Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Már megint mész? - Igen, megint :)

2019. február 21. 08:55 - Mokos Béla

Szilágyi Rebeka

Nem tagadom, Málta után könnyű volt megint igent mondani. Még a végzős évem alatt hirdetett meg az egyetem egy diploma utáni szakmai gyakorlati lehetőséget, melynek keretein belül a nyertes pályázók egy európai kórházban tölthetnek el néhány hónapot szakmai tudásukat mélyítve. Az egyetlen csavar, hogy miután elnyered a pályázatot az egyetemtől szabad kezet kapsz, vagyis a gyakorlati helyszínt neked kell megtalálni és minden egyéb részletet leegyeztetni.
Május 15-én jött a levél, hogy megkaptam az ösztöndíjat. Konkrétan elsírtam magam a buszon, miközben a fejemben még csak Máltára készültem. Akik voltak már hasonló cipőben tudják, hogy ilyenkor nagy löketet ad, az "egy már sikerült"-érzés, én is hatalmas lendülettel kezdtem el az európai kórházak bombázását. :) Az Egyesült Királyságtól indultam és mentem végig szépen északon, ahonnan csupa jót hallottam már a szülészetről. Közel 2 hónap és rengeteg megírt email sem hozott semmi eredményt. Észtország addig elkerülte a figyelmemet, de egy csoporttársam már volt itt 3 hónapos gyakorlaton, így kifaggattam. Nem kellett sok, hogy meggyőzzön és már ment is az email a kelet-tallinni kórháznak. Ők irányítottak a helyi egyetemhez (Tallinn Health Care College), akikkel a Semmelweis Egyetememnek aktív Erasmus kapcsolata van, így szinte rögtön jött a pozitív válasz. Bár a hallgatói státuszom júliustól megszűnt, a gyakorlatomat a kinti egyetemen keresztül szerveztem. Mivel a tavaszi szemeszterre jelentkeztem augusztusban még nem tudtuk szerződésbe foglalni, hogy mehetek. 5 hónapnyi emailezés, pályázati anyag frissítés, egyeztetés után végül december 6-án jött a hivatalos visszajelzés: szeretettel várnak Tallinnban. Újabb boldog sikítás, ezúttal Gozón az ERRC irodájában. :)
Az új ryanair-es poggyász-szabályzatot kimaxolva (19.8 kg-os bőrönd, yeah!) és a reptéri (utolsó) napsugarakat is magamba szívva február 7-én indultam el ismét. Budapestről először Milánóba repültem, majd onnan átszállással Tallinnba. Észt kapcsolataim kiépítését már a Milánó-Tallinn járaton megkezdtem egy kb. 4 éves kisfiúval, aki miután felfedezte, hogy mögötte ülök olykor-olykor mosolyogva megjelent a fejtámla fölött. Néha észtül is beszélt, amire én angolul próbáltam reagálni, de hamar rájöttünk, hogy nem értjük egymást, így maradtunk a ülés feletti vigyorgásnál, amit ő roppant szórakoztató játéknak talált a hátralevő 2 órában is.

fantasztikus naplemente Milánó felett 

Tallinnba már koromsötétben landoltunk (vagyis inkább csapódtunk be - kicsit rázkódosra-dobálósra sikeredett ez a földet érés). A csomagjaimat felmarkolva rongyoltam is ki az IKEA-kinézetű, padlószőnyeges, bársonyszékes terminálról, hogy gyorsan taxit szerezzek magamnak. Szerencsém volt, bár a taxis arcát elnézve az észt helyszínek kiejtését még gyakorolnom kell, a biztonság kedvéért inkább megmutattam a címet. A sofőr nem volt egy beszédes útitárs, így a kb. 15 perces út alatt meredten néztem a taxióra képernyőjét, ahol szépen kúszott fel az utazásom ára. (Jó annyira nem volt drága, na.)
Nagy szerencsémre kaptam helyet az egyetemi kollégiumban, ami megmentett a sok száz eurós szobabérléstől. A bejutásom azonban a vártnál izgalmasabbra sikeredett. Bár a kollégium főnöke előre megírta milyen kódokkal ellátott dobozokban találom a kulcsokat, az aulában bénáztam vagy 20 percig. A főbejáratnál szerencsére jött egy ittlakó, ajtót nyitott és még a bőröndömet is segített beszenvedni. A szobakulcsomat már nem volt ilyen egyszerű megszerezni, az aulában található dobozon  ugyanis sehogy sem működtek a megadott kódok. Két észt lány segített végül, akik miután fordítva beütötték a számkombinációt kinyílt az ajtó. (ki érti ezt? :D )
A szobában egy nagyon kedves török és egy portugál lány fogadott, ápolók, előttem néhány nappal érkeztek. Megmutatták a helyszínt, elmagyarázták a szabályokat, kipakoltam... És itt számomra véget is ért a nap, lemerültek az "elemek", már csak arra vágytam, hogy az ágyamba zuhanhassak. Az első éjszakám közel sem telt olyan pihentetően, mint terveztem; köszönhetően a szobában található közös hűtőnek, akit esküszöm el fogok nevezni valahogy, mert amilyen hangokat időnként kiad az nem hűtőre, sokkal inkább egy emberre hasonlít. Így pár nap elteltével már annyira nem vészes, de első este épp elég volt ahhoz, hogy az infóáradattól zakatoló agyamat ébren tartsa.

klasszikus Tallinn :)
(itt a sirályok
olyan természetes jelenségek,
mint nálunk a galambok)
Az első hétvégém nyugisan telt, felfedeztem a környéket, megnéztem az Óváros egy részét, miközben szitált a havaseső (nyilván) és nagy meglepetésemre összefutottam egy volt tanárommal is az egyetemről. Az észtek amilyen pici népség, olyan jól titkolják micsoda ékszerdobozon csücsülnek. Persze mindent maguknak köszönhetnek, 28 év alatt úgy lábaltak ki az orosz megszállás utóhatásai alól, hogy ma már meg nem mondanánk, milyen nehéz helyzetben voltak 1991 előtt. Nem hiába hívják az országot kreatívan e-Estonia-nak is, a modern 21. századi elektronikus ügyintézés egyik mintája lehetne. Majdnem minden online működik a szavazástól, az adóbevalláson át a receptkiadásig, még e-állampolgárságra is van lehetőség. A tömegközlekedés a helyieknek ingyenes, de a turistáknak, ideiglenesen itt tartózkodóknak sem drága. A buszokon, trollikon, villamosokon úgynevezett kártyaterminálokon lehet érvényesíteni a jegyedet. Kevesen tudják, de Észtországból indult a Skype és a taxify is. Akit érdekel, még több hasonló infót olvashat az alábbi cikkben:

https://index.hu/gazdasag/2018/12/25/eszt_orszagportre_skype_taxify_digitalizacio_gazdasag/

Az észtországi téli hangulathoz hozzátartozik, hogy reggel 8 körül kel fel a nap (többnyire valahol a felhők fölött), valami mindig esik (havaseső, hó, szitáló eső) és vagány sirályok köröznek a város felett. Málta után éles váltás, de nem panaszkodom, ez az időszak amúgy sem a tengerben lubickolásról fog szólni. :)

Azért a nap is tud sütni néha :)

Az itteni bemelegítést egy nem szülésznő-specifikus gyakorlattal kezdtem. Még otthon kiderült, hogy az egyik szülészetes gyakorlatomra nem tudnak helyet biztosítani, ezért megkérdeztem, hogy van-e esetleg hely másik gyakorlaton. Így kaptam meg a 4 hetes Mental health nursing kurzust a nyugat-tallinni kórházban.
a nyugat-tallini kórház
nursing care részlege
Már az első nap első fél órájában rájöttem, hogy ez bizony nem egy szokványos ápolós kórházi gyakorlat lesz. Aki néz Grace klinikát, Doktor House-t, The Good Doctor-t és egyéb amerikai kórházi sorozatokat az most képzeljen el egy olyan kórházat. Északi letisztultság, tágas folyosók, különböző színű emeletek, zömmel kétágyas szobák, elektromosan állítható ágyakkal, tévével, nagy ablakokkal. A folyosó közepén nővérpult és egy kis váró-szerűség (hozzátartozóknak, járóképes betegeknek), ami inkább egy tágas nappali benyomását kelti a kanapéval, fotelekkel, kis asztallal, meg az akváriummal. Egyenruhás észt nővérek, kórházi emblémás köpenyben járják a kórtermeket fürdetnek, gyógyszerelnek, pelenkáznak, sebet kezelnek, avagy Isten hozott a geriátrián*!  Itt csak nursing care clinic-nek hívják, 5 emeleten 150 beteggel üzemelnek. A páciensek átlag életkora 70 fölött van, zömmel komplex diagnózissal, krónikus betegségek miatt fekszenek itt, ugyanakkor akadnak műtéti rehabilitáción levők, vagy csak szimplán 24 órás nővéri felügyeletet/ellátást igénylők. És hogy hogyan kapcsolódik mindez a mentális betegségekhez? Nos a bennfekvők 90%-a küzd valamilyen ilyen jellegű problémával is.

kötelező a szelfi,
főleg ha kölcsönadják
a kórházi emblémás köpenyt :D
Az emeletek között nincs nagy különbség; mindenféle diagnózissal találkozol mindegyiken. A mentorom, Eveliis munkája viszont már annál speciálisabb. Észtországban hivatalosan még nem, de a gyakorlatban már létezik a wound care nurse specializáció (magyarul talán sebkezelő nővérnek fordíthatnánk). Amennyire semmilyennek hangzik, annyira érdekes és fontos. (Bevallom az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem a "jó sebet kezel, és?")  Eveliis nap mint nap járja az emeleteket (plusz van egy telefonja, ami állandóan csörög) és a műtéti sebektől kezdve, a különböző stádiumú és nagyságú fekélyeken át a cukorbeteség vagy a mozgásképtelenség miatt kialakult sérüléseket kezeli. Gyengébb gyomrú olvasóim, a hely iránti tisztelet, és egyéb jogok miatt nem részletezem, elég annyi hogy van itt mindenféle, mindenhol és igencsak kell az erős gyomor némelyikhez.

"Jó-jó, de akkor kitisztítja, fertőtleníti, rárak egy kis gézt, beköti és ennyi, nem?" Hát nem. És itt jöttek a lehidalós percek nálam is. A stádiumbeosztás mellett külön sebkezelős protokolljuk van, kezelési  útmutatóval és az ajánlott szerekkel. Egy-egy ilyen kezeléshez úgy beöltözünk, hogy otthon (minden rossz szándék nélkül) sokan nevetnének. Ilyen por, olyan spray, amolyan kenőcs, fájdalomcsillapítós tapasz, egyéb speciális fedőkötések. Szinte végtelen a sor. Persze csak azt használják, ami bevált, feleslegesen nem rendelnek a legújabb termékekből. Eveliis fotókat is készít (szigorúan külön kórházi fényképezőgéppel), hogy dokumentálja a változásokat, illetve hogy az adott módszer/termék mennyire vált be. 20 éve van a szakmában, 6 éve dolgozik a nyugat-tallinni kórházban. A számítógépes rendszerben külön menüpontot szentelnek a sebeknek, ahol részletesen ledokumentálják mit találtak, hol találták, mekkora, milyen jellegű és hogyan kezelték. A fertőzések elleni védelemre is extrán nagy hangsúlyt fektetnek: minden kórterem ajtajánál, de még a főbejáratnál és az aulában is ott van a kézfertőtlenítő, meg a használati útmutató lépésről lépésre. (Nemrég az egyik buszon is vetítettek egy videót arról mennyi bacit tudunk összeszedni a kezünkkel.)

Egy pácienshez legtöbbször hárman kellünk, és van hogy 20 perces a művelet. Nem fogok hazudni, olykor nem egyszerű végignézni/csinálni, főként ha az ember tudja, hogy bár kezeljük, amennyire csak tudjuk, sokaknál ez csupán átmeneti.
Az otthoni viszonyokkal összehasonlítva, az elmúlt napok tapasztalatai alapján annyit mondanék, hogy a betegek és a kórképek itt is ugyanolyanok, a nagy különbséget a felszereltségen és a munkakörülményeken lehet érezni. Sajnos fotózni nem szabad belülről, pedig nagyon szívesen megmutatnám. :)
Egy biztos; izgalmas egy hónapnak nézek elébe, és bár a héten sokszor megfordult a fejemben, hogy kellett-e ez nekem? Végül mindig meggyőzöm magam arról, hogy egy új, igen érdekes és hasznos dolgot tanulok, egy olyan specializációt, ami még Észak-Európában is csak most kezdi bontogatni a szárnyait. :)
Aztán márciustól irány a szülészet! :)

*geriátria (=idősgyógyászat): az időskorban előforduló betegségek kezelésével, ápolásával, gyógyításával és a rehabilitációjával foglalkozó tudományág.
Az eredeti bejegyzés itt található: https://escfromtheordinary.blogspot.com/
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr1314640674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.