Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Cagdas, a turkító

2016. január 14. 14:35 - Mokos Béla

Mokos Béla írása

Már azt sem volt könnyű megszervezni, hogy Cagdas Magyarországra érkezzen, így emlékszem a több mint egy évvel korábbi eseményekre. Az önmagában még nem lett volna akadály, hogy a török állampolgárok vízumkötelesek Magyarországon, ámde ahogy az szinte bárhol a világon lenni szokott, vannak olyan jó emberek, akik igyekeznek a maguk anyagi előnyére kihasználni az efféle engedélyekhez kötött helyzeteket. Elég az hozzá, hogy a vízumkérelmet idejében benyújtottuk. Hiánypótlást nem kértek, de a vízum csak nem akart megérkezni. Az idejében megvásárolt repülőjegy miatt azonban az idő vészesen fogyott.

bubbles1_masolata.jpg

Cagdastól akkor tudtam meg, hogy mi történt valójában, amikor Magyarországra érkezett. A bürokrácia útvesztőjében valahol, valaki, valamiért igyekezett visszatartani a hivatalos engedélyt. Végül a kapcsolatok megmozgatása segített az ügyön, és az indulás előtti utolsó pillanatban Cagdas kezében volt a beutazást biztosító vízum.

A turkító becenév még nyáron ragadt rá Gödön, amikor egy spanyol csoportot fogadtunk. Őket Gabriel hozta Magyarországra az Erasmus+ támogatásával megvalósuló ifjúsági csereprogram keretében.

Nehéz lenne itt összefoglalni egy év termését, és nem is célja ennek az írásnak. Három héttel az önkéntes szolgálat vége előtt interjút készítettem Cagdassal, és arról kérdeztem őt, hogy milyen élményekben volt része Magyarországon, és hogyan értékeli az őt körülvevő közösséget.

 

Milyen tervekkel érkeztél Magyarországra egy évvel ezelőtt, amikor elhatároztad, hogy belevágsz az EVS-be?

Akkoriban kerestem, sőt még most is keresem az utam. Elég széleskörű tudással és kompetenciákkal rendelkezem. Nyitott vagyok az új ötletekre és kreatívan meg tudom oldani az elém táruló feladatokat. Úgy érzem, hogy mindezeket a képességeket sikeresen használtam az önkéntesség folyamán. Számomra fontos a karrier és az EVS egy fontos állomás volt ebben a folyamatban. Mindezeken túl szerettem volna egy kicsit megtanulni magyar is.

 Mi az, ami egyéves itt tartózkodás után is furcsának találsz Magyarországon?

Úgy érzékelem, hogy a magyar fiatalok többsége nem foglalkozik a saját kultúrájával, sőt rajong a nyugati kultúráért. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell tudomást vennünk a nyugati kultúráról, és azt sem jelenti, hogy nem szerethetjük az amerikai énekesek dalait vagy a brit divatot, de nem szabad soha elfelejtenünk, hogy hová tartozunk. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a magyar fiatalok többségét nem érdekli sem a saját nemzetének történelme, sem a kultúrája.

img_20150918_133933_masolata.jpg

És mi az, ami szerinted itt jobban működik, mint Törökországban?

Hát ez egy nehéz kérdés. Hogy őszinte legyek semmi. Talán a fesztiválok.

Az önkéntes projektedből mi az a három momentum, amit leginkább kiemelnél, amire szívesen emlékszel majd?

A legjobb élményem az önkéntes szolgálatom első napja volt. Ez volt életem talán legjobb napja! Ezen a napon életem legcsodálatosabb véletlen találkozása történt. Február 1-jén a reptérről közvetlenül Dunakeszire érkeztem. Az autóban a Búzaszemről beszélgettünk, de nem igazán figyeltem oda rá, mert úgy éreztem, hogy olyan helyen járok, ahol mintha már jártam volna korábban. Kiderült, hogy valóban jártam már ezen a lakótelepen 2 évvel korábban, amikor egy ifjúsági csereprogramon megismert barátomat látogattam meg. Még a lakásukban is jártam akkoriban. Az autónk közben megállt a 17-es számú épület előtt és én kezdtem emlékezni, hogy a barátom pont a 17-esben lakott. Micsoda egybeesés! Ők az ötödiken laknak, az én lakásom meg, mint megtudtam, a tizediken lesz. Ahogy kiszálltam az autóból, már tárcsáztam is a barátom számát, mert a telefonomban megőriztem azt. Azt mondta a telefonban, hogy itthon van. Mondtam neki, hogy akkor lépjen ki az erkélyre. Néhány másodperc múlva megjelent az erkélyen és próbálta feldolgozni az élményt, hogy mit keresek én itt. Két perc múlva már mellettem volt az utcán, pizsamában és öleltük egymást. A mentorom meglepetten állt mellettünk, látszott rajta, nem tudja, hogy most mi van.

Másodiknak a mentoraimat említeném, akik mindig megpróbálták megtenni a tőlük telhető legtöbbet. Rugalmasak voltak, amennyire a helyzet kívánta.

Harmadiknak pedig magát Dóra Áront emelném ki, az egyik mentoromat a Búzaszemben, aki beszél törökül, és aki számomra immár több is, mint egy barát, inkább olyan ő nekem, mint egy idősebb testvér.

Számodra melyek voltak a legkevésbé élvezetes részei a projektnek, amelyeket fel kellene számolnunk a jövőben?

Több bizalmat fektessetek az önkéntesbe. Az első hónap nagyon nehéz volt, amikor nap, mint nap balhéztunk Alejandrával. Akkor úgy éreztem, hogy irántam sincs bizalom, és nagyon sok idő telt el addig, amikor ismét azt éreztem, hogy a bizalom helyreállt.

És talán még azt emelném ki, hogy az eddiginél is több hangsúlyt kell fektetni a közösség tájékoztatására az önkéntes programról, az önkéntesek életéről, az elért eredményekről.

A fogadó szervezetedben, a Búzaszemben szerinted mi az, ami értékes?

Hol is kezdjem, mert ez egy nagyon összetett kérdés. Talán a legjobb, ha csak úgy mondom, ami eszembe jut. A Búzaszem egy család. Mindenki egyért, egy mindenkiért. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek a közösségnek a része lehettem.

Mit tanultál az önkéntes szolgálat folyamán?

Meglepetésemre leginkább a matematikai és egyéb tudományos alapkompetenciákban fejlődtem sokat. Meg kellett tanulnom beosztani azt a pénzt, amit étkezésre és zsebpénzként kaptam. Az angolom is sokat fejlődött. Új szavakat és kifejezéseket tanultam. De ugyan így meg kell említenem a magyar nyelvet is, amelyet a nulláról kezdtem el tanulni. Az önkéntes évem végén biztosan állíthatom, hogy tisztában vagyok a jövőbeli tanulási céljaimmal és azzal, hogyan érem majd el ezeket a célokat

img_4712_masolata.jpg

Milyen céljaid vannak a következő évekre?

Szeretném elkerülni, hogy bevonuljak a török hadseregbe, ezért munkát keresek Törökországon kívül. A behívót egyébként már megkaptam. Az egyetemi végzettségem szerint kémikus vagyok, de képesítéssel rendelkezem az ifjúsági munkában, úszó és vízilabda oktató vagyok, sőt vízilabda bírói képesítésem is van, gyakorlott facilitátor és fotós vagyok. Ha bárki érdeklődik irántam, nyilvános az e-mail címem: cagdascildir@hotmail.com

Szólj hozzá!
Címkék: EVS

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr768271922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása