Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Joanna kicsiknek és nagyobbaknak

2016. március 09. 08:27 - Mokos Béla

Joanna Knopik február első hetében érkezett Lengyelországból a Búzaszembe, hogy EVS önkéntesként, tele energiával és ötletekkel vegyen részt az iskola életében. Az érkezését követő heteket arra fordította, hogy kicsiknek, nagyoknak és még felnőtteknek is délutáni vagy esti angol nyelvű foglalkozásokat szervezzen. A változatosságot és kihívásokat kedvelő 24 éves lengyel lányt többek között a Magyarországon szerzett eddig élményeiről kérdeztem.

 p1010086a.jpg

 Mivel foglalkoztál és hol éltél az önkéntes szolgálat előtt?

Egy Podłęże Szlacheckie nevű kis faluban nőttem fel Lengyelország déli részén, közel Częstochowa-hoz, a Pálos szerzetesrend mai központjához. A gimnázium befejezése után Wrocław-ban folytattam a tanulmányaim. Tavaly fejeztem be a történelem szakot az egyetemen, és úgy éreztem, hogy meg kell szakítanom a tanulást egy kicsit az angol tanári szakon, amit még nem fejeztem be. Öt hónapra Franciaországba utaztam, ahol munkát vállalva gyűjtöttem egy kis pénzt, és franciát tanultam. Most pedig itt vagyok Magyarországon.

 Miért éppen önkéntes munkát választottál erre az időre? Ez nem pihenés. Vagy számodra mégis az?

Szeretek utazni és kíváncsi vagyok más kultúrákra, emberekre, életformákra. Fontosnak tartom a tapasztalatok ilyen jellegű cseréjét. Szeretek gyerekekkel, tizenévesekkel foglalkozni. Szeretem azt az érzést, amikor a közösség hasznos tagja vagyok. Nagyon szeretnék értékes tapasztalatokat és emlékeket hazavinni Magyarországról. Az itt töltött idő során szeretnék egy kis tanítási tapasztalatot szerezni és fejleszteni a pedagógiai képességeimet. És legfőképpen szeretnék valami hasznosat tenni azokért az emberekért, akikkel az előttünk álló fél évet együtt fogom tölteni.

 Jártál-e már korábban Magyarországon vagy teljesen újdonság számodra a magyar kultúra?

A Franciaországban töltött idő után Angliába utaztam egy rövid időre, majd haza Lengyelországba, és már készültem is Magyarországra. Ennyi utazgatás után már nem igazán jelentett túl nagy változást Magyarországra érkezni, ahol most járok először életemben. Azon nagyon meglepődtem, hogy Budapest mennyire gyönyörű város. A szépsége nem hasonlítható egyetlen lengyel városéhoz sem, ami nagyon pozitív élmény számomra. Negatívum, hogy az itt élők közül kevesen beszélik az angolt. Ezt azzal próbálom ellensúlyozni, hogy nagyon szorgalmasan tanulom a magyart. Egyébként semmi furcsával nem találkoztam, és úgy tűnik számomra, hogy a magyar és lengyel hétköznapi kultúra nagyon közel áll egymáshoz.

 Hogyan telnek a napjaid, mivel töltöd szívesen az időd?

Nagyon sok mindent szeretek csinálni. Mivel vidéken nőttem fel, nagyon szeretek a szabadban lenni. Szeretek sportolni: kocogni, kerékpározni, korcsolyázni, lovagolni, tollasozni és röplabdázni. Nagyon szeretem a történelmet és sokat olvasok, zenét hallgatok. Sport őrült vagyok, így aztán mindig követem a lengyel röplabda és kézilabda csapatok mérkőzéseit, de szívesen nézem a síugrás, Forma-1 és tenisz közvetítéseket is. Mindennél jobban szeretek azonban utazni, bárhová és bármikor nyílik rá lehetőségem.

Joanna által vezetett szakkörök a Búzaszem Iskolában:

  • Játékos angol 2. és 3. osztályosoknak: keddenként és szerdánként 15.30 – 16.30, valamint péntekenként 14.30 – 15.30
  • Angol szakkör felsősöknek hétfőnként 14.45 - 15.45
  • Angol felnőtteknek hétfőnként 17.30– 18.30, valamint keddenként 18.00 – 19.00

 

erasmus_logo_mic.jpg

Az EVS projekt az Európai Bizottság Erasmus+ program támogatásával valósul meg. A projekt fogadó szervezete a Búzaszem Alapítvány. Koordináló szervezet: Fiatalok a Vidékért Egyesület.

A szöveg tartalma kizárólag a Fiatalok a Vidékért Egyesület felelőssége, és az Európai Bizottság nem felelős az abban megjelent információkért.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr378451348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása