Mindig izgalmas figyelemmel követni, ahogy egy másik kultúra lépésről lépésre bontakoztatja ki a saját tradícióit a szemünk előtt, ráadásul december különösen gazdag ebből a szempontból itt Svédországban, szinte minden hétre akad valami új felfedezni való. Összegyűjtöttem nektek néhány jellegzetességet, amik a karácsonyt skandináv karácsonnyá teszik.

Egész éven minimál dizájnon böjtöltünk, úgyhogy most rockn’roll!

Kezdjük a legszembetűnőbbel, a dekorációval. A méltán híres skandináv dizájnt a letisztultság, praktikum és szellősség jellemzi. Egész éven át minden a mértani pontossággal megtervezett helyén tartózkodik – nincs ez másképp karácsonykor sem, csakhogy ilyenkor a lagom (sem nem sok, se nem kevés) elv parkolópályára kerül és mindent ellepnek a csillagok, szakállas manók, girlandok, karácsonyfák, kecskék(!), a mécsesek és lámpások száma pedig tízahuszonharmadikonra hatványozódik. Hiszen nem sokkal kedvesebb egy fényben úszó otthonba hazaérkezni, mint vaksötétben a villanykapcsoló után matatni? Pláne pár 100 km-rel odébb, ahol a nap egyáltalán nem mutatkozik hosszú hónapokig.

Szemet gyönyörködtető látvány, hogy nem kell ablakba beszorult, erkélyről lelógó Télapó imitációkat kerülgetni, bármekkora is az Amerika-hype itt. Az otthonok ádventi outfitje (is) meglehetősen hasonló. Az ablakokban papír-/plasztik-/facsillagok fénylenek – függöny helyett ugyebár – a bejárati ajtókat fénygirland öleli körbe, az ajtón koszorú lóg és a karácsonyi útmutató szerint a fák is megkapják a 220V-os, egyelőre még nem 3D nyomtatott fény-nyakláncukat. A dekorációs molyolást egyébként egy munkatársam foglalta össze a legjobban: „Amikor karácsonyi díszítésről van szó, nincs olyan, ami sok lenne”.

Ég a kecske ég, el ne aludjék…

Apropó, kecske! A télapó/santa claus/jultomte éra előtt a kecske (julbock) volt a karácsonyi szimbólum, ami az északi ógermán mondavilágban Thor isten szekerét húzta. Ennek megfelelően karácsony tájékán sok helyen látni szalma/örökzöld kecskéket. A hatvanas években egy Gävle nevű közép-svédországi város, ami korábban nem különösebben emelkedett ki az átlag svéd városok közül, ezt megelégelve úgy döntött, hogy beújít és gigantikus kecskeépítésbe kezd. Azóta minden évben felállítják a julbockot, de ami ennél is pikánsabb, hogy igazi kreatív nemzeti sporttá nőtte ki magát, hányféle furfangos módon lehet is a kecskét lángba borítani.

A fény ünneplése

December 13-a a kereszténység előtt is a legrövidebb napnak számított, így a fényt dicsőítő pogány ünnep könnyen össze tudott fonódni a Lucia-ünneppel, ahol Lucia a fény hírnökeként jelenik meg. Az 1700-as évek óta ez a nap jelenti a téli ünneplések kezdetét és más országokban is népszerű. Ilyenkor a gyerekek, fiatalok fehérbe öltöznek és gyertyát tartva énekelnek templomokban, iskolákban, munkahelyeken, amolyan angyali kórusként. A show sztárja a fején vörösáfonyaágakból készült koszorút és gyertyákat hordozó fehérruhás Lucia, aki az egyenlőség szerint ma már fiú és színesbőrű is lehet. Innentől számítva egy hónapig tart a téli ünneplés, ami január 13-án, a karácsonyfa lebontásával ér véget. 

Mi kerül a karácsonyi asztalra?

Na itt nyer értelmet a svéd asztal kifejezés (amit persze csak a világ összes többi része hív svéd asztalnak – kivéve a svédeket), hiszen a tradicionális karácsonyi menü nem fogásokból áll, hanem az asztalon felhalmozott mindenség közül lehet tányérra halmozni a lehető legtöbb ételt. Érdekes, hogy itt ünnepekkor sem dívik levest szürcsölni, nem is jellemző, hogy készítenének otthon – ez marad inkább az éttermek specialitása vagy különböző kultúrák találkozásának gyümölcse.

A karácsony (jul) itt nem karácsony julskinka nélkül. Ez kb. ugyanaz a főtt sonka, mint nálunk Magyarországon a húsvéti sonka, csak ők ilyenkor gerjednek rá és ez tényleg nélkülözhetetlen. Fontos még a julost (karácsonyi sajt), ami egy nagy darab sajttömb, pirosba csomagolva, hogy passzoljon a dekorációhoz. (Itt egyébként is inkább tömbsajtokat lehet kapni, ami gazdaságosabb is, és a speciális sajtvágó használatát is lehetővé teszi.) Mondanom sem kell, hogy a hal itt is népszerű; különböző ízesítésű pácolt sill (balti-tengeri hering) kerül elő kis üvegekből, főleg mustáros, kapros-joghurtos, hagymás-ecetes vagy éppen szegfűszeges-narancsos verzióban. Sokan készítenek gravad laxot (marinált lazacot) is, ami nyers, bőrös, félbevágott lazac megszórva kaporral, sóval, borssal, kis mustárral. Miután a lazac a hűtőben töltött pár nap alatt magába szívta a fűszereket, hajszálvékony szeletekre vágva fogyasztják – igen, nyersen. A félreértések eloszlatása végett: bármilyen népszerű is a lazac, nem honos Svédországban, a Balti-tenger nem biztosít nekik megfelelő élőhelyet, szóval a lazac főleg Norvégiából vagy a Feröer-szigetekről kerül ide.

