A blogot még az erdélyi kiutazásom előtt nyitottam meg annak reményében, hogy majd lesz időm és lehetőségem (lesz kint laptop, ami a modern kor munkaeszköze) írni és élménybeszámolni a velem, velünk történtekről. Nem így alakult… Kérem, nézzétek el nekem ezt annak ellenére, hogy tudom, megígértem. Helyette rengeteget fényképeztem. Tényleg! :))) Íme a bizonyíték:
Csak a naptár szerint ért véget a nyár, ám odakint még javában a kánikuláé a főszerep. Mi nyolcan (a magyarországi önkéntes csapat tagjai) már egy hete a nyarat temetjük, és múlt időben beszélünk az erdélyi önkéntességünkről.
Tegnap reggel 7:15 -kor az alábbi üzenet pittyenésére ébredtem:
Szia Kinga,
Nem töltötted ki az EVS kérdőívet, amit az EU küldött. Most újraküldte a rendszer.
Légy szíves, töltsd ki mielőbb.
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület (a fogadószervezetünk) egyik munkatársa, István figyelmeztetett, hogy erről sikeresen elfeledkeztem… Ezt a hivatalos értékelést valóban nem csináltam meg az elmúlt egy hétben, viszont magamban értékeltem az elmúlt időszakot. A közelmúltat és az év eddig eltelt 2/3 részét is. Próbáltam összerakni a saját mozaikomat és megérteni a miérteket. Minek miért kellett akkor és ott éppen úgy alakulnia, mit tanultam, mire világított rá egy bizonyos helyzet vagy egy másik szituáció, miért pont őt, őket hozta velem szembe az élet stb…
Napok óta próbálom lezárni az eltelt két hónapot. Megnyugtató, hogy mások is küzdenek ezzel a nehézséggel az önkéntes csapatból.
Az EU-s értékelés során elég könnyen bejelölgettem, hogy very satisfied vagyok szinte mindennel, szuper volt és ajánlanám mindenkinek. Sőt, ha tehetném, hosszútávú önkéntes szolgálatra is jelentkeznék. Ám ezt az elmúlt két hónapot nem lehet skálán értékelni, mert rendkívül intenzív, tömény élmény-és tapasztalatszerzés volt minden egyes napja.
Kedves Családtagok, Barátok, Barátnők, Ismerősök!
Elnézést kell kérnem tőletek, mert mi még mindig el vagyunk varázsolva és “még szédülünk a betonon” (by Emese). Jelenleg élményfeldolgozási folyamatban vagyunk. Ti nem voltatok aktív részesei az elmúlt időszaknak, ezért csak pislogtok, hogy mi történt az EVS önkéntesnek elszegődött ismerősötökkel két röpke hónap alatt. Jelentem, szuper jól vagyunk, csak most baromi nehéz. Én még egy hét elteltével is keresem a helyem. Hiába ültem a Vígszínház nézőterén vasárnap, hiába voltam a Margitszigeten, a Várban és találkoztam a barátaim egy részével, most még minden nagyon fura itthon. Majd idővel, még egy hét elteltével visszarázódom, és megszokom, elfogadom, hogy a nyár bizony elmúlt. (Hétvégén jön a lehülés , talán a vénasszonyok nyara nélkül minden könnyebb lesz.)
Kérlek benneteket, legyetek türelmesek velünk, hagyjatok mesélni, sztorizni minket, hogy ne érezzétek azt, a fenébe… eltelt két hónap, és ti ebből az egészből totál kimaradtatok.
Változtunk, ahogy ti is. Semmi magasztosra nem kell gondolni (nem megtisztulás történt vagy ilyesmi).
Intenzív, esemény- és élménydús, kalandos (a kalandokról majd egy másik bejegyzésben olvashattok) mindennapjaink voltak, amit 0-24-ben együtt töltöttünk. Ez egy kivételes dolog, mert nem egy valóságshow-nak köszönhetően költöztünk össze, ahol előre megírt, megrendezett koreográfia szerint élik mindennapjaikat a szereplők, és alapvetően a pénznyerés reménye motiválja őket.
Mi mindannyian különböző élethelyzetből érkeztünk: volt, aki munkahelyet váltott, volt, akinek éppen lejárt a határozott idejű munkaszerződése, volt, aki az egyetemet fejezte be, volt, aki a gimnáziumot és olyan is, aki még egyetemen tanul. 8 különböző 20 és 29 év közötti magyar fiatal, egyedülállók és párkapcsolatban élők vegyesen.
Gyors összecsiszolódás után minden simán és gördülékenyen ment. Kaptunk az élettől, sorstól, Istentől – mindenki döntse el világnézete és felfogása szerint, hogy mitől vagy kitől -, két stresszmentes, b.sztatás, csesztetés, bántás nélküli hónapot. Azt és úgy csináltunk mindent, ahogy a legjobb tudásunk és belátásunk szerint csak tehettünk, mindenki a képességei szerint, szívből tett hozzá a csapatmunkához. Kívánom mindenkinek ezt a fajta felszabadító érzést. Kivételesen csodás, hogy nem voltunk értelmetlenül behatárolva és korlátozva.
Ezért az ajándék nyárért igazán hálásak lehetünk.
Hatalmas köszönet a küldőszervezetünknek (Fiatalok a Vidékért Egyesület = FIVE): Eszternek és Bélának, a fogadószervezetünknek (Erdélyi Ifjúsági Egyesület = EIE): Attilának, Mózesnek, Istvánnak, Rékának és Mercinek, a mentorunknak, Babónak, a kemping dolgozóinak: Zsigának, Mártonnak, Bélának és Szilárdnak is, valamint a 27. Tusványos szervezői csapatának.
Köszönjük, hogy éppen minket választottatok, hogy befogadtatok és elfogadtatok minket, hogy részesei lehettünk a székely mindennapoknak. Jó volt Veletek!
Láthattátok, ahogyan gyermeki kíváncsisággal és nyitottsággal csodálkoztunk rá mindenre, és a körülményekhez képest mindennek, én személy szerint a legeslegapróbb dolognak is nagyon örültem. Igazán, tiszta szívből köszönök mindent. (Tudom, ti csak annyit válaszolnátok: Tiszta szívesen.)
Nincs recept, hogy amit megálmodsz magadnak, az hogyan és miként válik valóra. De valóra válik! Ma már tudom, tudjuk! Nem szabad feladni, megéri küzdeni, és közben folyamatosan bízni és hinni a mindennapok csodáiban, amik léteznek, csak észre kell vennünk őket. Az önkéntes munkának köszönhetően mindannyian gazdagabbak lettünk, de semmiképp se a bankszámlánk egyenlegén keressétek a változást, hanem bennünk.
A medvék lakta Tusnádfürdő és a rengeteg kockázatos stoppolás ellenére egyszer sem fordult elő, hogy ne éreztük volna magunkat biztonságban, vagy ne bíztunk volna a körülményekhez képest legjobbakban.
Az alapvető bizalom és nyitottság az új emberek (direkt nem idegeneket írtam) felé bátorrá tesz, megszűnik az ember félelemérzete.
Meg voltam győződve, hogy egyetem után szinte esélytelen barátokat (itt a nagybetűs változatra kell gondolni!) találni. Egyre kisebb az esély rá, hogy hasonló értékrendű és érdeklődésű embereket sodorjon egy helyre az élet. Szerencsére tévedtem!
Ettől szebb és jobb nyarat nem is álmodhattam volna!
Nagyon ritka, hogy jó szándékú, jó humorú, alapvetően pozitív és mosolygós embereket hozzon össze a sors. Mi nem kifejezetten a két hónapos EVS projektünk tevékenysége kapcsán tanultunk és fejlődtünk, hanem mindeközben, észrevétlenül…
Rengeteget köszönhetünk egymásnak.
Elsősorban azt, hogy nem megnehezítettük és megkeserítettük egymás életét ( ha nekem sz.r, neked is legyen sz.r; minek örülsz annyira? stb…), hanem ösztönösen segítettünk a másiknak, egymásnak. Ez lenne az alap a mindennapokban is!
A legutolsó hetemről van két nagyon kedves emberi emlékem. A két hónap során ezeregy ilyet gyűjtöttem, de ezek a legfrissebbek.
Az utolsó héten lázasan feküdtem, beszédhangomat elveszítve, ezért Kata meleg teát és kakaót hozott reggelente az ágyamba. A szüleimen kívül még senkitől sem kaptam ilyen gesztust. Ez és az ehhez hasonló emlékek megfizethetetlenek. Ráadásul a XXI. században nem is számít ilyesmire az ember lánya, így először jól meg is lepődtem. Köszönöm Kata!
És még egy gyöngyszem a legutolsó táboros reggelről, amikor 4:45-kor az alábbi látvány fogadott a tábor másik részén lévő Csűrben, ahová három óra alvás után az életmentő, 16-18 órás hazautat átsegítő kávéért mentem ki.
Meghatódtam, nagyon meglepődtem. Nagyon boldog vagyok, nagyon köszönöm Ica!
Talán a hegyek és a természet közelsége, vagy lehet, hogy Erdély különleges varázsa kell ahhoz, hogy újra átéljük, megéljük, hogy elsősorban emberek vagyunk. Semmibe nem kerül a másikat is ugyanolyan embernek nézni, mint amilyenek mi vagyunk.
És az érzés, hogy adni jó, minden napot bearanyoz.
Köszönöm FIVE, EIE, hogy bizalmat adtatok nekem, és az utolsó előtti pillanatban (az utolsó pillanatos csapattag Ica, na, ez sem véletlen… ) kiválasztottatok. Kedves csapattagok, nektek pedig köszönöm, hogy elfogadtatok olyannak, amilyen vagyok, elviseltetek és segítettetek, amikor szükségem volt rá. Elképesztően jó volt Veletek!
Mindig tartsátok szem előtt az alábbi Mary Poppins idézetet:
“Megtörténhet bármi, hogyha hagyod, Néha nem megy könnyedén, hát álmodj nagyot!…”
Ica azóta már a második erdélyi álmát váltja valóra.
P.S.: Én maradok végzettségem szerint továbbra is közgazdász, ezért a fenti írást kérem senki se olvassa komoly irodalmi elvárással, illetve bármilyen hasonlóság a blog műfajával csupán a véletlen műve.
Jövő héttől a túrabakancsot cipellőre, a nadrágot szoknyára, a hátizsákot laptoptáskára cserélem.
MINDENKINEK MINDENT KÖSZÖNÖK!
Az írás eredetije itt található, sokkal több fotóval: https://ultravaloblog.wordpress.com/
- Sok ember így reagál, ha elmesélem nekik, hogy Norvégiában vagyok EVS önkéntes egy évig, és a kukából szerzem be az ennivalóm egy részét.
Otthon ilyet sosem csináltam. De hadd kezdjem az elején.
Egy hete érkeztem Norvégiába. Egy keresztyén ifjúsági kávézóban dolgozom 3 másik önkéntessel. Közös házunk van, egy háztartást kell vezetnünk együttes erővel. Velünk él még egy srác is, aki 2 éve töltötte ugyan itt az önkéntes évét, most a városban dolgozik. Ő az a tipikus longboard-os utazó, aki már végigstoppolta a fél világot, megmászott már minden hegyet, és megkóstolt már minden furcsaságot.
Ő hozza nekünk mindig a gyümölcsöket. Ezért én nagyon hálás vagyok neki, hiszen otthon se olcsó a gyümölcs, hát még itt. Az első napon beavatott minket a titkába. Korábban hallottam már ugyan a dumpsterdiving-ról, de ilyen élményem még sosem volt. Mikor az ember megtud egy ilyen hírt, akkor általában nem hiszi el, aztán kérdezősködik, hogy mégis hogy mered ezt csinálni, és aztán elfogadja. Nevessetek ki nyugodtan, de nekem az első gondolatom az volt, hogy végre egy ember, akivel elmehetek kukázni! :D Másnap fel is kerekedtünk és belevágtunk az éjszakába. Zárás után felkerestük a legnépszerűbb szupermarket kukáit, és a telefonunk fényénél, minden undort leküzdve kiválogattuk a használható dolgokat. És ez lett az eredménye:
Itt ha egy kis folt van a gyümölcsön, már megy is a kukába. És persze minden ami aznap járt le. Mi csak gyümölcsöt és zöldséget szoktunk elhozni, de vannak, akik nagyon keményen tolják ezt a műfajt, és kenyeret, tejterméket is elhoznak.
Megdöbbentőnek tartom, hogy még nem találtak ki erre egy rendszert a környezet tudatos norvégok. Kidobják azt az ételt, amit nálunk még le se akcióznának. Mások pedig éheznek. Olyan kényelemben élnek ezek az északi népek, hogy talán fel sem merül bennük, hogy ez mekkora probléma.
Velünk volt aznap este egy norvég srác is. Nagyon élvezte az egészet és utána 2 csomag banánnal a kezében megdöbbenve mesélte nekünk, hogy 18 éve él itt, de nem tudta, hogy ez megtörténik az ő országában!
Az itt élők mindenből a legjobbat szeretnék maguknak. Erre az igényre válasz a hatalmas kínálat. Ha egy áruház kint hagyná a kicsit foltos banánt, akkor a vásárlók egyszerűen nem vennék meg, hiszen a szomszédban úgyis folt nélkülit kapnak. Az sem baj, ha kicsit zöld még, de majd beérik otthon a fűtőtest mellett. Az üzletláncok nem tehetik meg, hogy kiszállnak a versenyből. Az emberek meg nem fognak kukázni, vagy követelni, hogy legyenek foltos gyümölcsök is a boltokban.
Ilyenkor persze a környezetvédő rögtön előbújik belőlem, mert úgy gondolom, hogy mindenki látja: ez pazarlás, és tenni kellene valamit. Igen, én csak egy önkéntes, diák, egyszerű hétköznapi ember, stb vagyok, mit tehetnék ez ellen pont én? - kérdezhetitek sokan. De amíg fenntartjuk ezt a kényelmes életformára való igényt, addig a kínálat sem fog változni. A kérdés tehát, hogy mit tehetünk mi?
Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.
Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.
Már másfél hónap eltelt azóta, hogy újra paprikával és pálinkával átszőtt magyar levegőt szívok. Emlékszem a legelső blogbejegyzésemre, amit még azelőtt írtam, hogy kiutaztam volna azzal a céllal, hogy rávilágítsak a kiutazás előtti gondolatokra, miértekre, kérdőjelekre, mert erről ritkán esik szó, ha EVS-ről beszélünk. Most meg majdnem egy év múlva azt gondolom, érdemes lenne arról is írnom, hogy milyen az EVS utáni időszak.
Arra valahogy senki sem készít fel, hogy amikor kiköltözöl egy másik országba, hozzá szoksz azokhoz a szokásokhoz, kialakul a napi rutinod, étkezési szokásaid, minden reggel ugyanaz a látvány fogad, ha kinézel az ablakodon, ugyanaz az eladó mosolyog vissza rád az üzletben és ugyanaz a mogorva sofőr követi minden mozdulatod a buszon, amíg le nem húzod a kártyád…szóval senki nem készít fel, hogy miután aláírtál egy szerződést és az lejár, felülsz egy repülőre és mindez örökre véget ér. Persze azzal mindenki tisztában van, hogy az EVS sem tart örökké, de senki nem mondja el, hogy amint belépsz a régi szobádba, jársz-kelsz a jól megszokott hazai utcákon, már semmi sem ugyanaz. Körülötted semmi nem változott, viszont te belül új ember lettél. Már nem olyan kényelmes a “saját” ágyad, már nem tetszenek annyira a szekrényedben porosodó ruhák, amikhez azóta nem nyúlt senki, hogy te elköltöztél. Csak azt az óriási ürességet érzed, amit valahogy nem tud kitölteni a legfinomabb gulyás és hurka sem.
Nem kertelek. Az első néhány hetem nehéz volt itthon. Nem találtam a helyem, pizsamában töltöttem el egész napokat, mert a napi programom az ágyam és a konyha között zajlott. Ráadásul az időjárás sem volt kegyes hozzám. Felszálltam a napfényes, 40 fokos Spanyolországban, landoltam az esős, 15 fokos Magyarországon. Mi lehet depresszívebb annál, amikor elhagyod a szeretett városod, országod? Hát az a rohadt eső! Szóval nem volt ám könnyű észhez térni, de azt hiszem, kezdek visszarázódni, úgyhogy az elmúlt hetek tapasztalatai alapján megosztom veletek a tippjeim, hátha egyszer EVS-ről térnétek haza, vagy egy hosszú külföldi kintlétről, esetleg épp ebben a cipőben jársz vagy egy közeli hozzátartozód, barátod tart ebben a szakaszban és szeretnéd megérteni, miért viselkedik olyan furcsán és miként térhetne észhez egy picit :)
1. Tartsd a kapcsolatot a kinti barátaiddal!
Nekem sokat segített, hogy amikor visszajöttem, továbbra is napi szinten beszélgettem a kint maradt barátaimmal. Az első néhány napban pontosan tudtam, mik a programjaik, hiszen még ott voltam, amikor ezekről szó volt és tervezgettek. Furcsa is volt, hogy előfordult, hogy órára pontosan tudtam, hova mennek, mit csinálnak. Velük voltam gondolatban minden percben. Persze ez sokszor csak még jobban elkeserített, de jó volt egy picit még nem elszakadni és velük sétálni a granadai utcákon. Persze 3000km-ről. Fejben :)
2. Találkozz az itthoni barátaiddal, amennyit csak tudsz!
Imádtam az első néhány napom itthon, mert szinte az összes közelebbi barátommal sikerült találkoznom. Elmentünk kirándulni, újra szerelmes lettem a nógrádi tájakba, beültünk fröccsözni (jaj, de hiányzott!), órákig csacsogtunk, meséltem, meséltek. Aztán eljött a hétfő és mindenki ment dolgozni, vissza Pestre és bamm. Ekkor jött az a bizonyos pizsamás, esős, sírós időszak. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, úgyhogy minden adandó alkalmat próbáltam kihasználni, amikor a barátaimmal lehettem. Ezt azóta is próbálom tartani. Nagyon hálás vagyok NEKTEK!
3. Utazz, utazz, utazz!
Számomra ez az örök gyógyír. Miután haza jöttem, 2-3 hét múlva már utaztam is egy svéd trainingre, még hozzá 11 napra. Újra nemzetközi környezet, új helyek, emberek, ételek. Ráadásul spanyol csapat is volt, úgyhogy jókat nosztalgiáztam velük, ők meg büszkén imádták, hogy ennyit tud a kultúrájukról egy magyar lányka. Nagyon feltöltött és bár még mindig önkéntes büdzsén vagyok, a fejemben már vagy 5-6 új országban járok!
4. Keress új hobbi(ka)t!
Ne engedd meg magadnak, hogy belesüppedsz a szürke hétköznapokba! Dobd fel a napjaid új elfoglaltságokkal! Kezdj bele egy sportba, amiről már rég álmodozol, csatlakozz a helyi túra klubhoz és fedezd fel a környező tájakat, ismerkedj új emberekkel, foglald le magad új dolgokkal! Nem kell visszacsöppenned a régi megszokott kerékvágásba. Új emberhez új élet dukál. Hajrá! :)
5. Tartsd meg néhány kinti szokásod!
Főzd meg az itthon is kapható alapanyagokból a a kedvenc kinti ételed! Elkezdtél kézműveskedni, sportolni, táncolni? Folytasd! Így könnyedén visszacsempészheted a kinti életed morzsáit a mostaniba.
6. Őrizd meg az emlékeket!
Ne félj emlékezni arra, ami jó volt, de arra sem, amit nem szerettél. A feldolgozás és elengedés része, hogy emlékezz. Tudom, ez most olyan, mintha valami szakításról beszélnék, de aki átélt már ilyesmit, az tudja, hogy ilyenkor bizony hasonló módon tud megszakadni az ember szíve, mert “szakít” a szeretett városával, barátaival, kedvenc helyeivel. Szóval tedd ki a kedvenc képeid a falra, őrizz egy spanyol zászlót a fiókodban, igyál sangriát, menj el egy jó latin party-ba!
7. Tanulj!
Kinek a pap, kinek a papné. Nem mondom, hogy ez személy szerint a kedvencem, de tény, a szakdolgozatod írása vagy a nyelvvizsgára való készülés lefoglal. Egyébként is, ha nem szeretnéd elfelejteni a kint megtanult nyelvet, nem árt, ha gyakorlod. Keress föl egy tanárt vagy létezik már rengeteg tandem csoport a Facebook-on, csak keress rá, csatlakozz egy csoporthoz, írd ki, hogy milyen nyelvet szeretnél gyakorolni és cserébe mondjuk milyen nyelv(ek)en tudsz te segíteni! Ha jelentkeznek a felhívásodra, már csak el kell menni és ingyen, jó hangulatban, egy kávé vagy sör mellett kötetlenül beszélgetni. Új barátok szerzésére is jó alkalom! :)
8. Dolgozz!
Az EVS-en megszerzett tudásod és tapasztalataid ideje előkapnod és a saját és közösséged hasznára fordítani. Lefoglal és még pénzt is kapsz érte. Ha pedig kedvet kaptál az önkénteskedéshez, szerintem akárhol is élsz, legyen az főváros, vagy falu, bárhol szívesen fogadják az önkéntesen segítő kezeket. Talán még a küldőszervezeted sem utasít vissza ez ügyben :)
9. Motiválj másokat!
Mióta haza jöttem, megjelent egy cikkem és a megyei könyvtár Világjáró klubjában tartottam előadást az élményeimről. Természetesen egyikből sem hagytam ki, hogy mindezt az Erasmus+-nak köszönhetem, ami minden fiatalnak szabadon elérhető, függetlenül attól, hogy tanul-e, mi a vallása, bőrszíne. Csak utána kell nézni, jelentkezni és elindulni. Sokan nem is tudnak ezekről a lehetőségekről, hát tegyél róla, hogy minél több fiatalhoz eljusson a híre! Menj vissza a középsulidba, kérdezd meg a helyi ifjúsági központban, van-e igény arra, hogy a helyi fiataloknak beszélj az élményeidről! Ha csak egy ember miattad fog elindulni, már megérte, nemde? :)
10. Vedd fel a kapcsolatot itteni külföldiekkel!
Akár hiszed, akár nem még a mi országunkba is sok külföldi vágyakozik. És hát miért ne tenné? Gyönyörű fővárosunk és vidéki kisvárosaink vannak, a legtöbb külföldinek pedig mindez szuper olcsón. Keress rá a Couchsurfinges találkozókra, ha még egyetemista vagy, csatlakozz az Erasmus-osokhoz, légy a mentoruk, vagy érdeklődj a helyi szervezeteknél, bekapcsolódhatsz-e az EVS projektjeikbe!
11. Ismételj!
Miért ne? Habár az EVS egy egyszeri alkalomnak számít, miért ne indulhatnál útnak egy másik programmal? Ha még tanulsz, próbáld ki az Erasmus-t vagy menj külföldi szakmai gyakorlatra, keress rá ösztöndíj vagy más önkéntes programokra! A határ a csillagos ég :)
12. Álmodj és tervezz!
Azt mondják, ha képes vagy valamit megálmodni, akkor azt képes vagy megtenni is. Merj nagyon álmodni, aztán tervezd meg, hogy éred el! Legyenek terveid a tanulmányaiddal, munkáddal, utazásaiddal kapcsolatban! Persze ne olyanok, hogy jövőre milliárdos leszek. Habár előfordulhat, de ha épp nem egy jól menő vállalkozás feje vagy, nem biztos, hogy megvalósul. A terveid és álmaid legyenek reálisak, aztán indulj el értük. Lépésről lépésre haladj és ne add fel!
13. Menj vissza!
Mi lehet a legjobb gyógyír a honvágyra? Menj haza! Ez a hely már az otthonoddá vált, elvégre hosszú időt töltöttél ott, amit szerettél. Gyűjtögess, aztán menj vissza vakációzni, látogasd meg az ottani barátaid, járd végig a kedvenc bárjaid és helyeid! Ha pedig nagyon nem bírsz magaddal, miért nem költözöl vissza? Keress munkát, tanuld a nyelvet és vágj bele! Ha nem jön össze, Magyarország mindig itt fog rád várni :)
Jó gyógyulgatást, sorstársak!
Az eredeti bejegyzés itt található: http://panka91.tumblr.com/
Az EVS programról itt olvashatsz bővebben: http://fve.hu/evs.html
Az Erasmus+ EVS programban október 4-e a következő pályázati határidő. Annak ellenére, hogy ez a szervezeteknek szól, jelentősen kihat arra, hogy a jelentkezőknek mikor érdemes kopogtatniuk a fogadó szervezetek ajtaján. A válasz egyszerű: mostanában.
A 2014 óta működő pályázati rendszerben az önkéntesek kiválasztása egész évben zajlik ugyan, de az évnek abban a három hónapjában - azaz januárban, áprilisban és szeptemberben -, amikor pályázati határidő előtt állunk, sokkal intenzívebb a kiválasztás.
Szeptemberben tehát ismét megélénkül az EVS „piac” és óriási nemzetközi zsongás veszi kezdetét. Aki ütős önéletrajzot tud készíteni, lehetőséget kap arra, hogy motivációs levelet is küldjön a fogadó szervezeteknek. Lényegében e két bemutatkozó írás minőségén, továbbá azon, hogy hány fogadó szervezethez sikerül eljuttatni ezeket, múlik a kiválasztás sikere.
Ezt persze rögtön meg is tudom cáfolni azzal, hogy elég csupán egyetlen szervezethez eljuttatni az önéletrajzot és a motivációs levelet – ha ez a szervezet éppen olyan profillal működik, ami maximálisan illeszkedik a jelentkező tanulási céljaihoz és meglévő kompetenciáihoz, érdeklődési köréhez –, azaz szervezet és résztvevő éppen egymásra találnak.
Kicsi a valószínűsége annak, hogy ez első blikkre összejön. A tuti módszer inkább a fogadó szervezetek szőnyegbombázásában rejlik.
Mit érdemes tehát az előttünk álló két-három hétben tenniük azoknak a 18-30 év közötti fiataloknak, akik fél év múlva már külföldön szeretnének önkéntes munkát végezni?
A programba bekerülő résztvevőket a külföldi fogadó szervezet választja ki a hozzá jelentkezők közül. A szűrés első köre az önéletrajz alapján történik.
Itt két fontos szempont van. Az egyik az önéletrajz tartalma. A FIVE EVS koordinátoraiként összeállítottunk egy EVS programra hangolt mintát, ami szabadon letölthető innen: http://www.fve.hu/download/EVS_CV_minta.docx
A másik szempont, hogy minél több EVS fogadó szervezethez eljusson az önéletrajzod.
Valamennyi aktív EVS szervezet megtalálható egy nyilvános adatbázisban (https://europa.eu/youth/volunteering/evs-organisation_hu). Ez az adatbázis azonban nem tartalmazza, hogy melyik szervezet keres éppen önkéntest és melyik nem. Ezt viszont könnyen megtudhatod, ha az általad preferált országok és témák szerint leválogatott szervezeteknek eljuttatod az önéletrajzod.
Motivációs levelet már csak azoknak a szervezeteknek érdemes küldeni, akiktől pozitív válasz érkezik az önéletrajzodra. Ha a motivációs leveled alapján tovább érdeklődik irántad egy szervezet, a legtöbb esetben kiválasztási interjúra is számíthatsz.
A részletekbe itt mélyebben nem mennék bele. A lényeg, ha érdeklődsz az EVS program iránt, akkor még mielőtt bármibe is belefognál, sőt, ha már belekezdtél, akkor is érdemes részt venned egy EVS tájékoztatón. Hogy miért?
Leginkább azért, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki közöttünk, ami hatékonyabbá és személyesebbé teszi a folyamat további részét. De azért is, mert ezeken a beszélgetéseken és tájékoztatókon el szoktuk helyezni a hangsúlyokat, meg szoktuk jelölni a kivételeket, és rámutatunk a lényegi összefüggésekre.
Egy csapásra tudni fogod, hogy milyen önéletrajzot érdemes készítened, és milyen tartalmakat érdemes kihagynod belőle; érteni fogod, hogy a motivációs levélbe miről írj és miért; érdekessé tesszük, amit egyébként sosem olvasnál el a programmal összefüggésben; és leginkább motiváltnak érzed majd magad arra, hogy végig is csináld.
Szombaton és vasárnap dolgoznunk kell a látogatók nagy száma miatt, ezért a mi pihenőnapunk a hétfő és a kedd.
Az eheti kedden kocsiba ültünk mind a 6-an (Sira kutyával együtt 7-en) és Sara (a főnököm) elvitt minket a hegyekbe. Azt mondta, megnézzük a „természetes úszómedencéket”. Nagyjából egy óra volt az út, és miután leparkoltunk a fenyőerdő szélén, csak pár száz métert kellett sétálni úti célunkig. Az elénk táruló látvány elképesztően gyönyörű volt. A hegyekben kanyargó folyó az évezredek során jó mély medret vájt magának, ami helyenként kiszélesedik, és tényleg medencéket alkot. A víz kellemesen langyos, strandolához tökéletes, a mélysége változó. Sok helyütt olyan mély, hogy a sziklafalról ugrálnak bele az emberek. Nehezen leírható élmény több méteres sziklafalak között úszkálni és természetes kőcsúszdákon lecsúszni egyik medencéből a másikba, de azt elmondhatom, hogy az első gondolatom az volt, hogy ide muszáj még visszajönnünk a nyár folyamán…
Ezeket a fotókat itt lehet megnézni (érdemes): http://napesszunyog.blog.hu/2016/07/14/2_bejegyzes_egy_nap_a_szabadban#gallery-1468507332_1
Fürdőzés után ettünk egy jégkrémet Horta de San Joanban. Ez a falu arról nevezetes, hogy Pablo Picasso sok időt töltött itt, és itt kezdődött a kubista korszaka. A helyiek annyira büszkék rá, hogy még a kocsma falán is Picasso-kép lóg. :)
Horta de San Joan
A hegyek lábánál gyakran találunk olajfaligeteket.
"Miért vagyok itt?" Ezen cím alapján most írhatnék a motivációimról, eddigi életutamról, amely ahhoz a ponthoz vezetett, hogy most kint vagyok Svédországban. De ez a bejegyzés most nem erről szól. Most az ittlétem technikai részleteiről akarok beszélni. Vagyis, hogy mi által vált lehetővé az, hogy Svédországban töltsem a 2016-os év további részét.
Jelenleg egy EVS projekt keretében vagyok Alvestában. Az EVS a European Voluntary Service, magyarul az Európai Önkéntes Szolgálat rövidítése. A program az Erasmus+ keretei között valósul meg, s lehetőséget nyújt minden érdeklődő, 17 és 30 év közötti személynek, hogy részt vegyen egy külföldi projektben. A projektek az egyes szervezetek profiljától függően igen változatosak: lehetsz vízi mentő Máltán, részt vehetsz egy színház életében Norvégiában vagy tarthatsz foglalkozásokat gyerekeknek Lengyelországban. A program állja a kiutazás költségeit (egy meghatározott kereten belül), a lakhatást, étkezést, s bizonyos mennyiségű zsebpénzt is kapsz minden hónapban, amelyből szórakozhatsz vagy utazhatsz. Ezekért cserébe heti 30-35 órát kell dolgozni a kiválasztott szervezetnél. (További részletes leírást és információt az EVS-ről itt talál, akit érdekel: http://www.fve.hu/evs.html. Továbbá még itt: http://www.eplusifjusag.hu/hu/evs/volunteer).
Szóval mi kell ahhoz, hogy elinduljon az EVS kaland? Egy küldő szervezet, egy fogadó szervezet, egy ütős önéletrajz és motivációs levél, nomeg kitartás. (És szerencse. Meg türelem. Helyzettől függően). Először választasz egy küldő szervezetet, utána nézegeted a projekteket, amelyekre keresnek embereket, küldözgeted a CV-det és reménykedsz a sikerben vagy legalább egy Skype interjúban. A konkrét sztori persze mindenkinél más. Itt az enyém.
Az én küldő szervezetem a Fiatalok a Vidékért Egyesület (röviden FiVE, online http://www.fve.hu). 2015 augusztusában bukkantam rájuk Facebookon, testvérem ajánlása alapján. Egy svédországi projektet hirdettek éppen: Alvestába kerestek önkéntest a 2016-os évre, januártól decemberig, egy, az ottani vasútállomás második emeletén működő kiállító terembe a kiállítások promóciójára, dokumentálására, segítésére. Bár akkor még sok részletet nem ismertem az EVS-ről, jelentkeztem a projektre, s láss csodát… Nem kaptam meg. Nem meglepő, hiszen 150 ember jelentkezett Európa-szerte. Nem is gondoltam rá sokat, de az EVS-nek utána olvastam, elmentem tájékoztatóra, s eldöntöttem: nekem ez kell. Azt tudtam, hogy mindenképpen Svédországba szeretnék majd menni, s tudtam, körülbelül milyen projektek érdekelnek. Az egyetem mellett viszont a téma nem vetődött fel újra egészen 2016 márciusáig. Akkor hirdetett egy svéd szervezet (a Globala Kronoberg/Nätverket SIP) több projektet is. Megtetszett a szervezet profilja, s jelentkeztem is a felhívásokra (köztük a 2017-es alvestai projektre), ám újból nem kaptam választ. Mivel épp szakdolgozatot írtam s nyelvvizsgára készültem, így csak fél szemmel figyeltem a további lehetőségeket, kicsit félve ugyan, hogy lecsúszom valamiről. És aztán április végén jött a nagy lehetőség: egy másik önkéntes hazajön Alvesta-ból, helyére keresnek új embert. Gyorsan ugrottam apukám számítógépéhez, s küldtem az önéletrajzot majd a motivációs levelet. Utána egy hétig tűkön ülve vártam. Végre jött egy válasz: lesz Skype interjú. Teljes izgalomban vártam a napot, majd az azt követő csütörtökön végig csak erre tudtam gondolni (és reggel volt egy vizsgám - nem szerencsés kombináció). Este pedig jött a hír: engem választottak a projektre! 3 hét, s utazom Svédországba, arra a projektre amelyre legelőször jelentkeztem. (A vizsga is 5-ös lett végül amúgy).
A fogadó szervezetem a Globala Kronoberg, amely egy nagyobb „esernyőszervezet”-nek, a Nätverket SIP a része. A SIP több szervezetet tömörít, amelyek mind különböző profillal rendelkeznek, közös bennük, hogy céljuk a társadalom és közösség demokratikusabbá, hozzáférhetőbbé és befogadóbbá tétele. A Globala Kronoberg elsősorban a csereprogramok, és így az EVS lebonyolítását végzi. Ennél mélyebben belemenni a részletekbe bár érdekes lenne, ugyanakkor túl hosszú is, így ajánlom a szervezet honlapját olvasásra: http://www.sip.se/ (Google Fordító javasolt).
Én az Alvesta Utställninghall-ban, vagyis az alvestai vasútállomás második emeletén működő kiállítóteremben dolgozom. A kiállítóterem célja, hogy bemutassa a közösség életét, valamit a világ többi részét az átutazóknak, várakozóknak, érdeklődőknek. (info itt, Google Fordító továbbra is javasolt: http://www.alvesta.se/se--gora/Utstallningshall/, Facebook: https://www.facebook.com/Alvesta-Utställningshall-289710797801322/). Ugyanitt található egy antikvárium, ha épp egy jó olvasmány kellene az útra valakinek. Az ötlet szerintem fenomenális; hogy az utazás üresjáratait, vonatra várakozás óráit hasznosan töltse az ember, új dolgokat megismerve.
Így vált tehát lehetővé az én EVS kalandom Svédországban, az Erasmus+-on keresztül, a FiVE és a Globala Kronoberg koordinátorainak segítségével.
Igaz vagy hamis? Manapság egyre többet találkozunk ingyenesnek feltüntetett szolgáltatásokkal, amelyekért így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de mégis csak fizetni kell valamennyit.
Nincs ez másképp az Erasmus+ program kivételesen szociális és összetett támogatási rendszerével sem. Lényegében mindegy is, hogy kimondva vagy kimondatlanul, de valahogy mindig bele kell nyúlunk a pénztárcánkba. Nem mindegy azonban, hogy mekkora összegért mit kapunk cserébe.
Az Európai Önkéntes Szolgálat, rövidebb és ismertebb nevén, EVS, az Erasmus+ program ifjúság fejezetének része. Ez Európában az egyik legolcsóbb, vagy talán bátran kijelenthetjük, hogy a legolcsóbb önkéntes program, melynek során a 18 és 30 év közötti résztvevők teljes ellátást, nyelvi képzést, biztosítást, nemzetközi utazási támogatást és még zsebpénzt is kapnak. Ugyanakkor tudjuk, hogy más nemzetközi önkéntes programok kisebb-nagyobb összegű részvételi díjat kérnek a résztvevőktől.
A rendkívüli támogatási tételek ellenére az érdeklődők gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy vajon milyen rejtett költségei vannak a programnak?
E pimaszul provokatív kérdés mögött az áll, hogy jó lenne megúszni a dolgot teljesen ingyen. A mindennapokból azonban tudjuk, hogy ha valamit abszolút ingyen osztogatnak, annak nincs valódi értéke.
Az EVS nincs is ingyen, legfeljebb nem az fizeti meg az árát, aki igénybe veszi. Az Európai Bizottság az adófizetők pénzéből rengeteg pénzt áldoz a programra, amelynek jelentős része a résztvevő önkénteseknél csapódik le, tehát végre itt egy program, ahol a támogatás garantáltan eljut a végső felhasználókhoz, és nem szivárog el menet közben teljesen ismeretlen csatornákon. Legyünk tisztában ezzel, amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, és résztvevőként hozzá kell-e járulnunk ahhoz, hogy egy éven át közpénzből külföldön élhessünk!
Derüljön hát fény a teljes igazságra, és lássuk azokat a tételeket, hogy egy EVS résztvevő számára mennyibe is kerül az ingyenes EVS.
Itt van rögtön egy furcsaság, magában a hivatalos pályázati útmutatóban, ahol ezt olvashatjuk:
"Az Európai Önkéntes Szolgálat keretében megvalósuló tevékenységben való részvételnek az önkéntesek számára ingyenesnek kell lennie, kivéve az utazási költségekhez való esetleges hozzájárulásukat (amennyiben az Erasmus+ támogatás nem fedezi teljes mértékben az utazási költségeket) és a nem a tevékenység megvalósításához kapcsolódó járulékos kiadásokat."
Rögtön két zsebbenyúlós kiadás egy mondatban. Tehát ingyenes, de mégsem az - a hivatalos álláspont szerint. Mit jelentsen ez?
Az Európai Bizottság egy meghatározott összeget ad az önkéntes nemzetközi utazására. Nem árulok el túl nagy titkot, szerintem mindenki tisztában van vele, hogy egy adott utazási viszonylatban találunk olcsó, drágább és méregdrága utazási jegyet is a piacon. Nem is beszélve az idegenforgalmi idényekről, amikor az olcsó jegyek szinte eltűnnek a kínálatból. Az utazás megtervezéséhez kellő rutinra van szükség az önkénteseket küldő és fogadó szervezetek részéről, az olcsóság érdekében. Nem árt azt is tudni, hogy Európának vannak olyan részei, ahol a belföldi közlekedés jóval drágább a nemzetközi utazásnál. Nagyon sok múlik tehát azon, hogy honnan hová, milyen közlekedési eszközzel, az évnek melyik részében és a hét milyen napján utazunk. Előfordulhat, hogy az utazási költség meghaladhatja az utazási költségkeretet. Ebben az esetben az önkéntes résztvevőnek kell pótolnia a hiányzó összeget - ahogy azt a hivatalos útmutatóban olvashatjuk.
Lépjünk a következő furcsaságra. Vajon mit jelent az, hogy "nem a tevékenység megvalósításához kapcsolódó járulékos kiadás"?
Sokfélék vagyunk sokféle igénnyel. Van, aki azért megy önkéntesnek, hogy egy jó ügyet szolgáljon, van, aki nyelvet szeretne tanulni, van, aki keresi önmagát és rejtett képességeit, és van olyan is, aki mindezt csak alibinek használva be akarja járni Bergengóciát. Na, ez utóbbit nevezhetjük olyan járulékos kiadásnak, ami nem az önkéntes tevékenység megvalósításához kapcsolódik. A program megalkotói egyébként tök jó fejek voltak, és erre az igényre is gondoltak, amikor kitalálták a zsebpénzt, mint támogatási tételt, amivel nem kell elszámolni tételesen. Ebből a keretből szerény mértékben ugyan, de kisebb turisztikai kiruccanásokra is futja.
Mi van még, ami aggodalomra adhat okot? A válasz: a társadalombiztosítás rejtett útvesztői. Korántsem nevezném azonban ezt a tételt a program rejtett költségének, már csak azért sem, mert egészségügyi ellátásra mindenkinek szüksége van.
De most nézzük ezt meg jobban az EVS önkéntes szemszögéből.
Amikor valaki több hónapra, sőt akár egy évre önkéntes külföldön, akkor itthon nem marad olyan társadalombiztosítási jogviszonya, ami alapján jogosult lenne államilag finanszírozott egészségügyi ellátásra, és ennél fogva az Európai Egészségbiztosítási Kártyája sem érvényes. Minden EVS önkéntes számára térítésmentesen nyújt kiegészítő egészség-, baleset-, és felelősségbiztosítást a program. Ez azonban csak kiegészítő biztosítás, arra az esetre, ha a kék kártya nem fedezne bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat. A hazai társadalombiztosítási hátterét tehát minden EVS önkéntesnek egyénileg rendeznie kell. Igaz, hogy ez pénzbe és utána járásba kerül, de ez a kiadás felmerül akkor is, ha valaki itthon csak úgy lóg a levegőben.
Két lehetőség áll előttünk, ha ezt rendezni kívánjuk. Az egyik, hogy kicsengetjük a NAV számára a havi 7050 Forint egészségügyi szolgáltatási járulékot. A másik lehetőség, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján a járási kormányhivatalnál rászorultság alapján kezdeményezzük az egészségügyi szolgáltatási járulék elengedését. Ez utóbbi pikantériája, hogy ahány kormányhivatal, annyiféle választ kapunk ezzel kapcsolatban. Megéri tehát próbálkozni :)
És van itt még valami. Minden EVS résztvevő kötelező indulás előtti felkészítésen vesz részt a küldő szervezeténél. Én csak azt a gyakorlatot ismerem, ami nálunk, a Fiatalok a Vidékért Egyesületnél, Magyarország egyik legnagyobb küldő szervezeténél kialakult gyakorlat ezzel kapcsolatban. Mi mindent megszervezünk, prezentálunk, ebédet biztosítunk a résztvevőinknek. Nem kérünk a résztvevőinktől részvétei díjat, nem kérjük, hogy kötelező módon lépjenek be az egyesületbe, és fizessenek tagdíjat. Ellenben kérjük, hogy mindenki maga vállalja a felkészítésre történő utazás költségeit, és ennyivel járuljon hozzá a program kiadásaihoz, ami egyéves EVS önkéntesség esetén, fogadó országtól függően fejenként 2-3 millió forintra is rúg. Ha valaki számára ez az utazási költség túl magas és vállalhatatlan, akkor is van megoldás: keressen a lakóhelyéhez közeli EVS küldő szervezetet.
Végezetül gondoljunk arra, hogy mennyibe kerülne itthon egy szuper intenzív, egyéves nyelvtanfolyam, és ennek díját adjuk hozzá ahhoz az összeghez, amennyit az EVS programtól közvetve vagy közvetett módon kaphatunk egy év önkéntesség során. Tegyük hozzá azt az összeget is, amibe a repülőjegy kerülne, valahányszor csak úgy utazgatunk a fogadó országban. Mindezt megtakarítjuk az EVS önkéntesség során.
Azt hiszem ezek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy ha egy kicsit a saját zsebünkbe is kell nyúlnunk, az EVS önkéntesség vastagon megéri az anyagi áldozatot.
Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.
Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.
Ma rendezgettem az elkövetkezendő utazásaim repjegyeit és hirtelen felvillant egy nagy 30-as szám. Kereken 30 nap múlva már az otthoni ágyamban hajtom álomra a fejem. Napról napra egyre furább az érzés, hogy lassan vége ennek a 9 hónapos álomnak. Annyi minden történt velem, annyi új embert ismertem meg, jót is rosszat is… És annyi helyre eljutottam. És bizony én is sokat formálódtam, tanultam. Ha egy tanácsot adhatnék az emberiségnek, azt mondanám: Fogj egy nagy hátizsákot, pakolj bele annyi ruhát, amennyi szükséges (úgyis többet fogsz beletenni, mint amennyire szükséged van) és menj el önkéntesnek egy távoli országba! Egész biztosan megváltozik az életed. EU-s állampolgárként az EVS (European Voluntary Service) az egyik lehető legjobb, legszervezettebb lehetőség, és ezt a tapasztalatom mondatja velem. Habár még a legelején akartam erről egy egész bejegyzést írni, még a mai napig sem született meg ez a fejtágítás, de ami késik, nem múlik ;)
Akkor most hadd meséljek Barcelonáról is egy kicsit! Ez a hét tele volt jó emberekkel, csodálatos helyekkel és ezernyi, sőt milliónyi boldog pillanattal. Ez az út már nagyon régóta tervben volt. Anyukám kedvenc városáról van szó, sokat mesélt róla és mindig ott motoszkált a fejemben, hogy egyszer el kell oda mennem, de annak aztán tényleg nagyon jónak, különlegesnek kell lennie. Éppen ezért nagyon féltem ettől az úttól. Borzalmasan magasak voltak az elvárásaim és megtanultam az elmúlt évek során, hogy az sosem jó. Pláne egy utazás alkalmával. Ezért nem szeretem pontosan megtervezni az utazásaimat sem, mert sokkal kellemesebb úgy megélni az új élményeket, hogy random érkeznek az életedbe, mintha megtervezed őket, elvárásokkal tele odamész, megnézed, megcsinálod, aztán a végén nem is olyan, mint ahogy azt otthon a szobádban elképzelted. Hát persze, hogy nem! Nem is kell, hogy pont olyan legyen, de ezt az emberek nagy többsége csalódásként éli meg. Szóval amikor Spanyolországba költöztem 3 biztos úti célom volt: Marokkó, Portugália, Barcelona. Marokkó valahogy teljesen random jött. Az első trainingen beszéltünk róla páran, 1-1.5 hónap múlva elkezdtük tervezgetni és karácsony után máris a hajón ültünk Afrika irányába. Portugáliát már tudatosabban kezdtem el szervezni, de ott is véletlenül jött úgy ki, hogy Elisával egy időben terveztük majdnem ugyanazt. Szóval valahogy mindig pont jól alakult. Végül is a repjegyeket Barcelonába véletlenül találtam. Épp nézegettem néhány várost, hogy hova vannak olcsó járatok és találtam két nagyon olcsó jegyet oda-vissza. Megnéztem a naptáram, semmi dolgom nem volt abban az egy hétben, úgyhogy gyorsan meg is vettem a jegyeket. Aztán hónapokig nem foglalkoztam az úttal. Életemben most először ugyanis teljesen egyedül utaztam valahova. Oké, hogy már sokszor mentem valahova egyedül, de vagy valakihez mentem, vagy útközben találkoztam valakivel, szóval egy napnál többet sosem töltöttem egyedül egy út során. Most pedig hirtelen egy hét egyedül. Egyrészt nem akartam ezen rágódni, másrészt tartottam is a dologtól. Bíztam magamban és bíztam a Couchsurfingben. Úgy voltam vele, hogy a városnézés részét nem bánom egyedül sem, legalább azt csinálok, amit akarok, de azért egy esti sörözésre jó lenne legalább egy valaki. Szóval húztam az időt az utolsó pillanatig és kb. másfél héttel az utazás előtt elkezdtem szállást keresni. Először az EVS vonalon indultam el és megkérdeztem néhány ottani önkéntest, akik közül egy lány azonnal felajánlotta, hogy az első két éjszakámat náluk tölthetem. Éljen, még maradt 5! Innentől kezdve belevetettem magam a Couchsurfinges szálláskeresésbe. Most először nagyon figyelmesen választottam ki, kinek írok. Átbogarásztam a profilok legapróbb részleteit is, referenciákat, az otthonuk leírását, stílusokat, életfelfogásokat és csak olyanoknak írtam, akiket megbízhatónak éreztem és nem csak arra használják a CS-et, hogy csajozzanak. Habár szerintem nagyon jó üzeneteket írtam mindenkinek (értsd személyre szólót, de mégis magamat bemutatót), sajnos egy ideig csak elutasító választ kaptam. Vagy semmit… Aztán valaki felajánlotta, hogy elszállásolni bár nem tud, de szívesen találkozna velem. Ez jól esett, mert legalább már egy emberrel meg tudom inni azt a bizonyos sört, akit amúgy szimpatikusnak is találtam :) Aztán egy másvalaki elfogadta a felkérésem, hogy 3 éjszakát nála tölthessek. Ekkor már nagyon boldog voltam, mert ha mást nem is találok, az utolsó két éjszakámat egy hostelben is eltöltöm. Barcelona az eddigi Couchsurfing-es élményeimet abszolút felülmúlta, elképesztő magasra tette a lécet és a CS-be vetett hitem is visszaadta. Történt ugyanis, hogy egyből az első napomon elmentem egy CS-es ingyenes körsétára, ahova odaszerveztem a marokkói szállásadómat is, akiről kiderült időközben, hogy szintén Barcelonában van és megismerkedtem néhány fantasztikus emberkével. A gótikus negyedben tartott séta is érdekes volt, de aztán úgy döntöttünk, beülünk egy bambira valahova, aztán ott kitaláltuk, hogy felmegyünk a Parc Güellhez, hogy ott nézzük meg a naplementét. Közben megnéztük a Sagrada Familiát és vettünk 1-2 sörikét a naplementéhez. Annyit nevettünk, annyit hülyültünk, annyira jól éreztem magam! Elképesztően jó csapat jött össze és igen színes, már ami a nemzetiségeket illeti. Volt egy kanadai, egy francia, egy lengyel, egy indiai-kanadai, egy kínai-amerikai, egy marokkói, egy szlovák és egy magyar. Útközben összeszedtünk egy szíriai lányt is. Sajnos nekem aznap este 11-kor el kellett indulnom haza, mert elég messze volt a szállásom, de a többiek hajnalig együtt maradtak. Mentek a számcserék, couchsurfing üzenetek és onnantól kezdve mikor kivel, de együtt mozogtunk. Ezalatt az egyedül utazás alatt annyira nem voltam egyedül szinte soha, hogy néha már csak arra vágytam, hogy magam mehessek ide-oda :)
Sagrada Familia-s móka
Ez a kis piros már sok helyre elvitt. Park Güell.
Sajnos a pénzügyi kalandom miatt nem tudtam végül elmenni Andorrába, de minden jel arra mutatott, hogy ne menjek, úgyhogy hallgattam rájuk és maradtam Barcelonában, ahol a hetem nagyon kényelmesen és nagyon kellemesen telt. A CS hostom minden nap reggelivel várt és minden este együtt vacsoráztunk, amit hajnali 2-3-ig tartó beszélgetések követtek. Tippeket adott, hova és hogyan menjek, szinte nem is hagyta, hogy kaját vegyek, vagy elmosogassak, hiszen “én vagyok a vendég”. Pedig ő tett nekem óriási szívességet. És még azt is megengedte, hogy plusz egy éjszakát nála töltsek. Így boldogan ajánlottam fel, hogy az utolsó vacsorát én főzzem, ami kérem szépen a híres neves paprikás krumpli volt. Nem mondom, hogy nehéz dolgom volt vele, de a hostomnak annyira ízlett, hogy majdnem főzetett velem még egy adagot :D Közben a négy elnökjelölt vitáját hallgattuk a tv-ben (mert ezen a hétvégén újra választások lesznek, mivel december óta nem sikerült kormányt alakítaniuk…) és végre jobban beleláttam a spanyol politikába is. Alapvetően érdekel a politika, némileg szakmai ártalom is, vagy mi, de mivel nincs tv-nk, a neten pedig automatikus a magyar híreket olvasom elsősorban, kicsit lemaradtam ezzel a dologgal, de a hostom elég jól felvázolta nekem a helyzetet, úgyhogy bepótoltam a lemaradásom :)
Például elvitt engem egy castellers bemutatóra is. Van ott egy olyan szokás, hogy emberi tornyokat építenek és versengenek, melyik magasabb. Amikor először hallottam róla, úgy voltam vele, hogy hát oké, biztos jó, de ebben nem értem, mi lehet olyan érdekes. Nem sűrűn vannak ilyen bemutatók, úgyhogy nagy szerencsém volt, hogy az egyik csapatnak a 45. évfordulóját ünnepelték és néhány barcelonai téren “építkeztek”. Annyira lenyűgöző volt az egész, hogy 2.5 órán keresztül szájtátva néztem őket, ahogy egyre többen, egyre magasabbra jutnak. Ez nem egy egyszerű felmászok a válladra és hű de menők vagyunk dolog, hanem kőkemény fizikai teljesítmény, tervezés, óriási csapatmunka. Pontosan ki van találva, kinek hol kell állnia, hol kell megfognia a másikat, hogy megtartsa. Az alapja az úgy nevezett piña (azaz ananász, mert olyan rétegesen állnak, mint az ananász borítása) és erre építkezik a torony, ahol az első néhány emeletnek elképesztő munkát kell végeznie. Szerintem nekik van a legnehezebb dolguk, mert minden alkalommal őket láttam majd’ összeomlani. A torony ahogy nő, egyre kisebb és könnyebb emberek kerülnek felülre és a tetejére mindig egy 5 év körüli kisgyerek mászik fel, felnyújtja a karját és akkor bonthatják le a tornyot, megint csak egyesével, és akkor érvényes a torony, ha le is épül összeomlás nélkül. Óriási csapatmunka. Néhány méterről nézve még az arcukon is láttam az elképesztő koncentrációt. A sok-sok torony közül végül csak egy omlott össze, de nem sérült meg senkit. Ki van ez találva :)
Ezek az emberek annyira feltöltöttek, Barcelona annyira elvarázsolt, hogy haza sem akartam jönni. Imádtam, hogy mindenkinek volt egy története és azokból inspirálódhattam. A legtöbben nagy utazók, például többen is éppen több hónapos körutazásukat csinálják és mivel ez egy óriási álmom nekem is, nagy motivációt jelent ilyen utazókkal beszélgetni. Emellett nagyon jó volt az a szabadságérzés, amit az adott, hogy nem voltak terveim. Azzal és azt csináltam, amit akartam. Nem mondta meg egy utazási iroda, vagy útikönyv sem, hogy mit csináljak. Éppen ezért végtelenül dühített, amit egyes turisták műveltek szervezett utazási keretek között. Csak azért, hogy egy szelfit csináljanak 1-1 látványossággal a háttérben, bármire képesek, de az távol áll tőlük, hogy tiszteletben tartsák a többi embert, a szabályokat (amik nem véletlenül lettek kitalálva) vagy, hogy egyáltalán érdekelje őket egy kicsit is az adott hely vagy látványosság története. Rád állok, ellöklek, hangosan beszélem meg a tegnapi húsleves receptjét egy templomban, eldobom a kólás üveget, kattan a fényképezőgép, megvan a szelfi, elcsörtetek. Valamiért csoportosan elmegy az emberek esze és birkamódra kapcsol.Szóval Barcelona nagyon sokat adott. Magasak voltak az elvárásaim, de BCN még annál is többet nyújtott, mint amit el tudtam volna képzelni. Sokat beszélgettem spanyolul is és az is jól esett, hogy értettem az embereket és nem idegesítem magam emiatt. Ja igen, az utolsó egy hónapomra jutottam el oda, hogy úgy igazán tényleg zavarjon az andalúzok beszédstílusa. Talán már említettem, de ha nem, akkor most mondom, hogy NAGYON NEHÉZ ITT! Legalábbis spanyolul tanulni. Spanyolország ezen régiójában, az ‘sz’-ket csak hírből ismerik, elharapják a szavak végét, gyorsabban beszélnek, mint akárhol máshol és van egy rakás kifejezésük, amit még az országban sem ért senki, csak az andalúzok. Nem egy ember mondta már, aki spanyol anyanyelvű, de nem andalúz, hogy még neki is nehéz néha megérteni, amit mondanak. Akkor képzeljük el a kis magyar Pankácskát, mennyi küzdelemmel jár, hogy a legalapvetőbb dolgokat megértse… Ez lehet, hogy írásban nem jön át, pláne annak, aki nem beszél spanyolul, de itt egy példa. Ha azt akarom mondani, hogy “Nem ettünk halat”, az spanyolul így hangzik: “No hemos comido pescado” Ezzel szemben az andalúzok szájából valami ilyesmit hallasz: “No hemo comio pekao”.Vagy a kedvencem, ha elköszönsz, minden rendes spanyol azt mondaná: “Hasta luego”. Itt ennyit hallasz: “talugo”, jó esetben “taluego”. Szóval eddig küzdöttem az elemekkel, vagyis az andalúz dialektus rövidített, elharapott, eszetlen, vagy inkább esztelen, borzalmasan elhadart mivolta ellen, most már inkább csak néha rászólok az emberekre, hogy nem értem őket, vagy ha 100x is vissza kell kérdeznem, akkor 100x kérdezek vissza, hogy miről beszélnek. Szerencsére viszonylag türelmesek és nagyon biztatóak, de volt már rá példa, hogy láttam egy nő arcán, hogy teljesen hülyének néz, mert nem értem, amit elhadart nekem 3x. Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy amúgy ő hány nyelven beszél, mert nekem ez már harmadik… Arra is volt már példa, hogy azon szórakoztak jót, hogy nem értettem pontosan egy szóviccet. Megkérdeztem az ifjúsági cserén a konyhában, hogy miben tudok segíteni, amikor az egyik lány mondta, hogy keressem meg az ikszipszilont. Nem értettem a szót, visszakérdeztem, megint elmondta és elkezdett valamit magyarázni róla, hogy nagyon fontos, keressem meg, talán az egyik lánynál van, aki fent van a szobájában. Felmentem a lányért, hogy jöjjön, mert valamit keresnek, ami nála lehet, de nem értem, mit. Amikor lejött, kiderült, hogy a “banán magozót” keresték. Mármint, tök poén, ha ezt egy kisgyerekkel eljátszod, aki nem tudja, hogy ilyen nem is létezik és elkezdi keresni, de nem poén egy külföldivel, aki épp csak most tanulja a nyelvet és nem azért nem érti a poént, mert hülye. Mióta itt vagyok, mindig azt hallom, “ha minket megértesz, akkor minden spanyolt meg fogsz érteni”. Ez részben igaznak bizonyult. Éppen ezért marhára zavar, amikor utazok, értem az embereket, rájövök, hogy te jó ég, én tudok spanyolul kommunikálni, aztán visszajövök Andalúziába és még a beszélgetések 70%-át is csak nagyjából szedem össze (a maradék 30%-ban amúgy biztos vagyok, hogy nem is szavakat mondanak, csak hangokat adnak ki) és emiatt olyan frusztrált vagyok, hogy még amit tudok, sem tudom rendesen elmondani, mert én is gyorsabban akarok beszélni, de persze nem tudok és emiatt felidegesítem magam akarva akaratlanul. Szóval igazságtalan az élet, mert itt vagyok Spanyolország egyik legszebb, ha nem a legszebb régiójában, de csak részben értem az embereket, ezért sokkal nehezebb a spanyolt elsajátítanom. Valamit valamiért.Aztán itt vannak ezek a személyes kapcsolatok is. Az utóbbi időben állt bennem össze az a kép, amit eddig nem értettem. Habár itt délen mindenki nagyon kedves, mosolygós és 5 perc beszélgetés után úgy érzed, mintha ezer éve ismernétek egymást, hosszú távon (legalábbis az én tapasztalatom alapján) kiderül, hogy ez csak a látszat. Hosszú távon nem érzem, hogy megbízhatok a másikban, sokat pletykálnak és a mentorom elmondása alapján is az a normális, hogy ha nem kedvelsz valakit, akkor is a szemében kedves vagy vele, majd ha elment, kibeszélheted mással. Ez nekem nagyon fura. Nem szeretem ezeket a hazugságokon alapuló kapcsolatokat. Az elmúlt 25 évem alatt nem találkoztam annyi megcsalással, mint itt 9 hónap alatt. Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy itt mindenki ilyen, de nagyon sok ilyet látok és a beszélgetések is ezt erősítik meg, amiket helyiekkel folytattam. Szóval itt sem minden fenékig tejfel. Minden országnak, kultúrának megvannak a maga sajátos kis dolgai, de ennek ellenére, ha egy mérlegen felsorakoztatnám a negatív és pozitív dolgokat, a pozitív irányba húzna le a mérleg nyelve. És remélem, egyszer megismerkedek egy olyan andalúzzal, aki megváltoztatja a véleményem :)Azért mondok egy kis viccest itt a végére :) Ahol az ifjúsági cseréket szoktuk tartani, és most a családokkal voltunk két napot a hegyekben, Bérchules-ben van egy szokás, hogy aki elkezd náluk dolgozni, azaz a csapat tagjává válik, azt mondhatni felavatják, pontosabban megkeresztelik. Most, hogy ott voltunk, miután elmentek a családok aludni, a csapat (ott dolgozók, segítők, szervezők) ott maradt még sörözni, beszélgetni, ahol én balga, elejtettem, hogy most vagyok itt utoljára. A hely tulaja azonnal el is mondta, hogy érezzem magam itthon és itt mindig szeretettel várnak, ha bármikor visszajövök, aztán kicsivel később mondtam, hogy akkor én megyek is aludni, mert még zuhanyoznom is kell. Ekkor aztán felpattantak, elkaptak…a cipőmet és a mellényemet még levehettem…és beledobtak a medencébe. Megkereszteltek :D Másnap mikor elköszöntem tőlük, mindenki elmondta, hogy öröm volt velem együtt dolgozni és tényleg bármikor visszajövök, itt tárt karokkal várnak. Elvégre akkor éjszaka egy bérchulesi lánnyá kereszteltek. Azaz bérchulera lettem :)Forrás:http://panka91.tumblr.com/
Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.
EVS koordinátorként sokszor találkoztam már azzal a kérdéssel a fiatalok részéről, hogy vajon megéri-e feladni egy biztos állást egy hosszú távú, 6-12 hónapos külföldi önkéntes szolgálat érdekében? Milyen hátrányok és milyen előnyök származhatnak ebből?
Kiugrani egy állásból és beszállni egy kalandos külföldi önkéntességbe vonzónak tűnő elképzelés lehet, főként akkor, ha egy fiatalnak kétségei támadnak afelől, hogy amit jelenleg csinál az életben, az vajon hová vezet hosszabb távon, főként ha már most sem élvezi túlzottan.
Úgy tapasztalatom, hogy a jó döntés fő hátráltató tényezője az önkéntesség társadalmi megbecsültségének lappangása. Mégis mi következik majd az önkéntességet követően? Vajon hogyan tud az önkéntes visszailleszkedni, elhelyezkedni? Mennyit ér az ember a munkaerő-piacon egy év külföldi önkéntes munka után? Lássuk be, erről nincs túl sok tapasztalata a magyar társadalomnak. Nem ettől hangos a magyar sajtó, és nem erről szólnak a Facebook bejegyzések. Kár érte, mert ez a kérdés több embert érint annál, mint ahogy azt gondolnánk.
Hogy ne legyen ekkora a hiány, az alábbi történetben egyetlen példát szeretnék közreadni, megmutatva egy konkrét, megtörtént esetet, amelyben az önkéntes hasonló kérdésekkel és kihívásokkal nézett szembe.
Cziráki Gabi, a Fiatalok a Vidékért Egyesület résztvevője Észtországban egy évig dolgozott EVS önkéntesként egy ifjúsági szervezetnél. Nem egy tipikus munkahely, és semmiképpen sem egy jól fizető ágazat. Akkor mégis mire jó ez az egész, és hol lesz ennek haszna az önkéntes jövőjében? Mindjárt kiderül Gabi történetéből.
Másfél éve voltam munkanélküli, amikor elkezdtem dolgozni azon a munkahelyen, ahonnan végül az önkéntességbe ugrottam bele. A diplomámat akkor még nem kaptam meg, mert nem volt nyelvvizsgám. Alapvetően szerettem ott dolgozni, bár nem voltam túlfizetve, sőt. De amikor arra a döntésre jutottam, hogy meg kellene próbálni az EVS-t, éreztem, hogy nem a munkahelyemen van a jövőm.
Néhány hónap azzal telt, hogy utánanéztem a dolgoknak és kerestem egy küldő szervezetet, ott ahol élek. Először egy alapítványhoz mentem beszélgetésre, és a mai napig bennem él az a rossz érzés, amivel onnan eljöttem. Meg vagyok róla győződve, hogy nagyon sokan azért "véreznek el" út közben, mert nem kapnak megfelelő segítséget a küldő oldalon. Biztosra veszem, hogy ha azon az alapítványon múlik, akkor nem jutok ki sehova. Ott azt mondták, hogy csak akkor menjek vissza hozzájuk, ha már van fogadó szervezetem, és csak a pályázatot kell beadni. Minden mást pedig intézzek egyedül. Nem hagytam magam, gondoltam, muszáj lennie olyan szervezetnek, aki hajlandó utat mutatni, hogy mit, mikor és hova kell elküldeni, hogyan kell csinálni, mire számítsak. És hát összehozott a sors veletek. Ez volt 2013 novemberében, ha jól emlékszem.
Akkoriban még nem tudott a tervemről szinte senki a környezetemben, mert nem arról voltam híres, hogy nagyon futna a szekerem. Nem igazán sikerültek úgy a dolgaim, ahogy szerettem volna.
Úgy gondoltam, majd mindenkit akkor tájékoztatok, ha már kiválasztottak és benyújtották a pályázatot az Erasmus+ programhoz.
A munkahelyemen olyan folyamatok mentek akkoriban, amiről nem is beszélek szívesen.
Az EVS-szel kapcsolatban elszánt voltam és kitartó. Nem gondoltam arra, hogy nem jöhet össze. 12 országba jelentkeztem, nem érdekelt hova sodor az élet, mert úgy véltem, hogy nem véletlenül fogok valahol kikötni. Fogadó projektet aszerint kerestem, hogy mit bír el a lelkem. Tudom, ez most így hülyén hangzik, de azt például tudtam, hogy idősekkel és fogyatékkal élőkkel nem tudnék foglalkozni. Szerintem lelkileg nagyon rendben kell lenni ahhoz, hogy ilyen területen segítő kezet tudj nyújtani. Persze lehetséges, hogy tévedek, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy nem minden terület való mindenkinek. Ha ezzel valaki az elejétől tisztában van, akkor nem fogja nagy meglepetés érni, viszont, ha bevállal egy olyan projektet, amihez lövése sincs, akkor előfordulhat, hogy csalódik, tele lesz kudarc élménnyel, és legrosszabb esetben fel is adja az önkéntességet. Félbe hagyni egy projektet, amire téged választottak ki, nem tisztességes, hiszen nem csak a szervezet számít rád, hanem azok az emberek is, akikkel és akikért nap, mint nap dolgozol.
Nagyon meglepődtem, amikor 4 vagy 5 projektre is kiválasztottak. Már nem is emlékszem pontosan hány helyre is, de maga a tudat, hogy ennyi helyen bíztak bennem, elég nagy löketet adott önbizalom terén, ami egyébként eléggé rám fért akkoriban. Aztán mikor eldöntöttem, hogy egy észtországi szervezethez mennék, eléggé be voltam tojva. Észtül egyetlen szót sem tudtam, de meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak rá.
Időközben a munkahelyemen rosszul alakultak a dolgok, tehát mindenképpen eljött az idő a továbblépésre. Néhány nehéz napot követően végre választ kaptam Mairitól, az észt szervezet koordinátorától, hogy mehetek Észtországba egy évre. Másnap felmondtam.
Azt persze megkaptam, hogy ingyen munka; nem mész vele semmire; minek ez az egész?; te nem vagy normális és hasonlók. Ilyenkor nem szabad másokra hallgatni, csak a saját megérzésedre! Azok sosem csapnak be! Te csak gondold végig, hogy tulajdonképpen milyen céljaid vannak, miért akarsz részt venni benne, és mi az, ami hiányzik az életedből.
Életem legjobb döntése volt, hogy Európai Önkéntes Szolgálatra vállalkoztam. Figyelembe véve, hogy közben voltak problémáim, még ezzel együtt is a legszebb és legtanulságosabb évem van mögöttem. Sokat gondolkoztam azon, hogy ismét erre a projektre bólintanék-e rá, vagy inkább mondjuk a felkínált belgát vállalnám-e be, de végül arra jutottam, hogy nekem tényleg ott kellett lennem Észtországban, és azokat a dolgokat átélnem, amiket átéltem, azokkal az emberekkel találkozni, akikkel találkoztam. Velem az alatt az egy év alatt legalább kétszer teljesen megfordult a világ. Olyan emberekkel találkoztam, akiktől teljesen paff voltam hosszú-hosszú hetekig. Volt köztük olyan, akivel a mai napig így vagyok. Hogy mi ennek az oka? Hosszú évek óta nem tapasztaltam ekkora szintű figyelmet senki részéről, mint amit tőlük kaptam. Figyeltek rám, mint emberre, mint nőre, mint barátra. Régóta nem voltam annyira felszabadult, mint azokban az órákban, amit velük tölthettem. Rendkívül jó hatással voltak rám ezek a találkozások.
Nekem ezekre mind szükségem volt már nagyon régóta, csak nem voltam ennek tudatában! Azt nem állítom, hogy teljesen megváltoztam, de jelentős mértékű változáson mentem keresztül. Ha tehetném, bevállalnék még egyszer egy évet.
Mielőtt kiutaztam Észtországba, volt bennem egy kis félsz, hogy majd nehezen fogok itthon megint munkát találni. Mire viszont már csak pár hét volt a hazajövetelemig, már máshogy gondolkodtam erről. Valahogy megnyugodtam, és bíztam magamban.
Jól tettem, mert a hazaérkezésem után csak 3 hétig pihenhettem. Nagyon gyorsan találtam állást. Lehet, hogy szerencsém volt? Azóta sem mondta nekem senki a munkahelyemen, hogy igenis számított az az egy év külföldi tapasztalat. A mindennapok tanúsága viszont azt mutatja, hogy igenis számított. Azért gondolom ezt, mert Észtországban egy ifjúsági házban dolgoztam, és a jelenlegi munkahelyemen is ifjúsági területen dolgozom kompetenciafejlesztőként.
Mióta hazajöttem, vannak egyéb lehetőségeim is. Pályázati úton elnyerhető szemináriumokon és tréningeken veszek részt. Azt nem merem kijelenteni, hogy örökre ezen az úton maradok, de jelenleg még mindig érzem belül az energiát és a tenni akarást. Na és a tudatosságot, hogy jó irányba tartok.
Habár a távlati terveim némileg változtak azóta, hogy hazajöttem, de azért valószínű, hogy a külföldi mesterképzés kimarad. Ezt inkább itthon kezdeném el. Azt viszont egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy egyszer külföldön dolgozzak néhány évet.
A hazautazásom követően alig találkoztam olyan emberrel, aki az élményeimet hallgatva ne bánta volna meg, hogy ez kimaradt az életéből. És ha valaki ezen tépelődik, akkor szinte biztos, hogy valami kimaradt az életéből, nem igaz?
Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.
Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.
