Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Volunteering in Spain - first 2 months adventures

2019. június 13. 08:19 - Mokos Béla

Pásztor Emese ESC önkéntes írása

I decided, that it is time to summarize the first two months I spent in the country. To be honest, it has passed by so fast, that I didnt even stop and took time to realize how much I've learnt. But lets just start with the beginning...

After two and a half months in Israel, I made a few friends and met some really amazing people who I still miss. It was the first time for me that I left my country and my group of friends for a longer period, and realized that the world has a lot more to offer. In the sense of beauty, values, friendship, love, and human relationships in general. To get to know these special people really blew my mind - the fact, that there are individuals thinking the same way, going through the same struggles and experiences, very far away from my home. It was hard to let this experience go, but now im here, Im definitaly more as a person and I still appreciate that part of my life.

My next stop was France, where I spent 3 weeks which you can read about in my previous post. I was more than excited about this new phase that was ahead of me, in Spain. I really wanted to settle down, i felt a bit exhausted even if few months of travelling doesnt seem too much, but believe me, if youre constantly moving around, it is. I wanted the same people around me for a while, with some consistency and daily routine. I was really tired of constantly saying goodbye...

I had this hungarian friend Noncsi, who told me about this opportunity. She is also a volunteer at this organization. Right now, im doing ESC (European Solidarity Corps), former EVS volunteering for 9 months, and I will finish in December. I live in a small place called Maracena, which is basically a part of Granada city. My job has a lot of variety, starting from making workshops for autistic children, visiting the retired people and making some fun activities for them, also some office work... it depends. Right now, we prepare for the Colonias, which is a 4 turn children camp for 800 spanish niños. I work for the city hall of Maracena, and they provide me accomodation and some money for food and other things. You can look for similar opportunities on the Salto Youth page or in facebook groups like Youth In Action, or Erasmus Projects.

Daniela (Portugal) and emoji games that we still dont know the purpose of 


Recycling workshop for old people


Felirat hozzáadása


Lovely volunteers on the cultural café that we organized

After this brief introduction, I will get to more personal things and how I lived this experience so far.
At the beginning (at the really beginning), I have to tell, I wasnt happy. My friends can tell, I was complaining a lot, but my head and heart were still in Israel and in France, so I think, that was a huge hindrance for me to relax and enjoy the moment. On top, I didnt like what greeted me. First of all, I got in a flat with an italian guy, who didnt really speak any language I do (did), so the communication between us was a disaster. I am really the kind of person who likes to live with others, I appreciate a good conversation and things like that, so for me it was disappointing. On the other hand, the other 3 volunteers were 3 girls, and they were already very close and I didnt feel like trying to get into that circle. On top, I didnt know anyone in Granada.

But! That was only the first week. That week really seemed long but just because I didnt do a lot of things, I was talking with my friends on the phone at least to get some emotional support. After that, I told myself that I had enough of this, I need to stop complaining because one thing that I've learnt during my travels is that I cannot live like waiting for the opportunities to fall into my lap. I decided Im going to do something which makes me happy, Im going to go to Granada to meet people from couchsurfing and explore. I requested a bike I went and met a local guy Richard, also some travellers who were really nice. As a small group we even went hiking together. Richard was very knowledgeable and eager to share everything he knows about Spain which I really appreciated.




Hiking around Generalife

Also, when I told him I like drum and bass, goa and psytrance, he advised me to go to Quilombo club, which is still one of my favourite place in the city. Thats how life started to get interesting here... this experience was like a snowball for me, because through couchsurfing and through Quilombo, I met more and more people, and suddenly I realized that now I have to think about making time to sleep.... filling my days with activities wasnt a problem anymore. Even though I wasnt always feeling like that, of course I had some ups and downs, when I felt alone and didnt get along well with the volunteers... that can happen. But these small phases went away pretty quickly, and luckily I could talk about this with my mentor.

Día de la Cruce symbol


Beautiful fields around Maracena


I feel so happy that I can eat whatever I want finally haha

I'm not going to write everything that happened in these two months but I will recall some of the highlights because there are a few.
First of all, when i started to go to quilombo I became really a fan. I met such strange people who were intriguing at the same time, with their own unique style. I had so much fun all the time I went there, and it made me realize how much I love dancing, enjoying those vibes and making connections. Lot of people told me to not go there because its a dangerous place and everyone is wasted there... but what this experience gives me is totally personal and if it fills me up with energy and happyness, then why not. For someone who doesnt share the same moment, its hard to explain, i know.
I think, through this, I became more confident with my body and letting go of my fear of dancing in front of others, because these people really dont care how you look like or what moves do you have... the only important thing is that you enjoy and I definitely enjoyed each time. Also I feel like dancing sometimes is an easier way to connect for me, than starting a conversation.
Thats how i met M, a guy who I liked from the moment I saw him. He was really immersed in the music each time, but one day when I was talking with his friend, he got involved in the conversation. We had really good connection from the beginning and I really enjoyed talking to him because I felt like our brains are wired pretty similarly. And the music was there so at the same time we were floating and enjoying the moment. We painted on each others faces which were very unique moments, but after a while I never saw him again.
Anyways, I know there are more places like this in Granada and I cannot wait to explore them.


Its hard to get myself to sleep with this state of excitement after a party 


quilombo venue


Granada festival - La Semana Santa - procession

Another nice experience which happened to me on the first week, was visiting Orgiva and Beneficio. Beneficio is a small place in the mountains, like a permanent rainbow gathering, people living in a community, sustaining themselves by stepping out of society. There I stayed with Asami and Giovanni, a japanese-italian couple who hosted me. I was amazed by their genuine love for simplicity and music. I also realized, i need more than that in my life. I realized i dont want to step out totally from the system because for making a change its not beneficial. Anyways, it was nice to see these peoples lifestyle and they definitely gave me some motivation to learn music because its such a beautiful and pure way of expressing.



El Beneficio



Giovanni gave me this to practice guitar


The fanciest "house" in the community


I met Almud, a beautiful german girl, who is very much into yoga and nutrition, like me, and on top we had very similar experiences in life that we could talk a lot about. We met on a bus by accident on the way to the Bolonias, with a guided trip, and we spent a great day (few hours) there in the sand. She is coming back in september and i cant wait to spend more time with her.


I also met J., on a couchsurfing event, who is a cool british guy and we danced a lot in a reggae club, then in Quilombo. Another time, when M. was there, he invited me to his friends afterparty, which was quite interesting for me. These people are totally different from what I see day by day... their endless love for the beats is incredible, their unique looks capture the eyes and they are so open and accepting... lot of them dont have jobs but they enjoy the waves of music without any difficulty. I felt comfortable with them. We had one huge thing in common - the music. We didnt even have to talk or anything, in order to feel connected, that is what I really like about it.

But I would like to write a bit more about the spanish way of living, through my eyes. First of all, a few basic things which are obvious to everyone who is living here, but not for those who doesnt know anything about the country -

1. The capital is Madrid, not Barcelona (maybe I was the only one who didnt know, in this case ignore this point and dont judge my general intelligence based on this hahaha)

2. The country is huge and there are a lot of dialects, for example in Catalunya they speak catalan, in Valencia they speak valenciano which are very similar to spanish but different as well (for example they say that catalan is more like french).

3. People start to go out usually after midnight, at least the people I know :D And it was hard for me in the beginning, because I am used to a totally different rhythm with no siesta during the day, and with earlier nightlife.

