Hétfőn délelőtt voltam az oviban. Beszélgettem az egyik óvónővel, végigsorolta, hogy melyik gyerek milyen nemzetiségű eredetileg, és hát a csoport harmada nem norvég származású. Van egy lengyel kisfiú, három litván lányka, egy holland lányka, egy félig fülöp-szigeteki lány meg egy néger kisfiú. Egyébként fel sem tűnne, mert mindegyik gyerek anyanyelvi szinten beszél norvégul. Szerintem ez tök jó, mert ezekek a gyerekek felnőttként egyből 3 nyelvet fognak majdnem vagy teljesen anyanyelvi szinte beszélni, az anyanyelvüket, a norvégot meg az angolt, és akkor még tanulnak egy "második idegen nyelvet" is a gimiben.
Kedden voltam délelőtt németen, eldöntötték, hogy Berlinbe mennek tanulmányi kirándulásra következő év november végén. Fogalmam nincs még, hol leszek én akkor, de mondtam nekik, hogy Berlinbe bármikor, bárhonnan szívesen átugrok, és elkísérem őket. Az angol órához továbbra sem tudok túl sokat hozzájárulni, de legalább bent ülök végig "munkaidőben", legalább is ez is beleszámít a heti 35 órámba (amit egyébként a kutya nem ellenőriz, hogy több-e vagy kevesebb), és én is olvasom a tankönyvet, hallgatom, hogy mit beszélgetnek, írkálom ki az ismeretlen szavakat a szótárba, úgyhogy szinte ugyan olyan, mint ha lenne angol órám. Elméletben minden héten átküldünk Astridnak ilyen heti áttekintést, hogy mit csináltunk éppen, de ezt a munkaidő dolgot abszolút nem veszik véresen komolyan. Egyedül nekem van meg szerintem a heti 35 óra, vagy néha több is, mert én beszerveztem magamnak mindent, ami érdekelt. A többiek inkább heti 25 órát vannak itt-ott.
Este 6-tól volt Språk Kafé a könyvtárban, írtam korábban, hogy "nyelv kávézó" néven fut, de ez is a menekülteknek van. Most kicsit különlegesebb volt a dolog, mert jött két vendég, akik előadást tartottak, az egyik szír, a másik szudáni. Mindketten sikereses írók, újságírók, közéleti személyiségek voltak a hazájukban, és mindketten menekültstátusszal élnek most Norvégiában. Egy éve érkeztek, de már viszonylag folyékonyan beszélnek mindketten norvégul, úgyhogy norvégul tartottak előadást a munkáságukról és a könyveikről. A szír író kezdte az előadást, ő egyébként jogot is végzett és ügyvédként is dolgozott Szíriában. Az egyik könyvében arról ír, hogy még a történelem előtti időkben jöttek földönkívüliek más bolygókról, és átadták a tudásukat az embereknek. Ezt nem csak ilyen sci-fiként írta, hanem komolyan hisz is benne. Levezette nekünk elég meggyőzően, hogy mire alapozza ezeket a gondolatait. Mutatott fotókat 5-10 ezer éves kőbe vésett egyiptomi, afrikai, maja rajzokról, amik konkrétan repülőket, űrhajókat, lámpákat ábrázoltak. Szerinte nem véletlen, hogy annyiszor leégtek a legnagyobb könyvtárak, Alexandriában, Mezopotámiában, Konstantinápolyban, a távol-keleten, hanem mert valaki mindig tudatosan el akarta törölni az összes létező tudást és a múltat, amikről ezek a könyvtárak tudósítottak. Szerinte mindegyik vallás szent könyveiben megtalálhatóak vagy konkrétan vagy valahogy szimbolikusan ősi, az embereknél nagyobb tudású és nemesebb lények, akik az égből jöttek. A kereszténységben például az angyalok. Hallottam már ilyen elméleteket korábban is, érdekes volt. Utána a másik író beszélt a könyveiről, aki Szudánból menekült el politikai okokból. Mutatott rengeteg képet tv-műsorokról, könyvbemutatókról, ahol szerepelt, szóval tényleg egy elismert és közismert szereplő volt a hazájában. Írt filozófiai értekezéseket, történelmi munkákat, verseket, novellákat, könyveket, amikben felszólalt a nők jogaiért, az egyenjogúságért. Szudánban például fizikai büntetést kaphatnak azok a nők, akik nadrágban mutatkoznak közterületen. Jelenleg ilyen borzasztóan konzervatív és vallásos kormány van hatalmon, akik nem igazán tolerálták a könyveit és a közéleti tevékenységét, úgyhogy elmenekült, mielőtt bebörtönözték volna. Sokan jöttek el az itt élő szír meg afrikai menekültek közül, és ők nagyon értékelték a két írót. Előadás után a legtöbben odamentek hozzájuk beszélgetni.Nagyon érdekes volt mindkét szerző, és olyan szívesen beszélgettem volna velük, de fogalmam nem volt, mit kérdezzek tőlük, mert szinte semmit nem tudok Szudánról és Szíriáról.
Akik nem rajonganak a menekültekért, azt hozzák fel mindig érvként, hogy elveszik a munkahelyet az ország állampolgárai elől. Hát ez úgy hülyeség, ahogy van. A kétfarkú kutyapártnak volt valami olyan plakátja, hogy ha egy menekült nyelvtudás és szaktudás nélkül el tudja venni a munkádat, akkor ott nem velük van a probléma... Itt például nem a norvégok munkáit veszik el, hanem a norvégok által be nem töltött állásokat kapják meg. Nem véletlenül vidékre telepítik le őket. A vidéki kisvárosból és falvakból érettségi után eltűnnek a fiatalok, elmennek a nagyvárosokba tanulni, dolgozni, ergó nincs elég utánpótlás bolti eladóból, buszsofőrből, pincérből a helyi éttermekbe és kávézókba, ápolóból az idősek otthonába... Ha falvakról beszélünk, akkor azokat pedig az elnéptelenedés veszélye is fenyegeti. Viszont ha letelepítesz menekülteket amúgy is üresen álló önkormányzati lakásokba, és elkezded őket tanítani, azzal munkahelyeket teremtesz tanult emberek számára, mert kellenek tanárok, szociális munkások, pszichológusok... Nyilván kell egy kis idő, amíg megtanulják a nyelvet és valami alapvető szakképesítést, de utána be tudják tölteni az üres állásokat, fellendítik a kultúrális életet, eljárnak a helyi sportklubba, ahol alig lézengene pár helyi lakos, "munkát" adnak a magukat amúgy halálra unó helyi nyugdíjasoknak, akik itt borzasztó lelkesen tanítgatják őket norvégul, meg kötni, meg kártyázni. Szóval mondhatni, hogy bizonyos alacsony lélekszámú régiókba vagy területbe újra életet lehetnek és felpörgetik a helyi gazdaságot. Nyilván először pénzbe kerül, hogy letelepítik őket és adnak nekik mindent, ami kell egy rendes életszínvonalhoz, de ezt fel lehet fogni egy befektetésként, ami egy idő után behozza a belefektetett pénzt és energiát.
Szerdán szülinapoztunk a kötőcsoportban. Mint múlt héten kiderült, az egyik lánynak pont most kedden volt a szülinapja, úgyhogy gondoltam, hogy tanítsuk meg nekik a norvégok kedvenc szülinapi dalát. Nem a Happy Birthdayt szokták énekelni angolul, vagy ugyan azzal a dallammal csak norvég szöveggel, mint ahogy mi csináljuk, hanem van egy saját norvég daluk, úgyhogy felírtam a szöveget a táblára, aztán énekeltünk. Open Skulében hamburgert csináltunk, amivel kb annyi munka volt, hogy felvágtuk a zöldségeket, meg betettük a húst a sütőbe, úgyhogy kb végig kötöttem.
