Amikor szeptemberben megtudtam, hogy októberben kezdhetem az Európai Önkéntes Szolgálatom, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy karácsonyra nem megyek majd haza. 9 hónapra kaptam szerződést Spanyolország egyik déli városkájába, így logikusan az EVS felénél, 3-4. hónap környékén szerettem volna haza látogatni, mert valószínűleg a büdzsébe nem fér bele több, ugyanis utazgatással kapcsolatban a kreativitásom határtalan, a pénztárcám viszont nem.

Az első hetekben azonban máris érkeztek a jobbnál jobb ötletek, hogy karácsonykor mit csináljunk, ha már úgysem megyünk haza. Az első ötletek egyike egy marokkói út volt és annyira rápörögtem, hogy úgy voltam vele, ha már nem otthon töltöm a szeretteim körében az ünnepeket, akkor csináljunk valami extrát. Sivatagi karácsonyozás? ¡Vamos! Aztán teltek múltak a hetek, hónapok és sok minden változott. Az itteni kapcsolataim, a terveim és én. Nagyon szerencsés vagyok, mert többen is meghívtak a családjukhoz karácsonyozni. Érdekli a főnökeinket és a barátainkat, hogy ne egyedül ünnepeljünk, de az első kellemes érzések után mindig elfogott az idegesség, hogy de mi közöm nekem ezekhez a családokhoz? Oké, oké nyilván azért hívtak meg, mert nem bánnák, ha plusz 1-2 ember még az ünnepi asztal köré ülne, de nekem a karácsony mindig a családról szól. Az én családomról. Nem vagyunk egy szentimentális família, de azért megvannak a magunk kis tradíciói, amiket az elmúlt 23 alkalommal mindig hasonlóan csináltunk. Anya sürög-forog a konyhában, apa megküzd a teraszon a fenyőfával, aztán nővéremmel feldíszítjük a már szobakész állapotban lévő örökzöldet és már a megelőző napokban megsütjük és kidíszítjük a mézeskalácsokat. Most pedig itt vagyok a 20 fokos, pálmafás Spanyolországban, ahol a karácsonyi fényeken kívül semmi sem emlékeztet a jól megszokottakra. Az utóbbi időszakban megtanultam valamit: a komfortzónámat feszegetni, sőt átlépni JÓ! Szabaddá és büszkévé tesz, hogy a saját határaimat át tudom lépni és sokkal többre is képes vagyok, mint amit azelőtt gondoltam volna magamról. Azt hittem szeptemberben, sőt még néhány hete is, hogy a karácsony nincs az EVS adta kihívások közt, de tévedtem. Ahogy közeledik a karácsony, egyre erősebben érzem az otthon és az otthoniak hiányát. Még az is hiányzik, hogy a bátyámmal összevesszek a legapróbb hülyeségen, de aztán közösen leüljünk az ünnepi asztalhoz és úgy fogyasszuk el anya csodás menüjét, mintha mi sem történt volna.

Végül a karácsonyt „itthon” töltjük. Főzőcskézünk – lesz itt görög-magyar lakoma -, karácsonyi filmeket nézünk, karácsonyi dalokat hallgatunk, társasozunk és december 26-ára mind megtapasztalunk egy egészen más jellegű karácsonyt, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Egyik sem rosszabb vagy jobb, csak más. És a más, vagy ismeretlen nem feltétlenül jelent rosszat.

Aztán december 27-én elutazok Marokkóba.

Takács Panka