Hoppsza, ez EVS!

Az EVS, ami 3 hónapja véget ért, de még mindig tart

2018. április 13. 09:48 - Mokos Béla

Sz Tilda Panna, EVS önkéntes beszámolója

Napra pontosan egy éve, hogy Édesanya születésnapja alkalmából (Boldog Születésnapot Anya!), búcsút intettem Magyarországnak és 2 bőrönddel felszálltam a repülőre, mondván: „lássuk, mire megyek 9 hónap alatt Spanyolországban”. Ha röviden kellene leírnom, hogyan is sikerült az EVS-em, csak azt mondanám, hogy azóta itt élek és dolgozok, mert ez mindent megmagyaráz; (– elég jól sikerült).
Emlékszem, pár hónappal előtte, (mikor még fogalmam sem volt mit jelent az Európai Önkéntes Szolgálat,) az iskolában egy bizonyos etika órán papírlapra kellett leírnunk, mik a terveink a jövőre nézve, 2 éven, 5 éven vagy 10 éven belül. Mindenki sikert, családot, jól menő üzleteket remélt magának; én csak annyit írtam: Spanyolországban szeretnék élni. Padtársam rendesen ki is nevetett, hogy tényleg ennyire céltalan az életem, és lám… ki nevet a végén? Én nevetek és nem is akárhol: Granadában nevetek.


   A köszönet persze elsősorban a Fiatalok a Vidékért Egyesület EVS koordinátorait és az egyesületüket illeti, másodsorban Anyát és a családot, akik velem örültek a lehetőségnek és végig támogattak, majd végül Istent, vagy a sorsot, (ki minek nevezi), hogy ilyen jó helyre kerültem, és ilyen csodás emberekkel találkoztam.
   Sajnos hosszú lenne részletesen leírnom, mi mindenben volt részem, de röviden igyekszem összegezni a lényeget, akár kedvcsinálóként is.



Az EVS alapjában egy óriási lehetőség.
Szállást kapsz (kis szerencsével nagyon jót, Sierra Nevadára néző terasszal), zsebpénzt (ami mindenre elég és ha ügyes az ember félre is lehet rakni utazgatásra belőle), és egy interkulturális közösséget, életre szóló kapcsolatokkal és nagyon értékes barátságokkal.
   Eleinte nekem egy észt és egy olasz lakótársam volt, akiknél kívánni sem lehetne jobbat; mi olyanok voltunk, mint egy család. Közös vacsorázás, sportolás, filmnézés, fiesta... De idővel mennek és jönnek új társak, kevésbé szoros kapcsolatokkal, esetleges súrlódással a személyiségek között, de ez benne van a pakliban.


  A munkába pedig még soha senki nem halt bele… Mi napi 5 órát dolgoztunk egy ifjúsági szervezetnél, Erasmus+ -os csereprogramokat szerveztünk; majd a nyári táborokra készültünk, ami egy hónapig tartott júliusban, 4x1 hetes turnusokkal. Az itteni lelkesedés a programok iránt példaértékű. A táboroztatásra annyi helyi 16-18 éves önkéntes jelentkezett segíteni, hogy 200 főt le kellett mondanunk belőlük. És egy 20.000 fős kisvárosról (Maracena) beszélünk…
 A táborban, -mi önkéntesek- dekorációt készítettünk, színházat, játékokat; kísértük a nekünk kiosztott gyerekcsoportot napi 3-szor szállástól medencéig, medencétől szállásig. (Ez így nem is hangzik rosszul, viszont akkor képzeljünk el minden héten 250 gyereket egy térségben, akik a tetejében spanyolok, tehát 0-24 órában focimeccsen érzik magukat, és ennek megfelelően is viselkednek. 4 héten keresztül.)
 De legalább ez alatt a hónap alatt véglegesen rákényszerültem a spanyol nyelvre a gyerekek között, így a nulláról indulva azt is egészen feltornáztam. Mindennek van jó oldala.
 Ezután ősztől 2 részre oszlott a munka: napközi és iroda. Én a nyári tapasztalataimból kiindulva gondolkodás nélkül utasítottam el a napközi lehetőségét, nagyon jól megvoltam én az irodában is, köszönöm, spanyol gyereket nem kérek többet. Persze sokszor részt vettem így is gyerekprogramokon, mert itt minden alkalomra szerveznek egy napos fesztivált, mindegy mi az, csak okuk legyen a fiestára…

spanyollanyok.jpg

   Aztán ott van még a kezdő és a félidős tréning, amin minden önkéntesnek kötelező részt venni, de senki sem bánja meg, mert olyan kapcsolathálózat kiépítésére ad lehetőséget, hogy utána akármerre utazunk, mindenhol akad majd egy másik önkéntes, aki befogad pár napra. A mi házunkból is átjáróház lett, ami eleinte szórakoztató volt, de egy idő után azt kívántunk: bárcsak lenne egy nyugodt hétvégénk…
   Viszont mi is kivettük a részünk mások látogatásából, - Sevilla, Malaga, Córdoba, Valencia, Barcelona és a többi,- mindig mindenhol akadt egy hasonló cipőben járó ismerős, ismerős ismerőse, vagy egyáltalán nem ismerős EVS-es.
   Hogy mi az, amiben csalódtam? Hogy télen hideg van. És ez nagy csalódás, mert valamiért mindig azt képzeltem, hogy Dél-Spanyolországban non-stop strandidő uralkodik. Hát Granadában havazott is és nem csak egyszer. Valahogy itt a kevésbé hideg rosszabbul esik, mint otthon a -10 fok. Ráadásul a légkondik fűtőrésze vagy nem működik rendesen, vagy egyáltalán nincs is fűtés a házakban.


 Aztán ott van még a híres tapas, ami a közhiedelemmel ellentétben nem egy bizonyos étel, hanem akármi lehet, csak kis adagban adják az ital mellé. Granadában ingyen. Így az elhízás is „veszélyezteti” az itt létet, ami mellé nyáron csatlakozik egy olyan meleg, amiben semmi mozgáshoz nincs kedve az embernek.

 Az utolsó negatívum pedig a honvágy. Akármennyire süt szebben itt a nap, akármennyire érzi gondtalanabbnak magát az ember, nincs közel a család, vagy azok a barátok, akikkel előtte hetente találkoztunk. (És hiányzik egész Magyarország, amit álmomban nem gondoltam, hogy egyszer így fogok érezni.)
 Összegzésül én azt mondanám, hogy nagyon megéri EVS-re menni, mert sokat tanul, tapasztal és lát az ember egy másik kultúrába belecsöppenve. Aztán persze sok múlik a szerencsén is és azon, hogy az ember mennyire tudja a maga oldalára fordítani a lehetőségeket.
 
 Végül még egyszer köszönet a FIVE számára, hogy engem választottak erre a 9 hónapos maracenai projektre, amiben nagyon sok örömömet leltem!
 
 

Sz Tilda Panna Spanyolországban volt EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

 

Szólj hozzá!

Biolumineszcencia

2018. március 27. 14:49 - Mokos Béla

Kakas Dézi EVS önkéntes írása

Nem tudom, hogy beszéltem-e már erről a csoportban, de talán az eddigi egyik legszebb emlékem itt Dániában, és most találtam róla egy videót.

bioluminescentjpg.jpg
Az arrival meeting-es táborban voltunk még szeptember végén. Gyakorlatilag a semmi közepén Kolding-nak hívják a helyet, ahol egy táborhely van kialakítva, és a legközelebbi bolt vagy akármi 7 km-re van. Semmi busz, semmi nem visz oda az erdő közepébe.

Páran mondták egyik este, hogy látták ezt a jelenséget a vízben, szerintük nagyon kis halványan. Nem nagyon hittük el, mert nagyon ritka és nagyon kevés helyről tudunk, ahol ilyen van, de hát persze kiment mindenki megnézni, de nem láttunk semmit. Majd két nappal később kb. hatan sokáig elvoltunk, mert elbeszélgettük az időt, és ketten kitalálták, hogy ők ki szeretnének menni megmártózni a tengerben, hát elkísértük őket, és csak hüledeztünk, hogy ezek bolondok ebben a hideg vízben, szeptemberben....

de amint bementek a vízbe, ez a látvány fogadott minket, szóval hát mondanom sem kell gondolkozás nélkül vettük le ruháinkat és szaladtunk befele, sikoltozva, kacarászva, hiszen ez a jelenség, amit biolumineszcenciának hívnak, olyan volt mint valami varázslat, ahogy úsztunk a vízben: mintha egy csillogó, csillámló felhő vett körül minket.

https://www.facebook.com/travelingbuzz/videos/658834517815620/

Szólj hozzá!

Megérkeztem

2018. március 19. 14:28 - Mokos Béla

Oberfrank Petra EVS önkéntes írása

Sikerült meggyújtani a tüzet a szobánkban, majd zuhanyoztam egy nagyon finom illatú kézműves szappannal, amit még otthon vettem. Mosolyogva álltam a zuhanyfülkében, mikor a függönyön magyar feliratot láttam „Mindig mossa hasonló színekkel együtt”. Szobatársam éppen fát rak a tűzre, miközben észtül beszél telefonon egy rokonával. Hárman lakunk egy szobában, a harmadik lány olasz. A szomszéd szobában pedig egy nagyothalló 90 éves néni lakik, valószínűleg nem fogunk sokat találkozni vele. Kellemes meleg van, este 9 óra, az első ténylegesen itt töltött nap után. Nincs wi-fi kapcsolat a közelben, mégis úgy érzem, most van itt az ideje az írásnak. A mai napon rettenetesen lefáradtam a sok-sok új információtól, pláne hogy egész nap idegen nyelven beszéltek hozzám folyamatosan. Játszottunk szí-szá-szú-t, aki tudja mi az, sokan úgy ismerik, hogy hö-hö-hö, mi úgy mondtuk: hí-há-hú. Nagyon szeretem ezt a játékot, arra emlékeztet, mikor a kórussal nagyon lelkesen és energikusan nekiállunk és sokat nevetünk együtt. Nagy körben állunk, egymásra mutogatunk, miközben mondani kell a megfelelő hangot, lényeg, hogy mindenki felvegye a ritmust, aki téveszt, az kiesik. Névtanulós játékot is játszottunk, nagyjából sikerült megjegyezni mindenkinek a nevét. Igen.. merthogy tizenöten leszünk önkétesek az elkövetkezendő két hónapban, ezen felül két lány jött hat hónapra, két korábbi önkéntes pedig visszajött segíteni a szervezetnek és nekünk.
file_png.jpg
Az első napunk arról szólt, hogy megfogalmazzunk a közösségünk szabályait, ismerkedjünk egymással, a projekttel, és a szervezettel. Amint kiderült, az Eko Centar eredetileg Educational Communication, és azért jött létre, hogy összehozza az embereket, békét teremtsen egymás között, építse a közösséget a faluban és főként a szomszéd városban levő iskolában. Tulajdonképpen 2014-ben kezdtek el foglalkozni ökológikus szemlélettel, és hogy ezt hogyan lehet a meglévő rendszerbe beépíteni. ó.. hogy belevágtam a közepébe? Pedig az előkészületektől akartam kezdeni... Hát akkor most visszamegyek a dolgok legeslegelejére. Belga koncerten voltam a Parkban. Vagy ne legyen ennyire részletes? Lényeg, hogy teljesen véletlenül összefutottam két középiskolatársammal, akikkel arról beszélgettünk, hogy szívesen mennék valahova külföldre. Csak egy pici tapasztalatot szerezni, más kúltúrával találkozni, fejleszteni az angol nyelvtudásom. Egyre érett bennem ez a gondolat. Ők hallottak valahonnan az EVS-ről, és ajánlották, hogy egy ilyen lehetőséget nézzek magamnak, hiszen az EU támogatja, ráadásul rengeteg projekt közül lehet választani, köztük művészetiből is. Ez amiatt volt fontos mert művészetet tanultam. Csahogy rájöttem, hogy valami földdel kapcsolatos dolgot szeretnék csinálni. Harmóniában a természettel. Mert van egy idilli kép a fejemben a jövőről, ahol két kisgyerek játszik a tanyánkon, miközben mezítláb sétálva leszakítok egy paradicsomot a veteményesünkből, és beleharapok. Szóval elkezdtem ökofarmos EVS lehetőségeket kutatni. Eközben rátaláltam a permakultúrára, azt hiszem ezt már leírtam pár helyen, hogy az elveket olvasgatva, azt éreztem, hogy ez a nekem való, és ebben minden benne van, ami érdekel. Az első projektre októberben jelentkeztem, ahova nem engem választottak, és ez eléggé elkeserített, úgyhogy el kellett, hogy teljen egy kis idő ahhoz, hogy jelentkezzek a következőre, de azt hiszem, pont jókor tettem meg, hiszen két helyre is kiválasztottak. Végül a Horvát Eko Centar mellett döntöttem, amely egy rövid távú EVS, össz-vissz két hónap. De utána van lehetőségem akár itt, akár máshol egy hosszabb távú projektre jelentkezni.
A kiutazás előtt egy hónappal felmondtam, ám ahelyett, hogy rendesen felkészültem volna az utazásra, végig aggódtam valamin, hogy kik lesznek ott, milyen lesz, hogy fogom magam érezni, mit csinálok utána, mi lesz az albérletemmel. Ezeken annyit gondolkodtam, hogy hopp hirtelen eltelt az idő, és már itt is vagyok. Sokat segített, hogy a küldő szervezetem, a Fiatalok A Vidékért egyesület, tartott egy felkészítő alkalmat, ahol több fiatalt is megismertem, akik hasonló projetre mennek, és jártak már egy két helyen előtte is. Úgy vettem észre, hogy itt vagy a korosztály, vagy ezek az emberek ilyenek, de csak azt hallom, hogy innen onnan jöttek, sok tréningen, kurzuson, youth exchange programon vettek részt, külföldön dolgoztak, szóval elég sokat látott emberek. Kicsit kicsinek érzem magam hozzájuk képest, meg azt érzem, hogy picit kevésbé tudok angolul, viszont mindenki tök nyitott és megértőek, meg elfogadnak.
283d84_eacebf829e254bc48ab5f0c66789dedb_mv2.jpg
Végül az albérletet is felmondtam, EU-s TB kártyát csináltattam, elintéztem dolgokat, amik meglepően gyorsan működtek. Szereztem szállást egy kedves kórustársamnál, hogy az észt lány, aki Franciaországból jött, tudjon velem egy helyen aludni, és Budapestről reggel együtt induljunk Latinovac-ba. Utolsó este még belenéztünk a számomra utolsó kóruspróbába is. Reggel találkoztunk a másik magyar lánnyal, aztán busszal Zágrábba utaztunk, ahol további három önkéntessel Slavonski Brod-ba érkeztünk, innen autóval vittek tovább a fél órányira lévő faluba. A falu külalakra nem nagyon különbözik egy magyar falutól, de ha nagyon figyelek észre lehet venni a különbséget. Sok domb van errefele, nincs az utcán közvilágítás, a házak többsége vörös téglából épült, kis kályhával lehet befűteni. A szobákba cipővel nem lehet bemenni, erre nagyon vigyáznak, nehogy a sár a parketta réseibe kerüljön, mert nehéz tisztítani. Jó kis falusi illat van, a paplanhuzat olyan, hogy a közepén van egy lyuk, amin keresztül ki lehet venni a paplant, ez a régi általános iskolás osztálykirándulásokra emlékeztet. Az Eko Centar igazából egy kert, nem is mondhatnám túl nagynak. Van egy nagyobb ház, ahol az iroda van, és a közösségi terem, ahol lesznek a horvát óráink. Van egy étkező helység, ahol nekünk kell takarítani. Minden napra két ember van kijelölve a konyha csapatnak. Ők takarítanak, előkészítik az ebédet, kenyeret készítenek, segítenek a konyhában, elmossák a tányérokat. Ezen kívül még egy közösségi ház van, ahol tudunk főzni a szabadnapjainkon (Volunteers's kitchen). A falak fehérek, de már elterveztük, hogy festünk rá, hogy hangulatosabb legyen, az a terület az önkénteseké, szóval bárhogy fejleszthetjük, hogy komfortosabb legyen. Az első projektünk a komposztoláshoz szükséges terület rendbetétele lesz. Tulajdonképpen ahogy ősszel itthagyták az önkéntesek, úgy kapjuk meg most mi a területet, szóval nekiláthatunk a tavaszi nagytakarításnak. Megnéztük a gilisztákat, akik Kaliforiai komosztáló giliszták, ők lesznek segítségünkre a komposztálásban. Tervezzük, hogy a két hónap alatt komposzt wc-t is gyártunk, ami még kevesebb hulladékkal jár, és fölösleges vízet sem pazarlunk. Nagyon jó itt a talaj az építkezéshez, szóval elég, ha markolunk egy kis földet, bevizezzük, és jól tapad ahhoz, hogy bármit lehessen belőle építeni, például ma reggel a supervisor-unk a kányha melletti lyukat tömte be a falban.
A többiek még közösségi életet élnek, vagy teáznak a konyhánkban, én azt hiszem ezzel készen vagyok mára és alszom, izgatottan várva a közös munkát.

 

Oberfrank Petra Horvátországban EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Az eredeti bejegyzés itt található: https://yellowpoppyflower.wixsite.com/evspermaculture/blog/meg%C3%A9rkeztem

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Gyarkolatiasan EVS kérdésekről

2018. március 08. 12:51 - Mokos Béla

Fekete Eszter EVS önkéntes írása

  • Hogyan, és mivel jöttem ki Litvániába?

gyakorlati oldal: NINCS KÖZVETLEN JÁRAT MAGYARORSZÁGRÓL LITVÁNIÁBA (ha valaki mégis talál, kérem ossza meg velem is :)

Hajnali 2 óra körül indultunk el anyával a Ferihegyre, vonatpótló busszal és vonattal. A Ferihegyen kb. 2 órát vártunk a becsekkolásra, aztán a belső váróteremben, azt figyeltem, hogy melyik terminálon kell felszállnom a repülőre. Végre megvolt a kiírás, Ryanair légitársasággal utaztam Berlinbe,ott 3 órát vártam. Berlinből Vilniusba (Litvánia fővárosába) érkeztem meg. Itt szintén több órát nézelődtem, mert egy önkéntes társamat vártam be Grúziából. Végül busszal egy kaunasi benzinkútnál kellett leszállnunk, ahol bevártuk a koordinátorainkat, akik elvittek minket a szállásra.

lelki oldala: Rendesen kavarogtak bennem az érzések, de mire a szállásra értem összeszedtem magam (aznapra :P ), na meg el is fáradtam rendesen.

 

  • v Milyen a szállásod?

Egy nem túl nagy, 3 különszobás lakásba élek, ahol van egy mosdónk, egy fürdőszobánk és egy konyhánk. Kényelmesen el lehet férni benne.

A szobám ablakából a naplemente fényei J

 

  • v Kik a lakótársaid?

Egy hónapig egy örmény lánnyal és egy tunéziai sráccal laktam együtt. Majd a lány elment és egy francia fiú jött a helyére.

 

  • v Hol dolgozol? Milyenek a gyerekek, a munkatársak?

Egy átmeneti árvaházban dolgozok, ahol egészséges és fogyatékos gyerekek egyaránt vannak. 8-9 hónapostól- 5 évesig foglalkozok (jelenleg) 8 gyerekkel. Eleinte 10-en voltak, de az örökbefogadás folyamatosan zajlik. A munkatársaim közül legtöbben középkorúak, akik többnyire csak litvánul, meg oroszul tudnak. Egyik nyelvet se beszélem :D Akkor hogy kommunikálunk? Activity az élet! J De mostanra, több szót is tudok, amit rendszeresen használok a gyerekek között. Egy-két gondozó beszél, vagy ért egy picit angolul. Meg, ahogy visszajelzésben is kaptam, sok mindent megértek szavak nélkül is, csak nézni kell és máris látod, miben hogy tudsz segíteni, na meg, ha konkrétan megmutatják mit szeretnének, akkor az már egyszerű. J

 

  • v Van még rajtad kívül egy másik önkéntes ebben a programban?

Igen, egy spanyol srác, akivel a délelőtti foglalkozásokon és az udvaron találkozunk, mert ő a második, én meg az első emeleten dolgozok.

 

  • v Nem sajnálod a gyerekeket?

Nem! Azért jöttem ki, hogy szeressem és segítsem őket! Erre már készített az Úr. Persze alkalmanként kell magamat emlékeztetni a céljaimra, hogyha elfog a bánat, amiért itt vagyok. De nem azért mert bánt valaki vagy ilyesmi, a honvágy is ,meg a formálódás alkalmanként fájdalmas.

 

  • v Mi a feladatod az árvaházban 1.?

Az első két hétben a napi rutinokban való segítés. Reggel játék, délelőtt fejlesztő foglalkozás az épület mind a 2 emeletén lakó gyerekeinek egyszerre, egy csoportban. Utána udvaron sétálunk, játszunk, aztán ebéd előtti kézmosás. Az a gyermek, aki még nem tud egyedül enni korából vagy a képességeinek hiányából adódóan, őt meg kell etetni vagy tanítani/ vezetetten gyakorolni vele a kanál használatát. Ebéd után kéz és arcmosás, biliztetés, pelenkázás, pizsamába öltöztetés, altatás. Míg a gyerekek alszanak takarítunk, mosunk és kiteregetünk.

 

  • v Mit csinálsz a szabadidődben 1.? Vannak új barátaid? (ez a hetek alatt alakult ki)

Olvasok,tanításokat nézek, főzök, takarítok, várost nézek, találkozok az önkéntesekkel és az új barátaimmal.

 

  • v Mi történt veled az első héten?

Az érzelmeim ingadoztak rendesen, mert minden olyan gyorsan történt és az első hetemben is több mindent kellett megtapasztalnom.

Például nagyon sok új emberrel találkoztam, hirtelen csak angolul kellett beszélni és a munkahelyen legtöbbször litvánt hallottam, kivéve mikor a főnökasszonnyal találkoztam. A gyerekek az első pillanattól fogva a szívem csücskei lettek. J Vannak nehezebben kezelhető gyerekek, de tanulom, hogyan osszam meg velük a szeretetet. Ami szomorú meglepetést okozott, hogy a kislányok közül eggyel, akivel sokat játszottam, sétáltam, elvitték pénteken. Nagyon hálás vagyok, hogy elbúcsúzott tőlem is. Ő egy 3 éves tüneményes, csupa szív kislány. 
- Abban reménykedem, hogy egytől- egyig nagyon jó szülőkhöz kerülnek!


A következő nehézséget én okoztam magamnak, hogy aggódtam a csomagjaim megérkezése miatt. Már többen tudjátok, hogy nem egy nagy bőrönddel érkeztem, hanem csak egy kicsivel, amiben 3 garnitúra ruha (nadrág, felső, pulcsi) volt, meg még pár fontos holmi. A csomagjaimat a DPD-vel szállíttattam,így olcsóbbnak tűnt és egyszerűbbnek az átszállás miatt.

Nem éreztem kényelmesnek ezt a helyzetet, mert azt tudni kell, hogyha etetsz egy gyereket, vagy akár csak az udvaron játszol vele, hát mindenféle folt keletkezik a ruhádon, a kabátodon, amit persze csak egyszerűen kimosol, de na ... Meg az, hogy sokat kellett takarítani a lakásban és akkor egyértelmű, hogy amiben takarítasz, abban nem mész gyerekek közé ...

Aztán az is problémát volt, hogy kaptunk litván telefonszámot, de az én telefonom nem kártyafüggetlen még és nem dual sim-es. Szóval milyen lehetőségek merülnek fel ilyenkor: kérsz valakitől, veszel egyet, vagy csak egyszerűen nem használod azt a számot (ami nem volt opció). Így a héten beszereztem egy nem túl olcsó, de nem is olyan drága alaptelefont, amit figyeljetek, később jó párszor fogok említeni. J

Aztán, további vágyam volt, hogy legyen egy gyülekezet, ahol barátokra lelhetek, otthon érezhetem magam és a valamilyen szolgálatba is be tudjak kapcsolódni. Ez egy jó projektnek indult. A google-ba beírtam, hogy angol keresztyén gyülekezet kaunasban, vagy valami ehhez hasonlót , és jó pár találatot hozott fel ez az odal. Ami megragadta a figyelmemet, hogy volt egy House Church blog,  és az volt benne, hogy csak angolul, keresztyén diákok számára, Biblia tanulmányozás hetenként. Volt egy elérhetőség fül/ oldal, ahova írhatsz üzenetet , ami automatikusan a blogkészítő e-mailjére érkezik. Másnap kaptam is választ, hogy xy vagyok, a csoport vezetője, de jelenleg egy másik országban tartózkodok hosszú ideig. Megadott egy telefonszámot, amin tudtam érdeklődni. Fel is hívtam, egy hölgy vette fel, akitől megkérdeztem, hogy akkor, igaz működik a csoport, mikor mehetek. A következőket mondta: -A csoport működik, de csak litvánul, mert a diákok, akik oda jártak, befejezték tanulmányaikat és hazautaztak, és a litván tanulók maradtak csak. De, ha bármiben tudok segíteni, akkor hívj nyugodtan. 

