Hoppsza, ez EVS!

EVS önkénesség egy svéd camphillben

2017. augusztus 01. 11:30 - Mokos Béla

Trautmann Eszter EVS önkéntes írása

Amit rólam érdemes tudni, Eszternek hívnak, 24 éves vagyok, és az életem egy nagyon meghatározó részén vagyok túl. Kicsit több, mint egy éve olvastam arról a projektről, amire később jelentkeztem is, és amiről ez a beszámoló szólni fog. Nagyon érdekes volt a projektleírás, és mivel nagyon érdekelt és vonzott Svédország, gondoltam, belevágok. Így mikor elfogadtak, mint önkéntest és megvolt a projekt kezdő dátuma, elkezdtem tervezni az utam.

20090305100928.jpg

A projekt helyszíne egy nagyon kedves falu Stockholmtól északabbra, de ennek ellenére nem kellett jegesmedvékkel hadakoznom egyszer sem és nem is kutyaszánon érkeztem. Mindenesetre az ide vezető utam végtelen hosszúnak tűnt, bár ez talán inkább a stressznek volt betudható. Amikor megérkeztem – megérkeztünk, ugyanis útközben találkoztam egy önkéntes társammal – egy nagyon kedves hölgy fogadott, aki körbevezetett minket a Camphillen, és megmutatta, hogy hol fogunk lakni. A hely különböző lakóházakból és egységekből áll, van egy farm, ahol van két lakóház, és a kert, ahol krumplit, paradicsomot, és egyéb növényeket termesztenek, amik jól eléldegélnek akár 15-20 fokban is, illetve állatok laknak, mint tehén, malac. Ezenkívül van egy központi egység, ahol egy ácsműhely, egy szövöde és egy pékség található, illetve két lakóház. A harmadik egység a konyha és az azzal egybekötött lakóház.

received_10154334045651845.jpeg

A házakban mérettől függően 3-4-5 értelmi fogyatékos személy él, velük laktunk mi, önkéntesek is, illetve az itt dolgozók segítik a mindennapi életüket. Hétköznap napközben az itt lakókkal együtt szakemberek által vezetett workshop-okban dolgoztunk, úgy mint a pékség, farm, szövöde, ácsműhely és a konyha. Ezeken a helyeken vagy olyan munkát végeztünk, amit a lakók nem tudtak volna egyedül elvégezni, vagy előkészítettünk számukra munkaeszközöket, így könnyítve a szakemberek és az ő munkájukat is.

1471741_908244715871158_546422443402699311_n.jpg

Mindezeken túl volt egy projektünk, az úgynevezett „volunteer-café”, amikor különböző süteményeket készítettünk mindenkinek, kvázi mint egy kávézóban. Egész eddig többes számban írtam, de azt nem mondtam, hogy kik azok a „mi”. Ebben a projektben négyen vettünk részt önkéntesek, egy lány Németországból, egy lány Csehországból, egy fiú Romániából, és én. Nagyon jól kijöttünk már a legelejétől fogva, és azt gondolom, hogy több szempontból is nagyon jó, hogy ilyen sokan voltunk. Egyrészt így nem éreztük magunkat olyan egyedül, másrészt így nem csak a svéd kultúrát ismerhettük meg, hanem egymásét is. Úgy érzem, hogy ez az év nagyon tanulságos volt, nagyon sok mindent tanultam magamról, illetve másokról, más kultúrákról is. Egyszer feltették nekem a kérdést, hogy ha lenne egy varázspálcám, és újra végigcsinálhatnám-e ezt az évet, megtenném-e. Gondolkodás nélkül azt válaszoltam, hogy igen. Minden kihívásával együtt, úgy mint a nyelvtanulás, beilleszkedés, stb., életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy eljöttem ide, és megismertem az itt élő és dolgozó csodálatos embereket. Ahhoz egy szakdolgozat hosszúságú beszámoló kellene, hogy elmondjam, mennyire hálás vagyok mindazért a szeretetért és kedvességért, amit tőlük kaptam. Semmit nem csinálnék másképp, és csak remélni tudom, hogy a következő önkéntes(ek) is annyira boldog(ok) lesz(nek) itt, amennyire én voltam, vagyok, és leszek mindig, amikor visszalátogatok.  

wp_20150623_017.jpg

Jaj és majdnem kihagytam, a „fika” a legeslegjobb svéd szokás a földkerekségen! Kötelezővé kellene tenni mindenhol. Ez arról szól, hogy a svédek leülnek, isznak egy kávét, esznek valamit és beszélgetnek fél órán keresztül. Ez az idő kihagyhatatlan, szent és sérthetetlen.

 

Trautmann Eszter Svédországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

EVS önkéntesség Wroclaw-ban

2017. július 16. 10:59 - Mokos Béla

Szabó Dorottya EVS önkéntes összefoglalója

2016.09.01.-jén kezdődött a projectem, Lengyelországban.
Elötte találkoztam csodálatos küldőszervezetemmel, ahol olyan embereket ismertem meg akik ugyanilyen programra jelentkeztek a világ egyes pontjain.


A küldőszervezetem alaposan felkészített a 11 hónap szépségeire, és nehézségeire is, ami sokat számított, illetve a projekt idején is rendszeresen érdeklődtek és ajánlották fel segítségüket, ha bármiben elbizonytalanodtam!
Szóval útra keltem két társammal, akikkel hamar megtaláltuk a közös hangot, ami a projekt végéig kitartott és most azon túl is szerencsére tart.


Amint megérkeztünk, várt ránk a fogadószervezetünk, és elvittek minket a lakásunkra.
Én 3 lánnyal éltem együtt. Egy olasszal, ukránnal és egy spanyollal, akik szintén akkor érkeztek amikor én, valamint ugyanakkor fejezték be a projektet, amikor én.
A spanyol lakótársammal hamar barátok, később pedig legjobb barátokká váltunk.


Mi óvodában dolgoztunk, ahol nagyon szerencsésnek érezhettem magam. 21 gyerek, egy óvónéni és egy óvóbácsi társaságában élvezhettem a mindennapokat. A munkatársaimmal is
hamar megtaláltuk a közös pontot, ami nagy biztonságot, és megnyugvást jelentett számomra.


Attól függetlenül, hogy mindenkit nagyon megszerettem, azonnal megtaláltam azokat akik számomra kicsit különlegesebbé váltak az idő múlásával.


Nagyon szerettem mindennap dolgozni, és nagyon sokat jelentett , hogy a gyerekeken és a szülőkön is azt láttam hogy egészen megkedveltek.


Természetesen nem csak a munkahelyemen, hanem a közösségi életben, és a nekünk szervezett programokon is barátokra leltem, akikkel egy idő után szinte heti rendszerességgel beszéltük és ünnepeltük meg a velünk történteket.


Abban biztos vagyok, hogy itt a mindennap élményeit nem tudom 100%- ban átadni, ezt személyesen kell megtapasztalnod neked is!


Sok szerencsét!

 

Szabó Dorottya Lengyelországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Az élet lényege és esszenciája egy EVS évben minden boldogságával és nehézségével

2017. június 26. 13:33 - Mokos Béla

Ferge Rita EVS önkéntes írása

Régóta érik bennem az érzés, hogy leírjam a gondolataimat az egy éves olaszországi utazásomról. Nos, úgy érzem eljött az idő. Már csak két hét van hátra. Tényleg hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő. Az is hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele 12 hónapba. De kezdjük a történetemet az elejéről.

Egy EVS projektet tejesítek, azaz Európai Önkéntes Szolgálatot Észak-Olaszországban, Trentoban egészen pontosan 11 hónapja és két hete.

img_20160727_134028.jpg

Először is a történetem célja, hogy bátorítson másokat, hogy belevágjanak saját külföldi projektjükbe, másodszor pedig hogy népszerűsítsem egy kicsit ezt a programot és nem utolsó sorban öncélú szándékom, hogy összefoglaljam élményeimet és kiengedjem őket a cyber térbe és megmutassam őket a világnak.

Szóval az EVS egy ERASMUS+ program, melyet az Európai Unió szervez és finanszíroz. Bárki könnyen EVS önkéntessé válhat, amennyiben talál egy projektet, valamint egy itthoni küldő és egy külföldi fogadó szervezetet.

Az én küldő szervezetem a FIVE, vagyis a Fiatalok a Vidékért Egyesület. Akár jövőbeli magyar EVS önkéntes vagy, aki épp küldő szervezetet keres, akár egy európai egyesület, aki magyar partner szervezet után kutat, annyi bizonyos, hogy nehezen ajánlhatnék jobbat náluk.

Ebben a rövid összefoglalóban újra szeretném megköszönni a tőlük kapott támogatást, mert a kint töltött egy évem alatt végig maximális biztonságban éreztem magam és mindig tudtam, hogy van valaki otthon, aki tudja a választ a kérdéseimre és segítséget nyújt, amikor szükségem van rá.

A fogadó szervezetem a trentoi InCo Egyesület (Interculturalità e Comunicazione). Nagy örömömre róluk sem mondhatok kevésbé jót, amiért hálás vagyok. Lehetőséget nyújtottak nem csak a szakmai fejlődésem előmenetelében, de abban is, hogy önmagamat jobban megismerjem, új árnyalatait fedezhessem fel a személyiségemnek és hogy a képességeimet készségekké formálhassam.

dscf5977.JPG

A promóció után tehát itt vagyok hosszú utam végén, így szépen össze tudom foglalni élményeimet.

Ha motivációról beszélünk, azt hiszem, megegyezhetünk, hogy mindenkié más. Én azok közé az EVS önkéntesek közé tartozom, akik a 20-as éveik végén döntöttek úgy, hogy végigcsinálnak egy projektet már meglévő munkatapasztalattal, elhivatottsággal, felelősségtudattal és határozott elképzeléssel. Rendben, talán nem mindenkinek van meg mindez. És ha nem tévedek ezek a tulajdonságok magyarázatul szolgáltalak arra is, miért tartott olyan hosszú ideig megtalálnom az igazán nekem való projektet. Azonban visszatekintve egy percét sem bánom a hosszú keresésnek – még a kétségbeesett EVS projekt-keresős periódusok ellenére sem – mert végül megtaláltam az igazit, azt, amelyik leginkább passzolt hozzám. Persze néhány tökéletlenséggel, de hát kérem, ez a valóság ;)

Már volt tapasztalatom a civil szervezetek és az ifjúsági munka területén és ez alatt az idő alatt találkoztam az EVS programmal, továbbá külföldi EVS önkéntesekkel is együtt dolgoztam, amit igazán élveztem és magától értetődően egy bizonyos ponton magam is úgy döntöttem, hogy szeretnék egy projektet csinálni. Gondolom nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy amikor elkezdtem EVS projektet keresni már pontosan és határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit várok ettől a programtól.

Természetesen, mivel az élet furfangos így az EVS előtt még alkalmat kínált egy más típusú külföldi lehetőségre, melyről akkor még fogalmam sem volt, hogy mennyi magabiztosságot és önbizalmat fog adni a későbbi olasz projektemhez.

Végül megtaláltam az EVS projektem (vagy Ő találtam meg engem? már mindegy is, megtaláltuk egymást) és készen álltam, hogy meghódítsam Észak-Olaszországot.

img_20160918_191417.jpg

Tavaly június első hetében megérkeztem Trentoba. Az EVS előtt Angliában éltem egy ideig, igen közel Londonhoz így az első benyomásom Trentoról a következő volt: „Te jó ég, mi a fenét fogok én csinálni egy teljes évig ebben a kis városban, mint Trento?” És már jól tudtam, hogy ha új helyre megyek bizony időbe telik jó szociális életet kialakítani és barátokat szerezni, de ennek a gondolata csak még türelmetlenebbé tett, nem pedig megnyugtatott. Ráadásul a helyzet nem csupán arról szólt, hogy új kultúrába és országba költöztem (egészen pontosan NULLA ismerőssel) de egy tök új idegen nyelvről is, amit akkor még nem beszéltem.

Azt hiszem ez az a rész (NYELV), amelytől mindenki a legjobban fél és a legnagyobb okot adja a hezitálásra, hogy bevállaljon-e egy külföldi tapasztalatot. Kérlek, ne tegyétek!

Rövid idő után a nyelvi nehézségek fokozatosan elmúlnak és a folyamat végén olyan sikerélményt értek el, ami ezerszer több boldogságot ad majd, mint amekkorák a félelmeitek voltak az elején.

És hiába volt nehéz a kezdet a motivációm a személyes fejlődésre és arra, hogy a legjobbat hozzam ki a projektemből, mindvégig elég erős volt ahhoz, hogy keresztülvigyen a nehéz periódusokon.

Majd a végén, mikor képes vagy visszatekinteni arra, hogy mit vittél véghez, na az egy nagyon nagyon király érzés. Ez alatt az egy év alatt részt vettem tucatnyi programon, eseményen és rendezvényen, melyet előtte nagyon szerettem volna kipróbálni. Jó néhányat közülük én magam szerveztem és kiviteleztem más EVS önkéntesekkel.

img_20161225_164545.jpg

Részt vettem nemzetközi cseréken, láthattam hogyan dolgozik együtt egy seregnyi különböző országból jött fiatal srác és mennyi örömöt ad nekik más fiatalokkal találkozni a világ más kultúráiból. Különösen jó élmény volt a helyi fiataloknak bemutatni magam, rendszeresen prezentációt tartani és megosztani a tapasztalataimat velük támogatásul az ő jövőbeli önkéntes projektjükhöz.

Au Pair tapasztalataimnak és a gyerekek iránti szeretetemnek köszönhetően bevontak számos gyerekeknek szóló eseménybe, melyeknek szervezésében és megvalósításában is részt vettem, így rengeteget tanultam. Mivel a fogadó szervezetem külföldi Au Pair lányokat fogad és helyez el olasz családoknál így kipróbálhattam a mentorkodást is, és ebben a szerepben nemcsak mentorként fejlődtem, de újabb darabját fedezhettem fel a személyiségemnek.

Ezen kívül a projektem része volt egy öregek otthonában való heti besegítés is, mely felfedte egy addig szintén ismeretlen oldalamat, hogy örömet nyújt idősekkel dolgozni, melyről fogalmam sem volt az EVS-em előtt.

Egy év alatt rengeteg barátságot kötöttem, szó szerint a világ minden tájáról vannak barátaim, mely kinyitotta a szívemet más kultúrák elfogadására és még inkább megerősítette bennem, hogy mennyire csodálatos és fontos a különbözőség és a sokszínűség a világunkban.

Rengeteget utaztam és ugyanennyi örömben volt részem miután a szociális életem is fokozatosan elkezdett kibontakozni.

Egy év természetesen helyet és időt ad a mélypontoknak is és annak, hogy egy bizonyos ponton megkérdezd magadtól: „miért is csinálom ezt? Nem kellene kiszállnom és csinálnom valami mást, mert ez úgy tűnik, nem arra megy, amerre én akarom?” De minden alkalommal, amikor ehhez a ponthoz érkeztem azt is mondtam magamnak: „nem kérdezném-e meg magamtól ugyanezeket a dolgokat, ha éppen mást csinálnék az életben, máshol, egy átlagos munkát?” Vagy még jobb: „nem kérdeztem-e már meg magamtól ugyanezt bármit csináltam is előtte az életemben?” És akkor rájöttem, hogy ez a tapasztalat pont olyan, mint az élet. Egy folyamat, még akkor is, ha pontosan tudod, mikor van vége. Az élet lényege és esszenciája egy évben minden boldogságával és nehézségével. Ez az EVS.

És tudom jól, hogy ha nem jöttem volna ide és vállaltam volna el ezt az élményt minden kockázatával és hullámaival, akkor a szívem két darabja nem lenne most Mexikóban és Brazíliában, melyet a két csodálatos barátnőm vitt magával, akikkel Olaszországban találkoztam és nem tudnám azt, hogy mennyire hasonló lehet két teljesen eltérő kultúrából jött ember és azt sem fedeztem volna fel, hogy egy rakás teljesen más kulturális háttérrel rendelkező,  különböző országból érkezett fiatal srác hogyan alkot egy családot. Továbbá nem tudnám azt sem, hogy a legfinomabb forró csokit a veronai vasútállomáson lehet kapni (ezt jegyezzétek meg, nem viccelek, mennyei!!)

img_20160722_190540.jpg

De egyszerre tudom, hogy az is rendben van, hogy mindennek vége van, mert az EVS arra is tanít, hogy elfogadjuk, hogy az élet változik és rugalmasnak kell lennünk, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz.

A szívem mélyén valószínűleg mindig is tudtam, hogy a multikulturalitás és a sokszínűség továbbá, hogy hasznos szerepet töltsek be a társadalomban nagyon fontos dolgok számomra, habár jóllehet még nem tudtam, hogyan öntsem mindezt formába úgy, hogy valóban boldoggá tegyen. Mostanra az EVS még közelebb hozott ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy tudatosan és határozottan a saját utamon haladok.

 received_10210016059578458.jpeg

Ferge Rita Olaszországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Testi/lelki megedződésem a bikinis csajok stírölésére, befejező rész

2017. június 12. 07:35 - Mokos Béla

Pongrácz István EVS önkétnes írása

Ez egy meglehetősen rövid írás lesz (tőlem mindenképp). Egyrészt a vizsgáim közepén vagyok (május 30 és 31). Az elméleti részt már letudtam (remélhetőleg át is mentem), és a fizikai/technikai vizsga is már kitárt karokkal vár ma kora délután. Másrészt addig halasztgattam ezt a befejező részt, míg a részletek kihullottak a fejemből.  Így csak pár jelentősebb napot illetve eseményt fogok kiemelni, vagy ahogy összejön…

 

Május elsejéről azt tudom elmondani, hogy míg mások pihentek, mi aznap is tréningeztünk. Nem nagy szám, inkább ordas nagy szívás. Ment a fekvő, meg a bábuhurcolás, ahogy a képen is láthatjátok.

received_1094825037328464

A kis köcsög csak leszíjazva hunyorog, míg mi verejtéktől fuldoklunk

Keddre nem emlékszem, bicsi-bocsi. De az elmondható az egész hétre, hogy újra átvettük az életmentő technikákat (újraélesztés/gerincsérült) szárazföldön, edzettünk és hallgattuk a végtelennek tűnő előadásokat, mintha valami időhurokba kerülnék, az az érzés fogott el, és fog el most is mikor megpróbálok visszaemlékezni, mint mikor egyetlen nap ismétlődik a végtelenségig, mint a rendkívül szórakoztató Bill Murray filmben (Idétlen időkig). Csak a mi esetünkben elmaradt a szórakozás.

Vagy mégsem?! Szerdán csapattá kovácsolódtunk az előrehozott gyereknapnak köszönhetően, további részleteket ITT találtok, ha valaki lemaradt volna.

Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap tréning tovább… ja bocsánat, vasárnap szabadnap volt, ez megér egy nagy Hurrát!  Szóval most nem tudlak titeket untatni a részletekkel, ezt igazán szívből sajnálom. 

Úgyhogy az igazán emlékezetes hét a május 8-14-i volt. Na végül nem minden nap, pedig nagyon közel voltunk ama pompás lehetőséghez is, hogy eljussunk a teljes testi/lelki leamortizálódáshoz, de kedves szervezetem vezetői közbeszóltak. Mármint nem a májam vagy a belem, sem a vörösvérsejtjeim, ha valaki erre asszociált volna. 

De mindent csak sorjában!

Minden vasárnap kezdődött, mármint a 7-i vasárnap, nyugi, nem visszafelé haladok az időben, ennyire még nem estem szét.  Szóval megláttuk a frissen feltöltött órarendünket, amit persze mindig csak egy nappal kezdés előtt tudsz meg, nehogy lehetőséged legyen a hétre előre tervezni.  Ha már egy hétre tudnám a beosztást (ilyen még sose volt), igazán szerencsés flótásnak érezném magamat. Szóval mikor szembesültem az “Endlösung”-al, azon nyomban a “kaputt gemacht” lehetőségét vizionáltam hirtelenjében plüss-szerűvé vegzálódó végtagjaimban. 6 nap egymásután, pihenő nélkül, napi 4-5 órás edzések a hideg tengerben… Most komolyan milyen drogot szedett, aki ezt kitalálta? xD Az arany középutak keresésének az embere vagyok, nem a nagy dózisú teljes ledózeroltatásé. Két mentőelv nyüzsgött a fejemben: 1. ez Málta (bocs nem, ez Gozó!), az ígéretek és a megvalósulás elég különböző méretű cipőt hordanak errefelé.  2. Ha a többiek túlélik, akkor én is, vagy max együtt megyünk egy hétnyi infúzióra a sürgősségin. Megérzéseim természetesen most se hagytak cserben!

A hétfő (május 8) bevallom férfiasan, nagyon kemény volt. Kb. 2 kilométer úszás négy úszásnemben, rengeteg lebegés, víz alatti lélegzetvisszatartás gyakorlása, taposás a vízfelszínen vízből kitartott könyökökkel, önvédelmi gyakorlatok a kétségbeesett fuldoklóval szemben, kar/láb nélküli úszás és egy társ vonszolása magad után, eszméletlen ember kimentése segédeszköz nélkül, mentőmellényben való mentés, a hordágy kitartása a fejed felé egy-egy ember folyamatos cserélgetésével, kő felhozása a víz felszínéről. Azt hiszem ennyi. Csak úgy elrepült ez az 5 óra a vízben… ja nem, igazából az idő befagyott, meg a seggünk is (tudom unalmas már, de egyszer próbáld ki hipotermiás sokk beállta nélkül  ).

 

DSC_0293

“Vár állott, most kőhalom…”, avagy az edzés félidejében így nézett ki az eredményjelző

A négy fontos úszásnem: mentésnél gyors- és mellúszás, természetesen vízből kitett fejjel, hogy ne veszítsük el a bajbajutottat a képernyőnkről. A fuldokló kihozásánál pedig egy speciális hátúszás ülő pozícióban, vagy oldalazva úszás egy kéz segítségével. Ez utóbbi egy eszméletlen páciensnél különösen hasznos technika. Egy perc egy másodperc, ezzel az idővel aznap én tartottam a csúcsot holtversenyben egyik magyar kolléganőmmel. A vizsgán egy percet kell elérni, csak kicsit másabb a hidegben, a hullámokban, nem egy medencei környezet, ahol a legnagyobb bajod a klóros víz szúrós szaga. Azóta felhúztam a rekordomat egy perc negyvenhárom másodpercre, tehát mégis megérte a sok medencés gyakorlás a záhonyi uszodában, csak szoknom kellett az új körülményeket.

A legnagyobb nehézséget a taposás jelenti számomra. Egy percig kell fennmaradnod úgy, hogy három kilót tartasz a kezedben. Oké, már ha a hullámok nem mosnak el és nem köhögöm fel a tüdőmből a sós vizet. Valahogy számomra a körülmények sose voltak ideálisak ehhez a gyakorlathoz, csak pont ilyenek. Vagy az is lehet hogy nem a hullámokkal volt a baj, hanem annyira besüllyedtem hullámsíromba, hogy már hallucináltam.  Mindenesetre kíváncsi leszek a mai megmérettetésre.

IMG_0807

Két éve Zakynthoson még nem sejthettem, hogy a Rescue Can nem a csodálatom tárgya lesz többé, hanem az új szakmám mindennapi segédeszköze. 

A Rescue Can a mentésre és védelmünkre is szolgál egyben, ha a páciens nagyon is öntudatánál van és a pánik legyűrte minden ép eszét, akkor szépen odaúszunk hozzá, bemutatkozunk illedelmesen mint egy angol lord, tartjuk a szemkontaktust vele, mint egy ragadozó nagymacskával, de meghagyjuk a kellő távolságot, a három métert vagy még többet, véletlenül se pofátlankodunk bele a személyes terébe.  Ha kéri a segítségünket, odadobjuk neki a cuccost, kapja el, szorítsa a mellkasa alá, és mi szépen kievickélünk vele kellemes hátúszós tempóban, persze szemkontaktust továbbra is tartva, nehogy túl közel kerüljön hozzánk, hirtelen átöleljen, és váljunk együtt romantikusan puffadó vízi tetemmé a fájdalmasan levegőtlen süllyedés után. Szóval higgadtság van emberek! Ha nem, otthagyunk a medúzák eledelének! Ja amúgy joga van a fuldoklónak nem kérni a segítségünket, ebben az esetben hagyjuk, hagy locspocsoljon és játsszon csak titanicosat kénye-kedvére.

A követ felhoztam, nem volt baj vele, csak tudni (és merni) kell lesüllyedni a víz aljára. A hordágy kitartása izgalmas feladat volt, először mind a 6-7-en tartottuk, közülünk ketten mellényben, amivel lényegesen könnyebb, hiszen az megtart a vízen, nem kell erőlködnöd. Aztán az edző folyton kiszólított embereket a partra pihenni, így cserélgettük egymást, volt olyan hogy hármunknak kellett kitartani a hordágyat mellényes segédlet nélkül. A nap “vicces” feladata, hogy gyorsúszásban úszol, de csak kartempóval, míg egy társad fogja a bokáidat és ő meg a lábával csapkod. A legjobb mókák mindig azok amik után percekig lihegsz.  Az önvédelmi gyakorlatok a fentebb említett, pániktól megvadult merénylők ellen vannak, hogy a hullámsír elérése előtt még gyorsan kicsusszanhassunk kárhuzatunk szorításából.

A nap végén szerencsés embernek éreztem magam, hogy túléltem az egészet (hipotermiás sokk és elmálló végtagok nélkül), és megúsztam térd mögötti hajlítóizom húzódással (biztos a sok taposástól), ami amúgy kb. három napig nagyon sok kínt pumpált belém.

A keddről volt egy rövid szösszenetem ITT. Szóval a kis ördögi fattyak keresztülhúzták tréningtervünket, mit mondjak, izzó hajlítóizmom lelkesen hajbókolt a piciny gyilkos lényecskék nagysága előtt. De edzőnk derék ember, nem adta fel, és kiküldött pár “lovast” (a parasztok mi voltunk), hogy derítsék fel a medúza mentes partokat. De a dráma megint közbeszólt! Felsőbb utasításra nem vihettük el a kocsit és vele a hordágyakat (ami a gyakorláshoz fontos lett volna) így oktatónk besokallt, és az asztalra csapott. Nagyon sok az asztal két vége között röpködő máltai káromkodást véltem kiszűrni (tanulgatok mindent ami fontos), amely vita majdnem végzetes eredményt okozott (oktatónk kilépését a szervezettől), de mint pár (szabad)nap után kiderült, lehiggadt végül és mostmár béke honol a (belső) királyságban. Így redukálódott le a hat napos edzéshét két napra. A dráma mindig elveszi az emberek idejét (és figyelmét) a fontos dolgoktól. 

DSC_0300

Mgarr Ix-xini, amit május 8-án a medúzák nagy erőkkel okkupáltak

Így egy nap maradt, egyik csoportnak szombat, az enyémnek a vasárnap. Igazából a hétfő betudható volt a vizsga fizikai felkészítő részének, ez a vasárnap pedig a technikai elővizsgának. Életemben először így eljutottam Qbajjar tengerpartjára is, ami mint megtudtam a mai vizsgánk esedékes helye is lesz egyebn. Ja igen, ha délután fél kettő előtt olvassátok az írásomat, majd gondoljatok rám ez idő tájt. 

Szóval bemelegítő úszással kezdtünk, kb. 150 méter, aztán kimásztunk a csúszós sziklára, ahol egy óriásit estem a fél Lifeguard legénység orra előtt, pont abban a pillanatban mikor mondták, hogy vigyázzunk a csúszós sziklára.  Természetesen rögtön felpattantam, mint a rugós bicska, persze mivel előtte fitogtattam úszástudományomat, így kb. mindenki mögöttem sétált, ebből következik, hogy gyors szökellésem ellenére a többség szemtanúja lehetett csúf bukásomnak.

Kis ugrálás után visszaúsztunk, közben mindenki tartotta valakinek az állát, hogy le ne essen, de igazából csak a gyakorlás végett.

Aztán a mentőmellényes gerincsérült mentés jött a sorban, mit ne mondjak, mellényben és békalábban ezek a feladatok sokkalta könnyeben megvalósíthatóak.

DSC_0369

Ekkor már a parton futkározó rákban gyönyörködtem, amit a kiérkezők kedvéért megszakítottam egy szelfi erejéig.

A nap poénja, hogy másodjára is hátra vágódtam, ezt szerencsére már csak három társam és pár turista látta az étteremben ülve.

Még volt egy napunk, május 22 hétfő, amikor is maximum sebességgel száguldó motorcsónakból ugráltunk ki hason fekve, persze mellényben, ennek ellenére a gömbszerű lágyrészeim odalent eléggé fájtak a becsapódástól. Ezt leszámítva móka és kacagás volt ez az esemény. Még úgy is, hogy kipróbáltuk, ketten ki tudunk-e menteni egy gerincsérült próbababát a vízből. Kicsit sokkot kaptam, mert a gatyája lecsúszott és majdnem elsüllyedt a tenger mélyére, így annak kimentésével foglalatoskodtam a bábú helyett, míg kolléga rám nem szólt, hogy a feladatommal is foglalkozhatnék. 

Hogy felkészültnek érzem-e magamat a mai vizsgára? A jóég tudja, vannak gyenge pontjaim, de a szívem akár egy oroszláné. Amúgy nem, varjúságomat nem tagadhatom meg. A középmezőny tökéletesnek tűnik számomra, Blue Lagoonos mentés mértékkel néhanapján, meg csendes strandokon üldögélés. Csak lazán ám, semmi felesleges terhet nem varrnék szívesen a nyakamba. 

DSC_0370

Az imádnivaló rákocskával és pár félfelsőtesttel búcsúzom tőletek! Semmiképp sem örökre. 

Ui.: Közben kiderült, és feltételezem számotokra is szembetűnő, hogy nem is lett olyan rövid ez az írásom. 

Pongrácz István Máltán EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

A bejegyzés eredetije itt található: https://maltaivarju.wordpress.com/2017/05/

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

No niin

2017. május 05. 18:38 - Mokos Béla

Kéthely-Nagy Luca EVS önkéntes írása

No niin.

A finneknél ez a két szó elég mindenhez. Menjünk. No niin. Csináld. No niin. Kész van. No niin. Együnk. No niin. 

Ari, akivel a farm munkálatokat csináljuk, mindig ezt mondogatja, kiegészítve azzal, hogy very good. Mindezt iszonyatosan gyorsan, mivel egy kicsit hadar. Nem egyszerű megérteni a feladatokat, amiket ad nekünk.

De very good no niin.

Ma reggel meleg öntöttünk meleg vizet az állatok itatójába és adtunk nekik enni. Utána ketten dolgoztunk Arthur-ral, aki folyton azon nevet, hogy nem tudom kimondani a nevét. Artúr. Nesze. Hihetetlen ez a francia nyelv, olyan mintha nem is emberi lenne. De gondolom, ők is ezt gondolják az enyémről. 

Szóval a traktor mögé csatlakoztattunk egy óriási trélert, ami kb. 5X6-os volt. (Ha ügyesek lesztek a dolgozattal, holnap lefotózom.)

Szóval felmásztunk a tetejére és utaztunk vele egy keveset egy zárt akolig, ahol már voltunk egyszer. Ari beparkolt a tragaccsal és elkezdték felhányni a szénát, míg én a tréleren rendezgettem a füvet. Fújt a szél, az orromba, a nyakamba, szemembe és a dekoltázsomba is ment. Jött a tanács: ne lélegezz. Oké. :D 

Mikor azt hittem, elég, akkor még raktak a trélerre jó sokat, minek következtében igen magasra kerültem. Nem félek a magasságtól, de mivel eléggé inogott alattam a boglya, furán éreztem magam. Aztán az jutott eszembe, hogyha onnan leesem, nem gond, hiszen puha alattam a széna. Aztán lapult békásat játszottunk, hogy kiférjünk az ajtón, mert fölül bevertük volna a derekunkat, szóval rá kellett feküdni a boglyára. A visszaút igen szórakoztató volt, pláne, mikor a dombon mentünk felfelé. De megúsztuk lepottyanás nélkül. 

Utána én fentről elkezdtem leküzdeni a boglya tetejét, hogy Arthur az állatoknak adhassa. Szerinte gyenge vagyok. Szerintem meg...nem írom le, mit gondolok! :D :D

Ari utána megengedte, hogy cumisüveggel "megszoptassam" a kis birkákat. Egyszerűen tündériek, de nagyon hevesek. Nem szeretnék szoptatós birkamama lenni. Szerencsére ez még nem áll fenn, de ha továbbra is ennyi füvet eszünk...

Délután mindenki az "individual work" feladatot látta volna el, de mivel még nem beszéltem Satuval és Salla-val (szabadságon vannak) én elvállaltam a vízmelegítést, és mivel ott voltam, kitakarítottam a szaunát és hordtam be fát is. 

Hopp. Előtte volt egy feladatom: kitakarítani a dry toilet-et. Nnnna. Az vicces. Tegye fel a kezét, akit érdekelnek a részletek! No niin. 

Akkor csak óvatosan. Szilárdat a komposztálóba, folyékonyat (itt aztán tényleg értelmet nyert a "ne lélegezz" tanács) pedig egy nagy tárolóba. Olyan nagy volt, hogy fel kellett másznom rá, mert nem bírtam el a kis kézikannát (40 literes, csak annak, aki lekvárnak tart). Miközben fent voltam, azon agyaltam, milyen lehet beleesni a tárolóba...de aztán rájöttem, hogy inkább nem akarok belegondolni. 

Sajnálom, hogy a melóról nincsenek képeim, de furán érezném magam, ha kiadnának egy feladatot és én nekiállnék fotózni. Minden a kedves olvasó képzeletére van bízva. :) 

Hamarosan összeállítok egy szódolgozatot, remélem mindenki sokat tanult mostanában!!!! :) 

Kéthely-Nagy Luca Finnországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

A bejegyzés eredetije itt található:

http://lucafinnorszagban.blog.hu/2017/04/26/no_niin

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Fészekrakás, avagy a „szigetem” megjelölése

2017. május 03. 14:02 - Mokos Béla

Pongrácz István EVS önkétnes írása

68 km2 felfedezése (ekkora Gozo), ez volt a terv és ez is marad a további hónapokban, már ha lesz erőm az edzések és majd a komoly munka mellett. Azért jó pár helyre már eljutottam, meg tudtam szemlélni néhány strandot is, amelyeken majd talán a sikeres Lifeguard vizsgám után felügyelhetem a terepet és a népet, valamint kijutott nekem egy bohém, sziklamászós hétvége Málta fő szigetén.

Április 5 és 7: Rögtön megérkezésem utáni nap röpke körútra indultunk Rabatban, ami a legnagyobb települése Gozónak a majdnem hétezer lakosával, itt összpontosul minden, ami fontos, és amire van kereslet egy negyvenezres szigeten. Tapasztalatból mondom, hogy jóminőségű barna sörre nincs igényük, ezt mélységes szomorúsággal konstatáltam, de legalább étcsokis Kit-Katjük van, ami viszont otthon hiánycikk. A város fölé nyúló Citadella cuki, el lehet nézelődni, meg járkálni körös-körül. Sötétedésnél aztán kigyúlnak a karácsonyfa díszítésű templomok, olyan ez mint a Gyűrűk Urában a jelenet, mikor sorban meggyújtják a máglyákat a havas hegycsúcsokon.

17838541_1349746731781539_489123023_o

Az angol nyelvem nem túl shakespeare-i, de nagyon igyekszem legalább drámai lenni (még több Rabat itt)

Április 6: Első bicajos tekerésem, és első érzésem, hogy tényleg nem vagyok normális (na jó, elég gyakran érzem ezt szerencsére). Xlendi ugyan nem egy vészes táv (kb. 3,5 km), de a biciklizés 8-10 évnyi önkéntes mellőzése után azért a fájdalom hamar felőrli a combjaidat. A következő napi program ilyen hegymászásszerűség volt, tudjátok a túra és a sziklamászás közötti keverék, mikoris kecskemódban ügetsz felfelé a lábad alatt porzó és elmozduló mindenféle földréteggel. Végülis kifulladtam a csúcsra, de akkor is megvolt, és így csodálhatjátok a fényképeket, melyek ott öltöttek formát!

DSC_0047

Mert mindig formában kell tartani a polgárpukkasztó énemet  (még több Xlendi itt)

Április 8: Péntekre igazolást kértem a fárasztó biciklitúrák alól, lélekben már a hétvégére készültem Máltán, ahol is egyik barátom, Zoli két hétig látogatóban volt Buggibában. Szóval Għajn Tuffieħa volt az állomás, kettős kontingensünk kiegészült még egy magyar, ukrán és litván főből álló csapattal, tehát fél Európa önkéntesen vállalta a sziklák általi felnyársalást. Így jöhetett az első sziklamászásom Máltán, ami végül csak boulderezés lett, de még így is pöttyös volt a kezem a rengeteg szúrós szikla tapizásától. Tűéles sziklák, igen ehhez kell egy kis perverzitás. Egy kis koncentrációvesztés, és már defektes is vagy, már nem csak agyilag… A boulderezés szépsége hogy kötél nélkül csinálod, és csak rajtad múlik a magasság (na meg a sziklán), mit vállalsz be.

17819902_1077004869110481_744849409_o

Rólam sajna nem készült ilyen menő kép :/ (még több Għajn Tuffieħa itt)

Szóval jól mulattunk, a sziklák java részét ketten toltuk (majdnem napnyugtáig), de mindenkinek kijutott egy kis barlangászás.
Zoli szerint (aki másodjára volt Máltán), messze ez az egész szigetvilág legszebb helye.

Április 9: Valletta, kicsit csalódást okozott, de nagy nehezen túlélem valahogy. Zolival kutattuk a kézműves sörfesztet (nem egy olyan nagy város ez), de nem találtuk. Tényleg ki vagyok szomjazva a minőségi sörökre, és errefelé csak mutatóba találsz ilyet. Takaros kis város, amúgy nem túl olcsó, de a buszmegálló közelében (ahol a sofőrök kajálnak), jutányos áron meg lehet ebédelni, kb. 2,5 euróból sikerült eltelítődni. Emellett a mindig olcsó pastizzi volt a lembaszunk (ha valaki érti a LoTR poént). Utunkat szegélyezte egy húsvéti negyed, az ünnep minden vágóállatát benevezve (szegény nyuszi egyedül szomorkodott) a kastélykertbe, amúgy ez lehet a tyúkista Amszterdam.

17857668_1490092551001102_1626904923_n

…vajon a tyúkista Brüsszel a Soros?  (még több Valletta itt)

Eljutottunk a várba is (van pár errefelé), a kilátáson kívül sok csodát azért nem lelsz erre, az egy gyűrű biztosan nem itt nyugszik (habár sok errefelé a hobbit). Hangulatos, ha egy szóban összegeznem kell Vallettát, és szerintem ez a legtöbb amiben maradhatunk.

A hétvége eredménye 3 vízhólyag a lábamon és rengeteg érzékeny pötty a tenyeremen. Na meg számos élmény, mivel kell egy kis közhely is. 

Április 11: A nagy nap, D-Day, vagy ilyesmi. Életem egyik legdurvább bicajtúrája (ha jól emlékszem kb. 30 km volt a gyaloglással együtt). Utasaink kérem jól figyeljenek, ma a Marsalforn – Tas-Salvatur domb – Azúr Ablak állomásokon áll meg a járatunk! Mondjuk én máshol is megálltam, általában lihegve, aztán tolhattam a cangát hegynek felfelé.

Marsalfornt már ismeritek, itt készült a legendás kis sellő képem (mégegyszer nem teszem ki becsszó). Lelketlen pózolásunk és egy kis sziklaszörfözés után úgy döntöttünk ma nem fürdünk, mivel a víz nem csak látszólag volt hideg, hanem az elázott cipőmön keresztül is.

17901774_1079365432207758_918731204_o

A póz már megvan, már csak haladni kellene valamerre (még több Marsalforn itt)

Aztán megérkeztünk tébolyultságunk vakmerő labirintusába. Mivel nem találtuk az utat egy majdnem teljes kör és az online térkép átnyálazása után sem a Megváltó szobrához, gondoltuk átvágunk a dzsungelen.

17902642_10212674107548751_420631722_o

A Vietkongok körbevettek, segítség! (még több Tas-Salvatur domb itt)

Bár ne tettük volna… Na jó ez nem igaz, fajintos kis túra volt, habár a “dzsungel” rendesen megkarcolt mindenhol (de legalább kullancs nem volt). A fenti turisták eléggé meglepődtek bozótharcunk láttán, aztán már annyira nem bírták véres tortúránkat, hogy készségesen megmutatták a helyes utat. Így tehettünk még egy rohadt nagy kört az otthagyott biciklik felnyalábolásához.

A nap utolsó állomása a félig összedőlt Azúr Ablak volt. Tudjátok “rászállott a cinege, de hess le róla cinege, mert leszakad a teteje…” Most kivételesen a varjú szállt rá, becses személyemben és meg is gyaláztam a tájat “jobbnál jobb” szelfikkel.

DSC_0200

Garantált sómérgezés (még több Azúr Ablak itt)

De akár az Elefánt zenekart is idézhetem: “ki vagyok törve mint az ablak, összehúzva mint a függöny.” Szerencsére itt nem engedték le végleg a függönyt, mert még így is csodás a táj, tessék nézegetni a képeimet, ha nem hisztek nekem!
Szóval ez a viccelődés az ablakkal igazából elnyomott keserűségem materializálódása, mivel hogy csak egy hónappal maradtam le az Azúr Ablak teljes pompájáról. Szipiszopi, de ez van.

Tehát ne feledjétek, likeolni, osztani a posztomat, ha szerettétek, ha nem, akkor szívesen várom az építő jellegű kritikákat is! Szép napot! 

Pongrácz István Máltán EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Napi rutin

2017. május 02. 20:13 - Mokos Béla

Szabó Nóra EVS önkétnes írása

Gondolom, mindenkinek az az első kérdése, hogy pontosan hogy is zajlik itt egy nap, és mit is kell csinálnom. Három napja vagyok csak itt, szóval eddig limitáltak a tapasztalataim, de azokat most megosztom.

Reggel negyed kilenckor van a reggeli, ami péksütemény,kávé és tea szokott lenni. Ilyenkor mindenki az ebédlőben van, és általában ugyanoda ül, ahova szokott. Itt nem
vettem észre eddig semmi különöset, kivéve hogy páran a kávéban puhítják a süteményt, hogy jobban meg tudják rágni. Ebédnél és vacsoránál vannak saját igények, amiket Nicolo már teljesen vág – tudja ki eszik paradicsomot, ki csak salátát, mivel.

Utána két itteni lakó takarítja fel az étkezés utáni maradékokat. Nekünk, önkénteseknek ekkor jön el a nap legnehezebb része: A fürdetés, és a szobák rendben tartása. Körül-belül húsz ember lakik itt, ebből hatan nem tudnak egyedül mosdani, őket az itt dolgozó férfiak fürdetik, de Nicolo is, aki ugye szintén EVS-es. Egy nő van, aki nehezen mozog, neki ma én segítettem teljesen átöltözni és hajat csinálni. Nem volt megterhelő, de a férfiak mozgatása elég nagy fizikai erőt igényel, és egyelőre még nem döntöttem el, hogy belefér-e egy zuhanyoztatás a komfortzónámba. Szerencsére nem erőltetnek rám semmit, mindig mondják, hogy ha valamit kellemetlennek érzek, ne csináljam.

A szobákat teljesen le kell fertőtleníteni, tisztára olyan mint valami jóféle magánkórház – otthonos, mindenkinek ott vannak a szekrényében a saját ruhái, fotók lógnak a falakon a családjukról, korábbi életükről. Persze még mindig nem tudom, ki miért került ide, csak egy-két történetet hallottam.

A legsúlyosabb beteg egy DJ volt, de most már nem tud beszélni, mozogni, csak szemmel kommunikál, ráadásul enni sem tud, csak egy gyomorszondával. Általában undorodok a kórházi dolgoktól, a saját vérvételeimnél mindig elájulok, de ezt ma kipróbáltam: gyógyszert és nutridrinket nyomtam a csőbe- életem egyik legfelelősségteljesebb dolgának éreztem. Ezt olvasva biztos nagyon szomorúnak tűnik, de ez a férfi folyamatosan mosolyog és a szemével nagyon sok mindent ki tud fejezni.

Általában is elmondható, hogy az itt lakók vidámak, látszik rajtuk, hogy szeretik a közösséget, és nem akarnak balhét, legalábbis velünk nem. Köztük vannak néha viták, de súlyosat még nem tapasztaltam.

Fél tizenegyre ezzel végzünk, ilyenkor mindenki azt csinálja amit tud: vannak akik barkácsolnak, mások az ebédet készítik elő:

Ők például kívülről egészségesnek tűnnek, még nem derítettem ki, miért vannak itt, valószínűleg a drogfüggőség miatt.

Közben készül az ebéd is, sokféle zöldségből, mindig rákérdezgetek a spanyol nevükre.

Fél 12-kor megint kajálás van, gyümölcs volt tegnap, de én kévét szoktam tolni, a nyolcas ébredés nekem még mindig korai 

Most éppen mindenki összegyűlt a konyha-nappaliban, megy a beszélgetés, próbálom magamba szívnia a nyelvet. 

Délután különböző foglalkozások vannak, tegnap egy helyi fiatal srác jött, aki írni, számolni segít azoknak, akik ezt igénylik, de én például egy aranyos bácsikával sakkoztam. Igen, szégyentelenül megvert benne, de már rég játszottam, és néhány szabályról el is feledkeztem 

Illetve vannak akik dolgoznak- egyszerű barkácsolás általában, például raklapokat raknak össze, ebből egy kis pénz is folyik be a szervezetnek eladás után.

Tegnap este nyolckor spanyol órám volt a helyi esti gimnáziumban – egy szintén ide tartozó önkéntes hozott-vitt így még gyalogolnom sem kellett, és egyedül voltam egy tanárral, elég hasznos volt. Már sokkal több mindent megértek, mint első nap, és néha két mondatot is össze tudok rakni!

Nagyon különböző szinten vannak mentálisan az itt lakók, azt hiszem azt lesz a legnehezebb megtanulnom, hogy kitől mit várjak el, mit tud egyedül csinálni, mi az amiben tényleg segítenem kell és nem csak a figyelmemet akarják. Ez személyes határok megszabásával jár, ami elég nehéz lesz úgy érzem, de legalább van benne kihívás.

No mindjárt uzsonna, még egy csomó mindenről akarok írni, de nem akarom hogy én legyek a lány aki a gép előtt ül kajálás közben is  Talán délután folytatom.

 

Szabó Nóra Spanyolországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

A bejegyzés eredetije itt található:

https://noriqblog.wordpress.com/2017/04/27/napi-rutin/

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

10 érdekesség Máltáról - 1. rész

2017. április 21. 11:29 - Mokos Béla

Pongrácz István EVS önkétnes írása

  1. Az egész ország nagyon katolikus, Gozo még inkább, megkockáztatom, hogy az egy máltaira eső templomok számában ők a világelsők.
  2. A vallásosságukhoz tartozik az a furcsa szokás, hogy az utcákon mindenhol világító keresztek voltak kirakva hetekkel Húsvét előtt. Valamint az összes templom fel volt vértezve „karácsonyi díszekkel”. Az én ízlésemnek kicsit csicsás, de ha ennyire szeretik a Karácsonyt… 
  3. Egy buszjegy másfél euróba kerül, és két órán át felhasználhatod bármennyi utazásra. A buszok kb. mindenhová elvisznek az országban. Csak rohadt lassan. Arról nem is beszélve, hogy elég pontatlanok.
  4. Sok a medúza elvileg, szerencsére még egy ilyen ős ellenségembe se futottam bele, mindenesetre lehet kapni patikákban medúzariasztó naptejet. A patikák itt félig drogériák, szóval DM és Rossmann nem nagyon lesz a környéken.
  5. A Pastizzi nagyon népszerű kaja itt. Rétestészta sajttal, borsóval vagy hússal töltve. 30-40 euró cent körül mozog egy ilyennek az ára. Ha az éhínség kerülget, ajánlom figyelmedbe!
  6. Mindenki tud angolul, mivel a máltai nyelv mellett kiskoruktól tanulják, ugyanakkor az akcentusuk kicsit nehézkes a számomra. Mondjuk vagyok még így pár akcentussal…
  7. Amikor mindenki beöltözik ókori jelmezekbe és a papok súlyosnak tűnő, Jézussal kapcsolatos jeleneteket ábrázoló „vállszekereket” hordoznak, na azt nevezik itt fesztiválnak. Csak én söröztem a tömegben egyedül, súlyos pillantásokat elviselve becstelen bűnöm miatt. De hát mindenkinek mást jelent a fesztivál…
  8. Sokan megszóltak, hogy minek viszek ki kabátot, meg hasonló téli baromságokat, hiszen ez egy mediterrán ország! Ja, meg egy kis sziget a nagy tenger közepén, ahol rohadt erős a szél ilyentájt.
  9. Elmesélések alapján megkockáztatom, hogy itt a tavasz messze a legkellemesebb évszak, minden zöld (ja vannak fák is), kék és sárgás fehér. Elvileg nyáron a zöld szín az enyészetbe múlik. :/
    17902103_10212674107588752_135997717_o
  10. Működik még a csekkfüzetes rendszer. Mi a munkáltatótól csekken kapjuk meg a jussunkat, amit a bankokban be lehet váltani. Ha jól értettem, csak délelőtt 8 és délután 2 között fizetnek ki, szóval munka mellett (is) nehéz pénzhez jutni itt. xD
Pongrácz István Máltán EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Napi/heti EVS munkák

2017. április 07. 10:18 - Mokos Béla

Kéthely-Nagy Luca EVS önkéntes írása

Ma kiosztottuk a munkákat, ami hetente változik, hogy mindenki sorra kerüljön. Én voltam a leggyorsabb, ezért én vállaltam a következő heti konyhafőnökséget, mivel ez az egyik legnehezebb feladatunk. Meg kell tanulnunk körülbelül 40 emberre főzni, ugyanis nyáron azok a családok is itt tartózkodnak, akik most Vesilahtiban vagy Tamperében élnek. 

Nem egyszerű dolog a főzés, mivel gondolni kell a vegákra, a gluténos bandára, illetve az egyéni "nem szeretem" kívánságokra. Van egy lista arról, hogy kinek van speciális diétája. Itt jegyezném meg azoknak, (főleg Zemberemnek és Jóapámnak) akik piszkáltak a halevéssel (nem szeretem), hogy állandóan azt fogok enni, még akkor is, amikor nem akarok, hogy felírtam magam a listára. Tehát nem KELL halat ennem. :D Persze mondtam, hogy megkóstolom mindig, de az a helyzet, hogy akárhányszor megkóstolom, mindig rájövök, hogy nem tetszik. Ez volt tegnap is, de jó képet vágtam hozzá és megettem. De azt hiszem, annyi dolog van itt, amihez hozzá kell szoknom, hogy a halat nem kell ezek közé sorolnom.

Szóval, íme azok a munkák, amiket hetente vagy naponta meg kell csinálnunk. (Nem bajlódom a fordítással, épp gitároznak a többiek és baromira mennék énekelni...)

17814048_1432080820146117_1250875793_n.jpg

És ezen a táblán osztjuk be, hogy ki, mikor csinálja ezeket:

És ilyen az okos táblánk,amin minden rajta van:

A zöld valami egy versike, amit minden nap ebéd előtt elmondunk.

Valami olyan jelentése van, hogy köszönjük a földnek ezeket a finomságokat, amit eszünk és szép az élet. :) Mondjuk úgy hangzik, mint egy szekta-ima, de mivel semmi ártalmas nincs benne, nem látom akadályát, hogy elmondjam ebéd előtt. Enni szeretek, az élet meg tényleg szép! :) 

Persze, ha majd elkezdődnek a föld-munkálatok, kiegészítik a fentieket. 

A festett kép a verssel a nappalinkban van.

És itt van egy kép, amit már régen szerettem volna feltenni ide:

A madarak, amik itt vékonynak és kecsesnek tűnnek, valójában nagyon kövérek és nagyon-nagyon zajosak. Találkoztam velük a tavon. Nem mentem közel, nem szeretném ha hiányozna valamim.

Finnül kurki, de nem hiszem, hogy ilyen van nekünk otthon. 

Kéthely-Nagy Luca Finnországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

A bejegyzés eredetije itt található:

http://lucafinnorszagban.blog.hu/2017/04/06/munkak_709

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

4+1

2017. április 06. 11:17 - Mokos Béla

Kertész Tamás EVS önkéntes írása

A második hónapot töltöm két másik önkéntes társaságában a norvégiai Sveióban, ahova a tavasz még nem érkezett meg (csak a hó), viszont mi elkezdtük a munkát. Heti öt napot dolgozunk, azonban a munkanapjainkat megoszthattuk két munkahely között, így én négy napot vagyok a helyi iskolában, míg egyet az önkéntes központban.

Opciók

A program általános leírásából már tudtuk milyen munkalehetőségek lesznek a faluban, azonban az újdonság volt, hogy mi választhattuk meg hogy melyik a legtesthezállóbb közülük és azt végezhetjük (legalább 3 hónapig). Akár egyet is nyomathatunk végig 10 hónapon keresztül, de úgy voltam vele hogy önkéntesek vagyunk és kóstoljunk bele több mindenbe. Legalábbis marketing szövegnek ez bőven jó, a realitásról pedig majd később. Az általam nem választott munkahelyek között szerepel az ovi, a fogyatékosokkal foglalkozó központ (ez nem volt opció tavaszra, mert tele vannak emberrel), az öregek otthon és a golfklub.

Tanárként adott volt, hogy az iskolát beválasztom első helyre, mivel érdekelt a helyszín, illetve kíváncsi voltam a híres skandináv modellre is. Érdekesebb ezt átélni, mint a statisztikai adatokat tanulmányozni, vagy olvasni róla hogy itt minden mennyire jól működik. Mint tudjuk a jóból is megárt a sok, és aki tanárként dolgozott már, az lehet hogy azért másra is vágyna egy önkéntes kiküldetés során. Az önkéntes központ péntekenként menekültekkel foglalkozik és tart nekik foglalkozásokat, amellyel közelebb hozza őket a norvég kultúrához és a nyelvhez is. Kihagyhatatlan lehetőségként tűnt mivel érdekel az ilyesmi és bele is egyeztek hogy ezen a napon besegítsek nekik.

Tíz év általános iskola

Szerencsére nem fogtak vissza senkit két évre, itt az első tíz osztályt végzik el egy helyen, majd mennek a hároméves középiskolába. Az általános suli is két részre van osztva, így 1-7. osztályig egy külön épületben vannak, majd az utolsó három osztályt már máshol kezdik. Az iskola vezetése ragaszkodott hozzá, hogy a 8. osztályt követve ismerjük meg a norvég oktatási kultúrát, így a „felső tagozat” legfiatalabb korosztályán keresztül néztük meg a rendszert. Ez egyébként nem tűnik rossz opciónak, mivel a 13-14 éves norvég diáktól elvárható hogy kommunikál angolul, míg tőlünk nem, hogy egy hónap elteltével tudunk nekik segíteni anyanyelvükön.

Az oktatási rendszer első meglepő részlete a tantárgyak felosztása volt. Nincs mindennapos testnevelés, mégis mozognak a gyerekek, míg itt is helyet kap az otthon sokat szidott hit ér erkölcstanhoz roppant mód hasonló vallás és kultúra óra. A tornatermet csak heti két alkalommal látogatják meg a gyerekek és abból is az egyik csak választható tantárgy. Ez azt jelenti, hogy valaki 45 percet tölt csak ott és lehet hogy azt is tánccal és nem a nagyon izgalmasnak tűnő gimnasztikával vagy talajgyakorlatokkal. Egyébként a szabadidő eltöltésére leginkább sportolási lehetőségek vannak kínálva a norvég vidéken, így este lehet hogy visszatérnek egy edzésre vagy esetleg valamelyik sportklub tagjai. A fiúk a szórásból úgyse maradnak ki, mivel a legtöbben 1-2 évet eltöltenek a katonaság kötelékében is, így pedig nem is terhelik túl az iskolát ezzel. Egyébként az egész rendszerre igaz, hogy nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek, így ők döntik el hogy mennyire vesznek részt egy órán, illetve hogy a válaszható tantárgyak esetén mit szeretnének csinálni: testmozgás helyett van színjátszó kör és gyakorlati tanulmány (favágás, barkácsolás és minden ami egy tipikus norvégnak szükséges) is. A tanárok se szorítják nagyon keretek közé a diákokat, így ha valaki nem ír órán, akkor az nem ír. Szóban sincs megjegyezve, nem hogy érdemjegyben vagy extra házi feladatban. A rendszer szerint minden diák el tudja dönteni, hogy neki mennyire fontos a tanulás és ha nem tanul, akkor magára vessen. Puff. Ez persze szülhet vicces helyzeteket, így matek órán a feladatmegoldásnál néha az osztály egyharmada másolja a megoldásokat a feladatgyűjtemény hátuljából és tekinti ezt teljesen normális tevékenységnek. A tanár is azokhoz megy oda, akik segítséget kérnek, így tulajdonképpen ez a rövidítés akceptálva van. Talán csak engem zavart ez a teremben :)

De mi is az én feladatom? Ketten vagyunk önkéntesek az iskolában és mindketten kaptunk egy-egy osztályt, amit követnünk kell. Ez elég bután hangzik, de ennyi infót kaptunk az első nap és ezt próbáljuk a tudásunkhoz mérten megoldani. Természetesen a norvég órán nem én vagyok a diákok legnagyobb segítsége és nemcsak azért van, mivel nem beszélem a nyelvet. Majdnem minden órán két felnőtt van bent: egy szaktanár és egy (pedagógiai) asszisztens. Utóbbinak kell segítenie az oktató munkáját és foglalkozni a gyengébb képességű tanulókkal. Ez egy frontális óra tekintetében annyit tesz ki, hogy az órán kétszer vagy háromszor odamegy a három gyenge tanulóhoz és megkérdezi, hogy leírt-e mindent és kész. Nem akarod tudni hogy ezért mennyi pénzt kapnak… Az adott osztályban mi utánuk következünk és jórészt a lelkesedésünkre és találékonyságunkra van bízva hogy mennyire tudjuk a diákokat segíteni. Hasonló a helyzetünk mint a gyerekeknek: ha ülnénk vagy álldogálnánk csak egész órán, akkor se szólnának semmi rosszat és konkrét feladatot is csak ritkán adnak. Egyébként a két felnőtt se állandó, mert a necces osztályban ez három fő a legtöbb órán, míg adott esetben több. Vannak ebből vicces szituációk. A második héten egy projekt feladatuk volt, ami már magában is viccesnek tűnt elsőre (és másodjára is): az egész nap (6x45 perc) ráment arra hogy összerakjanak egy powerpoint előadást és felkészüljenek belőle a másnapi 2-3 perces prezentációra. A témák se voltak a világon a legérdekesebbek, de lelkesen csinálták. Segítséget is bőven kaptak, mivel összejött olyan abszurd szituáció is, hogy a 25 gyerekre - velem együtt - öt tanár jutott, amit már „kicsit” túlzónak érez az ember. Másrészt jobban belegondolva: kell 6x45 perc felkészülés az iskolai időben a három perces előadásra? :) A legfontosabb szempont hogy élvezték a munkát és jó volt nekik kiszakadni a hétköznapok nem annyira szürkeségéből és csak pár ember fejezte be idejekorán a munkáját. Látszott, hogy páran nagyon komolyan veszik a feladatot és másnap bizonyítani akarnak, hogy ők igenis nagyon ott vannak a toppon és ami jó volt, hogy elfogadták a segítségedet és nem kezdtek önálló partizán akciókba. Ami a legfontosabb, hogy a lexikális anyag és a házi feladat is jóval kevesebb mint Magyarországon, jobban rámennek a személyiségfejlesztésre (sikerélményt gyakrabban kapnak és különböző feladatokat), a tanulás legyen élvezetesebb és senkit nem tartanak vissza egy osztályban (bár számomra ez megkérdőjelezhetően okos döntés) .

+1

Péntekente az önkéntes központba segítek be, mivel akkor van a heti bevándorló gyűlés (biztos van szebb neve is). Igazából ezt nevezhetjük menekült találkozónak is, mivel a gazdasági bevándorlók nagy ritkán tűnnek fel, míg a menekülteknek kötelező a részvétel, köszönhetően hogy norvég óraként van elkönyvelve az esemény és ezek után pénzt kapnak. Egyébként elég lelkesek és ahhoz képest hogy csak két faluból jönnek, vannak vagy 30-an a frissen érkezők. A legtöbben Szíriából jöttek, azonban számos afrikai ország (pl.: Szomália, Szudán, Eritrea) is képviselteti magát, így egy igazán interkontinentális közeg jött össze. A leggyakrabban használt nyelv a gyűlésen a norvég, azonban ha a norvégokat nem könnyű így megérteni, akkor a bevándorlókat pláne nem, akik most kezdték tanulni a nyelvet. Egyébként nagyon lelkesek és jól lehet velük dolgozni. Mi (ketten az önkéntesek közül) és a norvég önkéntesek (főleg nyugdíjasok) próbálunk velük beszélgetni és őket jobban összehozni, csapattá kovácsolni. Különböző játékokat játszunk velük, vagy éppen quizeket töltetünk ki. Egyik kedvencem az arab-norvég társasjáték, ahol a kérdések előbbi nyelven vannak írva és fel kell őket olvasni, majd norvégul kell rá válaszolni. Hát mit mondjak, kell még csiszolni az arab kiejtésemen :)

Kertész Tamás Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

A bejegyzés eredetije itt található: http://norvegiaban-jartunk.blog.hu/2017/03/18/4_723

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!