Hoppsza, ez EVS!

Gyors tájékoztatás a katalán helyzetről

2017. október 09. 15:34 - Mokos Béla

Vékony Ramóna EVS önkéntes írása

Este tíz óra van, amit két hete mióta itt élek Barcelonában anélkül tudok, hogy ránéznék az órára. A ma esti közösségi katalán csörömpölést kiegészítette egy tegnap bejelentett sztrájk, ami miatt ma nekem sem kellett dolgoznom, ráadásul még a Güell Parkba is bemehettem ingyen. De kezdjük az elején.

Már három éve tudom, hogy egyszer el szeretnék menni önkéntesnek az EVS által, csak mire tudomást szereztem erről a lehetőségről, már egyetemista voltam. Nem akartam emiatt csúszni, így tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön az én időm. És el is jött.

Nem mondom, egy idő után már kezdtem kétségbe esni, miután elküldtem egy csomó jelentkezést és mindre nem volt a válasz, de sokan biztattak, hogy ne adjam fel, valahova sikerülni fog. És sikerült.

Júliusban, munka közben kaptam az e-mailt, miszerint örömmel értesítenek, jöhetek Barcelonába, vehetem is a repjegyet, kaptam infókat, hogy miket intézzek el, milyen dokumentumokat kell elküldenem, aztán a fogadó szervezetem augusztusra bezárt, így nem nagyon lehetett velük kommunikálni. (Nem mintha most nagyon tudnék, tekintetbe véve, hogy én nemhogy katalánul nem tudok, de spanyolul se, náluk meg két ember beszél csak angolul, a többiek alig, de azért igyekeznek.) Szerencsére kiderült, hogy nem én leszek az egyedüli magyar, Sárival gyorsan fel is vettük a kapcsolatot , együtt vettük meg a jegyet, aztán úgy jött ki, hogy egyszerre is mentünk Gödre a felkészítő tréningre a küldő szervezetünkhöz (Fiatalok a Vidékért Egyesület).

Majd ahogy közeledett az indulás napja, egyre jobban izgultam olyanok miatt, hogy mit hozzak, beleférek –e a súlykorlátozásba (abba simán, csak a bőröndbe nem, a megvett 32 kg helyett nekem 22 kg volt), rendben lesz –e a kézipoggyászom a becsekkolásnál, ugye nem robbantják fel alattam a gépet, mit fogunk dolgozni, milyenek lesznek a munkatársak, és a legfontosabb, amit még akkor sem tudtam amikor a lakásom felé tartottunk, hol és kivel/kikkel fogok én lakni.

Mikor megérkeztünk szeptember 20-án reggel 9 óra körül, senki nem tudott semmit. Délután négyig először az irodában ültünk, aztán mászkáltunk kicsit a környéken, de Sárival csak arra vártunk, hogy kipakolhassunk és aludhassunk végre (reggel 6:05-kor indult a gépünk). Én még szerencsés voltam, kaptam egy külön szobát és egy kedves hölgy lakótársat a macskájával (akivel van egy kis háborúnk. Ő mindenáron be akar jönni a szobámba, én meg minden egyes alkalommal kizavarom. Lehet, hogy ő is csak szavazni szeretne.). De másnak egy hostelben kellett aludnia pár napig, mert nem találtak időben elég szállást.

Aztán az első fél hét a La mercé fesztivál körül forgott, esténként mindenhol koncertek, ünneplő tömegek, szemét, majd gyors feltakarítás. Vasárnap volt a szent ünnepe, hétfőn emiatt munkaszüneti nap, aztán már nem is emlékszem hány nap múlva kellett bemennem az irodába tényleg dolgozni. A két városban még nem is voltam, ahova azért kell mennem, mert két Youth Centerben fogok fiatalokkal tevékenykedni ha épp nem az irodában vagy valamilyen fesztiválon leszek. Holnap lesz az első alkalom, hogy elmehetek végre egy ilyen ifjúsági központba, tehát erről még nem tudok részletesen beszámolni.

És az itteni helyzetről sem. Mint említettem már korábban, nem beszélem a helyi nyelvet. Indulás előtt ez aggasztott a legjobban, és szerintem senki ne legyen ilyen hülye mint én, de mostmár kezdem látni az előnyeit is. Ha pl. nem akarok beszélgetni valakivel, ez eléggé jó kifogás. Viszont egyszer egy buliban nem jött be, sajnos a srác tudott angolul, bár a zene erőssége miatt semmit nem értettem a negyed órás beszélgetésből.

Szóval kommunikáció hiányában elég nehéz bármiről is tájékozódni. Azt látom, ami az otthoni hírekben megy. Persze a háttérinformációkat felerősíti néhány helyzeti előnyből szerzett impulzus: katalán és feliratos zászlók az erkélyekre erősítve, akár emberek hátán is köpenyként használva. Szavazásra buzdító szórólapok mindenütt, a már említett esti csörömpölések (lábason,serpenyőn, mindegy, csak jó hangos legyen), néha egy-egy ijesztő durranás, és a szavazás napján tett sétám alatt hallott kiabálások, tömeg az iskola előtt.

Egyéb, háborús övezetre utaló jeleket nem tapasztalok. A Tourist go home feliratok rosszul esnek, mert még annak érzem magam. Úgy érzem bárhova megyek, minden szem rám szegeződik. Meg se kell szólalnom, világos hajam és kék szemem rögtön elárulja, hogy nem ide valósi vagyok.  Kicsit be vagyok feszülve, kiköltözésem elején ahelyett, hogy a várost fedeztem volna fel, inkább a szobámban ültem és filmeket néztem. De azt hiszem ez kellett is. Ahogy ez az út is, annak ellenére, hogy ezt a döntést már többször megbántam az első pár napban. Régóta készültem erre, de ez mégis csak egy nagy váltás. Mindenki büszke rám, de én még nem tudom, hogy miért. Majd ha rájöttem, azt is megírom.

A bejegyzés eredetije itt található: http://barcelonaevs.blog.hu/

Vékony Ramóna Spanyolországban (Katalónia) EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

EVS – Öt és fél hónap mögöttem, három előttem

2017. október 08. 13:44 - Mokos Béla

Major Dóra EVS önkéntes írása

Amikor az idő múlásával szembesül az ember, s megáll az út peremén körbetekinteni, vegyes érzelmek kavarognak benne.
Ez nincsen másképpen velem sem. Annyi mindent éltem át az elmúlt öt és fél hónapban, hogy sokszor összegezni a gondolataimat is nehéz.
Egyes pillanatokat elfelejtünk, beszélgetésekre már nem emlékszünk tisztán, az arcok elhomályosulnak, és az érzelmek is. Van, hogy azok erősebbek, néha pedig már-már csak alig tudunk visszaemlékezni, hogy miért is éreztünk, akkor éppen úgy.
Ma döbbentem rá, hogy ha karácsony előtt hazamegyek, az azt jelenti, hogy három hónapom van itt Görögországban hátra.
Emlékszem, milyen érzés volt anno Helsinkiből hazaköltözni. Meg kell mondanom, hogy nem könnyű.
Én mindig azt mondom, az Erasmus+ egy biztonságos keretek között lezajló program, amellyel tud az ember tervezni. Tudja, hogy a szemeszter leteltével, vagy éppenséggel egy-egy projekt végeztével, haza kell menni. Most valahogy mégis azt érzem, hogy skatulya, és az idő szorít.
Kihasználod a helyzetet, a lehetőséget ennyi idő alatt, avagy sem.
Minden rajtad áll!
Az életkörülmények megszokása, az emberek megismerése, a motiváltság fenttartása.
Most, hogy már a szomorúságomat végképp nem tudom leplezni, hogy már csak három hónapot töltök itt, s tudatában annak, hogy az idő gyorsan repül, csak annyit tudok tenni, hogy élek minden lehetőséggel, amit kapok ez idő alatt.

 

A bejegyzés eredetije itt található: https://majordorablog.wordpress.com/2017/09/22/457/

Major Dóra Görögországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Ersamus + ifjúsági csereprogramon voltunk Spanyolországban

2017. október 08. 13:26 - Mokos Béla

Hubay Zsombor résztvevő beszámolója

Szeptember 18-a és 24-e között lehetőségem volt résztvenni Spanyolországban egy ERASMUS+ cserediák-programban. A “Breaking borders" nevezetű projektben négy ország (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Magyarország) fiataljai vettek részt, országonként 10-10 fővel és egy csoportvetővel.


A program munkanyelve az angol volt. Az első pár napot Bechrulesben töltöttük, egy andaluziai civilizációtól elzárt hegyi táborban csodálatos kilátással a környező tájra. A program témái Orwell 1984 című könyvére és a muszlim kultúra megismerésére épültek. Csapatépítő programok mellett lehetőség nyílt túrázásra, sziklamászásra, íjászkodásra. Esténként a résztvevő országok bemutatkozására került sor. Kényelmes faházakban laktunk, az étkezéseken kipróbálhattuk a helyi falvak tradicionális ételeit (pl. paella). Élveztük a meleget időnként a tábor medencéjében hűsölve.
Az utolsó napokat Granadában töltöttük városnézéssel. Eljutottunk az Alhambrába és bejártuk a belvárost. Búcsúestével zártuk le a programot.
A projekt magyarországi szervezője a Fiatalok a Vidékért Egyesület volt.

Szólj hozzá!

Berlinben élni és dolgozni túl jó

2017. szeptember 14. 10:12 - Mokos Béla

Petrás Zsuzsa EVS önkéntes írása

Túl jó, mert szabad. Az Európai Bizottság Erasmus+ programja keretében egyéves európai önkéntes szolgálatot töltöttem a Sonntags-Club Női* részlegének gyakornokaként. Sokat tanultam ez alatt az idő alatt arról, milyen az élet egy német LMBTQ+ szervezetnél, és hogy milyen Berlinben élni és dolgozni.

berlin_cover_-1140x560.jpg

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a cikk arról szól, hogy nyugaton minden jobb, vagy arról, hogy az a boldog, akinek a munkája a hobbija, leszögezem, hogy ez az írás egy szubjektív beszámoló. Leginkább a Sonntags-Clubról szól, ami egy több mint 40 éves múltra visszatekintő LMBTQ+ szervezet Berlinben, és ami a legtöbbet adta nekem, amit az önkéntes munka során eddig elérhettem.

Mi is a Sonntags-Club?

Egyedülálló hely Berlinben, és nemcsak évtizedes múltja miatt, hanem mert egy helyen található meg benne sok minden, amire az LMBTQ+ embereknek igényük lehet. Működik itt egy kávézó, ami minden nap 6-kor nyit, emellett teret ad a hely napközben egyéni vagy társas pszichoszociális tanácsadásoknak, a kávézó nyitvatartási idejében pedig önszerveződő csoporttalálkozóknak, amelyek nyitottak, így bárki bármikor csatlakozhat hozzájuk. Hétvégén workshopok, továbbképzések, koncertek és előadások színesítik a programkínálatot, sőt, péntekenként női* estet is tartanak: ilyenkor találkoznak a női csoportok - a szervező csoport, a Handwerkerinnen, vagyis mestermunkát végző nők csoportja és az egészségügyben dolgozó nők csoportja. Ezen a napon a Clubba csak nők léphetnek be, akár a csoporttalálkozókra akár privát találkozókra jönnek. Egyébként heterobarát a hely, és a szomszédban lakók igényeit is figyelembe veszik.

A Sonntags-Clubban fontos a diszkriminációmentesség, a szervezők egymás támogatásán és az LMBTQ+ láthatóságon túl azon dolgoznak, hogy az elfogadás mindenki számára természetes legyen. Talán ezért lehet, hogy a Club létezését a három állandó alkalmazott és több, mint félszáz önkéntes minimális állami támogatás mellett biztosítja.

Egy pici történelem és a név

44 évvel ezelőtt Kelet-Németországban (!) alakult egy társaság Homoszexuális Érdekközösség Berlin néven, aminek létjogosultsága felől nem volt kétsége az alapítóknak: a homoszexuális emancipáció része a sikeres szocializmusnak, csak a felelős személyek ezt még nem tudják. A társaság 1989. november 10-én – a fal leomlása után egy nappal – már Sonntags-Club néven írta hivatalos szabályzatát, és az azóta is közhasznú egyesületként működő információs, tanácsadóközpont és kávézó a berlini LMBTQ+ élet egy különleges színfoltja. A nevet egyébként a ‘80-as évektől használja a Club: vasárnaponként volt a legegyszerűbb üres helyet találni a társaság rendezvényeinek, valamint a név elég semleges ahhoz, hogy jó fedőnév legyen, ami egyszerűbbé tette a terembérlést azokban az időkben is.

Mit adott nekem a Sonntags-Club?

Először is el kell mondanom, hogy a rengeteg program előkészítése folyamatos munkát igényel a szervezőktől, de nem csak a Clubhoz kapcsolódó programok megvalósítása, hanem a nemzetközi és a helyi kapcsolatépítés, a támogató munka és a Clubon kívüli eseményeken való megjelenés is a feladatok közé tartozik. A nonprofit szervezet napi munkájának megismerése, a szervezői és tervezői irodai munkában való részvétel, később a saját antidiszkriminációs projekt vezetése új értelmet adott a szociológus előadói diplomámnak. A feminizmus, gender és LMBTQ+ egyenlőség témák iránti érdeklődésemet akadémiai és civil környezetben egyaránt kiélhettem: hallgattam egyetemi előadókat, beszélgettem szociális munkásokkal és aktivistákkal egyaránt. Részt vettem szervezetek közötti együttműködésben, tréningeken, konferenciákon. Az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslat elfogadását például a Bundestag Szivárványestjén ünnepeltem, ami hatalmas élmény volt.

Az alkalmi rendezvények mellett egyébként szép és állandó a kínálat a berlini LMBTQ+ szórakozást tekintve. A Schwules Museum* kiállításain és beszélgetésein, pár kocsma FLTI estjén (Frauen Lesben Trans* Inter, vagyis Nők, Leszbikusok, Transz nők/férfiak és Interszexuálisok) való megjelenéstől eltekintve azonban nekem elég volt a Sonntags-Clubban töltött idő. A szexista viccektől és az offenzív heteronormatív kérdésektől mentes munkakörnyzet, a kialakult baráti társaság és a klubban felfedezett teljes biztonság érzete hamar elfeledtette, hogy valaha éltem enélkül a tapasztalat nélkül.

Berlin vs Budapest (nem)

Szándékosan nem hasonlítom össze Berlint Budapesttel, mert ennek csak akkor van értelme, ha komolyan vesszük amit olykor hallani, hogy „Budapest a kis Berlin“ vagy „Budapest olyan, mint Berlin 15 évvel ezelőtt“. Ez ugyanis azt jelentené, hogy rövid időn belül Budapest egy színes, kényelmes, ember- és környezetbarát, gazdag város lesz együttműködő embertársakkal, naprakész programkínálattal, törvénybe foglalt és a gyakorlatban is komolyan vett antidiszkriminációs normákkal és vicces BKV Twitter fiókkal. Jó lenne, ha ezt komolyan lehetne venni,  de az is jó lenne, ha addigra már ezt is túlszárnyalnánk.

A bejegyzés eredetije itt található: http://qlit.hu/berlinben-elni-es-dolgozni-tul-jo/

Petrás Zsuzsa Berlinben EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Csinálok egy kis körutat, mielőtt hazajövök EVS-ről

2017. szeptember 13. 10:02 - Mokos Béla

Kéthely-Nagy Luca EVS önkéntes írása

Lassan el kell kezdenem készülődni a hazaútra (jegyvásárlás). Arra gondoltam, hogy nem megyek azonnal haza, hanem csinálok egy kis körutat, mivel az utazásra szánt EUs pénzből (275 euró) csak 92-t használtam el. Menő dolog lenne a maradékból utazni. 

Tehát azt találtam ki, hogy Turku-Stockholm-Oslo- Koppenhága- Berlin- Prága- Bp. Ez így ahogy van, kijönne nekem 150 euróból, ami nagyon baráti ár és a többit meg kipótolnám. Viszont a gond az, hogy van egy húsz kilós táskám és még egy másik bőrönd, amit nem nagyon tudom, hogy hová tehetnék, amikor várost nézek. 

Szóval a következő döntésre jutottam: novemberben hazamegyek repülővel, aztán majd talán januárban, amikor visszajövök a többiekhez, megcsinálom ezt a kis körutat. Addig úgyis kell valami pénzkereseti lehetőséget találnom. Lehetnék hörcsögtenyésztő. 

Ehhhhh túl nagy gondolatok, inkább menjünk bulizni! Először a szauna tetejére, mert az menő dolog. Vigyük az oroszt is, ha már meglátogatott minket. 

21291489_1597398416947689_2097974539_n.jpg

Ott lapul a kis huncut szemüvegben.

Aztán menjünk, vegyük magunkhoz a lapátot és a kenut, meg a kishajót. Nyamvadt kishajó, nem arra megy, amerre mi akarjuk. Nagyon nem.

Nem baj, nem kell szabályszerűen használni.

Miután túléltük, hazajutottunk (nem kis teljesítmény volt) elmentünk Vesilahtiba bulizni. Jó móka volt, mondjuk visszafelé biciklivel a sötétben nem szomjasan nem olyan egyszerű. Megoldottuk, nem gond. Mondjuk szerintem Izinyúl felverte a békésen alvó finneket a környéken quero cheirar teu bacalhau, Mariaaaaaaaaaaa Mariaaaaa című dalával. (Ő gépelte be, ne nézzetek így...)

Most csodaszép idő van...nem értem én ezt a finn nyarat. Vagy őszt. Vagymiez. 

Kéthely-Nagy Luca Finnországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Az eredeti bejegyzés itt található:http://lucafinnorszagban.blog.hu/2017/09/03/hazaut_672

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Utazásom, azaz hogyan kell egy bőröndöt professzionálisan tönkre tenni

2017. augusztus 22. 14:48 - Mokos Béla

Sipos Réka EVS önkéntes írása

Eljött a híres, neves, várt és nem várt 14-e! Na igen… Mit is kéne még csinálom?! Már az össze cucc a kocsiban van! De mégsem… Mit felejtettem még el? Mit fogok itthon hagyni? Ilyen kérdések cikáztak át az agyamon egész nap, és nem is véletlenül! Tényleg minden órában el kellett raknom még egy létfontosságú dolgot! Egy útlevelet, egy körömolló készletet, egy töltőt, egy pendrive-ot, stb…

Aztán ott van, hogy ennivalót kell vennem. Hát felmentem Vácra és a kedvenc pékemnél vettem rengeteg péksütit! Természetesen mindenkinek vettem, így a nagy része otthon maradt! Nem mondom hogy a tesóim nem néztek hülyének, hogy csak a péksüti miatt megyek fel Vácra… De mikor nem néztük egymást hülyének?

Aztán átmentem mamáékhoz, visszavittem kölcsönvett könyveket, melyek már négy éve nálam voltak! De hát a szobám kupiját és így a benne lévő cuccok számát redukálnom kellett, így nem volt kérdés hogy mi lesz annak a cuccnak a sorsa ami nem az enyém!

Így már mamáéktól is elbúcsúztam! Végül is csak eljött a hat óra, és elindultunk! Persze nem mentünk egyenesen, hisz az egyetlen tesómat aki kikísért fel kellett vennünk! Majd apát is felvettük Pesten, ahol kormányt is cseréltünk szerencsére, mivel én a Keletinél tuti eltévedtem volna!

Egy kis lézengés, egy kis apai jó tanács (talán kicsit több a kelleténél…). Majd apát felfogadtan hordárnak. Ő vitte a bőröndöt illetve az oldaltáskát! A bőrönd már akkor fekete csíkot húzott maga után…

Feltettük a dolgaimat a kupéba, majd elkezdődött a kínos búcsúzkodás, hisz fél órán keresztül szerintem legalábbis nem lehet búcsúzkodni, hisz a búcsú egy jó kívánságból, illetve egy elköszönésből áll!

Egészkor felszálltam a vonatra. A kupéban már ott volt a két útitársam. Majd még öt perc az ablakon keresztül! Ez volt a legrosszabb, mivel nem bírom ha valaki sír! Nem mert idegesít, hanem mert nem szeretek az embereknek fájdalmat okozni!

Magyarországon átutazva végig a folyosón álltam, mivel utolsó ajándékként a szobi vonalon ment a vonat, így el tudtam búcsúzni szinte minden fontosabb helytől magamban. Mikor átléptük a határt bementem, és főleg politikáról beszélgetve (amiről túl sokat nem tudok), eltöltöttük az időt éjfélig (ennek köszönhetően többet tudok a mostani lengyel politikáról, mint a magyarról, bár úgy vettem észre hasonló a helyzetük, csak rosszabb).

Meglepően jól aludtam öt órát, majd azt a két órát zenehallgatással és a táj nézésével töltöttem. A varsói vasútállomás nagyon hasonlít a Puskás Ferenc metró állomáshoz, viszont a felső szint már a Ferihegyre hajaz! Szerencsére Łukasz már várt rám, így nem egyedül kellett felvinnem az össze cuccot, és nem is én vettem meg a jegyet sem ennek köszönhetően. És míg Łukasz azokat az ügyeket intézte amit nekem kellett volna, rádöbbentem, hogy az egyik kerék hiányzik és ezért ilyen nehéz a bőröndöt húzni. Majd a csomagmegőrzőben hagyva a nagy táskákat elmentünk várost nézni.

Varsóhoz hasonló várost még soha nem láttam… Minden új volt! A felhőkarcolók, az úgynevezett Peking, a széles utak, az óriási terek, a monumentális épületek. Nekem túl hideg volt! Nem éreztem azt, hogy én nekem itt kéne lennem! Majd végre átértük az “óvárosba”. Az már sokkal kellemesebb volt, végre egymás mellé szorosan épített házak, kicsit rendezetlenebb utcák, nem nyílegyenes, háromsávos utak… Nem tudom hogy csinálták, de tényleg úgy tűnt, mintha két, háromszáz évesek lennénk.

A város tele volt rendőrrel és katonával, meg diplomata autókkal, hisz természetesen mikor máskor tudtam kimenni, mint az egyik legnagyobb nemzeti ünnepen?!

Mielőtt felszálltam volna a lengyel Tzsv-re Łukasz adott nekem cukrot és bögrét! Nagyon kedves volt tőle, de legszívesebben hozzávágtam volna, hisz még két cuccal több amit vinnem kell!

Több, mint két órát utaztam, úgy hogy a vonat csak kétszer állt meg és legalább 140km/h-val száguldott. Még nem teljesen tudom felfogni a távolságokat, de majd talán egyszer…

Tíz percem volt átérni Malborgban a másik vonathoz! Természetesen a bőröndömről most az egyik teljes kerék letört! Nem baj! Gyorsan lecipeltem, lerángattam a bőröndöt a lépcsőn, de már a felvivéshez egy új hordárt fogadtam, bár szerintem nem ismerte a heavy szó értelmét, mert kicsit meglepődött annak súlyát megtapasztalva! Mindegy felhozta én megköszöntem, de a bőrönd viszont feladta a fogóját is! Egyszerűen leszakadt! Mindegy fenn voltam az utolsó vonaton!

Varsóban ide nem adtak jegyet, így a kalauztól kellett megvennem, aki nem csak a jegyet adta oda, de volt olyan kedves és azt is megmutatta, hogy hanyadik megállónál kell majd leszállnom! Az első állomás enyhén nem kerekesszékeseknek lett megépítve, mivel a peron és a vonat között jó egy méter szintkülönbség volt! A többi megállót pedig nem értettem, mert jó ha két ház volt a közelben. Mindegy…, lényeg hogy eltaláltam, hogy hol kell leszállnom, és Sanyi már várt rám!

A szállásom a harmadik emeleten van, vagy ahogy a lengyelek mondják a negyediken, mivel nekik már a földszint az első emelet. Na mindegy, nem értem őket! Sanyi hozta fel nekem a bőröndöt a fején, mint az indiaiak a vizeskancsót, bár ez legalább 40 kg volt.

A lakás nem túl nagy. Van benne három szoba, és az enyém a legnagyobb! Van két lakótársam is, bár Nana jövőhéten utazik haza Örményországba. Lena pedig már lassan öt éve itt lakik, és Ukrajnából jött.

Szerencsésen megérkeztem, lefürödtem, kipakoltam, kicsit beszélgettünk, bár érdekes lesz a kommunikáció, mivel ök oroszul beszélnek egymáshoz, szóval nem is tudom melyik szláv nyelvet kéne megtanulnom pontosan, vagy melyiket fogom könnyebben. Estére Annaékat meghívtam vacsorára, ami finom is volt, meg érdekes és izgalmas, a gyerekek miatt!

Remélem gyorsan megtanulok alap szinten lengyelül, mivel akkor be tudok kapcsolódni a három nyelvű beszélgetéseikbe! Vacsora után elmentünk kicsit biciklizni, illetve a cél a játszótér volt, de természetesen nem a leggyorsabb utat választottuk. Onnan hazajőve elpakoltam tényleg mindent, berendezkedtem, és most végre így másnap reggel már az összes ruhámat kivasalva, azt tudom mondani, hogy megérkeztem és itt vagyok!

 

Sipos Réka Lengyelországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Van fantázia abban, hogy norvégul tanulj

2017. augusztus 18. 07:48 - Mokos Béla

Interjú Soltész Emese, EVS önkéntessel

Ezt az interjút csetelve készítettem Soltész Emesével, aki Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával. Emese már majd' egy éve a norvég evangélikus egyház által Tønsberg-ben működtetett Quasimodo ifjúsági kávézóban segíti a fogadó közösség munkáját: főként a pultban dolgozik, de kiveszi a részét a szabadidős programok szervezéséből is.

Emese alig múlt el 19 éves, amikor először találkoztunk egy budapesti kávézóban. Egy általam szervezett és tartott, szokásos EVS tájékoztatón vett részt, mint annyian mások. Akkor még érettségi előtt állt, és mint utóbb kiderült nagyon sok félelemmel érkezett a tájékoztatóra a programmal kapcsolatban. Ez akkor nem látszott rajta, legalább is én nem vettem észre. Mosolygott akkor is, mint ahogy mindig mosolyog, és valami felfoghatatlan energia sugárzott a szemeiből.

Nagyon sokan keresnek fel bennünket Emeséhez hasonló fiatalok, akik az EVS program iránt érdeklődnek, így van összehasonlítási alapunk. Emesének könnyen ment a jelentkezés, viszonylag gyorsan felkérték interjúra, majd ezt az akadályt is jól teljesítette: kiválasztották őt Norvégiába. Csodálkoztam is volna, ha ez nem így történik, mert Emese kisugárzása mindenkit megragad.

Aztán következett a felkészítés, ahol ismét találkoztunk. Itt már kiderült, amit Emese addig jól leplezett, vagyis hogy tele van kérdésekkel, bizonytalansággal, félelemmel az egész EVS-t illetően. Próbáltuk őt megnyugtatni, válaszokat adni a kérdéseire, de az izgalom nem múlt el egy csapásra. Így szállt fel a repülőgépre, és így is szállt le róla Oslo-ban. Aztán ahogy teltek a napok egyre jobban feloszlott a köd, és elszállt minden kétkedés: egy mesevilágban találta magát, ahol, bátran fogalmazhatunk úgy, hogy már-már bosszantóan helyükön vannak a dolgok.

Most, hogy majdnem eltelt egy év, idejét láttam alaposan kifaggatni őt az ott szerzett élményeiről.

img_1760.JPG

FIVE: Miben fejlődtél az elmúlt hónapok folyamán?

Emese: Kezdem a könnyű részével. Megtanultam különleges kávékat készíteni igazi kávégéppel és valódi olaszoktól tanultam pizzát sütni! Emellett számos receptet tanultam meg és persze sok-sok konyhai trükköt. De van teljesen más jellegű tapasztalatom is. Itt mindenki Apple gépeket használ. Nekem meg semmi közöm nem volt ehhez a gyártóhoz ezelőtt, de most már tudom kezelni az általuk gyártott TV-t, Iphone-t és nem érzem magam idegennek az operációs rendszerükben sem. Vagy megint más jellegű tudás az, hogy el tudok csevegni norvégul.

És akkor jöjjön a kissé összetettebb része a tanulásnak: az önállósodás. Ez az első alkalom az életemben, hogy nem otthon élem az életem a szüleim szárnyai alatt. Először nézek szembe olyan kérdésekkel, hogy be kell jelenteni magam a norvég adóhivatalban. Azt meg hogy kell csinálni? Kell-e nekem norvég bankkártya erre az évre, és ha igen hogyan nyissak fiókot? A telefonszámlám magam fizetem a programtól kapott zsebpénzemből. De melyik csomagot válasszam?

Aztán itt van a közös háztartás vezetése az önkéntes társaimmal. Vannak vicces emlékeim az együttélésről. Például amikor a lett és a felvidéki társam azzal ébresztettek, hogy a nappaliban, ami közvetlenül a szobám mellett van, összekötötték a házban fellelhető összes hangszórót, és maximum hangerőre tekerve táncoltak valami elektronikus dupstep-szerű zenére.

De az igazán értékes dolgok nem ezek. Fejlődtem abban, hogy hogyan fogadjam el a másságot; abban, hogy ne azt lássam, hogy éppen hol tart valaki, hanem hogy a képességei alapján hol tarthatna, ha lehetősége lenne rá, és hogy alapvetően milyen király személyiség.

FIVE: Ha ezt az egy évet nem Norvégiában, hanem itthon töltötted volna, valószínűleg itthon is megtanultál volna egy csomó mindent, ami az önállósodáshoz vezet. Vagy nem jól gondolom? Szerinted mi lett volna a különbség? A te szavaiddal élve, hol tartanál most, ha másképp alakul az életed, és itthon maradsz hazai viszonyok, hazai keretek között?

Emese: Itt Norvégiában teljesen más mentalitás jellemzi az embereket. Segítőkészek a hivatalokban és nem utasítanak el rögtön. Figyelnek rád és megpróbálnak megoldást találni még akkor is, ha te egy olyan nagyon extra eset vagy, hogy EVS-el vagy kint egy évig. Itt még nem mentem ki a hivatalok ajtaján úgy, hogy magamat tudatlannak éreztem volna. Ez segített abban, hogy ne féljek kérdezni, és ne féljek egyedül intézni hivatalos ügyeket. Persze igazad van, enélkül is meg kellett volna tanuljak ügyeket intézni otthon, de mekkora a különbség az emberre gyakorolt hatásban!

FIVE: Nem sokára haza települsz és biztosan fogsz majd hivatalos ügyeket is intézni. Nem félsz attól, hogy sokként fog érni téged, amit itthon tapasztalsz majd?

Emese: De igen. Ettől a sokktól félek előre, és már kaptam is egy kis ízelítőt a hazai oktatási rendszertől. Az történt, hogy nem érkezett ki időben a Neptun kódom, és ezért egy nappal lekéstem a kollégiumi jelentkezést. Pedig minden más iratom megvolt! Ezért most egy sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamaton kell túlessek. Az egyik, amit szeretek Norvégiában, hogy itt nem bonyolítják agyon a dolgokat.

FIVE: Szerinted mi lehet annak az oka, hogy Norvégiában türelmesebbek és segítőkészebbek az emberek, mint itthon?

Emese: Ez valahol a kultúrájukban lehet. A megértés. Ez egy másik mentalitás. Még a hivatalos ügyek intézése során is elég annyi, hogy csak elmondom , hogy mi történt velem, és elhiszik. Nem kell hivatalos papírokkal mindent alátámasztani. Ha látják, hogy valaki bajban van, akkor segítek neki, mert ha neki jobb lesz, akkor ez által mindenkinek jobb lesz. Szerintem otthon az emberek túl sokat stresszelnek, és félnek a mások ítéletétől, vagy attól, hogy a főnök mit fog szólni.

 img_1800_2.jpg

FIVE: Mégis, miért lesz jó hazajönni?

Emese: Mert láthatom a barátaimat és a családom. Aztán elkezdhetek egyetemre járni. Földrajz szakos leszek. Végre azt tanulhatom, ami valóban érdekel. Éveken át a természet kérdéseivel foglalkozhatok!

FIVE: Apropó barátok. Sikerült-e Norvégiában valódi norvég barátokat szerezned?

Emese: Lettek norvég haverjaim, de az igazi jó kapcsolatot a munkatársaimmal ápolom. Valójában ők nem is a barátaim, hanem inkább a testvéreim lettek. Ők nem norvégok, hanem egy olasz, egy felvidéki magyar, egy filippinó és egy nepáli. Sok norvég ismeretségnek is lett mélyebb gyökere, viszont nem mondanám, hogy életre szóló barátság.

FIVE: Itt érzek némi ellentmondást a norvégok nyitottságán, és nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek bele. Tehát, ha jól értem, a hivatalokban nagyon kedvesek, segítőkészek az emberek, de ha már komoly barátságról van szó, akkor valahogy ez nem épül ki. Jól érzékelem?

Emese: Tudatosan nem építettem tovább azokat a kapcsolataimat itt, akikkel lehettünk volna nagyon közeli barátok. Mert tudtam előre, hogy nem itt fogom leélni az életem. Ennek ellenére megmaradt a kommunikáció közöttünk, és a jó kapcsolat. Persze ezt az önkéntes társaimmal nem tudtam megállni, és ők nagyon-nagyon fognak hiányozni. Már most tervezgetjük, hogy hogyan tudunk majd újra találkozni a jövőben.

FIVE: Mit kezdesz később a megszerzett norvég és angol nyelvtudással?

Emese: Jó lenne letenni egy angol nyelvvizsgát minél hamarabb, de előbb le szeretnél tesztelni magam, hogy meg tudom-e csinálni a C1-et. A norvégot pedig online tervezem folytatni. Az tervezem, hogy ha majd Erasmus hallgatói ösztöndíjra kerül a sor az egyetemen, azt Norvégiában fogom tölteni. Ez persze változhat még. Tervbe vettem azt is, hogy kijönnék ide nyaranta dolgozni, így tanév közben nem kellene otthon dolgoznom. Itt ha valaki beszél norvégul, akkor szinte automatikusan megkapja a munkát, ha megvan minden egyéb képesítése.

FIVE: Mondhatjuk akkor, hogy az EVS önkéntesség arra is jó volt, hogy hídfőállást építs magadnak Norvégiában?

Emese: Igen, ezt kijelenthetjük.

FIVE: Ez az ötlet az EVS folyamán született, vagy már előtte is megvolt?

Emese: EVS közben született az ötlet. Előtte nem tudtam hogy itt ennyire jól keresnek az emberek és ilyen könnyen.

20431495_839070632927024_4842008953117519846_n.jpg

FIVE: És döbbentél, amikor megtudtad?

Emese: Igen. Ez elképesztő volt. Egyszer a vezetőnk elő állt azzal ötlettel, hogyan tudnánk megkeresni az árát egy csoportos izraeli nyaralásnak. 250 emberre sütöttünk sütit és készítettünk szendvicseket egy konferenciára 6 hétfőn keresztül. Ebből lefoglaltuk a szállást és megvettük a repülő jegyeket oda és vissza hat embernek. Ez számomra elképesztő volt. Hihetetlen, hogy nem kell Amerikáig repülni a jobb fizetésért.

FIVE: Azon túl, hogy ez elképesztő különbség, mást nem gondoltál vagy éreztél ezzel kapcsolatban?

Emese: Arra gondoltam, hogyan lehetnek ekkora különbségek a világban! Hogyan lehetséges az, hogy a nepáli társam a norvég zsebpénzéből templomokat tud építeni Nepálban, itt Norvégiában pedig a 20 éves fiataloknak már van egy  felszerelt háza és autója, és több ezer norvég koronája a bankszámláján. Ezt igazságtalannak éreztem, de egyben örültem is, mert mindennek a részese lehettem.

FIVE: Az EVS önkéntesek bizonyos értelemben különleges helyzetben vannak, mert látják ezeket a különbségeket. Jönnek és mennek a nagyvilágban, és viszik a híreket. A mai világban már nem lehet eltitkolni semmit. A világ tele van nemzetközi önkéntesekkel, akik nagyon fontos hírvivőkké váltak. Ők azok, akik belülről látnak egy másik társadalmat, amiben hónapokig, vagy akár évekig befogadott módon élnek. Betekintést nyernek olyasmibe, amit a turisták nem láthatnak, és az újságok sem írják meg.

Emese: Ez így igaz. Azt érzem, hogy az EVS-szel nem csak a saját kereteim közül léptem ki, hanem a nemzetem keretei közül is. Itt nem csak Emeseként nézhettem tükörbe, hanem mint magyar. Láthattam Magyarországot oly sok nemzet szemén keresztül akikkel itt találkoztam. És láthattam magamat is rengeteg aspektusban, amit otthon nem tudtam volna megtapasztalni.

FIVE: Te mit tapasztaltál, hogyan látnak minket, magyarokat mások?

Emese: Nem hittem volna hogy Budapest ekkora úti cél a turistáknak. Nagyon sok norvég járt már Budapesten nem is egyszer, és azt mondják, hogy csodaszép város. A többi nemzetiségtől is azt kaptam meg, hogy gyönyörű fővárosunk van. Persze voltak negatív hangok is, mint amikor rögtön szeptemberben, nem sokkal a kiérkezésemet követően egy norvég azt kérdezte, hogy "Olyan szép Budapest, de miért olyan elégedetlenek a magyarok? Amikor nálunk járt, nem értett magyarul egy szót sem, de érezhetően benne volt a levegőben a stressz." Nem nagyon tudtam mit mondjak neki. Volt, hogy azt hallottam, nagyon befogadók vagyunk és segítőkészek. Volt, hogy azt mondták, hogy jó fesztiválszervezők vagyunk. Sokan kérdezgettek a migráns helyzetről, én meg nem szeretek politikával foglalkozni, szóval kicsit tudatlannak éreztem magam, de érdekes volt látni, hogy ők mit gondolnak erről. Nem értik, hogy miért nem segítünk nekik jobban. Egyszer egy spanyol azt mondta nekem, hogy "Amíg nem jártam Magyarországon, nem értettem, hogy miért ilyen elutasítóak a magyarok a bevándorlókkal szemben, míg rá kellett döbbenjek, hogy még magukon se nagyon tudnak segíteni, nem hogy a több ezer menekülten."

FIVE: Mennyire befolyásolja a jövőbeli pályád az EVS? Ha előre gondolsz mondjuk 10-20 évre, mit gondolsz erről?

Emese: Már az EVS előtt eldöntöttem, hogy földrajzot akarok tanulni. És azt is fogok. Szóval ebben nem változtatott semmi. Részben ezért is választottam Norvégiát. A természet itt csodaszép. Látni akartam ezt a különleges világot. A hozzáállásomban viszont nagyon sok minden változtatott. Sok döntést most már máshogy fogok meghozni csak azért mert itt voltam. Jobban sorrendbe tudom rakni, mi az, ami fontos, és mi az, ami valójában nem az. Már nem leszek ideges, ha valamit elhibázok. Jobban el tudom fogadni más ember hibáit és a magamét is. Jobban tudom tolerálni, ha valami másként alakul, mint ahogy azt vártam. Szerintem sokkal jobban tudok most csapatban működni mint azelőtt.

Sokat tanultam arról, hogyan kell pozitív és negatív visszajelzést adni a csapattársaknak és akár a vezetőnek is. Ezek az igazi értékei az EVS programnak szerintem. Úgy gondolom, hogy amikor majd  jövőben dolgozni fogok, akkor ez a tudás sokat fog jelenteni a szakmai tudás mellett.

img_1761.JPG

FIVE: A beszélgetésünk végére tartogattam neked egy igazán nehéz kérdést. Ha csak egyetlen mondatot mondhatsz, akkor milyen tanácsot adsz a soron következő, épp kiutazás előtti álló EVS önkénteseknek?

Emese: Én nagyon sokat aggódtam a kiutazás előtt. Mindent el akartam intézni , és azt szerettem volna, hogy sehol se legyen egy kis hiba sem. Még azt is meg akartam szervezni, ami nem az én dolgom lett volna, ezért azt a mondatot adom útravalónak, hogy ne aggódjatok, ne szervezzétek túl, mert már eléggé meg van szervezve.

 

Soltész Emese Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

EVS önkénesség egy svéd camphillben

2017. augusztus 01. 11:30 - Mokos Béla

Trautmann Eszter EVS önkéntes írása

Amit rólam érdemes tudni, Eszternek hívnak, 24 éves vagyok, és az életem egy nagyon meghatározó részén vagyok túl. Kicsit több, mint egy éve olvastam arról a projektről, amire később jelentkeztem is, és amiről ez a beszámoló szólni fog. Nagyon érdekes volt a projektleírás, és mivel nagyon érdekelt és vonzott Svédország, gondoltam, belevágok. Így mikor elfogadtak, mint önkéntest és megvolt a projekt kezdő dátuma, elkezdtem tervezni az utam.

20090305100928.jpg

A projekt helyszíne egy nagyon kedves falu Stockholmtól északabbra, de ennek ellenére nem kellett jegesmedvékkel hadakoznom egyszer sem és nem is kutyaszánon érkeztem. Mindenesetre az ide vezető utam végtelen hosszúnak tűnt, bár ez talán inkább a stressznek volt betudható. Amikor megérkeztem – megérkeztünk, ugyanis útközben találkoztam egy önkéntes társammal – egy nagyon kedves hölgy fogadott, aki körbevezetett minket a Camphillen, és megmutatta, hogy hol fogunk lakni. A hely különböző lakóházakból és egységekből áll, van egy farm, ahol van két lakóház, és a kert, ahol krumplit, paradicsomot, és egyéb növényeket termesztenek, amik jól eléldegélnek akár 15-20 fokban is, illetve állatok laknak, mint tehén, malac. Ezenkívül van egy központi egység, ahol egy ácsműhely, egy szövöde és egy pékség található, illetve két lakóház. A harmadik egység a konyha és az azzal egybekötött lakóház.

received_10154334045651845.jpeg

A házakban mérettől függően 3-4-5 értelmi fogyatékos személy él, velük laktunk mi, önkéntesek is, illetve az itt dolgozók segítik a mindennapi életüket. Hétköznap napközben az itt lakókkal együtt szakemberek által vezetett workshop-okban dolgoztunk, úgy mint a pékség, farm, szövöde, ácsműhely és a konyha. Ezeken a helyeken vagy olyan munkát végeztünk, amit a lakók nem tudtak volna egyedül elvégezni, vagy előkészítettünk számukra munkaeszközöket, így könnyítve a szakemberek és az ő munkájukat is.

1471741_908244715871158_546422443402699311_n.jpg

Mindezeken túl volt egy projektünk, az úgynevezett „volunteer-café”, amikor különböző süteményeket készítettünk mindenkinek, kvázi mint egy kávézóban. Egész eddig többes számban írtam, de azt nem mondtam, hogy kik azok a „mi”. Ebben a projektben négyen vettünk részt önkéntesek, egy lány Németországból, egy lány Csehországból, egy fiú Romániából, és én. Nagyon jól kijöttünk már a legelejétől fogva, és azt gondolom, hogy több szempontból is nagyon jó, hogy ilyen sokan voltunk. Egyrészt így nem éreztük magunkat olyan egyedül, másrészt így nem csak a svéd kultúrát ismerhettük meg, hanem egymásét is. Úgy érzem, hogy ez az év nagyon tanulságos volt, nagyon sok mindent tanultam magamról, illetve másokról, más kultúrákról is. Egyszer feltették nekem a kérdést, hogy ha lenne egy varázspálcám, és újra végigcsinálhatnám-e ezt az évet, megtenném-e. Gondolkodás nélkül azt válaszoltam, hogy igen. Minden kihívásával együtt, úgy mint a nyelvtanulás, beilleszkedés, stb., életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy eljöttem ide, és megismertem az itt élő és dolgozó csodálatos embereket. Ahhoz egy szakdolgozat hosszúságú beszámoló kellene, hogy elmondjam, mennyire hálás vagyok mindazért a szeretetért és kedvességért, amit tőlük kaptam. Semmit nem csinálnék másképp, és csak remélni tudom, hogy a következő önkéntes(ek) is annyira boldog(ok) lesz(nek) itt, amennyire én voltam, vagyok, és leszek mindig, amikor visszalátogatok.  

wp_20150623_017.jpg

Jaj és majdnem kihagytam, a „fika” a legeslegjobb svéd szokás a földkerekségen! Kötelezővé kellene tenni mindenhol. Ez arról szól, hogy a svédek leülnek, isznak egy kávét, esznek valamit és beszélgetnek fél órán keresztül. Ez az idő kihagyhatatlan, szent és sérthetetlen.

 

Trautmann Eszter Svédországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

EVS önkéntesség Wroclaw-ban

2017. július 16. 10:59 - Mokos Béla

Szabó Dorottya EVS önkéntes összefoglalója

2016.09.01.-jén kezdődött a projectem, Lengyelországban.
Elötte találkoztam csodálatos küldőszervezetemmel, ahol olyan embereket ismertem meg akik ugyanilyen programra jelentkeztek a világ egyes pontjain.


A küldőszervezetem alaposan felkészített a 11 hónap szépségeire, és nehézségeire is, ami sokat számított, illetve a projekt idején is rendszeresen érdeklődtek és ajánlották fel segítségüket, ha bármiben elbizonytalanodtam!
Szóval útra keltem két társammal, akikkel hamar megtaláltuk a közös hangot, ami a projekt végéig kitartott és most azon túl is szerencsére tart.


Amint megérkeztünk, várt ránk a fogadószervezetünk, és elvittek minket a lakásunkra.
Én 3 lánnyal éltem együtt. Egy olasszal, ukránnal és egy spanyollal, akik szintén akkor érkeztek amikor én, valamint ugyanakkor fejezték be a projektet, amikor én.
A spanyol lakótársammal hamar barátok, később pedig legjobb barátokká váltunk.


Mi óvodában dolgoztunk, ahol nagyon szerencsésnek érezhettem magam. 21 gyerek, egy óvónéni és egy óvóbácsi társaságában élvezhettem a mindennapokat. A munkatársaimmal is
hamar megtaláltuk a közös pontot, ami nagy biztonságot, és megnyugvást jelentett számomra.


Attól függetlenül, hogy mindenkit nagyon megszerettem, azonnal megtaláltam azokat akik számomra kicsit különlegesebbé váltak az idő múlásával.


Nagyon szerettem mindennap dolgozni, és nagyon sokat jelentett , hogy a gyerekeken és a szülőkön is azt láttam hogy egészen megkedveltek.


Természetesen nem csak a munkahelyemen, hanem a közösségi életben, és a nekünk szervezett programokon is barátokra leltem, akikkel egy idő után szinte heti rendszerességgel beszéltük és ünnepeltük meg a velünk történteket.


Abban biztos vagyok, hogy itt a mindennap élményeit nem tudom 100%- ban átadni, ezt személyesen kell megtapasztalnod neked is!


Sok szerencsét!

 

Szabó Dorottya Lengyelországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Az élet lényege és esszenciája egy EVS évben minden boldogságával és nehézségével

2017. június 26. 13:33 - Mokos Béla

Ferge Rita EVS önkéntes írása

Régóta érik bennem az érzés, hogy leírjam a gondolataimat az egy éves olaszországi utazásomról. Nos, úgy érzem eljött az idő. Már csak két hét van hátra. Tényleg hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő. Az is hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele 12 hónapba. De kezdjük a történetemet az elejéről.

Egy EVS projektet tejesítek, azaz Európai Önkéntes Szolgálatot Észak-Olaszországban, Trentoban egészen pontosan 11 hónapja és két hete.

img_20160727_134028.jpg

Először is a történetem célja, hogy bátorítson másokat, hogy belevágjanak saját külföldi projektjükbe, másodszor pedig hogy népszerűsítsem egy kicsit ezt a programot és nem utolsó sorban öncélú szándékom, hogy összefoglaljam élményeimet és kiengedjem őket a cyber térbe és megmutassam őket a világnak.

Szóval az EVS egy ERASMUS+ program, melyet az Európai Unió szervez és finanszíroz. Bárki könnyen EVS önkéntessé válhat, amennyiben talál egy projektet, valamint egy itthoni küldő és egy külföldi fogadó szervezetet.

Az én küldő szervezetem a FIVE, vagyis a Fiatalok a Vidékért Egyesület. Akár jövőbeli magyar EVS önkéntes vagy, aki épp küldő szervezetet keres, akár egy európai egyesület, aki magyar partner szervezet után kutat, annyi bizonyos, hogy nehezen ajánlhatnék jobbat náluk.

Ebben a rövid összefoglalóban újra szeretném megköszönni a tőlük kapott támogatást, mert a kint töltött egy évem alatt végig maximális biztonságban éreztem magam és mindig tudtam, hogy van valaki otthon, aki tudja a választ a kérdéseimre és segítséget nyújt, amikor szükségem van rá.

A fogadó szervezetem a trentoi InCo Egyesület (Interculturalità e Comunicazione). Nagy örömömre róluk sem mondhatok kevésbé jót, amiért hálás vagyok. Lehetőséget nyújtottak nem csak a szakmai fejlődésem előmenetelében, de abban is, hogy önmagamat jobban megismerjem, új árnyalatait fedezhessem fel a személyiségemnek és hogy a képességeimet készségekké formálhassam.

dscf5977.JPG

A promóció után tehát itt vagyok hosszú utam végén, így szépen össze tudom foglalni élményeimet.

Ha motivációról beszélünk, azt hiszem, megegyezhetünk, hogy mindenkié más. Én azok közé az EVS önkéntesek közé tartozom, akik a 20-as éveik végén döntöttek úgy, hogy végigcsinálnak egy projektet már meglévő munkatapasztalattal, elhivatottsággal, felelősségtudattal és határozott elképzeléssel. Rendben, talán nem mindenkinek van meg mindez. És ha nem tévedek ezek a tulajdonságok magyarázatul szolgáltalak arra is, miért tartott olyan hosszú ideig megtalálnom az igazán nekem való projektet. Azonban visszatekintve egy percét sem bánom a hosszú keresésnek – még a kétségbeesett EVS projekt-keresős periódusok ellenére sem – mert végül megtaláltam az igazit, azt, amelyik leginkább passzolt hozzám. Persze néhány tökéletlenséggel, de hát kérem, ez a valóság ;)

Már volt tapasztalatom a civil szervezetek és az ifjúsági munka területén és ez alatt az idő alatt találkoztam az EVS programmal, továbbá külföldi EVS önkéntesekkel is együtt dolgoztam, amit igazán élveztem és magától értetődően egy bizonyos ponton magam is úgy döntöttem, hogy szeretnék egy projektet csinálni. Gondolom nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy amikor elkezdtem EVS projektet keresni már pontosan és határozottan tudtam, hogy mit akarok és mit várok ettől a programtól.

Természetesen, mivel az élet furfangos így az EVS előtt még alkalmat kínált egy más típusú külföldi lehetőségre, melyről akkor még fogalmam sem volt, hogy mennyi magabiztosságot és önbizalmat fog adni a későbbi olasz projektemhez.

Végül megtaláltam az EVS projektem (vagy Ő találtam meg engem? már mindegy is, megtaláltuk egymást) és készen álltam, hogy meghódítsam Észak-Olaszországot.

img_20160918_191417.jpg

Tavaly június első hetében megérkeztem Trentoba. Az EVS előtt Angliában éltem egy ideig, igen közel Londonhoz így az első benyomásom Trentoról a következő volt: „Te jó ég, mi a fenét fogok én csinálni egy teljes évig ebben a kis városban, mint Trento?” És már jól tudtam, hogy ha új helyre megyek bizony időbe telik jó szociális életet kialakítani és barátokat szerezni, de ennek a gondolata csak még türelmetlenebbé tett, nem pedig megnyugtatott. Ráadásul a helyzet nem csupán arról szólt, hogy új kultúrába és országba költöztem (egészen pontosan NULLA ismerőssel) de egy tök új idegen nyelvről is, amit akkor még nem beszéltem.

Azt hiszem ez az a rész (NYELV), amelytől mindenki a legjobban fél és a legnagyobb okot adja a hezitálásra, hogy bevállaljon-e egy külföldi tapasztalatot. Kérlek, ne tegyétek!

Rövid idő után a nyelvi nehézségek fokozatosan elmúlnak és a folyamat végén olyan sikerélményt értek el, ami ezerszer több boldogságot ad majd, mint amekkorák a félelmeitek voltak az elején.

És hiába volt nehéz a kezdet a motivációm a személyes fejlődésre és arra, hogy a legjobbat hozzam ki a projektemből, mindvégig elég erős volt ahhoz, hogy keresztülvigyen a nehéz periódusokon.

Majd a végén, mikor képes vagy visszatekinteni arra, hogy mit vittél véghez, na az egy nagyon nagyon király érzés. Ez alatt az egy év alatt részt vettem tucatnyi programon, eseményen és rendezvényen, melyet előtte nagyon szerettem volna kipróbálni. Jó néhányat közülük én magam szerveztem és kiviteleztem más EVS önkéntesekkel.

img_20161225_164545.jpg

Részt vettem nemzetközi cseréken, láthattam hogyan dolgozik együtt egy seregnyi különböző országból jött fiatal srác és mennyi örömöt ad nekik más fiatalokkal találkozni a világ más kultúráiból. Különösen jó élmény volt a helyi fiataloknak bemutatni magam, rendszeresen prezentációt tartani és megosztani a tapasztalataimat velük támogatásul az ő jövőbeli önkéntes projektjükhöz.

Au Pair tapasztalataimnak és a gyerekek iránti szeretetemnek köszönhetően bevontak számos gyerekeknek szóló eseménybe, melyeknek szervezésében és megvalósításában is részt vettem, így rengeteget tanultam. Mivel a fogadó szervezetem külföldi Au Pair lányokat fogad és helyez el olasz családoknál így kipróbálhattam a mentorkodást is, és ebben a szerepben nemcsak mentorként fejlődtem, de újabb darabját fedezhettem fel a személyiségemnek.

Ezen kívül a projektem része volt egy öregek otthonában való heti besegítés is, mely felfedte egy addig szintén ismeretlen oldalamat, hogy örömet nyújt idősekkel dolgozni, melyről fogalmam sem volt az EVS-em előtt.

Egy év alatt rengeteg barátságot kötöttem, szó szerint a világ minden tájáról vannak barátaim, mely kinyitotta a szívemet más kultúrák elfogadására és még inkább megerősítette bennem, hogy mennyire csodálatos és fontos a különbözőség és a sokszínűség a világunkban.

Rengeteget utaztam és ugyanennyi örömben volt részem miután a szociális életem is fokozatosan elkezdett kibontakozni.

Egy év természetesen helyet és időt ad a mélypontoknak is és annak, hogy egy bizonyos ponton megkérdezd magadtól: „miért is csinálom ezt? Nem kellene kiszállnom és csinálnom valami mást, mert ez úgy tűnik, nem arra megy, amerre én akarom?” De minden alkalommal, amikor ehhez a ponthoz érkeztem azt is mondtam magamnak: „nem kérdezném-e meg magamtól ugyanezeket a dolgokat, ha éppen mást csinálnék az életben, máshol, egy átlagos munkát?” Vagy még jobb: „nem kérdeztem-e már meg magamtól ugyanezt bármit csináltam is előtte az életemben?” És akkor rájöttem, hogy ez a tapasztalat pont olyan, mint az élet. Egy folyamat, még akkor is, ha pontosan tudod, mikor van vége. Az élet lényege és esszenciája egy évben minden boldogságával és nehézségével. Ez az EVS.

És tudom jól, hogy ha nem jöttem volna ide és vállaltam volna el ezt az élményt minden kockázatával és hullámaival, akkor a szívem két darabja nem lenne most Mexikóban és Brazíliában, melyet a két csodálatos barátnőm vitt magával, akikkel Olaszországban találkoztam és nem tudnám azt, hogy mennyire hasonló lehet két teljesen eltérő kultúrából jött ember és azt sem fedeztem volna fel, hogy egy rakás teljesen más kulturális háttérrel rendelkező,  különböző országból érkezett fiatal srác hogyan alkot egy családot. Továbbá nem tudnám azt sem, hogy a legfinomabb forró csokit a veronai vasútállomáson lehet kapni (ezt jegyezzétek meg, nem viccelek, mennyei!!)

img_20160722_190540.jpg

De egyszerre tudom, hogy az is rendben van, hogy mindennek vége van, mert az EVS arra is tanít, hogy elfogadjuk, hogy az élet változik és rugalmasnak kell lennünk, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz.

A szívem mélyén valószínűleg mindig is tudtam, hogy a multikulturalitás és a sokszínűség továbbá, hogy hasznos szerepet töltsek be a társadalomban nagyon fontos dolgok számomra, habár jóllehet még nem tudtam, hogyan öntsem mindezt formába úgy, hogy valóban boldoggá tegyen. Mostanra az EVS még közelebb hozott ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy tudatosan és határozottan a saját utamon haladok.

 received_10210016059578458.jpeg

Ferge Rita Olaszországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!