Hoppsza | sztorik önkéntesektől

A napfényes középkor

2016. szeptember 30. 13:39 - Mokos Béla

Random EVS kaland Lengyelországban, by Somi

Régen volt már, hogy bármit is írtam, ugye, régen voltam motivált rá, az az igazság. Hamarosan új lakásba költözöm és jönnek még önkéntesek, így látom a fényt ennek a négy hónapnyi alagútnak a végén. Nem szeretek rossz dolgokról írni, ezért ezt sem részletezném, inkább elmesélem, milyen volt egy hétvégét visszautazni az időben. A gyönyörű képekért köszönet: Lisztes Kata.

 

Nekem a reneszánsz vásárok egyébként is a random kategóriába tartoznak: középkori ruhákba öltözött emberek sört isznak műanyag pohárból, míg az autentikusra épített sátraikból kézműves ékszereket adnak el. Az egésznek megvan a hangulata, persze, de azért mindannyian az angol WC-t és a személyes higiéniát preferáljuk.

Szóval mennyire lehet még ennél is véletlenszerűbb az egész? Ha nem készülsz rá, hogy mész? Ha nem számítasz rá, hogy sátor is kell? Ha mindemellett a mezőn kell aludnod?

 

 

Kata, egy másik EVS önkéntes otthonról, egy Świecie nevű kisvárosban lakik most. Őt látogattam meg egyik hétvégén, épp mikor a közeli Biskupin faluban beköszöntött a középkor. Katának van két metál folkzene kedvelő haverja, akik egy holdfényes folyóparti kolbászsütögetés alatt meggyőztek minket, hogy számunkra is a legjobb döntés elmenni a vásárba, sőt, ha már ott vagyunk az egyik napon, maradjunk a következőre is. Namost, én igazán kapható vagyok a legtöbb dologra, a külföldi lét alatt pedig megszületett egy új hang a fejemben, ami ilyeneket tol, hogy „oh, most vagy csak itt. Ilyen csak egyszer van. Jó lesz neked a mezőn aludni.” A magamat jobban ismerő, öregebb így bölcsebb racionális hang be volt csípve kissé a döntés pillanatában, de azért a fogkefémet elrakatta velem másnap. Került hálózsák is, sátor is. Mentünk.

Świecie és környéke tipikusan természethez közeli területek: a népek az erdőben élnek, satöbbi; úgy találtam ez a fajta életérzés ragadós. Az ember szeretne néha elszakadni mindentől, lekapcsolódni a facebookról, nem mosni ruhákat, nem lakkozni körmöt. Amúgy is tele volt a tököm az egész gdanski bagázzsal, úgyhogy a vissza a természethez felfogás nem is jöhetett volna jobbkor.

 

A gyapjúsálak tíz napig készültek a kézmosás feltalálása előtt. Az embereknek nem volt ruhásszekrényük, mert nem volt annyi ruhájuk, amit beletehettek volna. Mindent egy életre készítettek és nem ismerték a kínaiakat. A biskupini árusok ruhái is elég hitelesen néztek ki, hogy elhiggyem, több hét munka van bennük, bármennyire is nem volt. A neolitikus kunyhók, vesszőkosarak, íjászat és a fák lombjában elhelyezett hangszórókból áradó premodern népzene hatására egy idő után én is pont olyan poroltót akartam, mint amilyen a tehénpajtákban volt. Shit can easily catch on fire, yo.

 

Még magyar árusokkal is találkoztunk, akik biztosítottak minket hazánk lakóinak különlegességeiről. Mikor elmagyaráztuk, hogy önkéntesek vagyunk, egyikük rögtön felhajtott valami számunkra ismeretlen rokont, aki „jaj, tudod, ő meg templomot épít Franciaországban. Tudod, na.” További szép napot kívánva pedig megkaptuk válasznak, hogy baromi szép az a nap, mikor valaki órákig ücsörög egy szalmasátorban a tűző napon. :D Én elmenekültem a hungaropesszimizmus elől, mégis szívmelengető találkozni vele a határon túl.

(Itt a képeken ezek amúgy nem ők...)

 

Az egész napos mókázáshoz hozzátartozott egy Percival koncert, drága hegyikristályok vásárlása, egy középkori "fesön só", nyilazás a perverz nyilazós emberrel, illetve ettünk valamit, amit egy hatalmas kondérban főztek és leginkább visszahányt rántottára emlékeztetett, ám egész finom volt. (Aztán ettünk kürtöskalácsot is, ami jól nézett ki, de nem volt finom, at all…)

A napot szerettük volna valamilyen bulival zárni a sok beöltözött emberrel karöltve és ki is derítettük, hogy záróra után lesz egy nagy tábortűz a dolgozóknak. Nekünk az teljesen jó, gondoltuk, és megszerveztük a sátrainkat, kettő darabot a mező szalmabálák és parkoló autók közé eső szeletén (mi voltunk az egyetlen boldog kempingezők, bár voltak, akik a kocsijukban aludtak), elmentünk a falusi ABC-be utánpótlásért és a hazamenő tömeg ellenében visszasétáltunk a vásár elnéptelenedő területére.

 

A biskupini vásár gyönyörű helyen volt, kis tóval, fákkal, nádassal meg minden. Letelepedtünk és vártunk az egyre hidegebb szélben, hogy ugyan mikor tűnnek fel az első tűzgyújtók. Egy idő után azonban világossá vált, hogy rajtunk kívül senki nem maradt a helyen, mert odabent nem szabad bulit tartani… Így kikísértettük magunkat a biztonsági őrrel, aki elmagyarázta, merre találjuk a dolgozók tábortüzét, ahova a kisvonat sínpárja mellett jutottunk el és az erdő fáin át hatoltunk be, lévén nem hívott vendégek voltunk. Bár, ez igazából nem jelentett gondot, a végén egész jól elvoltunk a random árusokkal, még akkor is, ha nem tudtunk lengyelül, így sajnos az énekekbe nem tudtunk bekapcsolódni.

A másnap egy gyors koncerttel kezdődött, majd jött a kisvonat, hogy mezős tájakon vigyen minket keresztül. Ez volt a hétvége, és nekem ez a szeptember is. Mezős tájak. Kukoricaföldek, repce és réti virágok, szántóföldek, míg a szem ellát a Polskibus ablakából. De azért ott a megnyugvás, hogy az ember tart valahova, ahol várnak rá és kezdődik egy újabb random kaland.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr2711754411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása