A bejegyzés elejére egy gyors név magyarázat: U(L)TRAVALÓ, mert

• ez bizony megtörtént velem, velünk és ettől valóságosabb már nem is lehetne , -> ultravaló
• útravaló, amit mindannyian továbbviszünk a tarisznyánkban

+ egy szuperjó Quimby-dal címe is  (https://www.youtube.com/watch?v=Z-ZxkzECRo4)

A blogot még az erdélyi kiutazásom előtt nyitottam meg annak reményében, hogy majd lesz időm és lehetőségem (lesz kint laptop, ami a modern kor munkaeszköze) írni és élménybeszámolni a velem, velünk történtekről. Nem így alakult… Kérem, nézzétek el nekem ezt annak ellenére, hogy tudom, megígértem.
Helyette rengeteget fényképeztem.  Tényleg! :)))
Íme a bizonyíték:

Csak a naptár szerint ért véget a nyár, ám odakint még javában a kánikuláé a főszerep. Mi nyolcan (a magyarországi önkéntes csapat tagjai) már egy hete a nyarat temetjük, és múlt időben beszélünk az erdélyi önkéntességünkről.

Tegnap reggel 7:15 -kor az alábbi üzenet pittyenésére ébredtem:

Szia Kinga,

Nem töltötted ki az EVS kérdőívet, amit az EU küldött. Most újraküldte a rendszer.

Légy szíves, töltsd ki mielőbb.

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület (a fogadószervezetünk) egyik munkatársa, István figyelmeztetett, hogy erről sikeresen elfeledkeztem…
Ezt a hivatalos értékelést valóban nem csináltam meg az elmúlt egy hétben, viszont magamban értékeltem az elmúlt időszakot. A közelmúltat és az év eddig eltelt 2/3 részét is. Próbáltam összerakni a saját mozaikomat és megérteni a miérteket. Minek miért kellett akkor és ott éppen úgy alakulnia, mit tanultam, mire világított rá egy bizonyos helyzet vagy egy másik szituáció, miért pont őt, őket hozta velem szembe az élet stb…

Napok óta próbálom lezárni az eltelt két hónapot. Megnyugtató, hogy mások is küzdenek ezzel a nehézséggel az önkéntes csapatból.

Az EU-s értékelés során elég könnyen bejelölgettem, hogy very satisfied vagyok szinte mindennel, szuper volt és ajánlanám mindenkinek. Sőt, ha tehetném, hosszútávú önkéntes szolgálatra is jelentkeznék. Ám ezt az elmúlt két hónapot nem lehet skálán értékelni, mert rendkívül intenzív, tömény élmény-és tapasztalatszerzés volt minden egyes napja.

Kedves Családtagok, Barátok, Barátnők, Ismerősök!

Elnézést kell kérnem tőletek, mert mi még mindig el vagyunk varázsolva és “még szédülünk a betonon” (by Emese).
Jelenleg élményfeldolgozási folyamatban vagyunk. Ti nem voltatok aktív részesei az elmúlt időszaknak, ezért csak pislogtok, hogy mi történt az EVS önkéntesnek elszegődött ismerősötökkel két röpke hónap alatt. Jelentem, szuper jól vagyunk, csak most baromi nehéz.
Én még egy hét elteltével is keresem a helyem. Hiába ültem a Vígszínház nézőterén vasárnap, hiába voltam a Margitszigeten, a Várban  és találkoztam a barátaim egy részével, most még minden nagyon fura itthon. Majd idővel, még egy hét elteltével visszarázódom, és megszokom, elfogadom, hogy a nyár bizony elmúlt. (Hétvégén jön a lehülés , talán a vénasszonyok nyara nélkül minden könnyebb lesz.)

Kérlek benneteket, legyetek türelmesek velünk, hagyjatok mesélni, sztorizni minket, hogy ne érezzétek azt, a fenébe…  eltelt két hónap, és ti ebből az egészből totál kimaradtatok.

Változtunk, ahogy ti is. Semmi magasztosra nem kell gondolni (nem megtisztulás történt vagy ilyesmi).

Intenzív, esemény- és élménydús, kalandos (a kalandokról majd egy másik bejegyzésben olvashattok) mindennapjaink voltak, amit 0-24-ben együtt töltöttünk. Ez egy kivételes dolog, mert nem egy valóságshow-nak köszönhetően költöztünk össze, ahol előre megírt, megrendezett koreográfia szerint élik mindennapjaikat a szereplők, és alapvetően a pénznyerés reménye motiválja őket.

Mi mindannyian különböző élethelyzetből érkeztünk: volt, aki munkahelyet váltott, volt, akinek éppen lejárt a határozott idejű munkaszerződése, volt, aki az egyetemet fejezte be, volt, aki a gimnáziumot és olyan is, aki még egyetemen tanul. 8 különböző 20 és 29 év közötti magyar fiatal, egyedülállók és párkapcsolatban élők vegyesen.

Gyors összecsiszolódás után minden simán és gördülékenyen ment. Kaptunk az élettől, sorstól, Istentől – mindenki döntse el világnézete és felfogása szerint, hogy mitől vagy kitől -, két stresszmentes, b.sztatás, csesztetés, bántás nélküli hónapot. Azt és úgy csináltunk mindent, ahogy a legjobb tudásunk és belátásunk szerint csak tehettünk, mindenki a képességei szerint, szívből tett hozzá a csapatmunkához.
Kívánom mindenkinek ezt a fajta felszabadító érzést. Kivételesen csodás, hogy nem voltunk értelmetlenül behatárolva és korlátozva.

Ezért az ajándék nyárért igazán hálásak lehetünk.

Hatalmas köszönet a küldőszervezetünknek (Fiatalok a Vidékért Egyesület = FIVE): Eszternek és Bélának, a fogadószervezetünknek (Erdélyi Ifjúsági Egyesület = EIE): Attilának, Mózesnek, Istvánnak, Rékának és Mercinek, a mentorunknak, Babónak, a kemping dolgozóinak: Zsigának, Mártonnak, Bélának és Szilárdnak is, valamint a 27. Tusványos szervezői csapatának.

Köszönjük, hogy éppen minket választottatok, hogy befogadtatok és elfogadtatok minket, hogy részesei lehettünk a székely mindennapoknak. Jó volt Veletek!

Láthattátok, ahogyan gyermeki kíváncsisággal és nyitottsággal csodálkoztunk rá mindenre, és a körülményekhez képest mindennek, én személy szerint a legeslegapróbb dolognak is nagyon örültem. Igazán, tiszta szívből köszönök mindent. (Tudom, ti csak annyit válaszolnátok: Tiszta szívesen.)

 

Nincs recept, hogy amit megálmodsz magadnak, az hogyan és miként válik valóra. De valóra válik! Ma már tudom, tudjuk! Nem szabad feladni, megéri küzdeni, és közben folyamatosan bízni és hinni a mindennapok csodáiban, amik léteznek, csak észre kell vennünk őket.
Az önkéntes munkának köszönhetően mindannyian gazdagabbak lettünk, de semmiképp se a bankszámlánk egyenlegén keressétek a változást, hanem bennünk.

A medvék lakta Tusnádfürdő és a rengeteg kockázatos stoppolás ellenére egyszer sem fordult elő, hogy ne éreztük volna magunkat biztonságban, vagy ne bíztunk volna a körülményekhez képest legjobbakban.

Az alapvető bizalom és nyitottság az új emberek (direkt nem idegeneket írtam) felé bátorrá tesz, megszűnik az ember félelemérzete.

 

Meg voltam győződve, hogy egyetem után szinte esélytelen barátokat (itt a nagybetűs változatra kell gondolni!) találni. Egyre kisebb az esély rá, hogy hasonló értékrendű és érdeklődésű embereket sodorjon egy helyre az élet. Szerencsére tévedtem!

Ettől szebb és jobb nyarat nem is álmodhattam volna!

Nagyon ritka, hogy jó szándékú, jó humorú, alapvetően pozitív és mosolygós embereket hozzon össze a sors. Mi nem kifejezetten a két hónapos EVS projektünk tevékenysége kapcsán tanultunk és fejlődtünk, hanem mindeközben, észrevétlenül…

Rengeteget köszönhetünk egymásnak.

Elsősorban azt, hogy nem megnehezítettük és megkeserítettük egymás életét ( ha nekem sz.r, neked is legyen sz.r; minek örülsz annyira? stb…), hanem ösztönösen segítettünk a másiknak, egymásnak. Ez lenne az alap a mindennapokban is!

A legutolsó hetemről van két nagyon kedves emberi emlékem. A két hónap során ezeregy ilyet gyűjtöttem, de ezek a legfrissebbek.

Az utolsó héten lázasan feküdtem, beszédhangomat elveszítve, ezért Kata meleg teát és kakaót hozott reggelente az ágyamba. A szüleimen kívül még senkitől sem kaptam ilyen gesztust. Ez és az ehhez hasonló emlékek megfizethetetlenek. Ráadásul a XXI. században nem is számít ilyesmire az ember lánya, így először jól meg is lepődtem. Köszönöm Kata!