Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Az EVS hatékonyabb tanulást biztosít az egyetemnél

2016. november 18. 17:21 - Mokos Béla

Mokos Béla írása

Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a felsőfokú tanulmányok önmagukban már nem garantálják a sikeres életpályát. Egy emberöltővel korábban az egyetemi diploma még a legbiztosabb út volt a boldoguláshoz, de ma már felütötte fejét a kétkedés, hogy ez önmagában még nem elegendő a biztos állásra és megélhetésre. Gyanítjuk már azt is, hogy az ember szakmai élete nem valami lineáris folyamat, ami a képesítések egymásra építésével egy életre garantálja az előre jutást.

tumblr_ofoc41y9rr1vsj3vro1_1280.jpg

Megjelent tehát egy törésvonal a jelenleg uralkodónak nevezhető formális tanulás és az utána következő elhelyezkedés és szakmai életút között. A törésvonalat azok a  kulcskompetenciák képezik, amelyekre kevés figyelmet fordítanak az egyetemek, de legyünk őszinték, a gimnáziumok is. Ez a törésvonal akár szélesedhet, mélyülhet is a következő években, évtizedekben, ha az oktatási intézmények nem idomulnak kellőképpen a kihívásokhoz.

Egyre több fiatal ébred rá, hogy nem találja a helyét a felsőoktatásban, és nem azt a képzést kapja, amit elképzelt magának, amikor beiratkozott az intézménybe. A vállalatok pedig nem feltétlenül a szakmai képesítést keresik, csupán a felsőfokú diplomát, hogy aztán majd kimazsolázzák maguknak az átlagnál jobb kompetenciákkal rendelkezőket, és végül átképezzék őket.

Az EVS önkéntesség nagyon jó lehetőség arra, hogy áthidaljuk ezt a törésvonalat, azaz fejlesszük azokat a kulcskompetenciákat, amelyek nem képezik az egyetemi képzés tárgyát, de a munkaerőpiacon még egy kezdőtől is elvárják azok meglétét.

Van olyan ember, akinek ez a törésvonal, valóban csak ennyi és nem több, és könnyedén át tud rajta lépni. Vannak azonban olyanok is, akik számára a kulcskompetenciák hiánya szakadékként tátong a boldogulás útjában. Mit tehet hát az a fiatal, aki egyszer csak azon veszi észre magát, hogy a lába alatt egy egész szakadék nyílott meg?

tumblr_of1j28cpil1vsj3vro1_1280.jpg

Ők azok, akiknek az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS program) gyakorlatias módszerei hatékony tanulási lehetőséget biztosíthatnak. A szakadék áthidalásakor  azonban újabb akadályok merülnek fel, melyeket mi, EVS szervezetek érzékelünk a mindennapi munkánk során. Nézzük hát, melyek ezek a korlátok, mert ha azonosítani tudjuk őket, akkor máris eljutottunk a megoldás feléig. 

Tudatlanság. Nagyon sokan nem is tudnak arról, hogy létezik az EVS program. Kétségtelen, hogy nem egy agyonreklámozott lehetőségről van szó. Az Erasmus+ programhoz tartozó alprogramok, így az Európai Önkéntes Szolgálat esetében is igaz, hogy annak széleskörű megismertetése a program kedvezményezettjeinek, így a küldő és fogadó szervezetek, valamint az önkéntesek kötelessége.  Nagyon sokat számít hát, hogy melyik küldő szervezet hálózatába kerül be egy résztvevő. A tájékoztatást valamennyi EVS szervezet más módszerekkel, más csatornákon, más célcsoport számára és tartalmát tekintve némileg eltérő fókuszponttal szolgáltatja.

Tehetetlenség: Sokan nem tudják teljesíteni azokat a minimális feltételeket, ami által be tudnának kerülni a programba. Az Erasmus+ szabályai szerint nem is léteznek ezek a minimumfeltételek, de a gyakorlatban kialakultak. A jelentkezők magas száma miatt a fogadó szervezetek válogathatnak a jelentkezők között. A magyar jelentkezők nyelvi kompetenciái általában igen jók, így ezen a téren jellemzően nem szenvednek hátrányt, viszont a civil kompetenciák, a közösség dolgaiban való aktív részvétel hiánya az, ami a legnagyobb hátrányt okozza a magyar jelentkezők körében. Sokszor találkozom olyan jelentkezőkkel, akik az EVS-ben, tehát külföldön és hosszú távon szeretnék elkezdeni önkéntes pályafutásukat, ahelyett, hogy otthon, a helyi közösségükben próbálnák ki magukat.

Bonyolultság: Nem könnyű átlátni az EVS kiválasztási rendszerét, azt a folyamatot, amelynek eredményeként be lehet kerülni a programba. Más Erasmus+ alprogramok esetében ez a folyamat egyszerűbb, könnyebb, átláthatóbb. Az EVS-ben nagyon ritkán valósul meg a delegálás, vagyis inkább a fogadó oldalon történik a kiválasztás, ami nagyon hasonlít a munkaerő-piaci felvételre. Az EVS-ben erős verseny van a helyekért, sokszoros a túljelentkezés. A kiválasztási folyamat rendszerint többlépcsős, és annyi fix, hogy ahány fogadó szervezet, annyi féle kiválasztási eljárás létezik. Ezek jelentős része persze egy kaptafára működik, de mindig vannak apró különbségek, melyekre a jelentkezőnek maradéktalanul oda kell figyelniük.

Szétforgácsolt információs csatornák: 16 év után sincs egységes EVS információs portál. Az EVS hirdetések hol az erre kifejlesztett webes adatbázisokban, hol a Facebook-on működő gerilla oldalakon, hol az Eurodesk hálózat keresőjében ütik fej a fejüket. A naprakész EVS információkért szó szerint meg kell küzdeni. Sokakat elkedvetlenít a kitartást igénylő nyomon követés.

tumblr_oe5plscipd1vsj3vro1_540.jpg

Aki ezek után azt hinné, hogy az EVS program rosszul van megalkotva, téved. A program sajátos világához szorosan hozzá tartoznak a fent említett, leküzdendő akadályok. Mint látjuk, az EVS világa az életre nevel, és ennek köszönhetően hatékonyabb tanulást biztosít az egyetemeknél.

A program tele van egyébként biztosítékkal, amelyek biztonságos környezetet teremtenek a kihívások leküzdéséhez: az önkénteseket szerződés védi, a projekteket a nemzeti irodák felügyelik, a kötelező tréningek pedig rendszeres értékelési lehetőséget biztosítanak mindenki számára.

Az EVS akadályok leküzdésének létezik azonban egy még hatékonyabb és felhasználóbarát módja, amit úgy hívnak, hogy küldő szervezet. Egy jó küldő szervezet lépésről lépésre vezeti a résztvevőket az EVS ösvényen. Érdemes olyan szervezetet választani, amelyik rendszeresen tart tájékoztatókat, lehetőséget ad a személyes találkozásra, információs kiadványokkal, gondosan összeállított segédletekkel rendelkezik, és hangsúlyt fektet a személyes tanácsadásra, kapcsolattartásra és nyomon követésre, egyszóval törődik a résztvevőkkel.

A fotókat Erős Dorottya EVS önkéntes blogjából vettük át. Forrás: http://svediroma.tumblr.com/

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr1411972196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása