Régóta érik bennem az érzés, hogy leírjam a gondolataimat az egy éves olaszországi utazásomról. Nos, úgy érzem eljött az idő. Már csak két hét van hátra. Tényleg hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő. Az is hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele 12 hónapba. De kezdjük a történetemet az elejéről.

Egy EVS projektet tejesítek, azaz Európai Önkéntes Szolgálatot Észak-Olaszországban, Trentoban egészen pontosan 11 hónapja és két hete.

Először is a történetem célja, hogy bátorítson másokat, hogy belevágjanak saját külföldi projektjükbe, másodszor pedig hogy népszerűsítsem egy kicsit ezt a programot és nem utolsó sorban öncélú szándékom, hogy összefoglaljam élményeimet és kiengedjem őket a cyber térbe és megmutassam őket a világnak.

Szóval az EVS egy ERASMUS+ program, melyet az Európai Unió szervez és finanszíroz. Bárki könnyen EVS önkéntessé válhat, amennyiben talál egy projektet, valamint egy itthoni küldő és egy külföldi fogadó szervezetet.

Az én küldő szervezetem a FIVE, vagyis a Fiatalok a Vidékért Egyesület. Akár jövőbeli magyar EVS önkéntes vagy, aki épp küldő szervezetet keres, akár egy európai egyesület, aki magyar partner szervezet után kutat, annyi bizonyos, hogy nehezen ajánlhatnék jobbat náluk.

Ebben a rövid összefoglalóban újra szeretném megköszönni a tőlük kapott támogatást, mert a kint töltött egy évem alatt végig maximális biztonságban éreztem magam és mindig tudtam, hogy van valaki otthon, aki tudja a választ a kérdéseimre és segítséget nyújt, amikor szükségem van rá.

A fogadó szervezetem a trentoi InCo Egyesület (Interculturalità e Comunicazione). Nagy örömömre róluk sem mondhatok kevésbé jót, amiért hálás vagyok. Lehetőséget nyújtottak nem csak a szakmai fejlődésem előmenetelében, de abban is, hogy önmagamat jobban megismerjem, új árnyalatait fedezhessem fel a személyiségemnek és hogy a képességeimet készségekké formálhassam.

A promóció után tehát itt vagyok hosszú utam végén, így szépen össze tudom foglalni élményeimet.

Ha motivációról beszélünk, azt hiszem, megegyezhetünk, hogy mindenkié más. Én azok közé az EVS önkéntesek közé tartozom, akik a 20-as éveik végén döntöttek úgy, hogy végigcsinálnak egy projektet már meglévő munkatapasztalattal, elhivatottsággal, felelősségtudattal és határozott elképzeléssel. Rendben, talán nem mindenkinek van meg mindez. És ha nem tévedek ezek a tulajdonságok magyarázatul szolgáltalak arra is, miért tartott olyan hosszú ideig megtalálnom az igazán nekem való projektet. Azonban visszatekintve egy percét sem bánom a hosszú keresésnek – még a kétségbeesett EVS projekt-keresős periódusok ellenére sem – mert végül megtaláltam az igazit, azt, amelyik leginkább passzolt hozzám. Persze néhány tökéletlenséggel, de hát kérem, ez a valóság ;)

Már volt tapasztalatom a civil szervezetek és az ifjúsági munka területén és ez alatt az idő alatt találkoztam az EVS programmal, továbbá külföldi EVS önkéntesekkel is együtt dolgoztam, amit igazán élveztem és magától értetődően egy bizonyos ponton magam is úgy döntöttem, hogy szeretnék egy projektet csinálni. Gondolom nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy amikor elkezdtem EVS projektet keresni már pontosan és határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit várok ettől a programtól.

Természetesen, mivel az élet furfangos így az EVS előtt még alkalmat kínált egy más típusú külföldi lehetőségre, melyről akkor még fogalmam sem volt, hogy mennyi magabiztosságot és önbizalmat fog adni a későbbi olasz projektemhez.

Végül megtaláltam az EVS projektem (vagy Ő találtam meg engem? már mindegy is, megtaláltuk egymást) és készen álltam, hogy meghódítsam Észak-Olaszországot.

Tavaly június első hetében megérkeztem Trentoba. Az EVS előtt Angliában éltem egy ideig, igen közel Londonhoz így az első benyomásom Trentoról a következő volt: „Te jó ég, mi a fenét fogok én csinálni egy teljes évig ebben a kis városban, mint Trento?” És már jól tudtam, hogy ha új helyre megyek bizony időbe telik jó szociális életet kialakítani és barátokat szerezni, de ennek a gondolata csak még türelmetlenebbé tett, nem pedig megnyugtatott. Ráadásul a helyzet nem csupán arról szólt, hogy új kultúrába és országba költöztem (egészen pontosan NULLA ismerőssel) de egy tök új idegen nyelvről is, amit akkor még nem beszéltem.

Azt hiszem ez az a rész (NYELV), amelytől mindenki a legjobban fél és a legnagyobb okot adja a hezitálásra, hogy bevállaljon-e egy külföldi tapasztalatot. Kérlek, ne tegyétek!

Rövid idő után a nyelvi nehézségek fokozatosan elmúlnak és a folyamat végén olyan sikerélményt értek el, ami ezerszer több boldogságot ad majd, mint amekkorák a félelmeitek voltak az elején.

És hiába volt nehéz a kezdet a motivációm a személyes fejlődésre és arra, hogy a legjobbat hozzam ki a projektemből, mindvégig elég erős volt ahhoz, hogy keresztülvigyen a nehéz periódusokon.

Majd a végén, mikor képes vagy visszatekinteni arra, hogy mit vittél véghez, na az egy nagyon nagyon király érzés. Ez alatt az egy év alatt részt vettem tucatnyi programon, eseményen és rendezvényen, melyet előtte nagyon szerettem volna kipróbálni. Jó néhányat közülük én magam szerveztem és kiviteleztem más EVS önkéntesekkel.

Részt vettem nemzetközi cseréken, láthattam hogyan dolgozik együtt egy seregnyi különböző országból jött fiatal srác és mennyi örömöt ad nekik más fiatalokkal találkozni a világ más kultúráiból. Különösen jó élmény volt a helyi fiataloknak bemutatni magam, rendszeresen prezentációt tartani és megosztani a tapasztalataimat velük támogatásul az ő jövőbeli önkéntes projektjükhöz.

Au Pair tapasztalataimnak és a gyerekek iránti szeretetemnek köszönhetően bevontak számos gyerekeknek szóló eseménybe, melyeknek szervezésében és megvalósításában is részt vettem, így rengeteget tanultam. Mivel a fogadó szervezetem külföldi Au Pair lányokat fogad és helyez el olasz családoknál így kipróbálhattam a mentorkodást is, és ebben a szerepben nemcsak mentorként fejlődtem, de újabb darabját fedezhettem fel a személyiségemnek.

Ezen kívül a projektem része volt egy öregek otthonában való heti besegítés is, mely felfedte egy addig szintén ismeretlen oldalamat, hogy örömet nyújt idősekkel dolgozni, melyről fogalmam sem volt az EVS-em előtt.

Egy év alatt rengeteg barátságot kötöttem, szó szerint a világ minden tájáról vannak barátaim, mely kinyitotta a szívemet más kultúrák elfogadására és még inkább megerősítette bennem, hogy mennyire csodálatos és fontos a különbözőség és a sokszínűség a világunkban.

Rengeteget utaztam és ugyanennyi örömben volt részem miután a szociális életem is fokozatosan elkezdett kibontakozni.

Egy év természetesen helyet és időt ad a mélypontoknak is és annak, hogy egy bizonyos ponton megkérdezd magadtól: „miért is csinálom ezt? Nem kellene kiszállnom és csinálnom valami mást, mert ez úgy tűnik, nem arra megy, amerre én akarom?” De minden alkalommal, amikor ehhez a ponthoz érkeztem azt is mondtam magamnak: „nem kérdezném-e meg magamtól ugyanezeket a dolgokat, ha éppen mást csinálnék az életben, máshol, egy átlagos munkát?” Vagy még jobb: „nem kérdeztem-e már meg magamtól ugyanezt bármit csináltam is előtte az életemben?” És akkor rájöttem, hogy ez a tapasztalat pont olyan, mint az élet. Egy folyamat, még akkor is, ha pontosan tudod, mikor van vége. Az élet lényege és esszenciája egy évben minden boldogságával és nehézségével. Ez az EVS.

És tudom jól, hogy ha nem jöttem volna ide és vállaltam volna el ezt az élményt minden kockázatával és hullámaival, akkor a szívem két darabja nem lenne most Mexikóban és Brazíliában, melyet a két csodálatos barátnőm vitt magával, akikkel Olaszországban találkoztam és nem tudnám azt, hogy mennyire hasonló lehet két teljesen eltérő kultúrából jött ember és azt sem fedeztem volna fel, hogy egy rakás teljesen más kulturális háttérrel rendelkező,  különböző országból érkezett fiatal srác hogyan alkot egy családot. Továbbá nem tudnám azt sem, hogy a legfinomabb forró csokit a veronai vasútállomáson lehet kapni (ezt jegyezzétek meg, nem viccelek, mennyei!!)

De egyszerre tudom, hogy az is rendben van, hogy mindennek vége van, mert az EVS arra is tanít, hogy elfogadjuk, hogy az élet változik és rugalmasnak kell lennünk, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz.

A szívem mélyén valószínűleg mindig is tudtam, hogy a multikulturalitás és a sokszínűség továbbá, hogy hasznos szerepet töltsek be a társadalomban nagyon fontos dolgok számomra, habár jóllehet még nem tudtam, hogyan öntsem mindezt formába úgy, hogy valóban boldoggá tegyen. Mostanra az EVS még közelebb hozott ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy tudatosan és határozottan a saját utamon haladok.