kijelenthetem, hogy még tudok magyarul és nem rabolt el semmilyen alpesi jeti.
Mondanám, hogy rendes leszek és rendszeresen írok, de….

Első napok,
avagy hogyan vágd haza a sarkad + első nap az iskolában

A hétfő hajnalban induló vonaton szerencsére egész nyugis légkör uralkodott. Az inkább unalmasnak titulálható 7 órás Budapest-Innsbruck utat azért feldobta egy emo-raszta srác, aki hely híján felfeküdt a csomagoknak kialakított tárolóra. Miután elég kényelmetlennek érezte ideiglenes fekvőalkalmatosságát, bevágott 3 energiaitalt és kávétúladagolásos mókusként mászkált fel-alá.:D

Az állomáson A várt rám és elvitt a kecóba, ami számomra tökéletes. Minden van benne, ami kell. Na de inkább beszéljenek a képek!

Majd körbevezetett az iskolában és sétáltunk egy kicsit a belvárosban is.

Másnap hatalmas lelkesedéssel elhatároztam, hogy eltúrázok Kupf-ba, ahonnan szuper kilátás nyílik Telfsre és nagyon sok gomba található (btw). Igen ám, de Zita néni természetesen volt olyan ügyes, hogy a vadiúj túracipővel kellett megtennie a 3 órás túrát…jár a keksz…és az óriási vízhólyagok. Ezt követően azért csak elmentem még Telfs felfedezésére (Mutter! Találtam turit! :D), majd a leteszteltem a helyközi buszos közlekedést. Innsbruckban bolyongtam egy-két órát. Nagyon jó volt újra a városban járni, most már rutinosabb szemmel (megj.: tavaly novemberben egy hetet töltöttem a tiroli „fővárosban”)

Szerdán nem bírtam a véremmel és a kis utcai szandálommal vágtam neki egy újabb túrának. Klammsteig felé vettem az irányt, de miután realizáltam a lehetőségeket félúton, rádöbbentem, hogy a szandálom elvérezne az út további részén, így visszafordultam…maybe next time. Délután A elhívott egy kis fürdőzésre a közelben lévő Möserer See-hez.

Csütörtökön végreeeee elérkezett a team meeting napja, találkozhattam a kollégákkal. Nos kérem szépen, itt a tanévnyitó értekezlet nem jelenléti ívvel, tűzvédelmi előadással és egyéb szafaládéval telik:
• egy szuper kis közös reggelivel kezdtünk és mindenki bemutatkozott. Mindannyian rendkívül szimpatikusak, nyitottak és lelkesek
• ezt követően jött a kicsit szárazabb rész, ahol főleg a „házi
feladat” (Hausübung) került terítékre, az egészséges (bió, regionális, szezonális) tízórai (Jause), valamint a tanév rendje, események, változások
• ezután egy vega ebéd vette kezdetét, ahol szusitól kezdve tofu curryn át mindenféle finomság volt →Kezeket fel, aki már fogyasztott fine-dining minőségű kaját a sulis értekezleten!
• zárásképpen külön-külön a csoportokban tanító tanárok kreatív montázzsal vázolták fel céljaikat, terveiket erre az évre

(Az iskoláról külön beszámolót fogok írni, de elöljáróban megemlítendő, hogy az iskolában nem osztályok vannak, hanem a gyerekek életkor és tudás szerint 3 csoportba vannak beosztva:
• Primaria 1: 6-9 év
• Primaria 2: 9-12 év
• Sekundaria: 12-15 év
Önkéntes társam B, majd a Seku-ban, jómagam pedig a P1-ben fogok dolgozni. Már nagyon várom!)

Familientage,
avagy hogyan jegyezzünk meg 80 nevet egy hétvége alatt

A péntektől vasárnapig tartó családi hétvége alatt rengeteg élménnyel gazdagodtam, hihetetlen kedves embereket ismertem meg és átélhettem, hogy milyen is lehet egy szuper tanár-szülő kapcsolat. (Ez a hétvége megérne egy külön beszámolót, de jófej vagyok, és most megkapjátok ajándékba!)

Az iskola 10 éves fenállása óta mindig egy családi hétvégével indítja az új tanévet. Itt lehetőség nyílik még közelebbről megismerni az új családokat, kellemes időtöltés keretén belül megbeszélni az elkövetkező 10 hónap legfontosabb információit. Ezen a hétvégén a P1 csoport, a következő héten pedig a P2+Seku tartja meg a programot. Az idei úticél Bruck im Zillertal volt, ahová A-val mentem kocsival és a többi kolléganővel előkészítettük a terepet. Az AktivHotel Eberleiten Gasthof-ot önfenntartóként vettünk birtokba, vagyis a főzést és a takarítást magunk oldottuk meg. A szálláson egy nagy ebédlőben étkeztünk, a családok egy-egy szobában voltak elszállásolva, az alagsorban található társalgóban (Seminarraum) tartották a szülői értekezleteket és a gyerekek szabadon játszhattak, olvashattak. Még aznap este egy jó kis „Patchdinner”-rel készültek a szülők, vagyis mindenki hozott magával valami otthon készült finomságot. A hétvége további részében egy táblázatba lehetett feliratkozni, hogy ki vállalja el:

• az ebéd/vacsora főzését
• a reggeli előkészítését →stréber voltam →7-kor keltem, segítettem
• az eltakarítást, mosogatást

1.nap:
• este egy jó kis játékestet tartottunk: egyik kolléganőmet meg is tanítottam a backgammon alapjaira (Sensei remélem büszke vagy rám ) és megtanultam a Bieberbande (Hódbanda) és Das Magische Labyrinth (Mágikus labirintus) játékot.
• a szülőkkel késő estig jókat beszéltünk főleg a gombákról….az erdőben….sok van…igen….van, aki összeszedett egy kirándulás alkalmával 60 kg rókagombát (Eierschwammerl) :D

2.nap:
• reggeli utáni 1. napi rendi pont volt Zita néni hivatalos bemutatkozása a szülőknek. Nagyon izgultam, de jól sikerült…
• aztán egy kis csoporttal egy Naturexpedition-ra indultuk és felfedeztük a környéket két kutyi: Luu (fehér) és Akira (barna) társaságában
• aztán a szülőknek további megbeszéléseket tartottak, a gyerekek játszottak, az újonnan érkezők pedig fatáblára festettek, melyre a
fényképük kerül és az iskolában a többi mellé kiakasztjuk. Ezen kívül névre szóló bögrét készítettek, amit a suliban használnak majd.
• délután másik két kolléganőmmel workshopokat, kézműves foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek. Lehetőség volt:
o a filctechnikával (Nassfilzen) alátét, ékszer vagy egyéb kreatív dolog elkészítésére (csináltam én is egy cuki pacman-t)
o üvegnyomatot (Glasabdruck): egy üveglapra festékkel izgalmasnál izgalmasabb motívumokat, formákat festettek a gyerekek és a lelkes szülők, majd a papírt rásimítva lenyomatot készíthettek
o a társalgóban gipszmaszkot (Gipsmasken)
o az udvaron pedig különböző fából készült eszközök alkotására (Schnitzen) volt lehetősége a gyerekeknek.
• vacsora után közösen énekeltünk (vagyis énekeltek mert nem sok közöm volt a dalokhoz…:D), aztán fáklyás kirándulásra indultunk
(Fackelwanderung). Takarodó után pedig 2-ig nyomtuk a tábortűz bulit a legkitartóbb szülőkkel. Két apuka gitárral biztosította a zenét, a néhány üveg bor és sör pedig a jó hangulatot. (nem ittam egy kortyot se…eskü )

3.nap:
• a reggelit követően hajtogatásra (Falten), az előző nap elkészített maszkok dekorálására és rajzolásra, festésre volt lehetőség. A hajtogatás volt az én állomásom és egy origami könyvből magam is tanultam új dolgokat. Két kisfiú annyira rápörgött a dologra, hogy kb. 1 órán át egy egész állatfarmot legyártottak :D
• ebédet követően pakolás, takarítás következett és a családok nagy részével a szakadó eső ellenére is lelkesen útba vettünk az utolsó állomásunkat
• Schwazban meglátogattuk az ezüstbányát (Schwazer Silberbergwerk). Egy klassz kis csillével utaztunk be 800 m mélyre a hegy gyomrába. Megismertük a középkor legnagyobb bányájának történetét, a híres schwazi vízemelőművet és jó mélyen belélegeztük a tárna egészséges levegőjét.
Mindent összefoglalva nagyon pozitív az első benyomásom és egy szuper hetet tudhatok magam mögött. Remélem a tiétek is jól telt

Ahogy a tisztelettudó bányász mondaná, aki jól beszél németül:
«Glück auf!»*
*Bányász-köszöntés: jó szerencsét!

Project description and activities

In the Blue Neighbourhood Economy Project we are working to set an example for other neighbourhoods to follow by creating a so called circular inclusive neighbourhood economy. In practice, we focus on our neighbourhood but of course we are also intensively co-operating with the city of Arnhem, NGOs, knowledge institutions and other organisations.

Spijker Design
In Spijker Design we are searching for new ways of reusing waste streams and scouting for other companies and projects which are setting good examples in this field. This is why we made our wall of fame; to present innovative solutions and make more people see what is possible if we take some extra steps and think outside the box.

Spijkerzwam
This is one of our flagship projects which involves a lot of experimenting and extra efforts. To be perfectly sincere, I feel like I could not help out as much on this project as I wanted to, because of my lack of expertise and limited experience of working with machinery. But once the mushroom farm is installed, I will be more than happy to collect the coffee waste with the electric cargo bikes and learn more about the process of growing mushrooms out of coffee waste.

Spijkerstudents
Spijkerstudents is a project in cooperation with students from nearby universities, designed to tackle loneliness amongst students and young internationals in the area by organising activities where they can meet people with similar problems and interests and make new connections.

Spijkerbikes
Spijkerbikes is another new project in which we repair old bicycles and re-use old parts for other purposes and rent them out. By doing so, this project also provides employment to people who due to various reasons could not find employment elsewhere, and hopefully gives them enough experience to find their way back to the labour market

Buurt Groen Bedrijf
The Neighbourhood Landscaping Company makes sure the community gardens are well-maintained and that the streets are clean and green. We also planted a new insect hotel in the Watertuin last month.

Puurland - Groen Rijders
I usually help the Green Rijders preparing their deliveries and taking them with the electric cargo bikes. For me this is a good way to learn the names of food products in dutch and also relax my brain and have some fresh air after spending hours working on flyers or other communication materials.

Learning goals and personal development

I joined the Blauwe Wijkeconomie Project with the specific aim to observe how a sustainable circular economy works in practice. My other goal was to attain a higher level of knowledge of Dutch language and culture.

During the course of the last two months I met a lot of interesting people who are active in the neighbourhood and learned a lot by simply helping them with their daily activities; such as cleaning up the streets, preparing and delivering locally grown organic food products, maintaining community gardens, installing the indoor mushroom farm or participating in university projects.

Furthermore, I also had the opportunity to learn how to work, communicate and generally deal with people with certain disabilities, coming from very different cultural, socio-economic backgrounds, and so on. It is really interesting for me to see how civil servants, teachers, and people in the neighbourhood and in Dutch society in general treat refugees, the differently abled, the poor, the elderly and children with respect and this ‘how can I help me help yourself’ attitude. Needless to say how much one can learn from other people by simply treating them with openness and respect and not along the lines of stereotypes, but with the mindset of what can I learn from this person?

With regards to learning the language, it took me more effort and a longer time to get down to it, than expected, but thanks to one of my colleagues, who has experience in teaching before, now I have two intensive one on one language sessions every week with a native speaker. Not to mention colleagues and acquaintances who are always ready to make conversations in Dutch and teach me a few new words.

General overview

In summary, I am quite pleased with the past few weeks behind my back, and hopeful that things continue on the same course. Sometimes I find it hard to believe how many things have happened over such a short period of time and it feels like only a couple of weeks. However, I also have the feeling that I cannot sit back because I have so much more to learn, see, and experience here and I am almost halfway through already.

Weiland Antal Hollandiában önkéntes az ESC program támogatásával.

Budapesti Liszt Ferenc Repülőtér, hajnali 4:00. Állok a fehér bőröndbe csomagolt kis életemmel a kijelző előtt és várok, közben 3 óra alvással a hátam mögött próbálok értelmes választ találni arra, hogy mi ösztönzött arra, hogy a berendezett, nyugodt, fővárosi életemet fenekestül felforgassam és elutazzak egy számomra ismeretlen vidékre, ismeretlen emberek közé. Talán menekülök, mert van mitől, vagy keresem az újat. Nem igazán találom a választ, sírnom kell, nem akarok itt lenni. Aludni akarok, vissza bújni mellé és megölelni őt. A bizonytalan viszontlátás is feszélyez. Ha Max itt lenne, biztosan meg tudna vigasztalni, de már ő sincs. A gép felszáll.

A hazaérkezés boldoggá tesz, de az ismeretlen kevésbé. Ahogy közeledik az idő, egyre inkább ki akar ugrani a szívem. Pici koromtól tervezgettem, hogy majd egyszer jól világgá megyek. Tessék, mehetek, itt az első lépés, mégsem ilyennek terveztem. Úgy képzeltem el, hogy sokkal kevesebb fájdalommal jár, vagy nem is jár fájdalommal egyáltalán, csak mókával és kacagással, de ez most mégsem olyan. Velem van baj vagy a világgal? Valószínű mindkettővel.  Visszaút nincs, önkéntes leszek!

Szia Székelykeresztúr! Te leszel az otthonom fél évig. Az első gondolataim: a város túl kevés, a körülöttem levő embersokaság túl sok.  Az első két nap antiszockodással telt el. Sosem éreztem magam annyira egyedül, mint azokon a napokon. Gratulálok Laura! Ez egy átfontolt és remek döntés volt megint! Élvezd!

Nézem a dombokat, az őszi faleveleket és a templomot a házunkkal szemben, a székelykapuival. Református templom, picit az otthonomra emlékeztet, a sok szép versre, amik gyakran felcsendültek, amikor még minden olyan egyszerű és békés volt. Megnyugvást érzek. Vágjunk bele! 

A kezdeti vajúdás végül beérett. Rendkívül hálás vagyok! Néhány hét alatt egy sokkal vidámabb, élettel telibb emberré váltam. Azt csinálom, amit szeretek: írok. Csodálatos emberek vesznek körül, utazunk, nevetünk, részt veszünk a város életében. Világgá menni nem is olyan rossz dolog, és ez még csak a kezdet. :)

Az eredeti blogbejegyzés itt található: https://www.blogger.com/profile/07762196533295665210

Lehetne ez egy csalódott történet, de ahhoz elég körbe nézni és talál könnyen az ember maga körül. Így ez a történet egy olyan történet lesz, amibe bármikor belevágnék újra, még ha én is rövidítettem le. Hát tessék, olvassák:

Kezdődhetne valahol a hőskorban ez a történet, de csak diónyi figyelem miatt ne kezdjük legelőről. Az érzés ismerős lehet: ugyan van helyed, de mégsem érzed magad benne valahogy jól. Egyetem után adódnak lehetőségek, de egyik se az igazi. Kiszolgáltatottság, bizonytalanság megfűszerezve egy kis kalandvággyal. Egy ismerős, aki már kiment, az irigyelt képek, a meg nem érthető életképek. Na? Ismerős már? Ha nem szerencsés életed van, de ettől még mindenki beleélheti magát legalább egy kicsit. Szóval egy ilyen helyzetben adódott egy hirdetés, amire teljes nyugalommal jelentkeztem, mert spanyolul úgyse tudok, idegen nyelvekkel amúgy is hadilábon állok, szóval esélytelen, hogy pont engem válasszanak majd ki erre a katalán projektre. Sőt még küldő szervezetem sincs? Ugye esély 0% és 49% között. Eltelik 2 hónap, változó intenzitású kommunikáció és hoppsz te vagy a 4 főből az egyik. Találj küldő szervezetet, mert az első eltűnt és kezdj el kapkodva mindent intézni.(Megjegyzés: Itt az interaktív reklám és köszönetnyilvánítás helye, ugyanis FIVE egyből segítségemre sietett.) Időd nincs, így agyalni se fogsz azon, hogy mi marad ki és mi nem. Időtörés, búcsú és már buszon is vagy. (Igen-igen, a mazochista busszal indul el Katalóniába.) Zágráb, Lyon, Barcelona, Caseres, Boodaville a következő állomások. Mi történt kint? Hát nehéz összefoglalni. Természet, csodálatos tájak, permakultúra, vegán világ, katalán mentalitás és a hippi farmok Európa elveszettnek hitt hippiéivel. Ezeket talán csak az újonnan megismert emberek múlhatnak felül. Ugyan, már így is hosszabb lett, mint terveztem, de projekten belülről 2 embert ki szeretnék emelni Santiago a kedvenc „argentin illegális migráns” társamat és a katalán démoni nőt, Klaudiát, a mentorunkat, akiben szerintem nálunk simán sámánnő vált volna. Rengeteg új dolgot tanultam kint és rengeteg új kultúrába nyerhettem betekintést. Mit tanultam? Egy új életszemléletet, egy új életstílust. Szép dolog a szabályok követése, de csak addig, amíg azok ésszerűek. Támaszkodj a többi embertársadra és, hogy a papíroknál fontosabb a tudás és a tenni akarás. Rengeteg kirándulás, kaland a megszámlálhatatlanul sok beszélgetés. Katalán életigenlő magatartás, hogy nem csak munkából és kesergésből áll az emberi élet. Dobálózhatnék szakszavakkal, hogy mulcs, száraz toalett, Food forest és társai, de ez a történet kis töredéke csak. Végezetül talán azt emelném ki visszacsatolva a tanulságokhoz, hogy MERJ élni és álmodni.

Nos, ennek a mondatnak fényében jöttem jóval idő előtt vissza. Nem-nem volt minden fenékig tejfel, de az élet se az, viszont bármikor újra belevágnék és valószínűleg pont ugyanazokat a hibákat szeretném elkövetni újra, mert így lettem, az az ember, aki vagyok ma. Aki miután visszajött már nem félt belekezdeni valami teljesen újba és jobba. Ugyan idáig úgyse jutsz el az olvasással reményeim szerint kedves olvasó, mivel már nagyban töltöd ki saját jelentkezési lapodat, mert igen ez az utolsó kéretlen tanácsom Mindenkinek. Indulj és menj. J

Kinn szakad az eső…már 4 napja. Ez az itteniek szerint sem normális. Forr a teavíz, megy a mosógép. Igazán idilli hangulat, hogy megírjam mi is történt velem az elmúlt 7 napban. Hihetetlen, de még csak egy hét?! Mintha már egy hónapja szívnám a jó kis tiroli levegőt és az elvétve előforduló tehéntrágya aromáját. Magabiztosan sétálgatok a városban, mint egy idevalósi, a turisták leszólítanak, hogy mi merre van....és az a durva, hogy tudom
Ezek a kis beszámolók, mint egy emlékkönyv, megőrzik majd ennek az egy évnek az eseményeit, emlékeit. Mivel egy kicsit inkább magamnak írom (, de azért igyekszem informatív és számotokra is érdekes lenni), lehet, hogy elvétve akad benne néhány infó, amit nem mindenki ért, de még lehet én se.

Határozottan kijelenthetem, hogy még tudok magyarul és nem rabolt el semmilyen alpesi jeti.
Mondanám, hogy rendes leszek és rendszeresen írok, de….
Első napok,
avagy hogyan vágd haza a sarkad + első nap az iskolában
A hétfő hajnalban induló vonaton szerencsére egész nyugis légkör uralkodott. Az inkább unalmasnak titulálható 7 órás Budapest-Innsbruck utat azért feldobta egy emo-raszta srác, aki hely híján felfeküdt a csomagoknak kialakított tárolóra. Miután elég kényelmetlennek érezte ideiglenes fekvőalkalmatosságát, bevágott 3 energiaitalt és kávétúladagolásos mókusként mászkált fel-alá.:D

Az állomáson A várt rám és elvitt a kecóba, ami számomra tökéletes. Minden van benne, ami kell. Na de inkább beszéljenek a képek!

Majd körbevezetett az iskolában és sétáltunk egy kicsit a belvárosban is.

Másnap hatalmas lelkesedéssel elhatároztam, hogy eltúrázok Kupf-ba, ahonnan szuper kilátás nyílik Telfsre és nagyon sok gomba található (btw). Igen ám, de Zita néni természetesen volt olyan ügyes, hogy a vadiúj túracipővel kellett megtennie a 3 órás túrát…jár a keksz…és az óriási vízhólyagok. Ezt követően azért csak elmentem még Telfs felfedezésére (Mutter! Találtam turit! :D), majd a leteszteltem a helyközi buszos közlekedést. Innsbruckban bolyongtam egy-két órát. Nagyon jó volt újra a városban járni, most már rutinosabb szemmel (megj.: tavaly novemberben egy hetet töltöttem a tiroli „fővárosban”)

Szerdán nem bírtam a véremmel és a kis utcai szandálommal vágtam neki egy újabb túrának. Klammsteig felé vettem az irányt, de miután realizáltam a lehetőségeket félúton, rádöbbentem, hogy a szandálom elvérezne az út további részén, így visszafordultam…maybe next time. Délután A elhívott egy kis fürdőzésre a közelben lévő Möserer See-hez.
Csütörtökön végreeeee elérkezett a team meeting napja, találkozhattam a kollégákkal. Nos kérem szépen, itt a tanévnyitó értekezlet nem jelenléti ívvel, tűzvédelmi előadással és egyéb szafaládéval telik:
• egy szuper kis közös reggelivel kezdtünk és mindenki bemutatkozott. Mindannyian rendkívül szimpatikusak, nyitottak és lelkesek
• ezt követően jött a kicsit szárazabb rész, ahol főleg a „házi
feladat” (Hausübung) került terítékre, az egészséges (bió, regionális, szezonális) tízórai (Jause), valamint a tanév rendje, események, változások
• ezután egy vega ebéd vette kezdetét, ahol szusitól kezdve tofu curryn át mindenféle finomság volt →Kezeket fel, aki már fogyasztott fine-dining minőségű kaját a sulis értekezleten!
• zárásképpen külön-külön a csoportokban tanító tanárok kreatív montázzsal vázolták fel céljaikat, terveiket erre az évre

(Az iskoláról külön beszámolót fogok írni, de elöljáróban megemlítendő, hogy az iskolában nem osztályok vannak, hanem a gyerekek életkor és tudás szerint 3 csoportba vannak beosztva:
• Primaria 1: 6-9 év
• Primaria 2: 9-12 év
• Sekundaria: 12-15 év
Önkéntes társam B, majd a Seku-ban, jómagam pedig a P1-ben fogok dolgozni. Már nagyon várom!)