Az iskolában egyáltalán nincs csengő. Nem tudom, hogy ez ilyen norvég sajátosság-e vagy csak a gimiben nincs, és az általános iskolában van. Szerintem ez is azzal függ össze, hogy sokkal lazábban veszik itt a dolgokat. Simán felállnak az óra közepén a diákok, kimennek mosdóba, kimnennek orrot fújni, kezet mosni. Vagy egy random valaki bejön, köszön és kiviszi a cuccait, amit ott hagyott, a tanár meg egy szót se szól rá. Az mondjuk a norvég nyelv sajátossága is, hogy nem használnak magázást, de a norvég kultúra sajátossága is, hogy simán letegezik a tanárokat, bármit meg mernek kérdezni tőlük, nem félnek a tanároktól. És ezt abszolút nem rossz értelemben mondom, hogy lazán veszik a dolgokat, hanem inkább követendő példának, mert így minden sokkal humánusabb meg barátságosabb. Sose voltam a legfélénkebb, legérzékenyebb, legértetlenebb és messze nem a legrosszabb gimnáziumba jártam, sőt... de azért rendszeresen volt, hogy gyomorgörccsel mentem oda valamelyik tanárhoz megkérdezni valamit, ha egyáltalán oda mertem menni vagy elmondani a véleményemet, pláne ha az nem egyezett a tanáréval. Azt sokszor kifejezetten támadásként fogták fel, és azzal a technikával reagáltak rá, amit az On-Arrival Trainingen tanultunk, hogy "mit tudsz te erről, túl fiatal vagy még, hogy releváns véleményed legyen, én vagyok a tanár, csak nekem lehet igazam...", és akkor tényleg azt gondoltam, hogy én milyen buta és éretlen vagyok még, és legközelebb inkább nem is mondom el, ha van véleményem, mert biztosan csak rossz lenne. Ha bent hagytam valamit egy terembe, és óra volt, akkor meg kellett várni az óra végét, és a következő szünetben tudtam csak kihozni, amit ott felejtettem. Az a gyomorgörcs pedig nem csak úgy magától volt, hanem attól, ahogyan a tanárok reagáltak bizonyoson dolgokra. Néha elég barátságtalanul válaszoltak, leszóltak valakit az egész osztály előtt, ránk hárították a felelősséget, hogy a mi hibánk, hogy nem tudjuk, nem értjük, nem jutott el hozzánk az infó... Azt se mondom, hogy sose volt igazuk, nyiván mi is lehettünk tényleg figyelmetlenek, de nem mindegy, hogyan reagál rá az ember, hogy barátságosan és türelmesen válaszol vagy az előtt említett módon. Gyerekként meg fiatalon, amikor még nem olyan magabiztos az ember pedig borzasztóan befolyásolja a személyiséget, hogy hogyan reagálnak rád a felnőttek, egy-egy negatív beszólás sokkal jobban bele tudott gázolni a lelkivilágunkba, mint ahogy azt a tanárok eredetileg szánták. Az aztán tényleg messze vezetne, ha elkezdeném most boncolgatni, hogy miért olyanok nálunk a tanárok, amilyenek, stressz, magánéleti problémák, túl sok munka... akkor már egyből eljutnánk oda, hogy mi kivetnivaló van az oktatási rendszerrel meg az egész oktatáspolitikával...
Mióta bent ülök/segítek itt különböző órákon, egyszer nem fordult elő ilyesmi, hogy barátságtalanul válaszolt volna bármelyik tanár bárkinek vagy leszólt volna bármelyik diákot. Ebből nyilván nem következik, hogy akkor itt soha sehol senkivel nem fordul elő, de feltehetőleg elég ritkán. A lényeg, hogy minden mindennel összefügg, és amiket leírtam, hogy nincs magázás, hogy szinte bármit csinálhatnak az órán, egyáltalán nem a tisztelet hiányát eredményezi, sőt. Sokkal szerethetőbb egy olyan tanár, akihez bármikor fordulhatsz és partnerként, meg egyenrangú értelmes élőlényként kezel. Egyszerűen az egész légkör sokkal másabb, nyitottabb, barátságosabb, nyugodtabb itt az iskolában.
Csütörtökön elmentem a bankba bankszámlát nyitni, körülbelül 10 percembe került. Betoppantam, a kutya nem volt bent a bankban, egyből odajöttek, kérdezték mit szeretnék. Lefénymásolták az útlevelem, valami papírt az adóhivataltól, leírták a címem, e-mailcímem és körülbelül ennyi volt. Mondta a pasi, hogy jöjjek vissza hétfőn, addigra megcsinálja az összes papírt és nekem már csak alá kell írnom. Németországban ugyan ez úgy nézett ki, hogy időpontot kellett foglalni legalább egy héttel előre, hogy én bankszámlát akarok nyitni, aztán vagy egy óráig magyaráztak mindenféle papírokat meg törvényeket és vagy 10 fecnit alá kellett írkálnom, mindent kijelenteni, bejelenteni, tudomásul venni...
Jellemző a norvégokra, hogy az információáramlás nem nagyon működik. Már az operás héten is látszott, hogy valahol elvesznek az infók, mire eljutnának hozzánk, az iskolában is ugyan ez a helyzet. Politika után mentem angolra, hogy beszélgessek Emával meg a másik sráccal, és megint csak egy üres termet sikerült találnom már másodszorra. Mint utólag kiderült, csak az opera ideje alatt voltak abban a teremben, mert az eredeti termüket jelmezraktárnak használták, de most már visszaköltöztek az eredeti terembe, csak ezt velem nem sikerült közölniük.
Most már végképp ilyen esős, szutykos, taknyos, orrfújós idő van, ahogy mi mondanánk, nálunk ilyenkor mindenhol orrfújó embereket és széthagyott zsebkendőket látnál, hát itt nem. Mióta itt vagyok, nem láttam még senkit orrot fújni. Itt az a szokás, hogy orrot csak egyedül fújnak, amikor senki más nem látja. Társaságban az az udvarias, hogy így izomból visszaszívod a dolgot, vagy ha már nagyon folyik, akkor a pulóvered ujjába gyorsan beletörlöd...
International Kafén van egy eritreai pasi, aki állandóan kártyázni akar, pontosabban römmizni. Ezzel nem is lenne semmi probléma, mert engem anyukám már kicsiként megtanított kártyázni és tudtommal viszonylag jól is megy. Nyilván országonként eltérnek a szabályok, hogy hány lapot osztasz, mennyit kell kipakolni, egyéb dolgok, úgyhogy az elején meg kell egyezni valamiben, és kész. Amikor először játszottunk, közölték, hogy eritreai szabályokkal játszunk. Felőlem, legyen! Elmagyaráztak valami römmire hasonlító dolgot, de ilyen logikátlan szabályokkal. Játszottunk már több alkalommal, és azóta így rájöttünk Laurine-nal, hogy az az eritreai szabály, hogy nincs szabály. Amire az egyik körben közölte velem, hogy azt nem lehet, azt a másik körben ő halál simán megcsinálta. Aztán az egyik körben egyáltalán nem kevert jokert a pakliba, a másik körben volt egy csomó joker, a harmadik körben közölte, hogy a joker az nem joker, hanem egy lap, amit felcsap a pakliból a játék elején. Én meg ezen úgy fel tudom magam idegesíteni, ha valaki nem konzekvens, és semmi értelme az egésznek. Egyébként nem direkt csinálja, semmi rossz indulat nincs benne, halál cuki, mosolygós ember, de ha meg akarom őrizni a lelki békén, akkor én ezt inkább nem... Úgyhogy már egy pár alkalom óta mondtam az egyik afgán srácnak, hogy hozza nyugodtan a matekját, elmagyarázok én neki bármit, csak ne kelljen kártyáznom!!
Pénteken Tacot ettünk az oviban. Az ilyen tipik norvég dolognak tartják, hogy péntekenként tipik mexikó kaját esznek. Egyébként van egy olyan halvány sejtésem, hogy a mexióki kaja, amit ők esznek, pont annyira hasonlít az eredeti mexikói kajára, mint amennyire nálunk a kínai hasonlít az igazi kínai kajákra... Aki nem lenne képben, hogy mi az a Taco, mellesleg én sem voltam, annak mondom, hogy mindenféle zöldség meg darálthús pitába beleszórva és felterekerve. Nem rossz, de semmi extra. A lényeg, hogy ez is ilyen tipik norvég dolog. Ovi után hazarohantam a cuccaimért, aztán mentünk a buszmegállóba Laurine-nal. Akinek mondanak valamit a norvég városok, Ålesundből indul a busz Bergen felé, ergó nem innen tőlünk indult, hanem csak megállt itt, és már akkor majdnem tele volt, amikor még senki nem szállt fel. Viszont nekünk már ki volt fizetve a jegyünk, meg ott helyben is lehetett még jegyet venni, és olyan nincs, hogy valakit ott hagynak. Úgyhogy akik nem fértek bele a nagy buszba, beültették egy kisebb 15-20 fős buszba, és átfuvarozták a következő nagyobb állomásig, ahol sokan kiszálltak, és akiknek a helyére be tudtunk ülni. Hát nálunk erre a szituációra körülbelül kitárták volna a kezüket, és közölték volna, hogy majd jön a következő busz. A buszon végig kötöttem, mert úgy terveztem, hogy kész leszek a sállal következő kötő csoportig, hogy oda tudjam adni Dinának szülinapi ajándékként, de alábecsültem én ezt a sálat, úgyhogy karácsonyi ajándék lesz belőle...
Úgy voltam vele, hogy ha már a buszjegy egy vagyonba kerül a zsebpénzecskénkhez képest, akkor nehogy már még szállásra is fizessünk, keressünk Coachsurfingen szállást. Már két héttel előre kiírtam, hogy Bergenben töltenénk ezt a hétvégét valakinél. Egyből kaptam egy ajánlatot valami arab nevű, angolul elég törten és alapszinten kommunikáló pasitól. Volt kint csomó kép róla, a lakásáról, a címe is ott volt, fél órára lakott a belvárostól, meg egy csomó pozitív vélemény róla. Gondoltam, hogy ha nem találunk jobbat, akkor jó lesz, de azért inkább még keresgéltem. Kicsit később kaptam egy másik ajánlatot egy számomra fura nevű pasitől, aki angolul viszonylag jól kommunikált, de se kép, se cím, se vélemény nem volt róla kint. Na, gondoltam egyik jobb, mint a másik... Aztán belegondolok, hogy ha egy norvég vagy más európai hangzású nevűvel lenne ugyan ez a szituáció, akkor azokat sokkal kevésbé találnám furcsának vagy gyanúsnak. Menekültekkel dolgozok és abszolút szeretek velük dolgozni, találkoztam meg beszélgettem már mindenféle közel-keleti, afrikai, távolabb keletivel, vannak olyan ismerőseim, barátaim is, tanultam rengeteg féle dologról, kultúrák, történelem, nyelvek, reakciók más kultúrákra, előítéletek... teljesen empatikusnak és nyitottnak tartom magam mindenre. És mind ezeknek ellenére is ha meglátok egy arab, vagy számomra nagyon idegennek hangzó nevet, akkor reflexszerűen furcsán nézek, és hajlamosabb vagyok rosszat feltételezni valakiről, idegen névvel. Ha már gyerekkorodtól kezdve ismernél arabokat, indiaiakat, kínaiakat, együtt nőnél fel velük, akkor nem váltana ki egy idegenebb név egyből előítéleteket. De ez itt Európába belénk van szugerálva, hogy akinek fura neve van, az már mind gyanús, és már tudat alatt máshogy állunk egy ilyen személyhez. A lényeg, hogy ez nagyon nem jó így!! Nyilván, aki ebben nőtt fel, annak már kb mindegy, de pont ezért kell, hogy megismerjünk ilyen embereket, mert akkor ha nem is tűnnek el, de legalább csökkenek az előítéletek.
Végül is a második fura nevű pasival telefonáltam, teljesen normális meg rendes volt a telefonban, és úgy már szívesen mentünk a lakására péntek éjjel. Indiából származik, de itt Norvégiában tanult valami mérnöki dolgot, aztán itt lakik Bergben már 7-8 éve. Megérkeztünk, egyből welcome drink, meséljünk magunkról, mit dolgozunk, mit csinálunk... úgyhogy hajnal fél 3-ig beszélgettünk vele, annak ellenére, hogy mindenki elég fáradt volt az egész napos utazás után.
Szombat reggel 9 körül felkeltünk, egyből csinált nekünk teát a vendéglátónk, nézett buszt, hogy mikor tudunk bemenni a belvárosba. Fél 12 körül beértünk a központba, és sütött a nap!!! Bergenben ez ritkaság. Egyből felmentünk a siklóval a hegyre, hogy még napsütésben tudjunk képeket csinálni a városról, megnéztük a Bryggét megint, az nem maradhat ki, aztán elmentünk a Maritime Museumbe. (tengerészeti múzeum) Gondoltuk ott lesznek a viking hajók, hát ott nem voltak, de attól még érdekes volt. Nálam a városnézésből a múzeum nem maradhat ki. Szinte mindegy, milyen, történelmi, festményes, akámilyen, csak múzeum legyen. Ezután kimentünk a külvárosba, mert ott volt egy fatemplom, amit meg akartam nézni. Még a középkorban építettek a norvégok fatemplomokat, amik ilyen tipikus norvég dolgok, de mivel fából voltak, a legtöbb már rég leégett, és csak néhány darab maradt fent belőlük, azért olyan érdekes. Szóval megnéztük a fatemplomot, de sajna csak kívülről tudtuk, mert ilyenkor október végén már nincs nyitva. Utána visszamentünk a központba vásárolni, aztán fél 7-re visszaértünk a szállásra.
Mivel Halloween előtti hétvége volt, és mindhárman szeretünk beöltözni, mindenképpen akartunk valami Halloweeni sminket. Találtam a dekortban ördög jelmezhet való szigonyt, és úgy megtetszett, hogy aztán ördögös sminket kerestem, mert ott legalább lehetett erőteljes színeket használni. Végre tudtam művészkedni meg kreatívkondni!! Aztán annyira belejöttem, hogy Laurine-nak, meg a hostunknak is én csináltam sminket. Sminkelés után iszogattunk, csináltunk vacsit, hallgattunk zenét meg táncoltunk, aztán bementünk a belvárosba bulizni.
Vasárnap reggel összeszedtük magunkat, elköszöntünk a Hostunktól, aztán bebuszoztunk a központba. Vasárnap nincsenek nyitva a boltok, úgyhogy beültünk a Burger Kingbe reggeli-ebédelni. "Gyorsétteremben" ennyit én még életember nem vártam. Általában a sor kiállásával együtt 5 perc alatt megkapja az ember, amit rendelt, ha nagyon nagy sor van, akkor legyen max 10 perc. Hát itt legalább 15 percig tartott, mire bármihez hozzájutottunk. Ez úgy jellemzi a norvég munkamorált, hogy még a gyorsétterembe is lassúak, mert nem hajtják túl magukat, semmi stressz, mert az árt az egészségnek, ha rossz a munka vagy rosszak munkakörülmények, akkor azt eleve el se vállalják. Utána felültünk a buszra és 7 órán kereszül utaztunk hazáig. Dina rácsodálkozott mindre, ami nekem már két hónap után fel se tűnik, úúú, hegy, szép hegy, magas hegy! Szikla, ott is szikla!! Nééézd, vízesés! Úúúú, fjord!! Hát az út végére már bőven elegünk volt mindenből és mindenkiből... Aztán még egy külön sport volt hazavonszolni a böröndöt fel az emelkedőn meg fel harmadik emeletre. Dina elhozott egy nagy bőröndöt, amit otthonról küldtek, téli cuccokkal és egyéb érdekességekkel megpakolva, úgyhogy egy élmény volt kibontani :D A lényeg a hótaposó, téli kabát meg a síoverál volt a bőröndben, mert semmi kedvem nem volt az egész kis pénzecskémet ezekre költeni itt kint. Kaptam még meleg harisnyákat, felsőket, hajszárítót, 3 üveg bort meg egy pálinkát az overálba bugyolálva, az év hátralévő részére elegendő csokit, a kedvenc piros magassarkúmat, ami nyáron már nem fért be a bőröndbe, füzeteket, részben saját használatra, részben elajándékozni... Kicsi húgom roppant fontosnak tartotta elküldeni a névre szóló Nemzeti Konzultációmat, nehogy már kimaradjak eme élményből, ha már ennyi pénzt költenek rá fölöslegesen... :D Kimentünk a konyhába vacsizni, épp ott volt Mykola, bemutattam neki Dinát, elkezdtek oroszul dumálni (Dina orosz-magyar tanárit csinál), aztán egy idő után én meguntam és bementem a szobába aludni, ők meg hajnalig dumáltak.
Azon kivételes esetek egyike forog fent, hogy csak egy napot kell várni a következő heti blogig, már aki várja :D Úgyhogy kalandjaim folytatódnak holnap... :D
A bejegyzés eredetije itt található:
http://fjordok-kozott9.webnode.hu/l/bergen-dina-halloween/
Balla Tímea Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.
Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.
Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.