4. There is a siesta every day from 2-5 pm because of the heat.

5. The heat is unbearable during the summer (now already I feel it is too much).

6. Andaluzian accent is different, than in the north of Spain because they leave the "s" letters from the end of the words (eg.: instead of todos, they say todo), most of the time (but I think its not much harder to understand).

7. As far as food goes, its definitely not a vegan paradise, not like Tel Aviv where I felt soo much in heaven in this sense... If I go to Mercadona (typical supermarket here) for something quick, it takes me like 30 minutes to find something which is not chips... and even then the only thing might be fruit which im not craving when Im hungry.

So, I dont want to generalize but from what I've seen and whats considered to be typical spanish breakfast is something sweet like bakery, with coffee probably, or baguatte and olive oil with tomato sauce... for lunch, I cannot say any typical because I never eat out at that time, but I can mention some typical spanish dishes like paella (fried rice and veggies with seafood or other meat), tortilla, spanish omelette (eggs and potatoes), patatas bravas, gazpacho, end so on... to be honest, I never really eat these because mostly I cook for myself to save money (except for dinners sometimes) and to remain vegan of course :D. For dinner, tapas is the most popular. It is a small portion of spanish cuisine, like patatas bravas (potato and spicy sauce), guacamole, gazpacho, seafood, jamón (ham) and bread, or any kind. Ive visited some vegan tapas bars and they had seitan sandwich, albondigas (meatballs from lentils) which is also famous in spain. Apart from that, taco tex, tortilla, bocadillas (sandwich) in every amount. In Andalucia, tapas is like that: you order a drink (beer or wine) and you just pay the price of the drink and get these small portions of food for free. Typical beers are Alhambra (which is produced here in the region), or Estrella (from Galicia), wine is mostly Tinto de Verano which is wine+syrup basically.. and of course Sangria - another sugary, wine mixture with fruit chunks.

At the vegan tapas bar with Eu

One tapas cost like 2-2.50 eur, which is a very good price. Andaluzia is quite cheap in general.
 What ive learnt recently that tapas doesnt always come with drink, for example in Valencia it just contains the food.
Anyways, its partially good, because you can get drunk and have a full stomach at the same time, partially not because sometimes I feel like, joder, i dont want to drink that much beer or wine, i just want to have dinner... but its still a nice thing.

8. I met a japanese guy, Kenji, who was taking a language course and he told me that he had this idea about spanish people that they are always sleeping... I found it really funny, because that shows how the japanese work moral is different and probably from what he has heard from the country he thought that every spanish person is lazy. True, that spanish people take their time, but I think its nice and a useful habit to learn because in this way youre never in a hurry. But to be more serious, I think taking time for yourself is always beneficial and shouldnt be frown upon, its good for your health and harmony, and if its built into the culture thats even better.

Emotion games for autistic children with the help of Goffredo


my italian flatmate eating italian pasta that he ordered from Italy


My mentor



monodrama about the picture of a woman in the society


coolest bicycle ive seen (Barcelona)

Being here makes me more hardworking in general. Im really happy here and want to develop myself, get some new skills, thats how i got the idea of making music - guitar, and electronic. I was joking at the beginneng, with learning how to be a DJ, when i saw that Quilombo is looking for one... but it really crossed my mind, how cool would it be to mix drum and bass and flamenco (flam and bass) and to play for others. I always wanted to experience how does it feel like. Anyways, this is one of the many projects I want to do, lets see. Another thing I plan to do is food rescue. I searched for local organizations and I finally found one in Granada which Im really happy for. I really want to continue what I did and learnt in Israel, because I think food waste is a really important issue.


What I dont like much is that during siesta, everything is closed, and my routine is like that: during the day, I run the errands, things like that, and the evening is for rest or socializing, but if I have to do everything in the evening, I end up leaving out something which is usually the rest. In the past few weeks, I especially have left sleeping out from my schedule. I originally have this fear of missing out if I dont go to a party or somewhere, and as my connection circle started to widen, I heard about more and more opportunities and parties, so I felt like I couldnt say no... on top, I attended my On Arrival Training near Barcelona last week, which was an amazing experience (next post), but then I also ended up with serious sleep deprivation. After that, I decided to take it a bit easier, because I started to feel that my body and brain doesnt quite agree with this lifestyle. Lot of times what I also miss out on, is the workout because the gym has a weird opening hours. But anyways, since I use my bike to go to granada, thats a good exercise, not to mention when I dance for 6-7 hours in quilombo... :D.

love yourself - in quilombo toilet

Let me tell you also about the nature and the must see's of Granada and the region as well. First and foremost, when you search for the city, Alhambra will pop up for sure. Alhambra is a huge fortress and a palace complex, built in moorish style. I visited it last september, with a youth exchange that was organized by the organization, im working with now. In general, it is hard to get into visiting the Alhambra, especially in the tourist season, and its kind of expensive as well.

You can enter through Albaycín, a historical part of the city, where you can see many unique buildings and design, influenced by arabics. In Plaza Nuevo, you can occasionally catch flamenco dancers as well. The highest point of the city is Mirador de San Miguel, where you can go with some beers and enjoy the view, the sunset. In the traditional neighbourhood, called Sacromonte, you can see cave houses where gypsies live, and they are very welcoming with the visitors. Taking beautiful hikes is also possible in Generalife Park. The funny thing is that I didnt take pictures about these because I thought I will have 9 months to take, but now it would be useful. I will insert some from Google to show you how beautiful it is:

Alhambra from inside
Plaza Nueva

Alhambra from outside

But soon you can enjoy my pictures as well, hopefully.
The Sierra Nevada National Park is very close as well, where you can encounter beautiful nature and in the winter, ski slopes as well. I heard, that there are some huts where you can sleep for free in the summer.
The beach is on the other side of the mountains, 1-2 hours by car. Ive only visited Nerja, Salobreña and Almuñecar so far, and all of them has their own vibes which makes them so unique. During the summer the temperature is so high that it is impossible to survive without visiting the sea at least a few times.  
Around Granada, there are some little villages, like Santa Fe, Trasmulas, and Maracena (where my current base is). In Santa Fe, you can encounter occasional illegal rave parties near the hot springs, which sounds really amazing, even though I havent been yet, because I dont know the dates. :( 






Felirat hozzáadása

Daniela and Noncsi

Marci (hun) and Ainoa (Germany)

About learning the language, I had this idea, that Im going to improve very fast, but the reality is that its not a straight way upwards... sometimes i feel like i know less than one month ago, which is definitely not true, I just have ups and downs regarding motivation and sometimes its not easy to recall what I know already. Although, I'm trying to motivate myself with writing in spanish (I created a blog for it as well --> here) and as I get to know more and more spanish speakers, I dont think its going to be a problem. Living with Goffredo is definitely a huge help, because I have to force myself to speak. Also, as my knowledge in the language started to widen, we had more and more conversations and I started to realize, he is a very fun guy.

To sum up, I feel myself very lucky for having this experience. I really like the other volunteers as well, I feel like we accomodated to each other and we get along very well, even though each of us has very different personalities. I like my dear flatmate, Goffredo, because he is a hilarious guy, and with him, Im never sad, not to mention Alari, whose sense of humour is unbeatable, Daniela, who we have similar experiences and I like that she always has new ideas, Noncsi, my fellow hungarian, who is my support if I have any difficulties. Special thanks to Jorge for taking care of us and being so motivative to take the best out of our EVS, thanks to Eugenia for having good conversations and giving extra motivation for learning guitar, thanks to Juanjo for having such a cool music taste and being such a good company. Next posts are coming soon! The journey continues.
Teddy and Mr. Bean <3

In general Thats for sure, that you have to be initiative, and go and look for the chances to learn, but that is part of the process. Of course, you can live through this 9 months only sitting in the house and noone will bother you to go out... but that is not the point of doing volunteering.

In the next two posts, im going to summarize a bit, what have I learnt so far, and also Im going to write about my On Arrival Training. Thank you for reading!
Szólj hozzá!

Kaland az élet

2019. május 30. 08:53 - Mokos Béla

To Suderbyn and Suderbynians

Dear Suderbyn, Ecovillage and Community,

I have left you 2 months ago. Two months, feels like years! So many things have happened already, it is hard  to catch up with myself and my feelings.


I feel sentimental. I feel empowered, fulfilled and  ready. This place, this people have meant so much to me, I am realizing it more and more, deeper and deeper each day. Even if I don’t contact, even if it seems, I am not paying attention, I do. I click on the FB site, I am sending my love in my meditations, I am imagining being there with YOU. with ALL OF YOU. And I know, those moments will never come back. The place is not the same, the community is not the same, if I ever go back, there always will be someone who will be missed by  my heart. That ‘s why, I am just keeping and carrying you with me, in my heart, non-stop.

So much to be said and I am here, puzzled, trying to find the words…grabbing after them but they like little butterflies, are smoothing away from my hands from my mouth. I am formulating new, improvising and hoping that it will turn out authentic enough.

I am looking back now to the last year…and…it was amazing! I wish I have had this current viewpoint back then when I arrived. Everything is just so much aligned, in perspective… By time, I have learnt to appreciate people. By time, I learnt that my limits are not just too narrow mut even unconformable. By time,I learnt that my comfort zone is expendable, stretchable and it goes very very far if I give it time and patience, By time, I have learnt how to let go, how to accept, how to adapt and how to find myself amongst others, in others. How to make friends and how to keep them. How to have new, fresh eyes into everything I see for million times. How to not get lost in future fears or past, long -gone memories. How to live in the here and now.

And I am still learning. It is sometimes hard. When I don’t have the safety net of my beloved ones around and under me. When I miss serious, strict looks from a mirroring one; when people are not as much aware around me I am losing awareness as well. It is hard to keep it, hold it together, hold myself, my new self together. To not fall back into old, harmful or just simply not constructive patterns, useless desires. To be able to go on and open a new path for for myself, to step on fresh grass even if it is foggy, even if all around there is nothing else but thorny bushes.

I have adapted and being formed and transformed. And all I can say is THANK YOU. I am grateful for the experience, for my life there, in Suderbyn, in my -and I am so happy I can say that- new home, where I know, I will always be welcomed by warm-hearted, open-armed people. Who include not exclude; who invite not avoid; who challenge themselves and the society and who are walking on an alike path, hand in hand, because we are stronger together.

I cherish so many little and big memories it is hard to line and name them all of my favourite ones…there were many beautiful ones like giving each other little gifts as secret angels before Christmas; the common cooking anytime;pizza outside; going to the sea in winter without having sauna; tons of laughters; dancing in the dining room; dancing in the meditation room; bringing water from the well during the storm and having the house lightened up by candle lights; the countless hugs and emphatic looks in hard times; the common garden work; the campfire and songs around it; the pshycopractices workshop; the massages; the late-night talks in the social room; the runs to the sea; the long summer nights; the hikes on the island; the hitchhiking day trip; the Hedbergs evenings…they are all in me, this whole last year is just so vividly alive in my memories that once I open them up they are just rolling and swinging and blubbling out and there is no end to it…thanks God, I don’t want them to end, to fade, to disappear… they feed me and nourish me, enrich me and uplift me.

A year and two months ago I would have never thought that I am going to leave a collection of friends, a place I can call second home, couple of shoulders I can cry on or hug and dozen of pairs of eyes I can look into and see myself as beautiful as I am, as infinite as I am, myself, WHO I REALLY AM.

YOU ALL, in Suderbyn, taught me how to look and see myself. How to recognize myself, the true SELF in me, how to connect to it and reach other dimensions in me and in others. And there is so long way to go…







I was not saying goodbye. And I am not going to.

I am saying thank you. And…see you. ALL. SOME TIME, SOME PLACE. WE MEET.

Out beyond ideas of wrongdoing

and rightdoing there is a field.

I’ll meet you there.

When the soul lies down in that grass

the world is too full to talk about.



Az eredeti bejegyzés itt olvasható: https://kalandazeleted.wordpress.com/2019/05/25/to-suderbyn-and-suderbynians/?fbclid=IwAR0KQAUNNcp9XuV-3yGNfOixrkTrngBdGgMD43_2bnJ9Pp9FzC3oZ4txRFw


Szólj hozzá!

Az EVS évem óta egymásra épülnek a dolgok az életemben

2019. április 16. 09:38 - Mokos Béla

Gyorsinterjú Fischer Kristóffal, volt EVS önkéntessel

Nemrégiben kommentelted a staffansgardeni ESC önkénteseket kereső felhívásunkat. Ez jó apropó arra, hogy mint korábbi EVS önkéntesünket megkérdezzelek arról, hogy milyen hatással volt az életedre a Mullsjö-ben töltött egy teljes év? Bízom benne, hogy ennek hatására lesznek idén is jelentkezők Mullsjö-be, vagy akár Staffansgarden-be.


Kérlek, foglald röviden össze, hogy mikor voltál önkéntes Mullsjöben és azóta mi történt veled?

2014 augusztusában érkeztem Mullsjöbe, életemben először Svédországba, ahol egy évet töltöttem önkéntesként a helyi népfőiskolán. A feladataim közé tartozott pl. mosogatás és takarítás az iskola konyháján, kerti munka az udvaron, illetve az intézményt körülvevő erdős területeken, de mindenek előtt esti és hétvégi programok szervezése a bentlakásos diákoknak. Emellett volt lehetőségem részt venni nyelvi- és egyéb tanórákon, illetve az iskola egyéb programjain, kirándulásain. Az önkéntes időszakom alatt annyira megkedveltem az északi életet, hogy Mullsjö után Finnországba költöztem, ahol 4 hónapig au-pair-ként dolgoztam. Ezek után Budapesten dolgoztam közel 3 évig, de tervben volt, hogy egyetemre Svédországban szeretnék majd járni. Tavaly szeptember óta Svédország legrégebbi egyetemének, az Uppsala Universitet-nek a hallgatója vagyok.


A felsorolt nagy események közül melyik volt sorsfordító és miért?

Nehéz lenne egy eseményt kiemelni, hiszen valamilyen szinten egymásból adódtak, és mind az EVS-es tapasztalataimnak köszönhetően valósultak meg. Nem tudtam, mi vár rám, mit fogok tanulni, tapasztalni, amikor nekivágtam ennek a nagy utazásnak 2014-ben, de azóta sokszor van olyan érzésem, hogy valahogy egymásra épülnek a dolgok az életemben, méghozzá anélkül, hogy eredetileg megterveztem volna. Ez egy igazán jó érzés.


Tervezed-e, hogy valamikor majd hazatelepülsz?

Eleinte abszolút úgy gondoltam, hogy nem, azóta inkább úgy gondolkozom a dologról, hogy „ki tudja”. Az ember életében rövid idő alatt is rengeteg sorsfordító esemény történhet. Egyelőre jól érzem magam itt, ezt belátni talán fontosabb is, mint azon gondolkozni, hogy mi lesz évek múlva.



Szólj hozzá!

És még nincs vége a karácsonyi vacsiknak…

2019. március 19. 15:46 - Mokos Béla

Nagy Eszter

Sajnos erről nincs képem, de Karácsony előtt az itteni ovikban szokás, hogy összegyűlik az ovi apraja-nagyja és közösen elköltik a karácsonyi ebédet. Gondolom óvoda méret függő. Az én ovim sajnos egy sztrájkot megelőző figyelmeztetés miatt be volt zárva (ezt már csak azért is sajnáltam, mert megtanítottam a csoportomnak a Kiskarácsony, Nagykarácsonyt, még mozgásos elemeket is tanítottam! – sosem adták elő :/), de egy másik, csupán 3 csoportból álló intézményben sem hagyhatták ki ezt az eseményt. Itt konkrétan az összes dolgozó (kivéve a másik két csoport óvónője), a legidősebb csoporttal, vagyis az ideiglenes csoportommal ült egy teremben. Szinte minden gyerek ünneplőben volt, a dolgozók is. Céklaleves volt (értem én hogy hagyományos leves, de azért mégiscsak aznap a fiúk fehér ingben jöttek…) és rántott hal. Nem tudom szavakkal visszaadni az egész hangulatát, de bár minden céges karácsonyi vacsora ilyen ebéd hangulatú lenne. Szívesen adtak nekem is az ételből, leültettek maguk közé az asztalhoz. Úgy emlékszem, később értem be aznap, a lengyel órám miatt, ezért volt az, hogy már a többiek elkezdtek enni. Mindenki mosolygott, beszélgetett. Ebben az óvodában vannak férfi dolgozók is. Jót mulattak rajta, amikor az igazgató lefordította nekik a kérdésemet, miszerint ők mivel foglalkoznak ott.

Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott egy szokás, amiről itt hallottam. A karácsonyi vacsoránál a családok hagyományosan kitesznek még egy tányért, egy esetleges, betoppanó vendégnek. Ennek kapcsán készült egy felmérés. Egy médium tudósítója beöltözött hajléktalannak, aztán bekopogtatott politikusokhoz. Egy politikus sem engedte be, habár a tányér nagy valószínűséggel ott állt. Külön felháborító volt ez egy keresztény politikustól – ezt mesélték lengyel ismerőseink.

A lengyel tanárnőnk igazán kedves, igyekszik feldobni a lengyel órákat. A karácsonyi előtti óránkon hozott be ostyát. Lengyel szokás, hogy Szenteste a család tagjai együtt fogyasztanak el egy olyan ostyát, amit a templomból vettek. Az ostyáért kiadott összeg adomány is. Lengyel órán először jó kívánságokat tanultunk, aztán fel kellett állni, és mindenkinek letörni egy darabot az ostyánkból egy jókívánsággal kísérve. Ugyanezt tette a másik is. Hagyomány az is (bár nem mindenki tartja, ahogy megtudtam pár embertől), hogy a betlehemi istállóra emlékezve szalmát raknak az ünnepi terítő alá.

2018-ban kipróbáltam életemben először milyen külföldön karácsonyozni. Nagyon furcsa volt, de érdekes. 24-én, azt hiszem, normális esetben nem menne ki az ember. Na de ha már anyukámnak nyaralás, nekem meg város, miért ne. Persze minden zárva volt. Egy hely volt nyitva, nem ültünk be egyből (reménykedtem benne, hogy a közelben egy kedvenc helyem nyitva van), mire visszamentünk már tele volt. Valóban, egy nagyobb család ott karácsonyozott. Egy fiatalabb fiú, az asztalfőn olvasott fel egy könyvből, mindenki ünneplőben.
Mindenesetre, mivel azért mégis egy lakásban voltam, nem pedig egy szállodában, nem maradhatott el a takarítás, főzés, kapkodás, hogy minden időben kész legyen. Egy élő fát azért nem vállaltam be a 10-en, ezért egy nagyon szépen kidekorált fenyőág lett a Karácsony dísze az asztalon, amolyan túristásan. Meg persze már az maga túristáskodás nekem, ha nem az otthoni asztalon költöm el a karácsonyi vacsorát… :)

 Nagy Eszter az Erasmus+ program támogatásával Lengyelországban önkéntes.

Az eredeti bejegyzés itt található: https://viragosbicikliwroclawban.tumblr.com/post/182279123267/%C3%A9s-m%C3%A9g-nincs-v%C3%A9ge-a-kar%C3%A1csonyi-vacsiknak

Szólj hozzá!

Már megint hová mész?

2019. március 18. 09:08 - Mokos Béla

Oláh Noémi

Állandó jellegű kérdés saját magamtól, illetve a barátaimtól. Eddig is adtam lehetőséget az utazásnak, mostanság viszont egyre több lehetőség adódik, amivel szívesen élek is!

Először is, országon belüli élményeim a következőek
-síelés Sierra Nevadában - sosem síeltem még, ergo belerángattak ebbe a “úgyis buli lesz” lehetőségbe. Túléltem, (tehát ez félsiker) nem bénultam le (ez a másik fele) és még jól is éreztem magam benne.

-Alpujarras vidéke, ill. La Calahorra nevű kisfalu, ahova gondolkodás nélkül beköltöznék. Hétvégi kirándulást szervezett a munkahelyem a családoknak, mi pedig úgy döntöttünk az észt barátnőmmel, hogy kipróbáljuk, ugyanis felmentünk a hegyekbe is szánkózni. Számunkra a 2 cm-es kissé jeges hó nem okozott akkora örömet, mint a spanyoloknak, de tény és való, hogy ittlétünk alatt ennél sokkal több érintkezésünk hóval nem volt, tehát ez is valami.

-Almería. Egy kisebb város a tengerparton, Granadától 2 órára. A spanyolok büszkék rá, ugyanis egy mini Hollywood, rengeteg filmet forgatnak ott ééés még sivataga is van. Rettenetesen érdekes hely volt és a helyi kocsmák megismerése mellett még kulturálódtunk is és rengeteg film és klip forgatási helyszínt bejártunk.

- egy kicsi Málaga. A brüsszeli repülőutunk miatt mentünk habár, de volt egy kis időnk szétnézni és a helyi önkéntesekkel találkozni is. De már tervben van a következő utunk ide.

A következő spanyol úti cél is kivan tűzve, a hétvége végül is tökéletes arra, hogy kicsit körbenézzünk a környéken.

Ja, természetesen még mindig menthetetlenül szerelmes vagyok Granadába. Ez, azt hiszem ha bejárom az egész országot sem fog változni. Egyszerűen lehetetlen.



Oláh Noémi az Erasmus+ program támogatásával önkéntes Spanyolországban.

Az eredeti bejegyzés itt található: https://shortjournalofmyjourney.tumblr.com/post/182763921808/m%C3%A1r-megint-hov%C3%A1-m%C3%A9sz

Szólj hozzá!

Montessori tapasztalatok az EVS programban

2019. március 12. 08:29 - Mokos Béla

Tolner Veronika

A jelentkezéskor az esélytelenek nyugalmával nyújtottam be az önéletrajzomat és a motivációs levelemet, hiszen akkor már lassan egy éve adogattam be a jelentkezésem különféle projektekre, többnyire sikertelenül. (Azóta be kellett látnom, hogy sok esetben rosszul pályáztam rosszul jelentkeztem. Egy dolog különösen fontos: soha ne adjátok fel!) Aztán egy szép nyári napon jött az értesítés, hogy én lettem az egyik önkéntes, akit kiválasztottak! Először nem is akartam hinni a szememnek, úgy örültem neki. A fogadó szervezet egy lipcsei Montessori-óvoda volt, ami egyébként kifejezetten passzolt a tanulmányaimhoz, ugyanis gyógypedagógiát tanulok. Úgy éreztem, hogy ez egy kiváló lehetőség lesz arra, hogy a tanultakat áthelyezzem gyakorlatba, valamint sikerül ismereteimet elmélyíteni a Montessori pedagógiában. Ez végül így is lett. A projekt kezdetéig volt még két teljes hónapom, azalatt igyekeztem felkészülni az előttem álló évre. Részt vettem egy felkészítő tájékoztatón a küldő szervezetnél, FIVE-nél (Fiatalok a Vidékért Egyesület). Ezúton is nagyon köszönöm nekik a sok-sok információt! A későbbiekben nemegyszer ajánlottam őket másoknak is.

Amikor Lipcse városában leszálltam a buszról, fel sem fogtam, hogy hol vagyok, miért is vagyok itt és mit is fogok csinálni majd. Ott, a buszmegállóban szerencsére várt rám a mentorom. Útközben igyekezett mindent megmutatni és segített felvinni a cuccaimat az ötödik emeletre, a lakáson négy másik önkéntessel osztozkodtam. Mindenkinek volt saját szobája, a fürdőszoba, a nappali és a konyha közös volt, tipikus Wohngemeinschaft (lakóközösség) volt. Helyileg a belvárosban volt, egy hatalmas park mellett. Igen, Lipcsének ez volt az egyik legnagyobb előnye, hogy ott az ember gyakorlatilag az egyik parkból megy át a másikba, mert annyi park van! Szoktam is mondogatni, mintha egy hatalmas erdő köré építették volna a várost! A következő napokban megismertem a többi önkéntest, aztán a mentorunk segítségével elintéztük a bankkártyát, a szerződéseket stb. Ezúton szeretném megköszönni a koordináló szervezetnek, a Villa Leipzig-nek a sok-sok programot, segítséget, támogatást és türelmet!  

A hét folyamán részt vettünk egy ismerkedős vacsorán, ahol nagyon jól éreztem magam. Ott volt szerencsém megismerni két nagyon kedves magyart, ők biztosítottak is arról, hogy ha van valami problémám, számíthatok rájuk. Szerintem ez lehet az egyik oka, hogy alig gyötört a honvágy. Közben elkezdtem dolgozni az oviban, az első heteket főleg azzal töltöttem, hogy megismerkedtem az összes csoporttal, végül választanom kellett egyet, ahol állandós leszek. A legnagyobb félelmem az volt, hogy hogyan fogom megértetni magam a gyerekekkel, hiszen úgy is szász dialektusban fognak beszélni. Ebben végül kellemesen csalódtam, észrevettem, hogy őket egyáltalán nem zavarja, ha valamit félreértek vagy visszakérdezek. Nekik csupán az volt fontos, hogy legyen egy vidám, mosolygós játszópajtásuk, akihez bármikor oda tudnak menni, még akkor is, ha nyomja valami a kis lelkecskéjüket, ezt a szerepet simán be tudtam tölteni.

A kollégáim nagyon kedvesek voltak, mindent türelmesen elmagyaráztak, illetve megválaszolták a kérdéseimet. Az óvoda kétnyelvű volt, spanyol és német, a gyerekek között is sok kettős állampolgár volt. Így ragadt rám egy pár spanyol kifejezés is. Továbbá volt egy integratív funkciója is, emiatt foglalkoztunk figyelemzavaros vagy Down-szindrómás gyerekekkel is. Főleg a nagymértékű elfogadás és a sokszínűség tetszett a munkahelyemen, ugyanakkor pont ez tudnám elmondani a városról is. Lipcse lüktetése már az első pillanattól magával ragadott, a sok zöld terület, a tavacskák, ahová sokszor eltekertünk bringával. Esténként koncerteken, főzős estéken vagy ismerkedős találkozókon vettünk részt. Hétvégente sokat kirándultunk vagy házibulit szerveztünk az önkéntesekkel. Az első félév leginkább azzal telt el, hogy minél több országból ismerjek meg embereket, illetve végigkóstoljam a nemzeti ételeiket. A beszámolóikon keresztül kialakult bennem egy kép a hazájukról, ezeket a benyomásokat a mai napig hordozom mindenhová. Ennek köszönhetően sokkal toleránsabban, több nézőpontot figyelembe véve tudok viszonyulni egyes szituációkhoz.

A mélypont végül engem is elért, ami szerintem kikerülhetetlen egy ilyen hosszabb távú projekt során, ez történetesen februárban volt, amit főleg a cudar időjárás és a monotonitás okozott. Emiatt a munkahelyen csoportot váltottam, majd beiratkoztam egy német felsőfokú, egyhónapos, intenzív nyelvtanfolyamra. Ami úgy nézett ki, hogy mindennap kettőig ott tanultam, ezt is beszámították munkaidőnek. Ráadásul a szervezet ennek a költségeit is állta!

A tavaszt sok utazással színesítettem meg, Németországot keresztül-kasul bejártam. Májusban ellátogattam Norvégiában egy tündéri, cukorborsó barátnőmhöz, aki egy Waldorf-farmon fogyatékos emberekkel foglalkozott. Hazafelé menet megnéztem egy svéd várost és Koppenhágát. Az utolsó három napban 3 országot megjárva, egyedül, egy hátizsákkal, nuku fürdéssel, buszon/vonaton való éjszakázással töltöttem. Valahol ott teljesen elhagytam a komfortzónámat, abszolút magamra voltam utalva. Azóta, ha valamikor kikerülhetetlennek tűnő akadállyal nézek szembe, emlékeztetem magam, hogy ott is sikeresen elboldogultam a gyenge angol tudásommal. Pedig egyszer még orrspray-t is kellett vennem az egyik patikában.

Április táján, hogy csináljak valami hasznosat a szakterületemhez kapcsolódóan, (hallássérültek pedagógiája a szakirányom)  elmentem hospitálni a helyi siket iskolába, ott rengeteget kérdezősködtem, összehasonlítottam az oktatási módszereiket az otthoniakkal. Poénból fel is ajánlottak egy önkéntesmunka lehetőséget, mert pont akkor mondott fel valaki, amit én persze nagy lelkesedésemben majdnem elfogadtam. Hiszen nekem pont az az egyik álmom, hogy siket gyerekekkel foglalkozhassak.

Szabadidőmben igyekeztem részt venni siket rendezvényeken, néhányan elhívtak meghívtak ebédre is. Valamint egy német jelnyelvtanfolyamon is részt vettem, a későbbiekben szeretném folytatni azt is.
A nyarat rettentően megszenvedtük az önkéntesekkel, főleg ott az ötödiken igazi szauna feeling uralkodott. Olyankor sokszor eltekertünk a Cospudener-See-hez, amit a helyiek mini Új-Zélandnak neveztek, amit a pompája miatt meg is tudok érteni. Ott rendszerint lehűtöttük magunkat jégkrémmel vagy egy sörrel.
A zsebpénzem pont elég volt, jól ki tudtam jönni belőle, félretenni is tudtam, sőt 200 Eurot simán hazahoztam.
Anyuékhoz és az otthoni barátaimhoz 3-4 havonta tudtam hazamenni. Néha kicsit nehéz volt a távolság, de hála a sok kedves és segítőkész embernek túlélhető volt.

Egyedül a hazajövetel volt rettenetes, Budapest és Lipcse között olyan nagy a kontraszt, hogy azt legalább 3-4 hónapon keresztül éreztem. Az önkéntes évem alatt úgy kitágult számomra a világ, hogy amikor visszajöttem Pestre, hihetetlenül szürkének láttam mindent, nem találtam a helyem, a céljaimat. Mostanra ismét sikerült visszaszoknom, itt is elkezdtem a jelnyelvsulit, valamint egy szakács tanfolyamot, hogy minél gördülékenyebben sajátítsam el az ott kóstolt finomságokat. Legalább 20 embertől kértem azóta recepteket, tervbe is van véve, hogy valamikor elkészítsem őket.

A napokban adtam le a jelentkezésem Erasmus ösztöndíjra, ha minden jól megy, jövő tavasszal már Berlinben koptatom a padot!:-) A korábban említett barátnőm, aki Norvégiában volt, most Osloba nyújtotta be a pályázatot. Ő is megfogalmazta, hogy ha egyszer valaki ilyesmibe részt vesz, rákap, függővé válik. És ez tényleg így van!
Amikor a közeli ismerőseim vagy a barátaim panaszkodnak, siránkoznak vagy netán bizonytalanok valamiben, nem tudják eldönteni, hogyan tovább az életben. Nekem ilyenkor szinte mindig ugyanaz a reakcióm; „rád is ráfér egy EVS!”. Tényleg nagyon ajánlom mindenkinek, különösen azoknak, akik szeretnének egy kicsit kizökkenni a mindennapokból, s feszegetni a határaikat. Továbbá hiszek abban, hogy egy önkéntes év vagy akár csak egy félév olyannyira szemléletformáló tud lenni, hogy az pozitív értelemben megváltoztatja a benne tevékenykedők életét! Nekem mindenesetre nagyon sokat adott!

Tolner Veronika Lipcsében volt EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Küldő szervezet: FIVE

Lipcsei koordináló szervezet die Villa



Szólj hozzá!

Képes beszámoló egy székelyföldi EVS projektről

2019. március 11. 08:13 - Mokos Béla

Hajdú Zsuzsa

Újra jelentkezem egy hosszabb beszámolóval. Most a novemberi, decemberi és januári élményeimet olvashatjátok.

Igaz, rég volt már november mégsem hagyhatom ki. Rengetek dolog történt akkor is.

Mint például ovikban tanítás, English Club, Adj Király katonát vetélkedő, és sok-sok utazás.

A hónap elején volt lehetőségem részt venni mint segítő, az Adj Király Katonát országod vetélkedőn. Előtte még nem hallottam erről a rendezvényről, de elmentem mert kíváncsi voltam. A lényege az volt hogy a gyerekek elolvassanak egy mesékből álló kiskönyvet és abból a lehető legjobban felkészüljenek. Mercivel mentünk, Nagyenyedre, ahol volt a döntő. Sok jó embert megismertem, és tapasztalatot szereztem milyen is benne lenni egy ilyen szervezőcsapatban.  Nem egyszerű, viszont a csapatmunka megkönnyíti a munkát.




Nagyenyed után, boldogan utaztunk Kolozsvárra, ugyanis visszaérkezett Esra és Gökhan Törökországból. Nagyon örültünk hogy újra teljes a csapat. Eltöltöttünk egy napot városnézéssel, mindent megcsodáltunk, és miután fáradtan leültünk felfrissülni, úgy döntöttünk még biztosan jövünk Kolozsvárra. Két nap közel sem volt elég a városból.






A következő napokban, már otthon, elkezdtük a munkát. Előkészültünk, terveztünk, és tanítottunk az ovikban, volt Press Conference, amin minket kérdeztek újságírók és persze English Speaking Clubot tartottunk. Visszazökkentünk a normális kerékvágásba, és négyen, összedolgozva néztünk szembe a következő hetekkel és lassan a novembernek is vége lett.


Az idő szaladt és mi pakoltunk, ugyanis december elején felmentünk a Hargitára pár éjszakára. Az UFF csapat és a gólyabál szervezői. Előtte már voltam a Hargitán , de mindig csak ősszel vagy nyáron, így egy kicsit féltem hogy meg fogok fagyni. Szerencsére minden jó volt, meleg volt a házban és jól éreztük magunkat. Annyira hogy fel is mentünk a Hargita tetejére. A kilátásért megérte.




51039853_2270137263256383_4672418488080400384_nMiután haza tértünk a kiruccanásból, és kiolvadtunk, újra munkának láttunk. Egy új projektbe kezdtünk bele és az óvodákban pedig teszteltük az gyerekeket mire emlékszenek az elmúlt fél évből. Elismételtük amit addig tanultunk, és nagy meglepetésünkre nagyon sok mindent tudtak.


Szóval nagyjából így telt a december. Tanítottunk,  festettünk és mikor közeledett a karácsony hazautaztunk Mercivel.


Örültem hogy otthon vagyok, a családommal, és a barátaimmal, hisz hiányoztak. Egészen január közepéig velük is voltam, és csak ezután tértem vissza Udvarhelyre, ugyanis mikor otthon voltam egy idő után az itteniek hiányoztak.J

Januárban felvettem a többiekkel a ritmus és az irodába jártunk főként festeni.  És lassan kész lettünk az új projekttel. Már csak pár simítás és kész lesz a tanulásra, játékra.

51351631_1605980219505217_2804351196016410624_n 51061453_237776003838556_7185930467500097536_n


Újabb egy hónap telt el

Újabb egy hónap telt el. El sem hiszem…

Próbálom összeszedni a gondolataimat, és összegezni röviden mi történt ezalatt az idő alatt. Annyi biztos hogy  nem unatkoztam!


A hónap elején volt időm, és lehetőségem hazautazni a családomhoz. Mindenki otthon volt pár napra, mindenki megpihent és közben élveztük egymást társaságát (többnyire ahogy az lenni szokott). A barátaimmal is tudtam találkozni, de eleinte nehéz volt összeegyeztetni kivel, mikor, mert mindenkire kíváncsi voltam, hogyan alakul az életük az egyetemen, vagy a munkában. Órákig beszélgettünk az életünk alakulásáról, és hogy mennyire szeretjük azt amit csinálunk. Egyetemen tanulni, iskolába járni, dolgozni, önkénteskedni. Jó volt látni őket, és kicsit olyan volt mintha el sem mentem volna otthonról.

Ezek miatt kicsit szomorú is voltam mikor visszajöttem. Hiába voltam két hetet otthon, kevésnek éreztem. Szerencsére pár nap elteltével, újra belerázódtam az itteni életbe, és végre nyugalmam volt (a szó jó értelmében).

Miután én megérkeztem, pár napra rá Merci utazott haza, aztán kis idő múlva a Esrának és Gökhannak is mennie kellett, így október közepe fele pár napra egyedül maradtam. Vártam hogy visszaérjenek, és hogy újra kezdődjenek a tevékenységek.


Merci  érkezésével aztán mentünk az ovikba, az irodába. Az egyik ovodában segítettünk muffint sütni, a másikban pedig elkísértük a gyerekeket a bábszínházba, ami által mi is új élményekkel gazdagodtunk.


A tanulás sem maradt el. Megtanulták a gyerekek a farm állatait és a számokat is egy saját készítésű játékon. Az őszi szünet ideje alatt pedig kézműves tevékenységgel készültünk a kicsiknek. Krumpli nyomdáztunk, vagyis megpróbáltunk…


Szabadidőnkben elmentünk túrázni, meglátogattuk a helyi piacot, és a boltokat, na meg filmeket néztünk.

Az október tehát nagyjából így telt…


 Hajdú Zsuzsa az Erdélyi Ifjúsági Egyesületnél önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Szólj hozzá!

Mindjárt itt van a félidős tréning

2019. március 07. 18:00 - Mokos Béla

Oláh Noémi

Márciusban már megyek is a féléves tréningemre, ami mindjárt itt van…TEJÓÉG!

A kezdő tréningem Sevillában volt, valósággal mondhatom, hogy szerencsés vagyok, ezzel az ingyen úttal, azóta már 1x visszatértem oda egy önkéntes barátomhoz és még vissza is fogok menni újra.


Ezen felül, kulturális esteket tartottunk/ tartunk illetve egy kicsi kulturális karácsonyt is. Amúgy is könnyen fellehet is szedni a kilókat, de ezzel sem adott senki a fogyókúrának ez tény. Ez összehozta a mi kis csapatunkat, elég jól összeszoktunk már, mert habár nem vagyunk sokan, mégis kellemesen telik az idő.


Volt már észt, magyar, francia és olasz estünk..továbbá mivel Spanyolorstágban vagyunk,,rengeteg spanyol estünk is.

Azóta Málagaban is megfordultam, mondjuk inkább, hogy a reptéren éjszakáztam, de ez is a listámon van.

Jöttek hozzánk is látogatók (éljen a couch surfing) Sevillából, Málagaból, Purchenából is. Illetve Debrecenből is :) 

Jó, ha az ember tisztában van azzal, hogy milyen szerencsés, vagy éppen nagy értéknek van a tulajdonában.. na ezek az utazások, ill. látogatások erre a legjobbak. Bárhol járok, minden gyönyörűséges erre, de Granadát semmiért sem adnám, akkor is ha van nagyobb vagy jobb. Csodás helyen lakunk, jobbat nem is kívánhatnék ennél azt hiszem.



Oláh Noémi Spanyolországban, Maracenában önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Az eredeti bejegyzés itt található: https://shortjournalofmyjourney.tumblr.com/post/181976441808/vegyesen-mindenr%C5%91l

Szólj hozzá!

What do I need most during my EVS?

2019. március 01. 07:50 - Mokos Béla

Kocsis Mária

There are many things which are important to have a good time during my EVS. After 2 months it feels like there is one that is the most needed: COURAGE :D


Why do you need courage? 
Even for the the start you need a lot of it. To move away from your country and start a new life in a new place is a big step. But after the first wave of courage you need more. Most of the time you need to take the first step with making friends or socializing with others. For that you need a big buck of courage. And when you settled in and conformable in your city and in your work you will still need courage to make some adventure. Because everybody knows: "go big or go home", so let your EVS be the time of your life.

After this short prologues here comes the story of my own adventure that required a lot of courage, but now I can say it was worth it. ;)

I decided to go to the EVS20 Birthday Conference in Aachen on the 21st of October. Aachen from Berlin is quite far, so I wrote to the Facebook-group to find some other volunteers whom would like to join me on the more than 5 hour long trip. Happily there was an Ex-EVS girl who joined me. We started our journey early, very early, but because of the good company the journey didn't seem that long. On the way we meet some more volunteers, so at the end when we arrived to the conference there were like 10 of us. :D 
The conference was really amazing. I got to know so-so many interesting people and exchange stores with them. Also the program was truly cool. First we had some action in the street than a discussion/debate with Martin Schulz. The whole thing was in German, but luckily I could understand almost everything :) I really liked the speech that Schulz gave and it was astounding meeting him. After the serious program came the party, which surprised me the most. The band wasn't good neither the DJ. Anyhow we made a hell of a party out of it, and dance until midnight. Than we went to the hostels said our goodbyes, and changed numbers so we could meet later somewhere or visit each other in the future.

Next morning I didn't waste a lot of time. With some other volunteers we decided to go on the Aachen free walking tour. The weather was pretty bad, but I liked Aachen and the stories that our tour guide told us. After the nice morning in Aachen I headed to Cologne, where my couch-surfing host would pick me up.

Az eredeti bejegyzés a die Villa, vagyis a német koordináló szervezet blogjában található: https://www.youthreporter.eu/en/beitrag/what-do-i-need-most-during-my-evs-part-1.12833/#.XHZaqLh7nIU

Még több youth reporter cikket itt olvashatsz: https://www.youthreporter.eu/de/blogs/

Kocsis Mária Németországban volt EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Szólj hozzá!

Ki mondta, hogyha sok a munka, akkor nem lehet azt élvezni?

2019. február 27. 08:42 - Mokos Béla

Sipos Réka

Hétfőn mit sem sejtve bementem az irodába, és hirtelen rám szakadt az ég! Elkezdtem lejegyzetelni, mit is kéne csinálnom, de mintha nem lett volna vége Marta monológjának… Csak mondta és mondta az újabb dolgokat. Aztán találkoztam Likával, majd az összes emberrel aki abban az egy hétben jött, mikor nem voltam itt! Mind nagyon aranyos és kedves, bár teljesen más egyéniségek! Délután úgy volt, hogy elmegyünk az egyik lakásba körülnézni, hogy mi hiányzik, illetve egy asztalt is oda kellett vinni. Végül Marta megoldotta ezt az egyik barátjával, így én szabadon hazajöhettem!  Majd irány haza, azaz akarom vásárolni! Otthon beszélgettünk még egy kicsit, majd mentünk aludni éjfél körül.


Kedden munka helyett a lengyel órát választottam, ami hihetetlen jó volt! Még egyetlen nyelvi órát sem élveztem ennyire, mint Gosiáét! Nem beszélt más nyelven csak angolul, mégis mindent meg lehetett érteni! Szóval ezt csináltam egészen délig, majd bementem egy kicsit dolgozni az irodába és elkezdtem a minden adatot magába foglaló táblázat megcsinálását, illetve pár egyéb dolgot is csináltam, de fogalmam sincs mit! Illetve mégiscsak tudom…! Kétszer is elmentem Sergio lakásába, mivel hosszas konzultáció után, hogy később melyik kulcsot is kell majd lemásolnom, Sanyi odaadott nekem három kulcsot, amit le kellett másolnom később! Majdnem eltalálta, a nekem szükséges hármat! Csak egyet tévedett! Úgy volt, hogy ki kéne mosnom az ágyneműket ott! De nem volt mosópor, így végül csak odamentem, körbenéztem, hogy miben szenved hiányt a lakás. Ok, amúgy is sok mindenben szenvedett hiányt, de a színekben, és a meleg, kellemes hangulatban mindenképp! Hihetetlen hideg volt minden! A folyosón végig beépített szekrények voltak fából, mégsem lett melegebb érzésem! Viszont legalább jó a sütőjük, illetve a gáztűzhelyük!

A lakásnézés után, elmentem kikérni a számlát az Akwedukt részére az egyik étteremben, majd mentem tovább a bevásárló központ felé, ahol lehet kulcsot másolni! Persze, hogy nem azután, hanem azelőtt mentem el bevásárolni, ami azt jelenti, hogy húsz kilóval a kezeimben mentem oda. Majd onnan az irodába, ahol leraktam a kerékpárt, viszont felvettem a laptopom, hogy tudjunk otthon filmet nézni! Persze a szerencsémre köszönhetően a laptoptáska szíja leszakadt, így vihettem azt is a kezemben! Így érkeztem haza, kicsit fáradtan, de jó kedvvel! Délután együtt tanultunk lengyelt Annával, természetesen teljesen más szinten, de nem ez a lényeg. Este pedig közös filmnézést rendeztünk, ami nagyon jól sikerült. Lengyelül volt, angol felirattal a kedvemért! A film nem volt rossz, bár az egyik angol filmre hajazott!

Szerdán direkt korábban mentem, hogy a szekrényt össze tudja rakni! Természetesen nem tudtam rendesen elkezdeni, mivel Yigit jött elbúcsúzni hozzánk, illetve megmutatott pár dolgot, hogy mit hogyan kell csinálni. Majd együtt elmentünk kivenni pénzt, hogy oda tudjam neki adni később! Én 60 zł értettem, majd kiderült, hogy csak 16-ot kéne adnom! Közben befutott Sergio is, akinek el kellett mondani, mi is az Akwedukt és hogyan működünk! Nem mondom, hogy teljesen tiszta volt, hogy mit is akarok mondani, de nem volt rossz sem! Majd Marta újabb jó ötleteit gazdagítja ama kijelentése, hogy menjek el Sergioval megcsinálni a bankszámlát, illetve vegyünk SIM kártyát! Én persze elfogadtam a kihívást, hisz ki nem tenné! Végül is óriási buli úgy hivatalos ügyeket intézni, hogy nincs közös nyelv! Na jó a bankban az egyik nő tudott beszélni valamennyit angolul, de érteni nem értett semmit sem! Ilyet még sosem láttam, hogy valaki tud beszélni, de nem érti a beszédet! Ezután a túra után, elkezdtem a szekrény összetákolását, amit be is fejeztem, mert nem tudtam összerakni teljesen anélkül, hogy ne erőszakoltam volna össze két elemet! Munka után pedig Marta elrángatott az egyik használt ruha kereskedésbe, ahol a legjobb ruhavásárlásban vettem részt! Hihetetlen jó vele vásárolni! Hazaérve pedig gombát, istentudjamilyen káposztát csináltunk, ami finomabb hidegen, mint melegen!

Csütörtök! Elképzelhetetlenül gyorsan repül az idő… Reggel megint korábban mentem dolgozni, hogy csinálja valamit! Majd megkértem Sanyit, hogy segítsen megcsinálni a szekrényt, amit együtt csak fél órába tellett! Majd beszivárgott Gaîana és Valentina. Mind a ketten más miatt jöttek, de így legalább nem egyedül mentem a várhoz! a bejáratnál már vártak a többiek, majd egy rövid kutatás után a túravezetőnket, Adamot is megtaláltuk! Nagyon kellemes emlékeim vannak erről a délutánról! A vár is tetszett, a mozaik kiállítás is! És habár Adam mindig az angolját húzta le, mégis nagyon sok szakszót tudott, vagy ha nem tudta, akkor segítettünk egymásnak megérteni. A vár második fele természettudományi múzeum volt. Ezek után szép lassan, egyesével leváltunk a csoporttól, és mentünk haza az esőben. Nem voltam sokat otthon, mivel negyed hétre mentem karate edzésre. Az edzésen nagyon sokan voltunk, alig fértünk el, de legalább nem egyedül voltam kezdő! Majdnem mindent kihoztam magamból! Önvédelmi technikákat tanultunk egy erősítést követően, ami legalább egy óra volt, és mindent átmozgatott! Az párom a feladatokhoz nagyon jó fej volt!  Rengeteget bohóckodtunk! Este pedig újra leültünk beszélgetni, habár én mozdulni nem tudtam, de legalább egy jót beszélgettünk.

Másnap alig bírtam megmozdulni az izomláztól, ami azóta is tart! Nem gondoltam, hogy ez öt napos is lehet, de most már tudom! Hihetetlen rossz érzés! Ha megyek egyáltalán nem zavar, de ha öt percig leülök, utána nem tudok megmozdulni. És minden nap máshol fájt! Vasárnap volt a legrosszabb, mivel akkor alig tudtam levegőt venni! Ezen felül, szerdán egy csontkinövést is észrevettem a kezemen, ami előtte is fájt, bár nem tudtam miért. Most már tudom, és jobb lenne ha nem tudnám, mivel nagyon zavar. Tudtam, hogy nem bírom az ilyet, de rosszul vagyok, ha csak rágondolok!

Pénteken elmentünk a helyi vásárba, ami óriási élmény volt! Mindig is szerettem a vásári hangulatot! Rengeteg mindent vettünk, majd mentem munkába, hogy folytassam azt az úgy szeretett táblázatot! Végül Marta megmentett tőle, és helyette elmentünk vásárolni. Elég sok mindent vettünk, de nem tudtunk mindent ott megkapni, így Sanyi segítségével elmentünk és minden mást is megvettünk. Ezek után pedig elmentünk Annaval cipőt nézni. Volt egy jó pár ami tetszett, de nem vettem meg végül egyiket sem. Este elmentünk a Piwnicaba, hogy kis társasági életet is éljünk.

Másnap, az egyik előző este megismert férfival, (Oké Lena előtte is ismerte már) elmentünk a malborki katonai reptérre, ahol volt légi bemutató, illetve egyéb programok, kiállítások, stb. Nem volt olyan érdekes a légi parádé, mint Budapesten, viszont cserébe tízszer hangosabb volt! Nagyon szép idő volt, egészen addig, míg fel nem szálltunk a minibuszra, ami Kwidzynbe ment. Mert akkor leszakadt az ég! Este újra a Piwnicába mentünk, majd onnan egy bárba, ahol volt karaoke! Mi ezt kihasználtuk, és Sergio énekére táncoltunk! Nem mondom, hogy az emberek nem néztek érdekesen ránk,de legalább mi jól éreztük magunkat! Majd még egy órára visszamentünk beszélgetni, táncolni a törzshelyünkre!

Fél kettőre értem haza, és fél tízre mentem a várbazilikába misére! Nagyon jó volt, bár szinte egy szót sem értettem belőle. Viszont rájöttem az Evangélium részre! Nagyon büszke vagyok magamra! Mise után elindultunk hazafelé, mikor egy felvonulásba botlottunk, amelyben voltak majorettesek, cserkészek, zenészek, katonák, rendőrök, tűzoltók, szerintem a város tisztség viselői mind megjelentek ott! Így hát a kompániát követve visszatürtünk a várhoz, majd más úton mentünk haza! De megint nem voltunk sokáig ott, mivel mentem Annával biciklizni. Megkért, hogy tanítsam meg őt! Így hát másfél órán keresztül a megállást gyakoroltuk! Majd hazatérve, kicsit lepihentem, majd Sergioval elmentünk egy közeli tóhoz! Odafelé nagyon kellemes volt az út! Alig kellett tekerni. Ám visszafelé! Szembe szél, és folyamatos emelkedő… Nem akarom sokszor megcsinálni ezt az utat! A városba visszatérést egy ivászattal ünnepeltük meg, majd mentünk haza, és itt létem alatt először kilenckor elmentem aludni!

Sipos Réka Lengyelországban volt EVS önkéntes az Erasmus+ támogatásával.

Az eredeti bejegyzés itt olvasható: http://siposre.ingyenblog.hu/ki-mondta-hogyha-sok-a-munka-akkor-nem-lehet-azt-elvezni.blog#more-35

Szólj hozzá!