A legrégibb, több száz éves specialitást a lutfisk, vagyis a lúgós vízbe áztatott, majd megfőzött szárított tőkehal. Nos, lehet, hogy nem ez a gasztronómai űrutazások nonpluszultrája, de ha a világ legbüdösebb halát, a surströmminget túl lehet élni, akkor ezt is. (Utóbbit nem dívik fogyasztani, kivéve, ha az ember nem akar 2 perc alatt megszabadulni az összes látogatótól.)

A leglaktatóbb étek kétség kívül a szardellás-ikrás-tejszínes Janssons frestelse névre hallgató rakott krumpli. Ezen kívül még akad a minivirslire emlékeztető prinskorv (hercegkolbász – légyszi, vonatkoztassatok el a szexuális áthallásoktól, akármennyire is nehéz) és rengeteg sáfránnyal készült pékáru. Meghökkentő lehet, de a sáfrányt 3 év alatt sem fogod megtalálni a fűszerek között, csak a pénztárnál tudod kérni, hiszen ennek kilós ára kb. a 24 karátos aranyéval vetekszik. December elejétől karácsony végéig lehet kapni az S alakú sáfrányos kalácsot, a lusekattot. A mézeskalács(ház) itt méz nélkül készül (az igazi svéd méz se nem folyékony, se nem átlátszó), viszont bitang édes, vékony, ropogós, és ’fogkrémtubusból’ kell rá folyékony állagú, esetleg gyümölcsös ízesítésű kéksajtot nyomni. Igazi ízrobbanás a szájban, lehet szavazni rá is meg ellene is. Mindenesetre kellemes leöblíteni egy kis glöggel (forralt bor) vagy julmusttel (kvázióla).

Let the party begin!

Egy valamirevaló svéd karácsony du. 3-kor kezdődik, amikor is az egész család, a legkisebbektől a legnagyobbakig, összegyűl és egy óráig Disney-válogatást néz. Ez többnyire korábbi epizódokból ki-/összevágott jelenetekből áll, de minden évben van bónusz meglepetés. A legnépszerűbb a Kalle Anka, vagyis a Donald kacsa. Ez a tradíció valamikor a 60-as években kezdődött és bár a helyiek is tökéletesen tisztában vannak a furcsaságával, népszerűsége töretlenül tart ma is. Ebben a legszórakoztatóbb, hogy még a karakterek neveit is lefordítják, mondjuk kvázi tökmindegy, hogy szegény beszédhibás Donaldot a saját anyanyelvünkön hallgatjuk-e, így is, úgy is kész cirkuszi mutatvány. :D

Számomra az egyik legbájosabb jelenet, amikor a karácsonykor készített tejberizsből/kásából kitesznek egy adagot a ház elé, ez a risgröt. Ez a porció a tomtéké, vagyis azoké a szakállas manóké, akiket te ugyan nem láthatsz, de ők egész évben veled voltak: vigyáztak az emberek egészségére, az állatokra az istállókban, segítettek a kertben, a lakásban, vagy éppen kóboroltak az erdőben. A feltűnést kerülő házimanóknak régebben a padló alatt saját világuk volt; a ház egyenetlen kőalapozása és a padló közötti vékony kis rétegben éltek. (Na igen, az egy másik kérdés, hogy a sima betonalap bevezetése után mi lett velük.) Egy viszont biztos: ha karácsonykor nem köszönöd meg kásával a segítségüket, borítékolható balszerencse vár rád.

A karácsony másik fénypontja, főleg kisgyerekes családoknál, a karácsonyfa körbetáncolása. Bár ennek a tradíciónak a kortárs interior design kevésbé kedvez, nem úgy, mint 10-20 éve, de azért még mindig sok család egymást kezét fogva, karácsonyi nótákat dalolászva jókedvűen ugrándozza körbe a karácsonyfát. Ezt mi is csináltuk idén a családdal, akiknél lakom, hihetetlenül cuki volt.

Úgy látszik, a svédeknél is elevenen él még néhány mély gyökerekkel rendelkező, ősi pogány tradíció. A karácsonyfán kívül ugyanis egy másik, nyírfalevelekkel és virágokkal díszített, erősen fallikus szimbólumra emlékeztető májusfát is körbeszökellgetnek, igaz fél évvel később, midsommarkor, miközben felettébb mókás nótákat énekelnek. Így a téli és a nyári napfordulóra is jut egy-egy egymásra nagyon hasonlító, kereszténység előtti időket megidéző hagyomány.

Lacó Viktória