Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Utazásom, azaz hogyan kell egy bőröndöt professzionálisan tönkre tenni

2017. augusztus 22. 14:48 - Mokos Béla

Sipos Réka EVS önkéntes írása

Eljött a híres, neves, várt és nem várt 14-e! Na igen… Mit is kéne még csinálom?! Már az össze cucc a kocsiban van! De mégsem… Mit felejtettem még el? Mit fogok itthon hagyni? Ilyen kérdések cikáztak át az agyamon egész nap, és nem is véletlenül! Tényleg minden órában el kellett raknom még egy létfontosságú dolgot! Egy útlevelet, egy körömolló készletet, egy töltőt, egy pendrive-ot, stb…

Aztán ott van, hogy ennivalót kell vennem. Hát felmentem Vácra és a kedvenc pékemnél vettem rengeteg péksütit! Természetesen mindenkinek vettem, így a nagy része otthon maradt! Nem mondom hogy a tesóim nem néztek hülyének, hogy csak a péksüti miatt megyek fel Vácra… De mikor nem néztük egymást hülyének?

Aztán átmentem mamáékhoz, visszavittem kölcsönvett könyveket, melyek már négy éve nálam voltak! De hát a szobám kupiját és így a benne lévő cuccok számát redukálnom kellett, így nem volt kérdés hogy mi lesz annak a cuccnak a sorsa ami nem az enyém!

Így már mamáéktól is elbúcsúztam! Végül is csak eljött a hat óra, és elindultunk! Persze nem mentünk egyenesen, hisz az egyetlen tesómat aki kikísért fel kellett vennünk! Majd apát is felvettük Pesten, ahol kormányt is cseréltünk szerencsére, mivel én a Keletinél tuti eltévedtem volna!

Egy kis lézengés, egy kis apai jó tanács (talán kicsit több a kelleténél…). Majd apát felfogadtan hordárnak. Ő vitte a bőröndöt illetve az oldaltáskát! A bőrönd már akkor fekete csíkot húzott maga után…

Feltettük a dolgaimat a kupéba, majd elkezdődött a kínos búcsúzkodás, hisz fél órán keresztül szerintem legalábbis nem lehet búcsúzkodni, hisz a búcsú egy jó kívánságból, illetve egy elköszönésből áll!

Egészkor felszálltam a vonatra. A kupéban már ott volt a két útitársam. Majd még öt perc az ablakon keresztül! Ez volt a legrosszabb, mivel nem bírom ha valaki sír! Nem mert idegesít, hanem mert nem szeretek az embereknek fájdalmat okozni!

Magyarországon átutazva végig a folyosón álltam, mivel utolsó ajándékként a szobi vonalon ment a vonat, így el tudtam búcsúzni szinte minden fontosabb helytől magamban. Mikor átléptük a határt bementem, és főleg politikáról beszélgetve (amiről túl sokat nem tudok), eltöltöttük az időt éjfélig (ennek köszönhetően többet tudok a mostani lengyel politikáról, mint a magyarról, bár úgy vettem észre hasonló a helyzetük, csak rosszabb).

Meglepően jól aludtam öt órát, majd azt a két órát zenehallgatással és a táj nézésével töltöttem. A varsói vasútállomás nagyon hasonlít a Puskás Ferenc metró állomáshoz, viszont a felső szint már a Ferihegyre hajaz! Szerencsére Łukasz már várt rám, így nem egyedül kellett felvinnem az össze cuccot, és nem is én vettem meg a jegyet sem ennek köszönhetően. És míg Łukasz azokat az ügyeket intézte amit nekem kellett volna, rádöbbentem, hogy az egyik kerék hiányzik és ezért ilyen nehéz a bőröndöt húzni. Majd a csomagmegőrzőben hagyva a nagy táskákat elmentünk várost nézni.

Varsóhoz hasonló várost még soha nem láttam… Minden új volt! A felhőkarcolók, az úgynevezett Peking, a széles utak, az óriási terek, a monumentális épületek. Nekem túl hideg volt! Nem éreztem azt, hogy én nekem itt kéne lennem! Majd végre átértük az “óvárosba”. Az már sokkal kellemesebb volt, végre egymás mellé szorosan épített házak, kicsit rendezetlenebb utcák, nem nyílegyenes, háromsávos utak… Nem tudom hogy csinálták, de tényleg úgy tűnt, mintha két, háromszáz évesek lennénk.

A város tele volt rendőrrel és katonával, meg diplomata autókkal, hisz természetesen mikor máskor tudtam kimenni, mint az egyik legnagyobb nemzeti ünnepen?!

Mielőtt felszálltam volna a lengyel Tzsv-re Łukasz adott nekem cukrot és bögrét! Nagyon kedves volt tőle, de legszívesebben hozzávágtam volna, hisz még két cuccal több amit vinnem kell!

Több, mint két órát utaztam, úgy hogy a vonat csak kétszer állt meg és legalább 140km/h-val száguldott. Még nem teljesen tudom felfogni a távolságokat, de majd talán egyszer…

Tíz percem volt átérni Malborgban a másik vonathoz! Természetesen a bőröndömről most az egyik teljes kerék letört! Nem baj! Gyorsan lecipeltem, lerángattam a bőröndöt a lépcsőn, de már a felvivéshez egy új hordárt fogadtam, bár szerintem nem ismerte a heavy szó értelmét, mert kicsit meglepődött annak súlyát megtapasztalva! Mindegy felhozta én megköszöntem, de a bőrönd viszont feladta a fogóját is! Egyszerűen leszakadt! Mindegy fenn voltam az utolsó vonaton!

Varsóban ide nem adtak jegyet, így a kalauztól kellett megvennem, aki nem csak a jegyet adta oda, de volt olyan kedves és azt is megmutatta, hogy hanyadik megállónál kell majd leszállnom! Az első állomás enyhén nem kerekesszékeseknek lett megépítve, mivel a peron és a vonat között jó egy méter szintkülönbség volt! A többi megállót pedig nem értettem, mert jó ha két ház volt a közelben. Mindegy…, lényeg hogy eltaláltam, hogy hol kell leszállnom, és Sanyi már várt rám!

A szállásom a harmadik emeleten van, vagy ahogy a lengyelek mondják a negyediken, mivel nekik már a földszint az első emelet. Na mindegy, nem értem őket! Sanyi hozta fel nekem a bőröndöt a fején, mint az indiaiak a vizeskancsót, bár ez legalább 40 kg volt.

A lakás nem túl nagy. Van benne három szoba, és az enyém a legnagyobb! Van két lakótársam is, bár Nana jövőhéten utazik haza Örményországba. Lena pedig már lassan öt éve itt lakik, és Ukrajnából jött.

Szerencsésen megérkeztem, lefürödtem, kipakoltam, kicsit beszélgettünk, bár érdekes lesz a kommunikáció, mivel ök oroszul beszélnek egymáshoz, szóval nem is tudom melyik szláv nyelvet kéne megtanulnom pontosan, vagy melyiket fogom könnyebben. Estére Annaékat meghívtam vacsorára, ami finom is volt, meg érdekes és izgalmas, a gyerekek miatt!

Remélem gyorsan megtanulok alap szinten lengyelül, mivel akkor be tudok kapcsolódni a három nyelvű beszélgetéseikbe! Vacsora után elmentünk kicsit biciklizni, illetve a cél a játszótér volt, de természetesen nem a leggyorsabb utat választottuk. Onnan hazajőve elpakoltam tényleg mindent, berendezkedtem, és most végre így másnap reggel már az összes ruhámat kivasalva, azt tudom mondani, hogy megérkeztem és itt vagyok!

 

Sipos Réka Lengyelországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr1512772042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása