Hoppsza, ez EVS!

Újra Eidban - In Eid again

2018. január 26. 10:24 - Mokos Béla

Balla Tímea EVS önkéntes írása

És akkor elkezdődött a második felvonás Norvégiában, januártól augusztus végéig. Pörgős volt a hét, jó volt újra látni mindenkit, átbeszélni a programokat, elkezdeni tervezgetni a következő hónapokat. 

Hétfőn mentem oviba, örültek nekem az ovisok, aztán voltam Bingózni az idősek otthonában. Utána találkoztam Laurine-nal, bementünk Astridhoz az önkéntesközpontba, hogy képbe legyünk megint a közelgő eseményekkel. Például február elején megyünk Osloba Mid-Term Treningre, azzal kapcsolatban kell majd lassan szervezkednünk. Beszéltünk Astriddal arról, hogy mi legyen a norvég nyelvvizsgával. A többieknek ugye fizet a norvég tanfolyamukért, ezért ha már engem nem tud beiratni a szintemnek megfelelő tanfolyamra, így legalább kifizeti a norvég felsőfokú nyelvvizsgát. Norvégból egyetlen nyelvvizsga van, a Bergenstest. Nem tudsz ilyen alapfokú, középfokú meg felsőfokú nyelvvizsgákat letenni akárhol, mint angolból meg németből. Az írásbeli meg a szóbeli együtt kb 100 000 ft-ba kerül, úgyhogy ezt zsebből nem szívesen fizettem volna ki. Így is elég lesz kifizetni az útiköltséget, mert hogy Norvégián belül sem tudod ám akárhol letenni ezt a nyelvvizsgát, csak nagyvárosokban.

Már korábban kitaláltam, hogy akarok indítani kultúr klubbot is, így nyelv klubb után. Annyiféle nemzetiség lakik ezek a pici helyen, annyi különböző országból, amikről úgy nem túl sokat tud az ember (Litvánia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, Eritrea, Szomália, Burundi...), és tök jó lenne képet kapni ezekről az országokról valakin keresztül, aki onnan származik. A norvégoknak meg "el lehet adni" az ötletet azzal a szöveggel, hogy számukra evidens, hogy aki idejön, az ismerje meg és lehetőleg adaptálja a norvég kultúrát, de ahhoz, hogy jól működjön a helyi közösség, és megértsék egymást a külföldiekkel, a norvégoknak is kellene tudni legalább valami minimálisat az itt élő külföldiek kultúrájáról, főleg a nem Európai népek kultúrájáról, mert azok aztán teljesen mások. Mivel az én ötletem az egész, meg amúgy is akartam tartani előadást Magyarországról, ezért első alkalommal én fogok előadni.

Megmaradt egy halom mézeskalács decemberről, meg ugye meggyilkolták a fiúk a karácsonyi díszítésemet, úgyhogy a mézeskalács adventi kalendárium is ott állt halomban az asztalon... Gyorsan megkérdeztem Zabit, hogy nem szereti-e véletlenül a 3-4 hetes állott mézeskalácsot. Teljesen fellelkesült, hogy van mézeskalácsunk?! :D Úgyhogy gyorsan két dobozzal át is vittem hozzá, és így mindenki boldog :D Ő kapott mézeskalácsot, nekem meg nem kellett fájó szívvel kaját kidobnom.

***

Kedden mentem németre, mindenki buzgón gyakorolt meg mondott fel valami szöveget. Kiderült, hogy valami szituációt kell eljátszaniuk németül, elméletben fejből. Az ilyen szituációs játékok teljesen fel tudják dobni az órát, nálunk is többször kéne alkalmazniuk a tanároknak. Ez után meg valami német tinisorozatot néztünk a YouTube-on. Angolon amerikai politikát vettek az utóbbi pár hétben, amíg én nem voltam, most meg már összefoglalták a témát, meg kvízeket játszottak, nekem meg fogalmam sem volt az egészről. Háziban segítős órára jöttek többen is, angoloztunk. Már nap közben is, amikor megláttak a menekültes osztályból, odajöttek hozzám csomóan, hogy üdv újra itt, meg hogy hiányoztam nekik. Hát egyem meg őket :) Suli után hazajöttem, végigolvastam, meg kiszótáraztam az amerikai politikás részt, hogy képben legyen, aztán nekiálltam hangosan felolvasni, hogy kiejtést is gyakoroljak.

Utánanéztem a Bergenstestnek, mikor és hol lesz, nekiálltam felírkálni a dátumokat a naptárkámba, úgyhogy már kezd alakulni a tavaszi program nagy vonalakban. Április 7-én lesz írásbeli norvég nyelvvizsga, és Ålesundbe fogom megírni, mert így meg tudom látogatni Zabit is. Szóbeli meg május 4 vagy 5-én lesz, attól függően, hogy Bergenben vagy Osloban csinálom, de ezt még nem döntöttem el. Néztem a repjegyfoglalásokat, hogy mikor jön kicsi húgom, meg hogyan lesz busza Bergenből, szóval körvonalazódnak itt a dolgok.

***

Szerdán voltam a menzán, és most kivételes módon időm se volt üldögélni és a szótáramat olvasgatni. A legtöbb európai országban január, február környékét tartanak körutakat és tájékoztatókat az egyetemek, hogy meggyőzzék a végzősöket, hogy hozzájuk érdemes jelentkezni. Szerdán 2-3 egyetemtől jöttek ide, hogy előadást tartsanak, úgyhogy a szokásosnál nagyobb nyüzsgés volt az iskolában és több ételt, meg több féle ételt kellett csinálni. A fő konyhásnéni beteg volt, úgyhogy az egyik takarító ugrott be helyette, aki azt hiszem Thaiföldről jött, és csinált ilyen tésztás-zöldséges szószos thai kaját. Menza után mentem át kötőcsoportba, Astrid is beteg volt, úgyhogy én vásároltam be, meg pakoltam elő mindent. Megkérdeztem Liv Maritot a Bergenstestről (nyugdíjas norvégtanárnő, és ő szokta javítgatni a fogalmazásaimat, ha írok), de kb fogalma sincs róla, mert ő ugye menekülteket tanított, akik nem kifejezetten jutottak el C1-es szintre... Open Skulében lazacot csináltunk tésztával meg zöldséggel, túl sok dolgunk megint nem volt, úgyhogy olvastuk meg fordítottuk az aktuális könyvemet Laurine-nal. Leültünk enni két srác mellé a menekültes osztályból, aztán mindenki odaült, ahogy megjöttek a többiek, és mindenki beszélgetett velünk, úgyhogy egy óráig tartott megenni azt a tál ételt, és a végén már mindenki rám várt, hogy kezdjük a Bingót, de folyamatosan szóval tartottak :D Jött 5 új diák a menekültes osztályba, és az egyikkel beszélgettem például. Bingó után billiárdoztunk, aztán még beszélgettem az egyik afgán fiúval is. Ő mondta, hogy szoktak menni keddenként röplabdázni az egyik szomszéd falu tornatermébe, és miért nem jövök. Hallottam már róla, hogy van ott keddenként röplabda, de hiába csak 6 km-re van innen, autó nélkül nem lehet oda eljutni. Nyilván nem fogok a lefagyott úton mínusz fokban este 10-kor 6 km-t biciklizni... Mondta a srác, hogy ők se tudnának eljutni autó nélkül, de megoldják a tanárok, hogy mindig legyen elég autó, aki átviszi őket Eid-ból a szomszéd faluba, meg vissza is, szóval így működik a dolog. Úgyhogy kedden megpróbálok eljutni erre a röplabdára, jó lenne végre valamit sportolni.

***

Csütörtökön 11-re mentem az önkéntesközpontba, Photoshop kurzusra nyugdíjas nénikkel és bácsikkal karöltve. Csütörtökönként van a Seniornett, ahol a nyugdíjasok tanulják a számítógépet használni, most pedig indítottak egy Photoshop tanfolyamot. Már korábban is mondtam Astridnak, hogy jó lenne megtanulni legalább az alapokat, hogy tudjak szép plakátokat készíteni, és ne csak Word-del, meg Paint-tel, úgyhogy megbeszélte Kevinnel meg a másik csajszival, aki tartja a Seniornett-et, hogy beülök én is. Az első alkalom, 2 óra igazából csak azzal ment el, hogy mindenki letöltötte meg feltelepítette a Photoshopot a gépére. Mivel nyugdíjas foglalkozás, akik ugye ráérnek, egy óra után természetesen kávé, süti, negyedóra szünet, beszélgetés... Elkezdtem én is beszélgetni az egyik bácsival, aki mellettem ült. Mondtam, hogy Magyarországról jöttem, erre egyből elkezdte mesélni, hogy emlékszik, amikor volt nálunk a forradalom (az évszámot nem tudta, de nyilván az 56-ösról beszélt), hogy akkor napról-napra beszámolt a norvég rádió, hogy mi zajlik Budapesten, és ők meg minden nap feszülten hallgatták, hogy hogy állnak az események.

Nyugdíjas számítógépes szakkör után átmentem a suliba, a dupla politikából a második órára be tudtam ülni. A csoport fele valami kiránduláson volt, úgyhogy csak szöveget olvasgattunk. Politika után beszéltem a menekültes osztály tanárával, mert már korábban kérdezte, hogy be tudok-e vállalni még egy órát. Van egy lengyel lánykájuk, aki még most tanul norvégul, de elég egyedül érzi magát így a fejkendős szír lánykák között, akik folyton arabul dumálnak egymással, és jót tenne neki, ha tudná valakivel gyakorolni a norvégot. Úgyhogy beáldoztam a csütörtök reggelemet (amikor fél 11-ig aludhattam), és bevállaltam, hogy csütörtökönként 9-11-ig beszélgetek vele norvégul.

Fél 3-tól beszélgettünk angolul Emával meg Mukhtarral, aztán meg beszélgettem a fiúkkal, akikről mindig írok, hogy 4-en vannak testvérek az osztályban. Mondja Megbeszéltük, hogy most szombat este ráérnek, szóval akkor most főzhetek magyar kajákat, és átjönnek vacsizni meg társasozni. Odajött egy másik srác az osztályból, hogy szerdán matekdoga lesz, úgyhogy kedden jönnek mindenképpen háziban segítős órára :D Utána beültem a könyvtárba, végre eltüntették azt a mesekiállítást, és végre le lehetett megint ülni a magazinokhoz, és olvasni ilyen komolyabb hangvételű magazinokat, például a melegek helyzetéről Norvégiában vagy valami helyi képviselő felszólalásáról, amikből tudok kiírni jó kis bonyolult kifejezéseket. Plusz ha ilyen témákat olvasok, akkor úgy megint értelmes, gondolkodó, egyetemet végzett embernek érzem magam, amit úgy gyorsan el lehet felejteni óvódás gyerekdalok, meg menekültes kötögetés mellett itt vidéken...

Ilyenkor amikor könyvtárban olvasok, mindig kiírok egy csomó dolgot magamnak, aminek utána akarok nézni. Norvég színészek, stand-up comedy-sek, zenekarok, filmek. Úgyhogy este például ilyen norvég rapet hallgattam. Az együttes mindkét tagjának a szülei bevándorlók vagy menekültek voltak, de ők már itt születtek Norvégiában. Felnőtt már egy teljes generáció, akik itt születtek, anyanyelvi szinten beszélik a norvégot, de ugye fura nevük, meg sötétebb bőrszínűk van, ezért sokszor érzik, hogy nem kezelik őket egyenrangú norvég állampolgárként, hanem bevándorlóként. Pedig ők a norvég kultúrát érzik magukénak, sose éltek azokban az országokban, ahonnan a szüleik bevándoroltak. Erről énekel ez az együttes.

***

Már hónapok óta tűnődök rajta, hogy kerülnek kövek az elméletileg vízálló gumicsizmámba. Mindig kiszóróm őket a csizmából, mielőtt megyek valahova, aztán mindig újratermelődnek benne. Lehet, olyan energiával haladok, hogy felrúgom a köveket és azok valahogy pont abban a szögben repülnek, hogy beleessenek a csizmába pont azon a fél centis résen, ami a nadrág és a csizma között tátong...

Gondolkodtam péntek reggel, hogy betegyem-e a vízálló nadrágomat, csak nem leszünk pont ma kint, nem tettem be. Hát, pedig ezeknek pont ma kellett túrázni menniük az oviban... Itt amúgy már egy 5 perces sétára is azt mondják a norvégok, hogy túrázni mennek, úgyhogy annyira nem kell megijedni. Csak kimentünk szánkózni az ovitól egy 5-10 percre lévő lejtőre. Nem tudom, mondtam-e már, de itt szánkó néven ilyen műanyag lapokat értenek, amire ráülnek és kész. Hát én egy óra alatt sikeresen átfagytam egy szál nadrágban a mínusz pár fokban, úgyhogy idő előtt le is léptem.

Fél 2-től volt megbeszélésünk Astriddal, hát voltak meglepetések. Janis bejelentette, hogy nem folytatja tovább a projektet és február végén hazamegy. Astrid mondta, hogy nem keres másik önkéntest Janis helyett, úgyhogy 3-an leszünk, Laurine ha akar, átköltözhet hozzánk. Én még maradtam beszélni, miután a többiek elmentem, mert szokás szerint volt egy csomó kérdésem meg megbeszélnivalóm. Például a Bergenstestről, aztán a kultúrklubról. Megbeszéltük, hogy egyáltalán melyik nap és hol legyen, abban állapodtunk meg, hogy minden második kedden, amikor nincs Language Club vagy Språk Kafé, akkor meg lehet tartani a könyvtárban. Az első alkalom elméletben február 20-án lesz, a téli szünetben, és ugye én kezdek Magyar esttel. Ötleteltünk a lehetséges előadókról, kiket ismerünk, akik beszélnek elég jól norvégul, és tanultak valahol, vagy viszonylag műveltebbek, ergó hiteles képet tudnak adni az országukról. Bergenstesttel kapcsolatban mondta Astrid, hogy van egy korábbi önkéntesük, aki megcsinálta, és majd összekapcsol vele. Aztán megkérdeztem Astridot, hogy szervezhetek-e itt az önkéntesközpontban meglepetés szülinapi bulit Laurine-nak, mert február végén lesz a szülinapja.

Utána megkérdeztem Astridot arról, hogy miért nem akarja helyettesíteni Janist valakivel. Az volt a válasz, amit sejtettem, hogy lehetősége lenne rá, csak nagyon sok papírmunka, és már így is állandóan el van havazva. Én örülnék, ha lenne valaki Janis helyett, mert egyrészt új embereket megismerni mindig jó, aztán ez a két lány két fiú felállás pont tökéletes így, mert így senki nincs teljesen egyedül. Úgyhogy felajánlottam Astridnak, hogy szívesen segítek a pályázattal, meg a papírmunkával, ha mégis bevállalná, mert abból is csak tanulok, hogy hogyan működik egy ilyen folyamat, az egész ugye angolul megy, ami szintén jó. Szóval igyekszek használni meggyőző erőimet, hogy legyen új önkéntes. Plusz ha jönnek be pályázatok, akkor nekünk, önkénteseknek is van szavunk, hogy kivel akarunk együtt dolgozni, és mivel Laurine-nak meg Mykolának jó eséllyel tök mindegy, ezért hátha tudnám arra terelni a dolgot, hogy egy több nyelvet beszélő, vagy legalább angolul tényleg jól beszélő, szociálisabb, barátkozóbb természetű akárkit válasszunk ide. Szóval vannak ám itt tervek...

Utána mentem bevásárolni, ami hiányzott még a húsleveshez meg a rántott húshoz. Itthon takarítottam, fürdőszobát, nappalit... Beszéltem azzal a korábbi önkéntes csajszival, aki csinált Bergenstestet, és aki mellesleg német, úgyhogy egy idő után átváltottunk németre a norvégról. Este utánanéztem a neten minden félének, például annak, hogyan lehet külföldről szavazni. Beigazolódott a sejtésem, hogy nekem esélytelen, hogy szavazhassak. Azok az állampolgárok, akik rendelkeznek magyar lakcímmel, de éppen külföldön tartózkodnak, kérelmezhetik a felvételüket névjegyzékbe, és a tartózkodási országuk magyar nagykövetségén szavazhatnak, ami ugye Oslo. Szóval ahhoz, hogy behúzzak egy nyomorult x-et, Osloba kéne utaznom, 16 óra buszút oda-vissza, és egy vagyon a buszjegy. Mennyire demokratikus ez a szabályrendszer, hogy rengeteg embernek, akik nem a fővárosoknak laknak külföldön, kb nincs semmi esélye, hogy szavazzon... Mellesleg nem véletlenül van ám ez így, meg nem véletlenül mondják, hogy akinek nem tetszik a helyzet, az lábbal szavazhat.

***

A szombat az sűrű volt. Délelőtt a szobámat raktam rendbe, hajat mostam, aztán gondoltam 1-kor nekiállok húslevest főzni, 5-ig csak kész lesz. Hát, ez a húsleves olyan zserbó sztájl-ban készült megint :D Az volt a szent meggyőződésem, hogy nekünk van nagy fazekunk. Hát vagy rosszul gondoltam, vagy valaki eltüntette, mert nem volt. A legnagyobb, ami volt, az is már napok óta a hűtőben kempingezett valami azonosíthatatlan trutymóval. Az a fiúk szokása, hogy főznek egy kondérral, aztán miután ettek, nem raknák ám át egy kisebb edénybe a kaját, hanem bevágják lábasostúl meg fazekastúl a hűtőbe. Szóval ha rájössz, hogy te is itt laksz, és te is szeretnél főzni, akkor először neked kell átpakolni kisebb tálba az ő kajájukat, elmosni az egész lábast, aztán utána végre neki is állhatsz főzni... Egy szóval nem mondom, hogy én vagyok a házitündérek gyöngye, de legalább igyekszek tekintettel lenni a másikra... Szóval először gondolkodtam egy fél órát, hogy kivakarjam azt a lábast a hűtőből, vagy honnan szerezzek másikat. Úgy döntöttem, hogy az kicsi, úgyhogy gondoltam kérek egy lábast a házibácsitól. Hát, azok nem voltak otthon. Végigcsöngettem az összes szomszédot, vagy nem volt nagy lábasuk, vagy nem voltak otthon. Ráírtam Laurine-ra, nem válaszolt. Akkor összeszedtem magam, és nekiálltam mászkálni a városban fazék után. Bementem az önkéntes központba, ott se volt. Addigra válaszolt Laurine, írta, hogy neki sincs, a házinénije meg szintén nincs otthon. Akkor eszembe jutott, hogy hát én be tudok menni a suli konyhájára, és onnan elhozok egy lábast. Bementem, és konstatáltam, hogy amik ott vannak, azokban ilyen hadseregre való mennyiségű ételt lehet főzni... Aztán végül is csak elhoztam abból a legkisebbet, ami még így is hatalmas volt. Mire hazaértem lábassal, természetesen addigra pont előkerült a házi bácsi is. Akkor már úgy voltam, hogy jó lesz nekem az a nagy, ha már elhoztam...

2-kor végre nekiálltam a húslevesnek. A recept szerint először tisztítsuk meg alaposan a csirkét. Lemosogattam, meg ahol kiállt belőle valami szőr szerű, azt úgy leszedegettem, gondoltam így biztos jó lesz. Belevágtam a vízbe, aztán elkezdtem főzni. Olvasgattam közben a recepteket, van, ahol azt írták, hogy külön tegyük bele a csontot, meg külön a húst, van, ahol azt írták, hogy rakjuk vele a darabokat. Milyen darabokat?? Azt senki nem mondta, hogy ezt fel kéne darabolni... Akkor kivettem a csirkét a vízből, és nekiálltam szétdarabolni, ahol tudtam. Visszaraktam, így legalább a leves sínen volt. Nekiálltam húst darabolni. Fél 4-re jött Laurine, meg Rasha, egyből be is fogtam őket a krumplipüréhez, meg a rántott húshoz. 5-re épp, hogy kész lettünk hárman. Négyen jöttek, hárman Rasha bátyjai, meg Saleh, akit az oviból ismerek. Hívtam Mukhtart is, de ő nem jött végül. Hoztak nekem rózsát, meg vázát, egyem meg őket :)

Hely híján kiraktuk az összes kaját a folyósóra az asztalra. Adtam mindenkinek tányért, elmagyaráztam, hogy először eszünk levest, szedjenek tésztát, zöldséget, meg leveshúst. Így is zsúfolt volt az asztal, úgyhogy bevittem a leveshúst a konyhába, hogy szedek magamnak. Arra megyek ki, hogy nekiálltak a fiúkák szedni tésztát, leveszöldséget, rántott húst, meg salátát a főételhez :D Elkezdtem nevetni, és fogtam a fejem, hogy embeer, nem most magyaráztam el, hogy először leves? Saleh meg mondta nekem folyamatosan, hogy "én mondtam nekik, hogy nem jól csinálják, de nem hitték el" :D Mondták, hogy nem baj, megeszik először azt, amit kiszedtek, aztán majd esznek utána levest :D Úgyhogy körbeültük azt a kicsi asztalt a nappaliban, konkrétan a földre ült le mindenki, mert úgy odafértünk, meg úgy volt jó magasságban az asztal :D A répát meg a krumplit későn tettem be a levesbe, úgyhogy puhának semmiképpen nem volt nevezhető, és kanállal nem igazán lehetett elvágni, úgyhogy fogtuk kézzel a répát meg a krumplit, aztán haraptuk a leves mellé :D Alkottam megint...

Rántott húsból, meg krumpliból szedett mindenki kétszer-háromszor, úgyhogy az az a két megpakolt tányér rántott hús majdnem mind el is fogyott. Evés után mindenki bement egyesével a konyhába, és nekiálltak elmosogatni maguk után. Ezek jól neveltek. Játszottunk egyet Dixittel, tetszett nekik. Utána ettünk sütit, aztán fél 8-kor beközölték, hogy nekik menni kell, mert az egyik osztálytársuknak ma van a szülinapja, és oda is hivatalosak, és már így is miattuk tették át a szülinapi bulit 6-ről fél 8-re. Kérdezték, hogy akkor következő nap megyünk át hozzájuk? Mondtuk, hogy dolgunk van vasárnap, de következő hétvégén mindenképpen. Azzal számoltam, hogy maradnak este 10-11-ig társasozni, de így már fél 8-kor üres volt a ház. Kicsit összébb pakoltunk Laurine-nal, aztán néztünk filmet angolul, jobb dolgunk nem lévén.

***

Vasárnap fél 11-re jött értünk Åse, és mentünk ilyen kinti rendezvényre segíteni. 150 éves a Det Norske Turistfeorening (norvég túristaegyesület), és ennek örömére volt ma ilyen össznépi összejövetel az egyik síközpontban kisgyerekes családoknak. Mindenki szánkózott, síelt, mi meg csak néztük és irigykedtünk Laurine-nal... Az a norvég mentalitás, hogy inkább legyen ott több ember, ha hirtelen kéne segítség, (de általában nem kell) mint hogy kevesebb embernek kelljen mindent megoldani (megjegyzem, attól a mindentől nagyon nem szakadna meg 2-3 ember se). Ezért van általában az, hogy elhívnak valahova, aztán csak nézünk ki a fejünkből, és nem csinálunk semmit. Annyit segítettünk, hogy beálltunk egy kicsit szobrozni a lejtőn a kijelölt pálya és a pálya széle közé, hogy rászóljunk azokra, akik útban vannak, és kiküldjük őket a pálya szélére, hogy a kijelölt részen menjenek fel a dombra, ne ott, ahol elkaszálhatják őket. Volt egy csomó menekült is, mert megszervezték az menekültszolgálattól vagy az önkormányzattól, hogy aki akar, de nincs kocsija, és hát a legtöbbjüknek nincs, azt buszokkal hozzák ki a sípályára. Az egyik néni, aki jár a kötőcsoportba, és ő is a BUA-ból kölcsönzött szánkót, odaadta nekünk, hogy mi is tudjunk párszor lecsúszni Laurine-nal. De ezek a szánkók nem azok a sima fa cuccok, amik otthon vannak. A legtöbb műanyag, és elég komolyan megépített kis cuccok kormánnyal meg mindennel. Volt ilyen síroller is, arról potyogtak le szépen a pálya közepén egyensúlyérzék híján... Odajött hozzánk az egyik tanár az iskolából, hogy "ti mindenhol ott vagytok?", mondom ez a dolgunk :D Szobrozás után mentünk mi is sütögetniük, mert kit zavar, hogy mínusz akárhány fok van, a norvégok télen is grilleznek. Úgyhogy csináltunk hot-dogot, meg vittem termoszban teát. Sétáltunk egyet Laurine-nal a sífutó pályán, mellesleg senki nem síelt rajta, aztán mire visszaértünk, pont indulni is akartak már Åse meg a barátja.

Itthon gondoltam blogot írok, meg leveleket, hát nem nagyon jött össze. A konyha továbbra is egy disznóól volt, pedig amit tudtam elpakoltam buli után. Itt van a német srácnak egy haverja, úgyhogy ez így megduplázza a német srác trehányságát... Csak pénteken derült ki, hogy elmegy, de már alig várom, hogy Laurine átköltözzön. Mint emberrel, semmi bajom vele, de mint lakótárs... Amikor csak ketten voltunk itt Mykolával, olyan szép rend volt mindig a konyhában, és nem kellett kívül-belül lepucolnom a wc-t, mert valaki kívül-belül lehugyálta...

Szóval mosogattam, takarítottam a konyhában egy fél órát, levittem a szemetet, kitaláltam mi legyen a húslevessel... Szépen beleöntöttem műanyag palackokba, kettőt bevágtam a fagyasztóba, egyet rásóztam Laurine-ra, tegyen bele tésztát, oszt leves, egyet majd átviszek Zabihoz. A zuhanyzóban kimostam azt a böhöm nagy fazekat, utána a csontról leszedegettem a leveshúst, és még bedobozoltam az ehető részt... Egy kicsit tudtam még blogot írni, aztán háromnegyed 6-kor indultam. Először visszakommandóztam a fazekat az iskolába, aztán mentünk Laurine-nak a kultúrházba.

Márciusban lesz az operaházban valami koncert, ahol számítógépes játékok főcímdalait éneklik, és úgy volt meghirdetve, hogy bárki csatlakozhat a kórusba, aki szeret énekelni. Gondoltam naivan majd ilyen lelkes amatőrök eldünnyögik Super Márió-t, vagy valami hasonló, hát nagyon nem találtam el... Beértünk a kultúrházba, odajött az operaház vezetője, nem azt kérdezte, hogy énekeltél-e már valaha kórusban, hanem alt vagy szoprán, egyből kezedbe nyomott egy vaskos kottafüzetet, aztán tessék, oda ülj le.

A karmester ugyan az, aki az operaházban is vezényel az operánál, és ilyen kevert hol angolul hol norvégul hadar eszméletlen tempóban, és hát olyan szinten is nyomta, mint az operánál. Azt se tudtam hol vagyunk és most mi és ki énekel, és mi a kezdőhang?! Teljesen be voltam stresszelve, hogy én itten nagyon el vagyok tévedve és ez rohadtul messze van attól a gimis bohóckodástól, amit ott kórus néven csináltunk, és amikor mindenkinek minden a szájába volt rágva, honnan kezdjük, mi a kezdőhang... Plusz azt a 4-5 év kiesést nagyon megérzem, mióta nem foglalkoztam zenével. Amikor játszottam gitáron meg zongorán, ránéztem a kottára, és hallottam a fejemben a dallamot nagyjából. Most? Se kép, se hang. Úgy voltam végig, hogy eltátogok én itt, csak egyedül meg ne kelljen szólalni. Egyébként a többiek sem a lelkes amatőr kategóriába tartoztak, ott már majdnem mindenki évek óta énekel kórusban, és mindent azonnal értettek, mit akar a bácsi. Aztán ránéztem a kottára, és csak fogam a fejem, hogy jééézus márja, mi ez?!? Én még le vagyok ragadja az ilyen 2/4, 3/4, max 4/4-es ütemeknél, amikben az ilyen gyerekdalok vannak, itt meg szinte minden oldalon változik az ütem, 3/8, 6/8, 9/8. A szöveg se nagyon segített, hogy hol tartunk, mert hogy a legtöbb dalnál nem volt, és csak huhogtunk, mint a baglyok, meg aááá-ztunk. Ha meg véletlen volt szöveg, akkor valami érthetetlen kitalált "sárkánynyelven" (Nuz aan sul, fent alok, fod fin vul dovah nok...)

A karmester egyébként jófej. Kérdezték, hogy honnan vagyunk, mondtam, hogy Magyarországról. Erre közölte norvégul, hogy az ő anyukája magyar volt, és Kovács-nak hívták, és ha sütök bejglit, akkor vigyek neki :D

Rájöttem, hogy nagyon le vagyok én maradva a számítógépes játékokkal. 7 játéknak énekeljük a zenéjét, 1-ről hallottam a 7-ből, a WOW-ról, de arról is csak futólag.

Próba alatt végig gondolkodtam, hogy akarom én ezt? Meg egyáltalán képes vagyok-e erre, meg idevaló vagyok-e egyáltalán? Nagyon nem hagytak időt gondolkodni mellesleg, leiratták a nevem, e-mail címem, telefonszámom, aztán már be is írtak programba, mint alt. A lényeg, hogy ilyen WTF élménnyel jöttem ki erről a mellesleg 3 órás kóruspróbáról, hogy nem vagyok én eszemnél, hogy ezzel fogom tölteni februárban a vasárnap estéimet... Plusz még nagyon gyorsan be kell szabadulnom heti pár órára valahova, ahol van zongora, hogy tudjam gyakorolni csak az én szólamomat. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, de nem minden nap énekel az ember egy kórusban az operaházban zenekarral, és mikor lenne ilyenre időm, meg alkalmam, ha nem itt és most.

Hazaértem, vacsiztam, végighallgattam a dalokat, akiket éneklünk, hátha akkor tisztább lesz a kép, ha hallom az egész zenét zenekarral, hát nem lett... Nekiálltam még Bergenstest példákat keresni, meg hasznos kifejezéseket kiírogatni a fogalmazáshoz fél 1-ig, úgyhogy a blog az nem igazán jött össze vasárnap estére.

 

Szóval jelentem a visszarázódás sikerült, talán túlságosan is, mert így már az első héten bevállaltam egy halom új programot a már eddig is sűrű hetirendembe. Jövő héten Language Club, röplabda, meg a hétvégére biztos lesz egy-két jó program. 

Üdv mindekinek: Timi

 A bejegyzés eredetije itt található:

http://fjordok-kozott9.webnode.hu/l/bergen-dina-halloween/

Balla Tímea Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.


Szólj hozzá!

Bajtársak

2018. január 26. 10:21 - Mokos Béla

Pénzes Martin EVS önkéntes írása

Melyben a szerző barátokra lel az Alpok lankái közt

Nemrég láttam egy képet a Facebookon. Egykori kollégiumom lakói Miri szülinapját ünnepelték. Ilyenkor általában szomorú leszek, elszorul a szívem, akár a Batmanről és a 303-ról, akár az MPTA-ról és a B/109-ről van szó. Az otthonom volt az a két kolesz. A szomorú az, hogy visszaút se nagyon van. Az egyetemnek vége, ha otthon lennék, sem tartoznák már abba a vérkeringésbe.

Disznóvágás

Csendes hétvége, Tata, 2017

Talán mondtam már, de hiányoztok srácok, tényleg. Jó volt veletek! (A két kép egyébként sokat elárul a két kóter különböző stílusáról, hangulatáról, meg az ottani életről.)

Hogy jön ez ide? Annak ellenére, hogy búskomorkodom, itt is egy egész izgalmas társaság jött össze. Őket is komálom, meg hát azért elég hálás is lehetek… Kinek adatik meg ennyi minden? Bármerre járok, famulusok, cimborák a világ különböző pontjain, a világ különböző pontjairól. Sokan vagyunk itt is, és nem lehet arra panaszkodni, hogy nincs kivel közös programokat csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy ne hiányoznának az otthoniak. Vígaszdíj lehet, hogy a jelenlegi kompánia is elég színes, aranyos, kedves emberkék alkotják. Mondjuk tőlük is el kell majd válni egyszer, de mielőtt mélydepresszióba esnék és felvágnám az ereimet, ismerjük meg őket, és közös kalandjainkat közelebbről!

Mentoromról már szóltam, ő Milena. Egy lengyel lány, aki korábban szintén önkéntes volt. Pár hetente összefutunk. Voltunk már sétálni Innsbruck határában, a hegyekben, aminek a végén betértünk egy hüttébe. Aztán egy másik alkalommal elvitt a város egyik nevezetességébe, a 3600 Bar nevű helyre, ami egy kilátó és egy iszoda keveréke.

360 Bar-04

Ezen a helyen található a világ legfaszaribb budija. Az említett bár egy pláza tetején van. Nincs külön WC-je, a bevásárlóközpontét kell használni. Ezzel még nem is lenne a gond, de tekintettel arra, hogy mind a pláza, de főleg ez a kávézó egy elég kulák hely, visszatetsző, hogy kiemelkedően magas belépője van a klozetnak, ráadásul az sem működik, hogy az aprót elszórod, mert a legkisebb érméket nem fogadja el az automata!

Volt egy előadás, amin besegítettem többedmagammal az InfoEcknek. Erről majd később. Lényeg az, hogy viszonzásul kaptunk egy jóféle csokit, meg belépőt egy tetszőlegesen kiválasztott előadásra az irodával szemközti moziba. A Mountain című dokumentumfilmet választottam, ahova szintén a mentorommal mentem el.

http://www.imdb.com/title/tt6203570/

A film a hegymászás történetét meséli el, bemutatja az első expedíciókat, extrém sportokat, próbálja megismertetni a nézővel a hegymászók filozófiáját, motivációit. Számomra mégis inkább egy fantasztikus képes-zenés utazás volt, köszönhetően a nagyszerű felvételeknek, és az Australian Chamber Orchestra (Ausztrál Nemzeti Kamarazenekar?) szerezte zenének. Sokszer nem is figyeltem a narrálásra, csak élveztem a látványt. Volt valahol mögöttünk egy idős házaspár, akik végigsuttogták az egészet. A suttogásnak ez az a jól ismert fajtája volt, amikor próbálkozik az ember, de igazából hangosabb, mint normál esetben.

És most jöjjenek a tiroli önkéntesek! Végső soron róluk szól ez a fejezet. Nem is tudom, hol kezdjem. Elég sok hivatalos és elég sok nem hivatalos találkozónk is van. Heti egy minimum. Előadások, reflektív, tapasztalatgyűjtő/kibeszélő alkalmak, kirándulások, minden. A csapatunkhoz tartoznak ugyebár a mentorok is, akik gyakran ex-önkéntesek, ők is szerveznek havonta egy alkalmat. Forraltborozás, krampuszok táncának megtekintése (Majd erről egy másik fejeztben részletesebben), Knödelfest, stb.

Az első olyan alkalom, ahol igazán egymásra talált a társaság, az egy év eleji csapatépítés volt, októberben. Nösslachjoch. Ez volt a neve a hegynek/hegyi hüttének, ahol töltöttük a napokat. Tök jó volt, nem volt ott semmi és senki, csak mi, meg a természet. Hihetetlen miféle alakokat fújt össze az EVS hurrikán a dombtetőre. Oriali, egy bolondos spanyol-bolgár kettős állampolgár, akiből mindent kinéznék, csak azt nem, hogy kriminológus, és a PhD-t hagyta ott az EVS-ért. Aztán itt van nekünk Leonardo, az olasz filozófus. Mármint szó szerint, tényleg azt tanult az egyetemen. Echte Italiano. Erről úgy győződtem meg, hogy a három olasz vallásból (Azzurri, azaz a nemzeti tizenegy; Ferrari és F-1; gasztronómia) egyet legalább szeretnie kell. Kettőt is kiemelt figyelemben részesít, a Ferrarit és a kajákat, úgyhogy ő mindig kellemes beszélgetőtársam. Humorérzéke is van. Megkérdezték tőle, hogy mi a legkedveltebb sport, nemzeti sport Olaszországban. A következőt felelte: „Nézni, ahogy más dolgozik”. Folytatva a sort, van egy meglepően intelligens lány, aki amúgy fizió szakon végzett, de szabadidejében Nietzsche-t és Schopenhauert olvas, ő Dovilė, Litvániából. Mármint nem az a meglepő, hogy egy litván önkéntes intelligens, hanem, hogy vannak még emberek, akiknek az agya többet képes feldolgozni Berki Krisztián herevasalásánál. Berki úrról eszembe jutott valami.

Berki Krisztián

Hadd mutassam be Linkát, a Szovjetúnióból, ő uralja a szelet, akarom mondani Stefan, vagy inkább Стефан Bulgáriából. Olyan hangja van, hogy azt gondolod róla, épp most kevert bele három feldarabolt hullát a betonba. Technikai okokból mondjuk ő pont nem tudott velünk jönni a hegyre. Egy plüssmackónál is aranyosabb francia kislány, Viviane, imádnivaló akcentussal. Technikai okokból mondjuk ő már pont hazautazott. Jack, az ír. Pont ilyennek képzelsz el egyet a focidrukkereik alapján. Hárman vagyunk magyarok. Nemzetiségünkön kívül közös bennünk, hogy mindhárman tanárok vagyunk. Pontosabban Anita és én már végeztünk, Klára az önkéntesség után kezdi majd az egyetemet. Lehetne még hosszan folytatni a sort, de haladjunk inkább tovább.

Jól elvoltunk a hegyen, tényleg volt értelme a csapatépítésnek. A táj pedig nagyon szép volt. Fent volt hó bőven, ahogy haladtunk lefelé, ez fokozatosan eltűnt. Apró falvak, falvacskák, elszórva 1-2 szép, nagy parasztház, Gasthof. Nagyon tetszett, szinte fájt visszajönni az Inn völgyébe, holott ez sem csúnya, legkevésbé sem, de nem versenyezhet az igazi hegyi környezettel.

IMG_1569

IMG_0197

IMG_0231

Már beszéltem arról az alkalomról, ahol besegítettünk, és kaptunk érte csokit, meg kupont. Ez volt az InfoAbend, ahol kb. az InfoEck mutatta be magát, az Erasmus+ programot, az EVS-t, stb. Mondhatni nyílt nap. Egyrészt egy büfét vittünk, mindenki készített valamit otthon, és hozta magával, másrészt ott voltunk élő, megfogható, megszagolható példaként, hogy milyen az az EVS önkéntes.

IMG_0356

Az estében az volt a vicces, hogy egy nyugdíjas nagypapát, meg pár kósza betévedt diákot leszámítva, szinte az összes vendégről kiderült, hogy egyben előadó is, és azért jött, hogy bemutassa a saját maga által vitt projekteket. Mindegy, jól éreztük magunkat, a mozijegyért pedig, mint ahogy fentebb írtam, bőven megérte. Ja, meg asszem ekkor vettem át egy apró nyereménycsomagot is. Volt egy fotópályázat, én is küldtem be anyagot. Nem én lettem a nyertes, de egy másik helyen felhasználták az én képemet is, így kaptam pár jópofa cuccot. Pendrive, matrica, USB lámpa, stb.

Decemberben szerveztünk magunknak egy közös mikulásozást, batyus vacsorával. Telfsben találkoztunk, ahol 3 önkéntes is dolgozik. Én többek között egy házi készítésű csiliszószt vittem magammal. Szerintem nem lett különösebben erős, a többieknek nagyon más volt a véleménye róla. Elsőnek Cheyenne próbálta kis, és prüszkölt utána percekig.

Weakness disgusts me

Hamarabb léptem le, mint szerettem volna. A többség ottmaradt éjszakára, de nekem másnap jelenésem volt, meg elég fáradt is voltam. Aztán egy olasz lány is menni akart, igaz korábban mint én, de úgy voltam vele, hogy illő lenne nem elengedni egyedül, úgyhogy inkább elkísértem. Busszal mentünk Innsbruckig. Nagyon fura volt, tisztára olyan érzésem volt, mintha egy otthoni volános járaton ülnék, Tata és Dunaszentmiklós között. Mivel több mint húsz éve járom azt a vonalat, csukott szemnél is tudom a busz sebességéből, bevett kanyarokból, stb. hogy hol járunk. Akkor és ott sötét volt, a tájat nem láttam, de valamiért tényleg érezni véltem az otthoni vidéket. Gyönyörű éjszakai hóesésre érkeztem meg Schwazba. Nagyon lassan sétáltam, és direkt egy hosszabb, vargabetűkkel tarkított utat választottam, hogy élvezzem a nagy szemekben hulló hó látványát az óváros utcáján.

Volt egy Goodbye, EVS! elnevezésű összejövetel is. Azért goodbye, mert vannak változások ezzel a programmal kapcsolatban, lehet, hogy más lesz a neve, és kicsit más a lényege, profilja, de ezt most hagyjuk. Arra kértek minket, hogy ha akarunk, tartsunk előadást, prezentációt, beszéljünk arról, hogy nekünk mit jelent ez az egész, mire jó, miért csináljuk, ilyesmi. Az enyém olyan jól sikerült, hogy (ha jól értettem) utánam már nem is nagyon akartak felszólalni. Ez lehet jó is, rossz is, ki hogyan értékeli, engem azért eltölt némi büszkeséggel.

Múlt héten is volt egy hivatalos alkalom, amiről szintén majd egy másik passzusban szólok, most csak annyit, hogy este, amikor végeztünk, és sétáltunk vissza a főpályaudvarra, egy marha jó hangulatú hógolyózás vette kezdetét. A lavinát én indítottam, amikor sunyi módon, úgy tettem, mintha valamit mondani szeretnék Anitának, de szerencsétlennek csak egy nagy hógolyó jutott osztályrészül a pocakjába. Aztán elszabadult a pokol. Jó volt kezdeményezőnek lenni, meg látni, hogy ez itt tényleg egy csapat.

Nem csak mi, tiroliak vagyunk önkéntesek Ausztriában. Az ország többi táján is dolgoznak sokan. Tapasztalatcsere, fejtágítás, meg hasonló dolgok miatt volt egy míting Bécsben. Persze nem egyszerre volt ott az összes osztrák önkéntes, hanem csak páran, vegyesen különböző helyekről, és különböző munkahelyekről. Tirolból négyen voltunk. Cheyenne, Klára, Mariana, és én. Találkoztunk ott többek között Elivel, a cserkésszel, aki északi szomszédunkból érkezett, és valahol Ausztria déli részén dolgozik. Joana, Porugáliából, aki az én reicprokom. Vagy inkább inverzem. Ő tanár szeretett volna lenni, végül pszichomókus lett, én pszichomókus szerettem volna lenni, végül tanár lettem. Ja igen, kaptam egy szobatársat is ezekre a napokra. Én érkeztem meg elsőnek. Kopognak, bejön egy szemüveges, velem nagyjából egyidős srác. Németül beszélgettünk. Megkérdezte, hogy honnan jöttem. Mondom Magyarországról. „Jó, akkor beszéljünk magyarul!” – jött a válasz. Márknak hívják a komát.

WhatsApp Image 2017-11-23 at 20.54.58

Volt egy városnéző délutánunk, esténk. Kaptunk egy kis feladatlapot is, ami segített felfedezni a várost. Volt egy nagyon jellegzetes dolog. Kisebb csoportokat kellet alkotni, de a tiroliaknak nem engedték, hogy együtt legyenek. Ez mutatja az InfoEck erőfeszítéseit, szervezettségét, profi munkáját. Visszacsatolás arról, hogy tényleg jó csapat vagyunk. Abban maradtunk, hogy én Márkkal megyek. Párat megoldottunk a lapról, de inkább csak sörözgettünk. A vicc az, hogy pont osztrák/német söröket nem ittunk. Először egy magyar helyre tértünk be egy Soproniért.

IMG_0319

Soha nem fizettem még ennyi pénzt egy korsó Soproniért… Aztán egy pofás ír klubba tértünk be. Láttuk, hogy a többiek poénkodnak, mi is küldtünk nekik egy képet, ahol szenvedést imitálunk a túl lassan érkező Guinness miatt.

WhatsApp Image 2017-11-22 at 16.29.48

Egyébként a feladatlapon voltak töris kérdések is, meg a várost járva, a tréning vezetői is beszéltek erről-arról. Ezek közül azért elég sokra tudtam reflektálni. Ezen a téren is tudtam alkalmazni az egyetemen tanultakat. Jó dolog érteni valamihez.

Este elmentünk egy kareoke bárba. Két számot én is „énekeltem”. Elvis Presley és Johnny Cash volt a terítéken. Készült róla felvétel is. Elég kiábrándító volt visszanézni. Nem ittam semmit, eskü. Pontosabban igen, de nem álltam befolyásoltság alatt, csak újfent rájöttem, hogy a tánc és az ének nem az én műfajom. Úgy mozogtam, mint egy vemhes koca (Kifejezés tőle: Andy McNab), a hangomat inkább hagyjuk. Egy gyors kitérő. Asszem a Zsilett mondta ezt középiskolában: „Sok hangszert kipróbáltam már. De rájöttem, hogy az én szerem nem a hangszer, hanem az élelmiszer.”.

IMG_0338

Magáról a tréningről sok mindent nem tudok/akarok mondani. Az ilyenkor szokásos ügymenet. Flipchart, okoskodás, stb. Hagyjuk ezt inkább. Amit még kiemelnék az az, hogy a többi, nem tiroli osztrák is poénkodott azon, hogy hát igen, azt a dialektust nem könnyű megérteni. („Ott van dialektus? Nehéz megérteni? Tényleg?”) Uccsó nap, mielőtt leléptünk, összefutottunk a következő csoporttal, köztük néhány tirolival. Megint az látszott, hogy a koordináló szervezetünk, Erikáék jól végzik a munkájukat, és mi magunk is teszünk ezért, mert egyből odamentünk egymáshoz haverkodni, míg a többiekről ez nem volt elmondható. Ja, és a koordináló szervezet dicséretéről jut eszembe, asszem a küldőszervezetemre (Five) sem lehet panasz. Sok téma, amit átbeszéltünk a tréning során (Biztosítás, jogok/kötelezettségek, youthpass…) semmi újat nem mondott nekem/nekünk, mert mi azt a felkészítés alatt már kiveséztük. Sokaknak ilyen nem is volt.

Miután végeztünk, én még maradtam egy éjszakára Bécsben. Egy régi osztálytársammal találkoztam, Olivérrel, aki Bécsben melózik. Először átugrottam a hostelbe, a szobáért, amit foglaltam, utána mentem a haverhoz. Az első órákban csak panaszkodott. Egy metrómegállóban futottunk össze, egyből rá is kezdett.

  • Húzzunk innen, de gyorsan, undorító, koszos, mocskos ez a hely. Most vittek el a zsaruk egy drogost. Már megint! Ez itt nem a plebs, ezek a helóták! Mit csinálsz, hülye vagy? Ugye nem képzeled, hogy leülünk? Ki tudja ki/mi ült rajta előttünk. Múltkor meg még rám is másztak, elkezdtek simogatni. Mit csinálsz, hülye vagy? Nehogy kapaszkodjál! Ki tudja ki fogta meg előtted. Nagyon koszos! Ne kapaszkodj, egyensúlyozz! Nehogy kinyisd az ajtót, majd valaki megcsinálja helyettünk! Jó, most mehetünk. Egy kutya. Mit keres itt egy kutya? Nem csinál mást, csak ideszarik. Bár igazából az a fertőtlenítés. Vigyázz hova lépsz! Látod ott azt a foltot? Ki tudja mi az? Lehet, hogy odaköpött valaki! Ki kell kerülni mindent. Mi ez a sok ember, honnan jön ez a sok ember? Inkább várjuk meg a következőt! Miért ilyen keskenyek a járdák? Hogy lehet így elférni? Kerülgetni az embereket, meg mindent! Egy babakocsi. Mit keres itt egy babakocsi? Már megint nem lehet elférni!

Úgy mozgott, mint egy hadirokkant, mint egy lassított felvétel. Tyúklépés, és a zsebkendőt is fél óráig forgatta a kezében. A Sparban a felső zacskót odébbdobta, a következőt használta inkább, és az italos dobozok mocskosságáról is anti-ódákat zengett. Ahova mentünk, az amúgy egy tényleg szebb és tisztább, de inkább legyen szép és tiszta környék volt. Egy kifejezetten fancy étterembe vitt el, kicsit hülyén is éreztem magam. Elegáns hely, ő melóból jött, rajta ing, meg öltöny, rajtam plebejusöltözet, Star Wars The Old Republic póló, meg bőrkabát. Amúgy tényleg jó volt minden, ráadásul fizette is a számlát. Vacsora közben meg után a régi középiskolás emlékekről beszélgettünk, meg, hogy mit tudunk az egykori osztálytársakról.

Mielőtt visszaérkeztem a hostelbe, egy ismerős kabát suhant el előttem az utcán.

  • Márk! – kiáltottam fel.

A másik magyar önkéntes, aki szobatársam volt, szintén abban a hostelben éjszakázott. Sőt, kiderült, hogy rajtunk kívül még valaki van itt a csoportunkból. Egymástól függetlenül kötöttünk ki itt. Másnap kora reggel mentem vissza Schwazba. A RailJet egyébként nagyon fasza volt. Precíz, tiszta, pontos, gyors, kényelmes, jó a wifi. Megéri az árát. Elhaladtunk Kufstein alatt, láttam is a várat, aminek Kazinczy a vendégszeretetét élvezte pár évig. Útközben meg Vinkó József egy remek könyvét olvastam. A címe Konyhamalac. Alcíme szerint „Gyomortörténetek”. Publicisztikák, kritikák a gasztronómia világából, éttermekről, séfekről, híres ételek történetéről, ilyesmi.

Wörglben átszállás, pont elértem. Schwazba megérkezve konstatáltam, hogy minden oké és minden változatlan. A várost még mindig kellemes szarszag öleli körbe időnként. Hiába, hegyek, tehenek, legelők, szag alászáll, értitek. Nem sok kedvem volt még aznap este dolgozni, de jó volt a hangulat. Munkatársak megköszönték a sütit, amit még az előző héten hagytam ott nekik, meg látszott rajtuk, hogy örömmel látnak újra maguk között. Úgy tűnik minden rendben.

Most vasárnap újabb közös program. Síelni visznek minket. Pontosabban tanítani. Jó lesz, már várom!

Szóval ja, szép és jó itt minden. Vannak itt is cimbik, akikkel el lehet tölteni a szabadidőt. Csak van egy kis bökkenő. Pont akkor, amikor elkezdem jól érezni magam, és örülni az itteni társaságnak jön a surprise buttsex, szárazon, síkosító és fájdalomcsillapító nélkül, egy kép formájában, ahol a régi barátaidat látod, akik nagyon jól érzik magukat, ugyan úgy, mint a régi szép időkben… csak már nélküled.

De hát ez van, ilyen ez a játék, amit életnek hívnak. Menni kell tovább.

A bejegyzés eredetije itt található:

https://tirolboltirolba.wordpress.com/

Pénzes Martin Ausztriában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Karácsonyi gondolatok

2017. december 28. 11:13 - Mokos Béla

Pénzes Martin EVS önkéntes írása

Ez egy különszám. A szép zenei válogatás mellé szeretnék bemutatni pár irodalmi alkotást, amiben megjelenik a karácsony.

A munkatársaim nem különösebben vallásosak. A gyerekek annál inkább, de velük meg nem egy csapatban focizok. Reméltem, hogy idén kicsit nyugisabb lesz a karácsony, az advent, lévén most nincsenek vizsgáim, nem kell azokra készülni, stb. Nem így lett. Advent alatt egy pápista templomot látogattam, mivel reformátusok itt szinte nincsenek is. Mai napon főzőcskéztem, holnap kitakarítom a kérót, aztán pihi. Most pedig jöjjenek az írások!

Babits Mihály: Az erdő megváltása

http://mek.oszk.hu/11200/11263/11263.htm#24

Babits irodalmunk egyik legismertebb alakja. Homo moralis, azaz az erkölcs embere. Hívő alak, ez látszik irodalmán is. Sosem volt a kedvencem, és szerintem nem is lesz. Ettől még természetesen zseniális költő, író. Íme, egy karácsonyi témájú, megható novella.

Kaffka Margit: Fekete karácsony

http://mek.oszk.hu/04500/04566/html/csendesv0055.html

Egyszer néhány írását Esti mese diákszemináriumon is kielemeztük a szakkoliban. Érzelmes, fájdalmas, feszült, sírásra késztető, de gyönyörű novellák. A karácsony itt inkább csak keret.

Pilinszky János: Karácsonyi gondolatok

http://ujnautilus.info/karacsonyi-gondolatok-reszletek

Ha van valaki, akit úgy aposztrofált a magyar irodalom, mint keresztény költőt, akkor az Pilinszky. Erre mondta ő azt, hogy „Én költő vagyok, és katolikus.” Bár pont a kereszténység az, amiből szinte a legkevesebbet látni verseiben. Pontosabban… egyik egyetemi tanárom beszélt arról, hogy ha abból indulunk ki, hogy a kereszténység szerint, az emberiség megváltatott, és ezért nincs okunk a félelemre, örülnünk kell, akkor Pilinszky nem keresztény költő. Ezekből semmi sincs a verseiben, csak kilátástalanság, megváltatlasnág, félelem, szorongás. Mindegy, ez egy másik történet. A linken az író néhány karácsonyi gondolatát találjátok meg.

Áldott, boldog karácsonyt!

A bejegyzés eredetije itt található:

https://tirolboltirolba.wordpress.com/

Pénzes Martin Ausztriában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Hogyan került ide a csomagom és más csodák

2017. december 19. 13:52 - Mokos Béla

Fekete Eszter EVS önkéntes írása

Hétfőn a munkából hazatérve megérkezett a csomagom!!! Előzménye- küldd el helyesen a magyar telefonszámodat, ha azeretnéd, hogy a csomagodat időben, stersszmentesen megkapd!

21584259_10213998518946442_1698549080_o.jpg

Az első hét közepén a csomagkövető alkalmazáson láttam , hogy már Lengyelországba jár a küldeményem, tehát nincs messze, pár nap és betölthetem a szobám ismerős tárgyakkal! Na igen ám, de másnap azt írta ki a csomagkövető, hogy sikertelen kiszállítás miatt visszairányítják a dobozaimat a küldő országba. ÁÁÁÁÁÁÁÁ az nem lehet, hát itt voltam (de a telefonszám...). Gyorsan írtam a magyar FUTÁRLISTA (ajánlom őket!!! ) cégnek (összeköttetésben vannak a dpd-vel és más futárszolgálattal is) , hogy ez és ez történt, legyenek kedvesek segíteni. Nagyon hálás vagyok a telefon mögött ülő férfinak, mert ahányszor beszéltünk segítőkész, kedves és türelmes volt! Továbbította a litván dpd elérhetőségét, előtte még ő is külön valamit egyeztetett velük. Tehát írtam a futárszolgálatnak, hogy ez a helyzet áll fenn, legyenek kedvesek még egyszer kiszállítani a csomagomat. Megadtam az elérhetőségeimet és a litván telefonszámomat is! J Másnap még a főnököm is külön beszélt velük, neki is köszönöm!

 

Kedden volt az első litván órám! Hááááááát izgalmas a nyelv, itt is kell férfi és női nemhez egyeztetni, mint a franciában, majd a szavak végződése attól függően változik, hogy mit akarsz kifejezni. J

 

A héten jobban megismerkedtem a gyerekekkel és így jobban megláttam, hogy kit miben lehetne erősíteni. Már korábban is megfogalmazódott bennem, hogy szakmailag is segítsek a gyerekeknek, de ez az önkéntes munkakörben a szerződés alapján nem volt erre lehetőség. Anyával még egyik este beszéltük is, hogy milyen jó lenne, ha gyógytornával kezelhetném őket. Erre másnap a forgó beosztásban lévő gondozók között volt egy fiatalabb lány, aki tud angolul. Altatás után elkezdtünk beszélgetni a foglalkoztató teremben, ahol a többi munkatárs is jelen volt. Elkezdett nekik fordítani, és mikor a foglalkozásommal kapcsolatba kérdezett és elmondta, hogy gyógytornász is vagyok. Hirtelen az egyik idősebb gondozó felkiáltott, hogy jajj de jó lenne, ha D-vel foglalkoznék. Szaladtak a főnökasszonyhoz, hogy engedélyt kérjenek, majd ezt én is megismételtem, és beleegyezett! J 

Erről az jut eszembe,hogy- ,,tudja a ti Atyátok mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle."  Máté evangéliuma 6,8b

Ezen a héten ez volt az első csoda!

21616892_1177221235754977_2038280151_o.jpg

(Szombaton este a belváros egyik hídján light show volt, amit több önkéntessel néztünk meg, majd beültünk egy kávézóba, ahol megtanítottam őket tulipánt hajtogatni J.)

A bejegyzés eredetije itt található:

http://stepbystepwith.blogspot.hu/p/idorol-idore.html

Fekete Eszter Litvániában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.


 

 

Szólj hozzá!

Meglepő fordulat: 2018-ban is lesz EVS-hez hasonló pályázati lehetőség az Erasmus+ programban

2017. december 12. 11:40 - Mokos Béla

Az EVS Live eseményen, mint "breaking news" hangzott el a hír, miszerint késleltetve válnak pályázhatóvá az Európai Szolidaritási Testület tevékenységei.

l_hdoss_preparoimaan.jpg

EVS önkéntesek munka közben egy finn öko-farmon

 

A 2016. december 7-én az Európai Bizottság által elindított Európai Szolidaritási Testület  jogi kereteire, illetve megvalósításra, tevékenységi formákra vonatkozó tervezetét 2017. május 30-án tették közzé. A Nemzeti Irodák és az érintett szervezetek több problémás területet jelöltek meg, amelyek mentén a program tervezetének fejlesztése zajlott.

A jelenlegi állás szerint az Európai Bizottság által felterjesztett tervvel kapcsolatban az EU Tanácsának Ifjúsági munkacsoportja sikeresen alakított ki egységes álláspontot, az Európai Parlament Kultúra és oktatás, valamint Foglalkoztatás és szociális ügyek bizottságaiban azonban még tárgyalják, így a kétoldalú egyeztetések várhatóan csak 2018 elején tudnak megkezdődni.

A végleges jogszabály, illetve munkaterv hiányában az Európai Szolidaritási Testület tevékenységeinek támogatására az eredeti tervek helyett csak az év második felében lehet majd pályázatot benyújtani.

Az önkéntes tevékenységek folytatólagos megvalósulása érdekében az Európai Bizottság átmeneti intézkedések bevezetése mellett döntött:

Az Erasmus+ támogatási kereteit a lehetőségekhez mérten kiterjesztik az Európai Szolidaritási Testület önkéntes tevékenységeire is a 2018. februári illetve áprilisi beadási körökre.

Az Európai Bizottság 2017. december 15-ig közzéteszi a 2018-as évre vonatkozó jelenlegi pályázati útmutatójának átdolgozott változatát, kiterjesztve a KA1 keretében megvalósuló önkéntes projektek földrajzi hatályát az EU tagállamok között megvalósuló mobilitásokra is.

Ennek alapján az önkéntes mobilitások minden típusára – a 2017-es szabályoknak megfelelően -az Erasmus+ KA1 tevékenységek körében lehet majd pályázatot benyújtani 2018. februárjában és áprilisában

Szólj hozzá!

Itthon és otthon között

2017. november 20. 18:42 - Mokos Béla

Vékony Ramóna EVS önkéntes írása

Azt mondják, hogy ahelyett hogy otthon oldanánk meg a problémákat, inkább elmenekülünk külföldre. Viszont ők nem látják azt a rengeteg embert, akik küzdenek. Akik nem adják fel addig, amíg bele nem fáradnak vagy akik mások eredménytelen próbálkozásait látva egyszerűen a könnyebb utat választják mert van rá lehetőség. Miért olyan nagy probléma, ha ki akarjuk használni? Miért vagyok azért kevésbé magyar, ha visszatérve elkezdek új szavakat használni külföldön tartózkodásom miatt? És miért vagyok kevésbé egy csapat tagja ha nem beszélem azt az idegen nyelvet mint a többiek, de minden erőmmel azon vagyok, hogy azt megtanuljam?

 23669140_2027165034171487_6552800284269433835_o_1511173966.jpg

Évről évre felötlik bennem az a gondolat, hogy tanítani szeretnék viszont sosem voltam benne teljesen biztos, hogy a személyiségem hordozza-e azokat a tulajdonságokat amikkel egy tanárnak bírnia kell. Így tehát újra és újra elvetettem ezt az ötletet, magyar szakon tanultam az egyetemen, de a válaszom mindig nem volt arra a kérdésre, hogy tanár leszek –e.

De még ha ez a személyesebb ok meg is oldódna, van egy határozott véleményem a magyar oktatással kapcsolatban. Nem voltam vele megelégedve az általános iskolai éveim alatt, nem nyűgözött le gimiben, az egyetem elől pedig egyenesen elmenekültem, még a szakdogámat sem írtam meg. Egyrészt nem értem, hogy miért kell most eldöntenem, hogy milyen idős gyerekeket akarok tanítani, miért kellene a nyugdíjazásig újra és újra leadnom ugyanazt az anyagot, miért nem tudnak változtatni végre valamin ami nem jó? Másrészt a saját tovább tanulásommal is bajban vagyok amíg az ember nem azt kapja a felsőoktatástól amit vár, amíg nincs jó döntés, hogy melyik egyetemre megy tovább az ember tanulni a saját területén belül, mert valami mindenhol hiányzik.

Tehát nem, nem leszek tanár, és abban sem vagyok biztos, hogy ha hazamegyek nyolc hónap múlva, akkor folytatom tanulmányaimat. Viszont vannak terveim, de egyelöre nem tudom, hogy hol akarom megvalósítani öket.

Barcelonában megtapasztaltam, hogy van olyan ország ahol az öregeket nem teherként kezelik és gondos ápolásban részesülnek. Ahol a gyerekek nem csak azért fontosak mert hiánycikknek számítanak.

Mert van itt egy olyan hely számukra, ami otthon tudtommal nincs, vagy legalábbis nem bír olyan fontossággal mint itt. Youth Center a neve, magyarul ifjúsági központ. Ide a gyerekek ingyen jöhetnek, iskola után tanulni, együtt lenni, játszani, workshopokon részt venni. A helyi városi tanács a felelős ezekért a klubokért, de kellenek hozzá szponzorok, egy cég, szervezet aki az ott dolgozókat biztosítja, vagy esetemben az önkéntest és persze egy hely, ami egyaránt jó a gyerekeknek, és az épületben szintén helyet kapó könyvtárban olvasókat sem zavarja a szomszédból kiszűrődő ricsaj. (Érthetetlen, de megtörtént eset…)

Én két helyen dolgozom és azért vagyok ott, hogy jelenlétemmel segítsem az értük felelős személy tevékenységeit miközben nekem is meg van a saját feladatom, havonta két foglalkozással kell támogatnom a csapatot. Ami esetemben 1-1-et jelent, két helyen. Két különböző zónában (Barcelonában hat is van), két teljesen eltérő társadalmi és szociális háttérrel rendelkező gyerekek csoportjával. Amíg az egyik oldalon inkább tinédzserek vannak akik drogoznak, cigiznek, randiznak 13 évesen, nem törődnek velük a szüleik eleget és ezért sokszor bajba kerülnek, addig a másik oldalon gazdag családok kisebb gyerekei küzdenek olyan problémákkal, mint stressz, túlterheltség, depresszió. Ezért nehéz, de egyben nagyon motiváló is ez a feladat. Mostmár, hogy tudom mivel állok szemben és egyre jobban kezdem megismerni a gyerekeket is, a hátterüket, az igényeiket, kezd kibontakozni előttem, hogy miért is vagyok jó helye(ke)n.

Nem leszek tanár, de közöttük lehetek. Átadhatom nekik a tudást, amivel rendelkezem nem-formális keretek között. Engedhetem a kreatív részemnek, hogy érvényesüljön, az ötleteimnek, hogy felszínre jussanak.

Talán itt maradok, talán nem.

Ha találnék egy ilyen helyet Magyarországon, vagy ha sikerülne valahogy megvalósítani az elképzeléseimet, hazavinném ezt a tudást.

De közben bármi megtörténhet, szerelem ami itt tart, vagy az egyik kamasz üzenete: „Mi olyanok vagyunk mint egy nagy család és nem jöhet ide bárki csak úgy és lehet a legjobb. De te olyan cuki vagy és kedves, hogy mindenki csak jókat mond rólad, higgy nekem. Mostmár te is a család egyik tagja vagy.”

Így azt is el tudom képzelni, hogy itt maradok mert abban sincs semmi rossz. Mert hogy hol van az itthon és az otthon nem számít többé miután rájössz, hogy bárhol ahol szeretnek otthon vagy. És nekem tetszik az az ötlet, hogy több helyre menjek haza...

A bejegyzés eredetije itt található:

http://barcelonaevs.blog.hu/2017/11/20/itthon_es_otthon_kozott?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Vékony Ramóna Barcelonában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Bergen, Dina, Halloween

2017. november 13. 14:26 - Mokos Béla

Balla Tímea EVS önkéntes írása

A hétvégén Bergenbe utaztunk Laurine-nal, hogy kimenjünk a reptérre Dina elé, és Bergenben töltsük a hétvégét. (aki nem tudná, Dinával a gimiből ismerjük egymást). Valamint Halloween előtti hétvége révén csaptunk szombaton egy Halloween bulit is. Egész héten itt volt Dina, úgyhogy hiába igyekeztem, előbb nem sikerült befejeznem a blogot.

Hétfőn délelőtt voltam az oviban. Beszélgettem az egyik óvónővel, végigsorolta, hogy melyik gyerek milyen nemzetiségű eredetileg, és hát a csoport harmada nem norvég származású. Van egy lengyel kisfiú, három litván lányka, egy holland lányka, egy félig fülöp-szigeteki lány meg egy néger kisfiú. Egyébként fel sem tűnne, mert mindegyik gyerek anyanyelvi szinten beszél norvégul. Szerintem ez tök jó, mert ezekek a gyerekek felnőttként egyből 3 nyelvet fognak majdnem vagy teljesen anyanyelvi szinte beszélni, az anyanyelvüket, a norvégot meg az angolt, és akkor még tanulnak egy "második idegen nyelvet" is a gimiben.

Kedden voltam délelőtt németen, eldöntötték, hogy Berlinbe mennek tanulmányi kirándulásra következő év november végén. Fogalmam nincs még, hol leszek én akkor, de mondtam nekik, hogy Berlinbe bármikor, bárhonnan szívesen átugrok, és elkísérem őket. Az angol órához továbbra sem tudok túl sokat hozzájárulni, de legalább bent ülök végig "munkaidőben", legalább is ez is beleszámít a heti 35 órámba (amit egyébként a kutya nem ellenőriz, hogy több-e vagy kevesebb), és én is olvasom a tankönyvet, hallgatom, hogy mit beszélgetnek, írkálom ki az ismeretlen szavakat a szótárba, úgyhogy szinte ugyan olyan, mint ha lenne angol órám. Elméletben minden héten átküldünk Astridnak ilyen heti áttekintést, hogy mit csináltunk éppen, de ezt a munkaidő dolgot abszolút nem veszik véresen komolyan. Egyedül nekem van meg szerintem a heti 35 óra, vagy néha több is, mert én beszerveztem magamnak mindent, ami érdekelt. A többiek inkább heti 25 órát vannak itt-ott.

Este 6-tól volt Språk Kafé a könyvtárban, írtam korábban, hogy "nyelv kávézó" néven fut, de ez is a menekülteknek van. Most kicsit különlegesebb volt a dolog, mert jött két vendég, akik előadást tartottak, az egyik szír, a másik szudáni. Mindketten sikereses írók, újságírók, közéleti személyiségek voltak a hazájukban, és mindketten menekültstátusszal élnek most Norvégiában. Egy éve érkeztek, de már viszonylag folyékonyan beszélnek mindketten norvégul, úgyhogy norvégul tartottak előadást a munkáságukról és a könyveikről. A szír író kezdte az előadást, ő egyébként jogot is végzett és ügyvédként is dolgozott Szíriában. Az egyik könyvében arról ír, hogy még a történelem előtti időkben jöttek földönkívüliek más bolygókról, és átadták a tudásukat az embereknek. Ezt nem csak ilyen sci-fiként írta, hanem komolyan hisz is benne. Levezette nekünk elég meggyőzően, hogy mire alapozza ezeket a gondolatait. Mutatott fotókat 5-10 ezer éves kőbe vésett egyiptomi, afrikai, maja rajzokról, amik konkrétan repülőket, űrhajókat, lámpákat ábrázoltak. Szerinte nem véletlen, hogy annyiszor leégtek a legnagyobb könyvtárak, Alexandriában, Mezopotámiában, Konstantinápolyban, a távol-keleten, hanem mert valaki mindig tudatosan el akarta törölni az összes létező tudást és a múltat, amikről ezek a könyvtárak tudósítottak. Szerinte mindegyik vallás szent könyveiben megtalálhatóak vagy konkrétan vagy valahogy szimbolikusan ősi, az embereknél nagyobb tudású és nemesebb lények, akik az égből jöttek. A kereszténységben például az angyalok. Hallottam már ilyen elméleteket korábban is, érdekes volt. Utána a másik író beszélt a könyveiről, aki Szudánból menekült el politikai okokból. Mutatott rengeteg képet tv-műsorokról, könyvbemutatókról, ahol szerepelt, szóval tényleg egy elismert és közismert szereplő volt a hazájában. Írt filozófiai értekezéseket, történelmi munkákat, verseket, novellákat, könyveket, amikben felszólalt a nők jogaiért, az egyenjogúságért. Szudánban például fizikai büntetést kaphatnak azok a nők, akik nadrágban mutatkoznak közterületen. Jelenleg ilyen borzasztóan konzervatív és vallásos kormány van hatalmon, akik nem igazán tolerálták a könyveit és a közéleti tevékenységét, úgyhogy elmenekült, mielőtt bebörtönözték volna. Sokan jöttek el az itt élő szír meg afrikai menekültek közül, és ők nagyon értékelték a két írót. Előadás után a legtöbben odamentek hozzájuk beszélgetni.Nagyon érdekes volt mindkét szerző, és olyan szívesen beszélgettem volna velük, de fogalmam nem volt, mit kérdezzek tőlük, mert szinte semmit nem tudok Szudánról és Szíriáról.

Akik nem rajonganak a menekültekért, azt hozzák fel mindig érvként, hogy elveszik a munkahelyet az ország állampolgárai elől. Hát ez úgy hülyeség, ahogy van. A kétfarkú kutyapártnak volt valami olyan plakátja, hogy ha egy menekült nyelvtudás és szaktudás nélkül el tudja venni a munkádat, akkor ott nem velük van a probléma... Itt például nem a norvégok munkáit veszik el, hanem a norvégok által be nem töltött állásokat kapják meg. Nem véletlenül vidékre telepítik le őket. A vidéki kisvárosból és falvakból érettségi után eltűnnek a fiatalok, elmennek a nagyvárosokba tanulni, dolgozni, ergó nincs elég utánpótlás bolti eladóból, buszsofőrből, pincérből a helyi éttermekbe és kávézókba, ápolóból az idősek otthonába... Ha falvakról beszélünk, akkor azokat pedig az elnéptelenedés veszélye is fenyegeti. Viszont ha letelepítesz menekülteket amúgy is üresen álló önkormányzati lakásokba, és elkezded őket tanítani, azzal munkahelyeket teremtesz tanult emberek számára, mert kellenek tanárok, szociális munkások, pszichológusok... Nyilván kell egy kis idő, amíg megtanulják a nyelvet és valami alapvető szakképesítést, de utána be tudják tölteni az üres állásokat, fellendítik a kultúrális életet, eljárnak a helyi sportklubba, ahol alig lézengene pár helyi lakos, "munkát" adnak a magukat amúgy halálra unó helyi nyugdíjasoknak, akik itt borzasztó lelkesen tanítgatják őket norvégul, meg kötni, meg kártyázni. Szóval mondhatni, hogy bizonyos alacsony lélekszámú régiókba vagy területbe újra életet lehetnek és felpörgetik a helyi gazdaságot. Nyilván először pénzbe kerül, hogy letelepítik őket és adnak nekik mindent, ami kell egy rendes életszínvonalhoz, de ezt fel lehet fogni egy befektetésként, ami egy idő után behozza a belefektetett pénzt és energiát.

Szerdán szülinapoztunk a kötőcsoportban. Mint múlt héten kiderült, az egyik lánynak pont most kedden volt a szülinapja, úgyhogy gondoltam, hogy tanítsuk meg nekik a norvégok kedvenc szülinapi dalát. Nem a Happy Birthdayt szokták énekelni angolul, vagy ugyan azzal a dallammal csak norvég szöveggel, mint ahogy mi csináljuk, hanem van egy saját norvég daluk, úgyhogy felírtam a szöveget a táblára, aztán énekeltünk. Open Skulében hamburgert csináltunk, amivel kb annyi munka volt, hogy felvágtuk a zöldségeket, meg betettük a húst a sütőbe, úgyhogy kb végig kötöttem.

Az iskolában egyáltalán nincs csengő. Nem tudom, hogy ez ilyen norvég sajátosság-e vagy csak a gimiben nincs, és az általános iskolában van. Szerintem ez is azzal függ össze, hogy sokkal lazábban veszik itt a dolgokat. Simán felállnak az óra közepén a diákok, kimennek mosdóba, kimnennek orrot fújni, kezet mosni. Vagy egy random valaki bejön, köszön és kiviszi a cuccait, amit ott hagyott, a tanár meg egy szót se szól rá. Az mondjuk a norvég nyelv sajátossága is, hogy nem használnak magázást, de a norvég kultúra sajátossága is, hogy simán letegezik a tanárokat, bármit meg mernek kérdezni tőlük, nem félnek a tanároktól. És ezt abszolút nem rossz értelemben mondom, hogy lazán veszik a dolgokat, hanem inkább követendő példának, mert így minden sokkal humánusabb meg barátságosabb. Sose voltam a legfélénkebb, legérzékenyebb, legértetlenebb és messze nem a legrosszabb gimnáziumba jártam, sőt... de azért rendszeresen volt, hogy gyomorgörccsel mentem oda valamelyik tanárhoz megkérdezni valamit, ha egyáltalán oda mertem menni vagy elmondani a véleményemet, pláne ha az nem egyezett a tanáréval. Azt sokszor kifejezetten támadásként fogták fel, és azzal a technikával reagáltak rá, amit az On-Arrival Trainingen tanultunk, hogy "mit tudsz te erről, túl fiatal vagy még, hogy releváns véleményed legyen, én vagyok a tanár, csak nekem lehet igazam...", és akkor tényleg azt gondoltam, hogy én milyen buta és éretlen vagyok még, és legközelebb inkább nem is mondom el, ha van véleményem, mert biztosan csak rossz lenne. Ha bent hagytam valamit egy terembe, és óra volt, akkor meg kellett várni az óra végét, és a következő szünetben tudtam csak kihozni, amit ott felejtettem. Az a gyomorgörcs pedig nem csak úgy magától volt, hanem attól, ahogyan a tanárok reagáltak bizonyoson dolgokra. Néha elég barátságtalanul válaszoltak, leszóltak valakit az egész osztály előtt, ránk hárították a felelősséget, hogy a mi hibánk, hogy nem tudjuk, nem értjük, nem jutott el hozzánk az infó... Azt se mondom, hogy sose volt igazuk, nyiván mi is lehettünk tényleg figyelmetlenek, de nem mindegy, hogyan reagál rá az ember, hogy barátságosan és türelmesen válaszol vagy az előtt említett módon. Gyerekként meg fiatalon, amikor még nem olyan magabiztos az ember pedig borzasztóan befolyásolja a személyiséget, hogy hogyan reagálnak rád a felnőttek, egy-egy negatív beszólás sokkal jobban bele tudott gázolni a lelkivilágunkba, mint ahogy azt a tanárok eredetileg szánták. Az aztán tényleg messze vezetne, ha elkezdeném most boncolgatni, hogy miért olyanok nálunk a tanárok, amilyenek, stressz, magánéleti problémák, túl sok munka... akkor már egyből eljutnánk oda, hogy mi kivetnivaló van az oktatási rendszerrel meg az egész oktatáspolitikával...

Mióta bent ülök/segítek itt különböző órákon, egyszer nem fordult elő ilyesmi, hogy barátságtalanul válaszolt volna bármelyik tanár bárkinek vagy leszólt volna bármelyik diákot. Ebből nyilván nem következik, hogy akkor itt soha sehol senkivel nem fordul elő, de feltehetőleg elég ritkán. A lényeg, hogy minden mindennel összefügg, és amiket leírtam, hogy nincs magázás, hogy szinte bármit csinálhatnak az órán, egyáltalán nem a tisztelet hiányát eredményezi, sőt. Sokkal szerethetőbb egy olyan tanár, akihez bármikor fordulhatsz és partnerként, meg egyenrangú értelmes élőlényként kezel. Egyszerűen az egész légkör sokkal másabb, nyitottabb, barátságosabb, nyugodtabb itt az iskolában.

Csütörtökön elmentem a bankba bankszámlát nyitni, körülbelül 10 percembe került. Betoppantam, a kutya nem volt bent a bankban, egyből odajöttek, kérdezték mit szeretnék. Lefénymásolták az útlevelem, valami papírt az adóhivataltól, leírták a címem, e-mailcímem és körülbelül ennyi volt. Mondta a pasi, hogy jöjjek vissza hétfőn, addigra megcsinálja az összes papírt és nekem már csak alá kell írnom. Németországban ugyan ez úgy nézett ki, hogy időpontot kellett foglalni legalább egy héttel előre, hogy én bankszámlát akarok nyitni, aztán vagy egy óráig magyaráztak mindenféle papírokat meg törvényeket és vagy 10 fecnit alá kellett írkálnom, mindent kijelenteni, bejelenteni, tudomásul venni...

Jellemző a norvégokra, hogy az információáramlás nem nagyon működik. Már az operás héten is látszott, hogy valahol elvesznek az infók, mire eljutnának hozzánk, az iskolában is ugyan ez a helyzet. Politika után mentem angolra, hogy beszélgessek Emával meg a másik sráccal, és megint csak egy üres termet sikerült találnom már másodszorra. Mint utólag kiderült, csak az opera ideje alatt voltak abban a teremben, mert az eredeti termüket jelmezraktárnak használták, de most már visszaköltöztek az eredeti terembe, csak ezt velem nem sikerült közölniük.

Most már végképp ilyen esős, szutykos, taknyos, orrfújós idő van, ahogy mi mondanánk, nálunk ilyenkor mindenhol orrfújó embereket és széthagyott zsebkendőket látnál, hát itt nem. Mióta itt vagyok, nem láttam még senkit orrot fújni. Itt az a szokás, hogy orrot csak egyedül fújnak, amikor senki más nem látja. Társaságban az az udvarias, hogy így izomból visszaszívod a dolgot, vagy ha már nagyon folyik, akkor a pulóvered ujjába gyorsan beletörlöd...

International Kafén van egy eritreai pasi, aki állandóan kártyázni akar, pontosabban römmizni. Ezzel nem is lenne semmi probléma, mert engem anyukám már kicsiként megtanított kártyázni és tudtommal viszonylag jól is megy. Nyilván országonként eltérnek a szabályok, hogy hány lapot osztasz, mennyit kell kipakolni, egyéb dolgok, úgyhogy az elején meg kell egyezni valamiben, és kész. Amikor először játszottunk, közölték, hogy eritreai szabályokkal játszunk. Felőlem, legyen! Elmagyaráztak valami römmire hasonlító dolgot, de ilyen logikátlan szabályokkal. Játszottunk már több alkalommal, és azóta így rájöttünk Laurine-nal, hogy az az eritreai szabály, hogy nincs szabály. Amire az egyik körben közölte velem, hogy azt nem lehet, azt a másik körben ő halál simán megcsinálta. Aztán az egyik körben egyáltalán nem kevert jokert a pakliba, a másik körben volt egy csomó joker, a harmadik körben közölte, hogy a joker az nem joker, hanem egy lap, amit felcsap a pakliból a játék elején. Én meg ezen úgy fel tudom magam idegesíteni, ha valaki nem konzekvens, és semmi értelme az egésznek. Egyébként nem direkt csinálja, semmi rossz indulat nincs benne, halál cuki, mosolygós ember, de ha meg akarom őrizni a lelki békén, akkor én ezt inkább nem... Úgyhogy már egy pár alkalom óta mondtam az egyik afgán srácnak, hogy hozza nyugodtan a matekját, elmagyarázok én neki bármit, csak ne kelljen kártyáznom!!

Pénteken Tacot ettünk az oviban. Az ilyen tipik norvég dolognak tartják, hogy péntekenként tipik mexikó kaját esznek. Egyébként van egy olyan halvány sejtésem, hogy a mexióki kaja, amit ők esznek, pont annyira hasonlít az eredeti mexikói kajára, mint amennyire nálunk a kínai hasonlít az igazi kínai kajákra... Aki nem lenne képben, hogy mi az a Taco, mellesleg én sem voltam, annak mondom, hogy mindenféle zöldség meg darálthús pitába beleszórva és felterekerve. Nem rossz, de semmi extra. A lényeg, hogy ez is ilyen tipik norvég dolog. Ovi után hazarohantam a cuccaimért, aztán mentünk a buszmegállóba Laurine-nal. Akinek mondanak valamit a norvég városok, Ålesundből indul a busz Bergen felé, ergó nem innen tőlünk indult, hanem csak megállt itt, és már akkor majdnem tele volt, amikor még senki nem szállt fel. Viszont nekünk már ki volt fizetve a jegyünk, meg ott helyben is lehetett még jegyet venni, és olyan nincs, hogy valakit ott hagynak. Úgyhogy akik nem fértek bele a nagy buszba, beültették egy kisebb 15-20 fős buszba, és átfuvarozták a következő nagyobb állomásig, ahol sokan kiszálltak, és akiknek a helyére be tudtunk ülni. Hát nálunk erre a szituációra körülbelül kitárták volna a kezüket, és közölték volna, hogy majd jön a következő busz. A buszon végig kötöttem, mert úgy terveztem, hogy kész leszek a sállal következő kötő csoportig, hogy oda tudjam adni Dinának szülinapi ajándékként, de alábecsültem én ezt a sálat, úgyhogy karácsonyi ajándék lesz belőle...

Úgy voltam vele, hogy ha már a buszjegy egy vagyonba kerül a zsebpénzecskénkhez képest, akkor nehogy már még szállásra is fizessünk, keressünk Coachsurfingen szállást. Már két héttel előre kiírtam, hogy Bergenben töltenénk ezt a hétvégét valakinél. Egyből kaptam egy ajánlatot valami arab nevű, angolul elég törten és alapszinten kommunikáló pasitól. Volt kint csomó kép róla, a lakásáról, a címe is ott volt, fél órára lakott a belvárostól, meg egy csomó pozitív vélemény róla. Gondoltam, hogy ha nem találunk jobbat, akkor jó lesz, de azért inkább még keresgéltem. Kicsit később kaptam egy másik ajánlatot egy számomra fura nevű pasitől, aki angolul viszonylag jól kommunikált, de se kép, se cím, se vélemény nem volt róla kint. Na, gondoltam egyik jobb, mint a másik... Aztán belegondolok, hogy ha egy norvég vagy más európai hangzású nevűvel lenne ugyan ez a szituáció, akkor azokat sokkal kevésbé találnám furcsának vagy gyanúsnak. Menekültekkel dolgozok és abszolút szeretek velük dolgozni, találkoztam meg beszélgettem már mindenféle közel-keleti, afrikai, távolabb keletivel, vannak olyan ismerőseim, barátaim is, tanultam rengeteg féle dologról, kultúrák, történelem, nyelvek, reakciók más kultúrákra, előítéletek... teljesen empatikusnak és nyitottnak tartom magam mindenre. És mind ezeknek ellenére is ha meglátok egy arab, vagy számomra nagyon idegennek hangzó nevet, akkor reflexszerűen furcsán nézek, és hajlamosabb vagyok rosszat feltételezni valakiről, idegen névvel. Ha már gyerekkorodtól kezdve ismernél arabokat, indiaiakat, kínaiakat, együtt nőnél fel velük, akkor nem váltana ki egy idegenebb név egyből előítéleteket. De ez itt Európába belénk van szugerálva, hogy akinek fura neve van, az már mind gyanús, és már tudat alatt máshogy állunk egy ilyen személyhez. A lényeg, hogy ez nagyon nem jó így!! Nyilván, aki ebben nőtt fel, annak már kb mindegy, de pont ezért kell, hogy megismerjünk ilyen embereket, mert akkor ha nem is tűnnek el, de legalább csökkenek az előítéletek.

Végül is a második fura nevű pasival telefonáltam, teljesen normális meg rendes volt a telefonban, és úgy már szívesen mentünk a lakására péntek éjjel. Indiából származik, de itt Norvégiában tanult valami mérnöki dolgot, aztán itt lakik Bergben már 7-8 éve. Megérkeztünk, egyből welcome drink, meséljünk magunkról, mit dolgozunk, mit csinálunk... úgyhogy hajnal fél 3-ig beszélgettünk vele, annak ellenére, hogy mindenki elég fáradt volt az egész napos utazás után.

Szombat reggel 9 körül felkeltünk, egyből csinált nekünk teát a vendéglátónk, nézett buszt, hogy mikor tudunk bemenni a belvárosba. Fél 12 körül beértünk a központba, és sütött a nap!!! Bergenben ez ritkaság. Egyből felmentünk a siklóval a hegyre, hogy még napsütésben tudjunk képeket csinálni a városról, megnéztük a Bryggét megint, az nem maradhat ki, aztán elmentünk a Maritime Museumbe. (tengerészeti múzeum) Gondoltuk ott lesznek a viking hajók, hát ott nem voltak, de attól még érdekes volt. Nálam a városnézésből a múzeum nem maradhat ki. Szinte mindegy, milyen, történelmi, festményes, akámilyen, csak múzeum legyen. Ezután kimentünk a külvárosba, mert ott volt egy fatemplom, amit meg akartam nézni. Még a középkorban építettek a norvégok fatemplomokat, amik ilyen tipikus norvég dolgok, de mivel fából voltak, a legtöbb már rég leégett, és csak néhány darab maradt fent belőlük, azért olyan érdekes. Szóval megnéztük a fatemplomot, de sajna csak kívülről tudtuk, mert ilyenkor október végén már nincs nyitva. Utána visszamentünk a központba vásárolni, aztán fél 7-re visszaértünk a szállásra.

Mivel Halloween előtti hétvége volt, és mindhárman szeretünk beöltözni, mindenképpen akartunk valami Halloweeni sminket. Találtam a dekortban ördög jelmezhet való szigonyt, és úgy megtetszett, hogy aztán ördögös sminket kerestem, mert ott legalább lehetett erőteljes színeket használni. Végre tudtam művészkedni meg kreatívkondni!! Aztán annyira belejöttem, hogy Laurine-nak, meg a hostunknak is én csináltam sminket. Sminkelés után iszogattunk, csináltunk vacsit, hallgattunk zenét meg táncoltunk, aztán bementünk a belvárosba bulizni.

Vasárnap reggel összeszedtük magunkat, elköszöntünk a Hostunktól, aztán bebuszoztunk a központba. Vasárnap nincsenek nyitva a boltok, úgyhogy beültünk a Burger Kingbe reggeli-ebédelni. "Gyorsétteremben" ennyit én még életember nem vártam. Általában a sor kiállásával együtt 5 perc alatt megkapja az ember, amit rendelt, ha nagyon nagy sor van, akkor legyen max 10 perc. Hát itt legalább 15 percig tartott, mire bármihez hozzájutottunk. Ez úgy jellemzi a norvég munkamorált, hogy még a gyorsétterembe is lassúak, mert nem hajtják túl magukat, semmi stressz, mert az árt az egészségnek, ha rossz a munka vagy rosszak munkakörülmények, akkor azt eleve el se vállalják. Utána felültünk a buszra és 7 órán kereszül utaztunk hazáig. Dina rácsodálkozott mindre, ami nekem már két hónap után fel se tűnik, úúú, hegy, szép hegy, magas hegy! Szikla, ott is szikla!! Nééézd, vízesés! Úúúú, fjord!! Hát az út végére már bőven elegünk volt mindenből és mindenkiből... Aztán még egy külön sport volt hazavonszolni a böröndöt fel az emelkedőn meg fel harmadik emeletre. Dina elhozott egy nagy bőröndöt, amit otthonról küldtek, téli cuccokkal és egyéb érdekességekkel megpakolva, úgyhogy egy élmény volt kibontani :D A lényeg a hótaposó, téli kabát meg a síoverál volt a bőröndben, mert semmi kedvem nem volt az egész kis pénzecskémet ezekre költeni itt kint. Kaptam még meleg harisnyákat, felsőket, hajszárítót, 3 üveg bort meg egy pálinkát az overálba bugyolálva, az év hátralévő részére elegendő csokit, a kedvenc piros magassarkúmat, ami nyáron már nem fért be a bőröndbe, füzeteket, részben saját használatra, részben elajándékozni... Kicsi húgom roppant fontosnak tartotta elküldeni a névre szóló Nemzeti Konzultációmat, nehogy már kimaradjak eme élményből, ha már ennyi pénzt költenek rá fölöslegesen... :D Kimentünk a konyhába vacsizni, épp ott volt Mykola, bemutattam neki Dinát, elkezdtek oroszul dumálni (Dina orosz-magyar tanárit csinál), aztán egy idő után én meguntam és bementem a szobába aludni, ők meg hajnalig dumáltak.

Azon kivételes esetek egyike forog fent, hogy csak egy napot kell várni a következő heti blogig, már aki várja :D Úgyhogy kalandjaim folytatódnak holnap... :D

 

A bejegyzés eredetije itt található:

http://fjordok-kozott9.webnode.hu/l/bergen-dina-halloween/

Balla Tímea Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Gyors tájékoztatás a katalán helyzetről

2017. október 09. 15:34 - Mokos Béla

Vékony Ramóna EVS önkéntes írása

Este tíz óra van, amit két hete mióta itt élek Barcelonában anélkül tudok, hogy ránéznék az órára. A ma esti közösségi katalán csörömpölést kiegészítette egy tegnap bejelentett sztrájk, ami miatt ma nekem sem kellett dolgoznom, ráadásul még a Güell Parkba is bemehettem ingyen. De kezdjük az elején.

Már három éve tudom, hogy egyszer el szeretnék menni önkéntesnek az EVS által, csak mire tudomást szereztem erről a lehetőségről, már egyetemista voltam. Nem akartam emiatt csúszni, így tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön az én időm. És el is jött.

Nem mondom, egy idő után már kezdtem kétségbe esni, miután elküldtem egy csomó jelentkezést és mindre nem volt a válasz, de sokan biztattak, hogy ne adjam fel, valahova sikerülni fog. És sikerült.

Júliusban, munka közben kaptam az e-mailt, miszerint örömmel értesítenek, jöhetek Barcelonába, vehetem is a repjegyet, kaptam infókat, hogy miket intézzek el, milyen dokumentumokat kell elküldenem, aztán a fogadó szervezetem augusztusra bezárt, így nem nagyon lehetett velük kommunikálni. (Nem mintha most nagyon tudnék, tekintetbe véve, hogy én nemhogy katalánul nem tudok, de spanyolul se, náluk meg két ember beszél csak angolul, a többiek alig, de azért igyekeznek.) Szerencsére kiderült, hogy nem én leszek az egyedüli magyar, Sárival gyorsan fel is vettük a kapcsolatot , együtt vettük meg a jegyet, aztán úgy jött ki, hogy egyszerre is mentünk Gödre a felkészítő tréningre a küldő szervezetünkhöz (Fiatalok a Vidékért Egyesület).

Majd ahogy közeledett az indulás napja, egyre jobban izgultam olyanok miatt, hogy mit hozzak, beleférek –e a súlykorlátozásba (abba simán, csak a bőröndbe nem, a megvett 32 kg helyett nekem 22 kg volt), rendben lesz –e a kézipoggyászom a becsekkolásnál, ugye nem robbantják fel alattam a gépet, mit fogunk dolgozni, milyenek lesznek a munkatársak, és a legfontosabb, amit még akkor sem tudtam amikor a lakásom felé tartottunk, hol és kivel/kikkel fogok én lakni.

Mikor megérkeztünk szeptember 20-án reggel 9 óra körül, senki nem tudott semmit. Délután négyig először az irodában ültünk, aztán mászkáltunk kicsit a környéken, de Sárival csak arra vártunk, hogy kipakolhassunk és aludhassunk végre (reggel 6:05-kor indult a gépünk). Én még szerencsés voltam, kaptam egy külön szobát és egy kedves hölgy lakótársat a macskájával (akivel van egy kis háborúnk. Ő mindenáron be akar jönni a szobámba, én meg minden egyes alkalommal kizavarom. Lehet, hogy ő is csak szavazni szeretne.). De másnak egy hostelben kellett aludnia pár napig, mert nem találtak időben elég szállást.

Aztán az első fél hét a La mercé fesztivál körül forgott, esténként mindenhol koncertek, ünneplő tömegek, szemét, majd gyors feltakarítás. Vasárnap volt a szent ünnepe, hétfőn emiatt munkaszüneti nap, aztán már nem is emlékszem hány nap múlva kellett bemennem az irodába tényleg dolgozni. A két városban még nem is voltam, ahova azért kell mennem, mert két Youth Centerben fogok fiatalokkal tevékenykedni ha épp nem az irodában vagy valamilyen fesztiválon leszek. Holnap lesz az első alkalom, hogy elmehetek végre egy ilyen ifjúsági központba, tehát erről még nem tudok részletesen beszámolni.

És az itteni helyzetről sem. Mint említettem már korábban, nem beszélem a helyi nyelvet. Indulás előtt ez aggasztott a legjobban, és szerintem senki ne legyen ilyen hülye mint én, de mostmár kezdem látni az előnyeit is. Ha pl. nem akarok beszélgetni valakivel, ez eléggé jó kifogás. Viszont egyszer egy buliban nem jött be, sajnos a srác tudott angolul, bár a zene erőssége miatt semmit nem értettem a negyed órás beszélgetésből.

Szóval kommunikáció hiányában elég nehéz bármiről is tájékozódni. Azt látom, ami az otthoni hírekben megy. Persze a háttérinformációkat felerősíti néhány helyzeti előnyből szerzett impulzus: katalán és feliratos zászlók az erkélyekre erősítve, akár emberek hátán is köpenyként használva. Szavazásra buzdító szórólapok mindenütt, a már említett esti csörömpölések (lábason,serpenyőn, mindegy, csak jó hangos legyen), néha egy-egy ijesztő durranás, és a szavazás napján tett sétám alatt hallott kiabálások, tömeg az iskola előtt.

Egyéb, háborús övezetre utaló jeleket nem tapasztalok. A Tourist go home feliratok rosszul esnek, mert még annak érzem magam. Úgy érzem bárhova megyek, minden szem rám szegeződik. Meg se kell szólalnom, világos hajam és kék szemem rögtön elárulja, hogy nem ide valósi vagyok.  Kicsit be vagyok feszülve, kiköltözésem elején ahelyett, hogy a várost fedeztem volna fel, inkább a szobámban ültem és filmeket néztem. De azt hiszem ez kellett is. Ahogy ez az út is, annak ellenére, hogy ezt a döntést már többször megbántam az első pár napban. Régóta készültem erre, de ez mégis csak egy nagy váltás. Mindenki büszke rám, de én még nem tudom, hogy miért. Majd ha rájöttem, azt is megírom.

A bejegyzés eredetije itt található: http://barcelonaevs.blog.hu/

Vékony Ramóna Spanyolországban (Katalónia) EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

EVS – Öt és fél hónap mögöttem, három előttem

2017. október 08. 13:44 - Mokos Béla

Major Dóra EVS önkéntes írása

Amikor az idő múlásával szembesül az ember, s megáll az út peremén körbetekinteni, vegyes érzelmek kavarognak benne.
Ez nincsen másképpen velem sem. Annyi mindent éltem át az elmúlt öt és fél hónapban, hogy sokszor összegezni a gondolataimat is nehéz.
Egyes pillanatokat elfelejtünk, beszélgetésekre már nem emlékszünk tisztán, az arcok elhomályosulnak, és az érzelmek is. Van, hogy azok erősebbek, néha pedig már-már csak alig tudunk visszaemlékezni, hogy miért is éreztünk, akkor éppen úgy.
Ma döbbentem rá, hogy ha karácsony előtt hazamegyek, az azt jelenti, hogy három hónapom van itt Görögországban hátra.
Emlékszem, milyen érzés volt anno Helsinkiből hazaköltözni. Meg kell mondanom, hogy nem könnyű.
Én mindig azt mondom, az Erasmus+ egy biztonságos keretek között lezajló program, amellyel tud az ember tervezni. Tudja, hogy a szemeszter leteltével, vagy éppenséggel egy-egy projekt végeztével, haza kell menni. Most valahogy mégis azt érzem, hogy skatulya, és az idő szorít.
Kihasználod a helyzetet, a lehetőséget ennyi idő alatt, avagy sem.
Minden rajtad áll!
Az életkörülmények megszokása, az emberek megismerése, a motiváltság fenttartása.
Most, hogy már a szomorúságomat végképp nem tudom leplezni, hogy már csak három hónapot töltök itt, s tudatában annak, hogy az idő gyorsan repül, csak annyit tudok tenni, hogy élek minden lehetőséggel, amit kapok ez idő alatt.

 

A bejegyzés eredetije itt található: https://majordorablog.wordpress.com/2017/09/22/457/

Major Dóra Görögországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Ersamus + ifjúsági csereprogramon voltunk Spanyolországban

2017. október 08. 13:26 - Mokos Béla

Hubay Zsombor résztvevő beszámolója

Szeptember 18-a és 24-e között lehetőségem volt résztvenni Spanyolországban egy ERASMUS+ cserediák-programban. A “Breaking borders" nevezetű projektben négy ország (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Magyarország) fiataljai vettek részt, országonként 10-10 fővel és egy csoportvetővel.


A program munkanyelve az angol volt. Az első pár napot Bechrulesben töltöttük, egy andaluziai civilizációtól elzárt hegyi táborban csodálatos kilátással a környező tájra. A program témái Orwell 1984 című könyvére és a muszlim kultúra megismerésére épültek. Csapatépítő programok mellett lehetőség nyílt túrázásra, sziklamászásra, íjászkodásra. Esténként a résztvevő országok bemutatkozására került sor. Kényelmes faházakban laktunk, az étkezéseken kipróbálhattuk a helyi falvak tradicionális ételeit (pl. paella). Élveztük a meleget időnként a tábor medencéjében hűsölve.
Az utolsó napokat Granadában töltöttük városnézéssel. Eljutottunk az Alhambrába és bejártuk a belvárost. Búcsúestével zártuk le a programot.
A projekt magyarországi szervezője a Fiatalok a Vidékért Egyesület volt.

Szólj hozzá!