Múlt alkalommal a húgom rám szólt, úgy írjak, hogy azt idegenek is megértsék. Mondtam neki, hogy ez igazság szerint azoknak az embereknek készült, akik közel állnak hozzám, így ők ismernek, tudják a háttér információt. De mivel kettőnk közül ő ért ezekhez a dolgokhoz inkább (meg egyébként is ért hozzá), ezért megfogadom a tanácsát.
Szóval kedves barátaim és mindazok akik ezt olvassák, nem hiszem, hogy meglepő dolog lesz számotokra, ha azt mondom: szeretek a természetben lenni.
Szeretem a hálózsákomat kiteríteni, reggel pizsamában a fák között sétálva fogat mosni, jó értelemben vett sajgó-bizsergő lábakkal egy domb tetőn ülni túra után, és még sok olyat sorolhatnék, ami másnak kényelmetlenség lenne.
De én egyszerűen csak szeretek a természetben lenni.
Ma… ma pedig olyan csodálatos dolgot tapasztaltam meg. Ahogy a kis házból a lakókocsi felé szedtem a lábam a friss, éjfélkor is csak sötétedő levegőben, bizsergetett a boldogság.
Nem akarom túl misztifikálni az egészet, egyszerűen arról van szó, hogy kaptam valamit, amiről mindig is ábrándoztam és mérhetetlen hálát érzek ezért.
Kedden kezdetét vette a leader training camp. Reggel azzal a meglepetéssel indult, hogy Sóley engem adott meg kapcsolattartónak, így nekem kellet Solveigt felhívni, bár meg kell valljam, nem sok mindent sikerült kiderítenem.
Oscar reggel tizenegykor pakolt be minket a kis Toyota Yarisba, négyünket a nagy csomagokkal. Mivel ő volt a sofőrünk, lehetőségünk volt beszélgetni vele egy kicsit, így az odaút nagyon gyorsan eltelt.
A vendéglátóink egyébként nagyon kedves emberek, igazi segítségként tekintenek ránk, akikért nagyon hálásak. Egy olyan családról van szó, ahol mindkét oldalról 3-3 gyerekkel, de ebből mi nem sokat tapasztalunk, mivel egyrészt a gyerekek már idősebbek saját élettel, másrészt az izlandiak amúgy is mindent nagyon korán kezdenek el: a munkát, házasságot, gyereknevelést. A Solveignek és Unnar kvad túrák szervezéséből élnek. S habár az érkezésünket már várták, még nem igazán forrott ki bennük, hogy mi is legyen a pontos feladatunk. De igazság szerint ez érthető, mivel itt tipikusan az a helyzet áll elő, amikor annyi mindent kell csinálnod, hogy azt sem tudod, minek állj neki.
Így néminemű téblábolás, látszatmunka és a lakókocsi kitakarítása után tettünk egy sétát a környékén, kerítéseken átmászva, gyors folyású patakokon átugrálva, bazaltorgonás vízesést megcsodálva.
Közben Solveig lasagne-t készített, egy adagot húsmentesen a vegetáriánusnak, egyet pedig sajtmentesen a laktózérzékeny szlovák lánynak, Magdának.
Jó hangulatban megvacsoráztunk, majd berendezkedtünk a lakókocsiban.
Amikor pedig fogmosás után visszafelé tartottam a házból a szokatlanul fényes éjszakában, akkor tört rám ez az érzés.
A blog szerzője Horváth Judit Izlandon a SEEDS EVS önkéntese.
