Hoppsza | sztorik önkéntesektől

4000 km - 164 Euro - 14 nap - 8 megálló - 15 város

2016. március 16. 11:19 - Mokos Béla

János Kamilla blogjából

Nagy utazásra szántam el magam. Poggiardo napról napra egyre csak szűkült az utóbbi időben, főleg mivel még nem kezdődött el a turista szezon és a város bár lassan éledezik a tavasz közeledtével, még mindig mondhatni halott. Minden nap ugyan azzal a 4 emberrel dolgozom, élek, vásárolok, főzök, eszem, beszélgetek, mulatok és alszom. A házunk 20 méterre van a munkahelyünktől és az életterünk rettentő szűk.
És én ezt nem bírtam tovább.

megeszlek.jpg

Nagyjából mindent előre megszerveztem de azért hagytam magamnak némi rugalmasságot is.
Péntek reggel vonatra ültem, majd Lecccében 3 rendkívül kedves olasz úriember társaságában egy Jeeppel elutaztam Milanóba. Az út 11 óra volt, így elég későn értem haza, Alejandro lakásába. Alejandro egy spanyol EVS önkéntes, akit még az első tréningről ismerek. Vele csak olaszul beszélgetünk és sokat tanulok tőle.


Szombaton egész nap szakadt az eső ezért csak délután mentünk ki sétálni egy kört és megnézni egy bohém negyedet, elcserélni az esernyőnket egy üzlet bejáratánál és csak úgy sétálni és nézelődni.

Vasárnap szerencsére jó idő volt, mi meg csak megindultunk és megnéztük a Garibaldi állomás mellett a szuper magas UniCredit palotát és a legmodernebb társasházat Milanóban.
Felszálltunk egy vonatra és elmentünk Comoba. Pontosabban Svájcba, mert elfelejtettünk leszállni a vonatról és Svájcig mentünk.
A következővel vissza is tértünk Comoba, ettünk egy pizzát aztán körülnéztünk a városban, ahol George Clooney vett magának egy házat. Megértem. 

A város és a tó is csodaszép, mindenkinek van legalább egy kutyája, hidroplánok röpködnek fel alá és a tavon kis csónakokban múlatják az időt a gazdag, Svájcban dolgozó olaszok.

Forrás: http://kamillaolaszkalandja.blogspot.hu/

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr18486734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása