2015 január 14-én este érkeztem meg a Stockholmtól Északra fekvő, körülbelül 70 ezer fős svéd kisvárosba, Gävle-be. A hó körülbelül térdig ért, varázslatos volt.

Túl sok időt nem hagytak pihenni, másnap délre már mennem kellett a Youth Centerbe megismerkedni a leendő kollégákkal. Egy nagyon jó hangulatú társaság fogadott, épp az egyik kollégám szülinapját ünnepeltük. Ez volt az első benyomásom: A Rapatac egy nagycsalád.

A következő napokban igyekeztem mindenkivel beszélgetni a munkaköréről, illetve, hogy az hogyan kapcsolódik az én tennivalóimhoz, és viszonylag hamar belerázódtam én is a napi rutinba. A nap egyik felében spontán foglalkozást tartottam, a másik felében vagy a könyvtárban ügyeltem a rendet, vagy szervezett foglalkozást tartottam a másik két önkéntes társammal. A tavaszi félévben heti kétszer tartottam angolt és háztartástan foglalkozást a gyerekeknek.

Körülbelül március magasságában iratkoztam be a bevándorlóknak tartott ingyenes svéd nyelvi kurzusra. Kicsit féltem először, mert a csoport nagyon nagy volt (állandóan 20-25 fő) de végül ki tudtam zárni, és csak magamra koncentrálni.

A nyár szinte egy szempillantás alatt elröppent. Júliusban három hétig zárva voltunk, ezért én is hazajöttem Budapestre, illetve elmentem hegyet mászni Ausztriába a barátaimmal. Augusztusban nyári tábort tartottunk, mindennap más programokkal. Egyik nap még a városi töltésre is kimentünk fürdeni, az volt a legfelhőtlenebb nap a nyáron. :)

Ősszel újra visszaálltunk a szokásos rutinba és a nyelviskola is folytatódott. Az angol foglalkozást átadtam a brit kollégámnak, de helyette sem tétlenkedtem, hiszen csapatépítés és jóga foglalkozásokat találtam ki a gyerekeknek. Az előbbit ugyan kevésbé szerettem a végére, a jóga viszont nagyon bejött, a gyerekek imádták.

December elején végeztem el az SFI bevándorló nyelviskolájának a hivatalos nyelvvizsgáját, úgyhogy papíron már mindenképpen beszélek valamennyire svédül. :)

Februárban és szeptemberben volt a két EVS tréning, mindkettő többnyire ugyanazokkal az emberekkel. Nagyon jól éreztük magunkat mind a tréningen, mind az együtt töltött szabadidőben. Stockholm egy nagyon kellemes város télen-nyáron. A tréning maga is sokat segített céljaim elérésében, hiszen februárban tűztem ki az évre vonatkozó feladataimat.

Amennyire pénztárcám engedte, próbáltam utazgatni is. A Húsvétot Gotland szigetén töltöttem, a Szent Iván éjt Göteborgban, sokszor megfordultam Stockholmban is, de legjobban természetesen Gävle-t és a környékét tudtam felfedezni, Uppsala-ig bezárólag.

Egy nagyon jól sikerült év van mögöttem, amihez rengeteg segítséget kaptam tőletek, amit ezúton is köszönök. :)

Mészáros Ági

Mindig izgalmas figyelemmel követni, ahogy egy másik kultúra lépésről lépésre bontakoztatja ki a saját tradícióit a szemünk előtt, ráadásul december különösen gazdag ebből a szempontból itt Svédországban, szinte minden hétre akad valami új felfedezni való. Összegyűjtöttem nektek néhány jellegzetességet, amik a karácsonyt skandináv karácsonnyá teszik.

Egész éven minimál dizájnon böjtöltünk, úgyhogy most rockn’roll!

Kezdjük a legszembetűnőbbel, a dekorációval. A méltán híres skandináv dizájnt a letisztultság, praktikum és szellősség jellemzi. Egész éven át minden a mértani pontossággal megtervezett helyén tartózkodik – nincs ez másképp karácsonykor sem, csakhogy ilyenkor a lagom (sem nem sok, se nem kevés) elv parkolópályára kerül és mindent ellepnek a csillagok, szakállas manók, girlandok, karácsonyfák, kecskék(!), a mécsesek és lámpások száma pedig tízahuszonharmadikonra hatványozódik. Hiszen nem sokkal kedvesebb egy fényben úszó otthonba hazaérkezni, mint vaksötétben a villanykapcsoló után matatni? Pláne pár 100 km-rel odébb, ahol a nap egyáltalán nem mutatkozik hosszú hónapokig.

Szemet gyönyörködtető látvány, hogy nem kell ablakba beszorult, erkélyről lelógó Télapó imitációkat kerülgetni, bármekkora is az Amerika-hype itt. Az otthonok ádventi outfitje (is) meglehetősen hasonló. Az ablakokban papír-/plasztik-/facsillagok fénylenek – függöny helyett ugyebár – a bejárati ajtókat fénygirland öleli körbe, az ajtón koszorú lóg és a karácsonyi útmutató szerint a fák is megkapják a 220V-os, egyelőre még nem 3D nyomtatott fény-nyakláncukat. A dekorációs molyolást egyébként egy munkatársam foglalta össze a legjobban: „Amikor karácsonyi díszítésről van szó, nincs olyan, ami sok lenne”.

Ég a kecske ég, el ne aludjék…

Apropó, kecske! A télapó/santa claus/jultomte éra előtt a kecske (julbock) volt a karácsonyi szimbólum, ami az északi ógermán mondavilágban Thor isten szekerét húzta. Ennek megfelelően karácsony tájékán sok helyen látni szalma/örökzöld kecskéket. A hatvanas években egy Gävle nevű közép-svédországi város, ami korábban nem különösebben emelkedett ki az átlag svéd városok közül, ezt megelégelve úgy döntött, hogy beújít és gigantikus kecskeépítésbe kezd. Azóta minden évben felállítják a julbockot, de ami ennél is pikánsabb, hogy igazi kreatív nemzeti sporttá nőtte ki magát, hányféle furfangos módon lehet is a kecskét lángba borítani.

A fény ünneplése

December 13-a a kereszténység előtt is a legrövidebb napnak számított, így a fényt dicsőítő pogány ünnep könnyen össze tudott fonódni a Lucia-ünneppel, ahol Lucia a fény hírnökeként jelenik meg. Az 1700-as évek óta ez a nap jelenti a téli ünneplések kezdetét és más országokban is népszerű. Ilyenkor a gyerekek, fiatalok fehérbe öltöznek és gyertyát tartva énekelnek templomokban, iskolákban, munkahelyeken, amolyan angyali kórusként. A show sztárja a fején vörösáfonyaágakból készült koszorút és gyertyákat hordozó fehérruhás Lucia, aki az egyenlőség szerint ma már fiú és színesbőrű is lehet. Innentől számítva egy hónapig tart a téli ünneplés, ami január 13-án, a karácsonyfa lebontásával ér véget. 

Mi kerül a karácsonyi asztalra?

Na itt nyer értelmet a svéd asztal kifejezés (amit persze csak a világ összes többi része hív svéd asztalnak – kivéve a svédeket), hiszen a tradicionális karácsonyi menü nem fogásokból áll, hanem az asztalon felhalmozott mindenség közül lehet tányérra halmozni a lehető legtöbb ételt. Érdekes, hogy itt ünnepekkor sem dívik levest szürcsölni, nem is jellemző, hogy készítenének otthon – ez marad inkább az éttermek specialitása vagy különböző kultúrák találkozásának gyümölcse.

A karácsony (jul) itt nem karácsony julskinka nélkül. Ez kb. ugyanaz a főtt sonka, mint nálunk Magyarországon a húsvéti sonka, csak ők ilyenkor gerjednek rá és ez tényleg nélkülözhetetlen. Fontos még a julost (karácsonyi sajt), ami egy nagy darab sajttömb, pirosba csomagolva, hogy passzoljon a dekorációhoz. (Itt egyébként is inkább tömbsajtokat lehet kapni, ami gazdaságosabb is, és a speciális sajtvágó használatát is lehetővé teszi.) Mondanom sem kell, hogy a hal itt is népszerű; különböző ízesítésű pácolt sill (balti-tengeri hering) kerül elő kis üvegekből, főleg mustáros, kapros-joghurtos, hagymás-ecetes vagy éppen szegfűszeges-narancsos verzióban. Sokan készítenek gravad laxot (marinált lazacot) is, ami nyers, bőrös, félbevágott lazac megszórva kaporral, sóval, borssal, kis mustárral. Miután a lazac a hűtőben töltött pár nap alatt magába szívta a fűszereket, hajszálvékony szeletekre vágva fogyasztják – igen, nyersen. A félreértések eloszlatása végett: bármilyen népszerű is a lazac, nem honos Svédországban, a Balti-tenger nem biztosít nekik megfelelő élőhelyet, szóval a lazac főleg Norvégiából vagy a Feröer-szigetekről kerül ide.

A legrégibb, több száz éves specialitást a lutfisk, vagyis a lúgós vízbe áztatott, majd megfőzött szárított tőkehal. Nos, lehet, hogy nem ez a gasztronómai űrutazások nonpluszultrája, de ha a világ legbüdösebb halát, a surströmminget túl lehet élni, akkor ezt is. (Utóbbit nem dívik fogyasztani, kivéve, ha az ember nem akar 2 perc alatt megszabadulni az összes látogatótól.)

A leglaktatóbb étek kétség kívül a szardellás-ikrás-tejszínes Janssons frestelse névre hallgató rakott krumpli. Ezen kívül még akad a minivirslire emlékeztető prinskorv (hercegkolbász – légyszi, vonatkoztassatok el a szexuális áthallásoktól, akármennyire is nehéz) és rengeteg sáfránnyal készült pékáru. Meghökkentő lehet, de a sáfrányt 3 év alatt sem fogod megtalálni a fűszerek között, csak a pénztárnál tudod kérni, hiszen ennek kilós ára kb. a 24 karátos aranyéval vetekszik. December elejétől karácsony végéig lehet kapni az S alakú sáfrányos kalácsot, a lusekattot. A mézeskalács(ház) itt méz nélkül készül (az igazi svéd méz se nem folyékony, se nem átlátszó), viszont bitang édes, vékony, ropogós, és ’fogkrémtubusból’ kell rá folyékony állagú, esetleg gyümölcsös ízesítésű kéksajtot nyomni. Igazi ízrobbanás a szájban, lehet szavazni rá is meg ellene is. Mindenesetre kellemes leöblíteni egy kis glöggel (forralt bor) vagy julmusttel (kvázióla).

Let the party begin!

Egy valamirevaló svéd karácsony du. 3-kor kezdődik, amikor is az egész család, a legkisebbektől a legnagyobbakig, összegyűl és egy óráig Disney-válogatást néz. Ez többnyire korábbi epizódokból ki-/összevágott jelenetekből áll, de minden évben van bónusz meglepetés. A legnépszerűbb a Kalle Anka, vagyis a Donald kacsa. Ez a tradíció valamikor a 60-as években kezdődött és bár a helyiek is tökéletesen tisztában vannak a furcsaságával, népszerűsége töretlenül tart ma is. Ebben a legszórakoztatóbb, hogy még a karakterek neveit is lefordítják, mondjuk kvázi tökmindegy, hogy szegény beszédhibás Donaldot a saját anyanyelvünkön hallgatjuk-e, így is, úgy is kész cirkuszi mutatvány. :D

Számomra az egyik legbájosabb jelenet, amikor a karácsonykor készített tejberizsből/kásából kitesznek egy adagot a ház elé, ez a risgröt. Ez a porció a tomtéké, vagyis azoké a szakállas manóké, akiket te ugyan nem láthatsz, de ők egész évben veled voltak: vigyáztak az emberek egészségére, az állatokra az istállókban, segítettek a kertben, a lakásban, vagy éppen kóboroltak az erdőben. A feltűnést kerülő házimanóknak régebben a padló alatt saját világuk volt; a ház egyenetlen kőalapozása és a padló közötti vékony kis rétegben éltek. (Na igen, az egy másik kérdés, hogy a sima betonalap bevezetése után mi lett velük.) Egy viszont biztos: ha karácsonykor nem köszönöd meg kásával a segítségüket, borítékolható balszerencse vár rád.

A karácsony másik fénypontja, főleg kisgyerekes családoknál, a karácsonyfa körbetáncolása. Bár ennek a tradíciónak a kortárs interior design kevésbé kedvez, nem úgy, mint 10-20 éve, de azért még mindig sok család egymást kezét fogva, karácsonyi nótákat dalolászva jókedvűen ugrándozza körbe a karácsonyfát. Ezt mi is csináltuk idén a családdal, akiknél lakom, hihetetlenül cuki volt.

Úgy látszik, a svédeknél is elevenen él még néhány mély gyökerekkel rendelkező, ősi pogány tradíció. A karácsonyfán kívül ugyanis egy másik, nyírfalevelekkel és virágokkal díszített, erősen fallikus szimbólumra emlékeztető májusfát is körbeszökellgetnek, igaz fél évvel később, midsommarkor, miközben felettébb mókás nótákat énekelnek. Így a téli és a nyári napfordulóra is jut egy-egy egymásra nagyon hasonlító, kereszténység előtti időket megidéző hagyomány.

Lacó Viktória

Hola mindenkinek, ahogy azt láthatjátok én is egy olyan EVS önkéntes vagyok, aki Spanyolországot választotta új otthonnak, legalábbis 1 évre biztosan. Jelenleg a csodálatos Valenciában élek. Panka előző írását olvasva többször is elmosolyodtam, mert az én karácsonyi terveim részben hasonlítottak a korábban leírtakhoz. Én sem terveztem haza utazni a kezdetektől, miután az Európai Önkéntes Szolgálatom Január 30-án ér véget, tehát egy hónap múlva így is, úgy is megyek haza, már a repjegyem is megvan: Február 1. Vigyázz Magyarország jövök! Az, hogy mennyi időre még kérdéses…

Olyan október lehetett, amikor először valami fura dolog történt velem. Hiány. Valami hiányzott, de nagyon, nem igazán akartam beismerni, hogy én, aki él-hal, sőt szerelmes spanyolba nem bír ki még egy évet sem, de ahogy közeledtek az ünnepek, egyre jobban hazavágytam. Csak egy picit, csak egy hétvégére, de anyagi okok miatt úgy döntöttem, á jó lesz ez itt is! :D Sőt, új tradíciók és szokások, jó barátok körülöttem, 25 fok, semmi okom a panaszra, aztán ahogy teltek a hetek, és eljött az utolsó munkahét a szünet előtt, egy nagy csalódás jött velem szembe onnan, ahonnan az ember a támogatást várja. Az én drága fogadó szervezetemmel eddig is voltak nem kis problémák. Én mindig 100 %-kal támogatom, hirdetem az EVS intézményét, mert rengeteg dolgot köszönhetek neki, de a Jovesolides megint elintézte, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Korábban az előző EVS önkéntesek említették, hogy tavaly volt egy össznépi karácsonyi vacsi, idén angyalkásat játszottunk, 1 euro értékben készített mindenki jobbnál-jobb karácsonyi ajándékokat, egy pici ünnepség keretében megtörtént az ajándékozás, és lopva hallottam valamit a vacsoráról. Ezután a szervezetem Facebook oldalán mosolygott vissza több mint 10 kolléga, az összes helyi önkéntes, volt önkéntesek, csak mi nem. Mi, a 3 EVS önkéntes nem kapott meghívást. EZ rosszul esett nagyon, a főnököm mindig azt hangoztatta, hogy mi egy család vagyunk, stb.. ezt nehéz elhinni, ha még arra sem méltatnak minket, hogy a karácsonyi vacsorára meghívjanak. Főleg, hogy mindhárman maradtunk az ünnepekre, „egyedül” a családunktól, otthoni barátoktól távol. Nade „no pasa nada” ezen is tovább lépünk, már csak 1 hónapot kell velük eltölteni.

Eljött 24-e és úgy döntöttünk a bolgár és a jordániai lakótársaimmal, hogy otthon fogunk vacsorázni, és még egy jó barátom egy görög lány csatlakozik hozzánk az anyukájával, aki nemrég érkezett látogatóba. Egész nap ment a sürgés-forgás-takarítás, bevásárlás, a lakás díszítése (nincs az a dísz, ami ezen sokat tudna segíteni) és még egy csodás műanyag fenyőfát is találtunk pár dísszel a szekrényben, micsoda hagyaték, köszi ex-önkéntesek! A végére a sok gyertyával sikerült egy igencsak hangulatos vacsorát kerekíteni, útközben betoppant egy spanyol barát is, és ment az egész estés borozgatás és társasjáték! Motaz isteni vacsorát főzött nekünk, én persze elégettem a glutén mentes sütit, de ilyenkor már minden mindegy. Így lett nekünk egy kicsit magyar, kicsit bolgár, jordániai, görög és spanyol szentesténk. Baráti ünneplés, új tradíciókkal. Napközben ment a skype az otthoniakkal, idén anyuék nem gyújtottak fel semmit, úgyhogy megnyugodtam.

25-e már más tészta volt, egy nemzetközi vacsorára mentünk az egyik lakótársammal, ami szintén új tradíciónak számít, mert a vacsi, és egy micro színházi előadás után valahogy egy szórakozóhelyen kötöttünk ki, ment a party hajnalig. Másnap persze meg meló, sajna 26-a itt nem számít munkaszüneti napnak. Cserébe Január elején jönnek a háromkirályok, még több fiestával :D A spanyolok nem ismernek határt, mindig ünnepelnek!

Így telt az én kicsit sem megszokott 2015-ös Karácsonyom. Lazítani sajnos nincs sok időm, munkakeresés, és CV, motivációs levelek, jelentkezések írása és keresése minden nap. Egy dolgot tudok biztosan. Az EVS megváltoztatott, igyekszem még tovább feszegetni a határaim, és teljes nyitottsággal hozzáállni bárhogy is alakul. Szenteste húztunk szerencse kártyákat (az egyik sütibe lett belesütve, de a tinta sajna elfolyt, így újra írta Stela) az én két 2016-os szavam: LUCK & TRAVELLING tehát szerencse és utazás. Úgy érzem, pont erre van szükségem. Várom, merre visz az utam, remélem továbbra is Spanyolországba.

Katona Petronella

Amikor szeptemberben megtudtam, hogy októberben kezdhetem az Európai Önkéntes Szolgálatom, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy karácsonyra nem megyek majd haza. 9 hónapra kaptam szerződést Spanyolország egyik déli városkájába, így logikusan az EVS felénél, 3-4. hónap környékén szerettem volna haza látogatni, mert valószínűleg a büdzsébe nem fér bele több, ugyanis utazgatással kapcsolatban a kreativitásom határtalan, a pénztárcám viszont nem.

Az első hetekben azonban máris érkeztek a jobbnál jobb ötletek, hogy karácsonykor mit csináljunk, ha már úgysem megyünk haza. Az első ötletek egyike egy marokkói út volt és annyira rápörögtem, hogy úgy voltam vele, ha már nem otthon töltöm a szeretteim körében az ünnepeket, akkor csináljunk valami extrát. Sivatagi karácsonyozás? ¡Vamos! Aztán teltek múltak a hetek, hónapok és sok minden változott. Az itteni kapcsolataim, a terveim és én. Nagyon szerencsés vagyok, mert többen is meghívtak a családjukhoz karácsonyozni. Érdekli a főnökeinket és a barátainkat, hogy ne egyedül ünnepeljünk, de az első kellemes érzések után mindig elfogott az idegesség, hogy de mi közöm nekem ezekhez a családokhoz? Oké, oké nyilván azért hívtak meg, mert nem bánnák, ha plusz 1-2 ember még az ünnepi asztal köré ülne, de nekem a karácsony mindig a családról szól. Az én családomról. Nem vagyunk egy szentimentális família, de azért megvannak a magunk kis tradíciói, amiket az elmúlt 23 alkalommal mindig hasonlóan csináltunk. Anya sürög-forog a konyhában, apa megküzd a teraszon a fenyőfával, aztán nővéremmel feldíszítjük a már szobakész állapotban lévő örökzöldet és már a megelőző napokban megsütjük és kidíszítjük a mézeskalácsokat. Most pedig itt vagyok a 20 fokos, pálmafás Spanyolországban, ahol a karácsonyi fényeken kívül semmi sem emlékeztet a jól megszokottakra. Az utóbbi időszakban megtanultam valamit: a komfortzónámat feszegetni, sőt átlépni JÓ! Szabaddá és büszkévé tesz, hogy a saját határaimat át tudom lépni és sokkal többre is képes vagyok, mint amit azelőtt gondoltam volna magamról. Azt hittem szeptemberben, sőt még néhány hete is, hogy a karácsony nincs az EVS adta kihívások közt, de tévedtem. Ahogy közeledik a karácsony, egyre erősebben érzem az otthon és az otthoniak hiányát. Még az is hiányzik, hogy a bátyámmal összevesszek a legapróbb hülyeségen, de aztán közösen leüljünk az ünnepi asztalhoz és úgy fogyasszuk el anya csodás menüjét, mintha mi sem történt volna.

Végül a karácsonyt „itthon” töltjük. Főzőcskézünk – lesz itt görög-magyar lakoma -, karácsonyi filmeket nézünk, karácsonyi dalokat hallgatunk, társasozunk és december 26-ára mind megtapasztalunk egy egészen más jellegű karácsonyt, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Egyik sem rosszabb vagy jobb, csak más. És a más, vagy ismeretlen nem feltétlenül jelent rosszat.

Aztán december 27-én elutazok Marokkóba.

Takács Panka

Hoppsza, ez a blog EVS önkéntesekről szól; a hónapokon át külföldön önkéntes munkát végző fiatalok személyes történeteiről; a változásról, ami az önkéntesség hatására személyiségükben megy végbe; a folyamatról, ami képességeik és látókörük fejlődését okozza. Sőt, még többről.

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi történik velük az önkéntes szolgálatot követő hónapok, sőt évek során. Hogyan hat életük további folyására az EVS tapasztalat? Érdeklődve várjuk azokat a történeteket is, amelyek a kiutazás előtti hetek, hónapok izgalmában készülnek.

Az önkéntesek által írt sztorik középpontjában maguk az önkéntesek állnak. Minden egyéb másodlagos, csupán díszlet, amelyben elhelyezzük a résztvevőt azért, hogy a történet színesebb és követhetőbb legyen.

Dogmák nélküli személyes sztorikra számítunk, amelyben a szerző jelen van az arcával, egyéniségével. És bízunk benne, hogy ezekben a történetekben benne vagyunk mi is, a projektek szervezői.