A facebookon is ismerősök lettünk,így könnyebb lett a kommunikáció.

 

Akkor nézelődjünk tovább gondoltam. Több lehetőséget lementettem, azok közül a gyülekezetek közül, amiket eldöntöttem, hogy meglátogatok. Az első vasárnap egy igen távoli, nehezen megtalálható gyülekezetbe mentem, ahol nagyon készségesen fogadtak. Amint kiderült, hogy nem értek litvánul, egy férfi előkerítette a feleségét, aki végig tolmácsolt angolul. Nagy csoda volt az is, hogy az istentisztelet alatt visszaköszönt az az ige, amit korábban is kaptam: János 14, 27 ,,Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”

Édesek voltak a végén, mert úgy körbevettek a gyülekezeti tagok és érdeklődtek, hogy hogyan keveredtem oda. Azért is mert nincs weboldaluk  az interneten, de mégis ott találtam őket. Azt mondták, hogy valószínűleg egy közös esemény miatt egy másik gyülekezet honlapján láttam a címüket, amin meglehettek említve. Onnan lett egy nagyon kedves testvérem, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Köszönöm Istennek, hogy barátul, testvérül adta őt!

 

Az Úr mindenről gondoskodik! 

Fekete Eszter Litvániában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Az eredeti bejegyzés itt található: http://stepbystepwith.blogspot.hu/p/idorol-idore.html

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

 

 

Szólj hozzá!

Önkéntesség Litvániában

2018. február 23. 08:13 - Mokos Béla

Aradi Adrián EVS önkéntes írása

  • Project name: I care! I volunteer!
  • Duration: 2017 February- 2018 January
  • Place of stay: Vilnius
  • Sending organization: FVE – Fiatalok a Vidékért Egyesület
  • Coordinating organization: SALTES
  • Hosting organizations: DofELietuva, SocialinisSufleris

 

DofE – Main part of my work was hike assessing. DofE is about youth development through different levels. After completing their level, participants had to go on a hike where they would be able to put into practice all the skills thez have acquired through their required activities. This hike was fully self-sustained, everything was planned by the group itself (length, route, sleeping place, food, navigation, aim, checkpoints and timing, all according to DofE rules). I had to help my tutor in evaluating these plans, then on occasion, to assess these hikes. A hike lasted between 2 to 4 days, I usually went after the group on foot, slept in a tent, packed everything as they have. This way I was able to see many beautiful places in Lithuania, visited many regional parks and national parks while also trying to enjoy the local notable places and buildings as much as my time allowed me to do so.

Also there was a really nice tradition in the office; every Wednesday, during lunch break, some co-workers organized a basketball game for all who was interested. Not for professionals, purely for fun.

Socialinis Sufleris – Sufleris is about community building and strengthening local community cohesion through workshops. The tasks here were really diverse, ranging from the usual office work (filling out forms, delivering documents, editing pictures from workshops, creating posts) to actual fieldwork (workshops for youth, team building exercises on slackline). This also required a lot of flexibility as many workshops were outside Vilnius and during the weekends, sometimes lasting for several days. But it was also fun because I was able to see different parts of Lithuania from time to time instead of sitting in front of my computer.

 

By the end of the year I can tell about myself that I’ve been to more places in Lithuania than the average Lithuanian and seen a lot more than the average volunteer. I’ve also met many nice people during this time, spent many hours in good company and been involved in many experiences that few can say for themselves.

As I was living in the capital of Vilnius, there were always many other volunteers around (usually about 60 of us) and many opportunities to meet with them, too. On many occasions one of the coordinating organizations created some events for us, but there were many gatherings happening every week as well. Within SALTES we also had our little community as there were some events just for us and for the first half of the year, most of us lived in the same dormitory. So every day we bumped into each other but had some meetings occasionally where we sat together for a while. And even within this closer group there were a couple of friends with whom I met more frequently and could count on anytime. We had our own little traditions and gatherings, discovered the city together and discussed our problems as well if there was any. So I can say that Vilnius has a really great volunteering community where one can have fun and also share her/his problem and find some sympathetic ears and support.

Aradi Adrián Litvániában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Újra Eidban - In Eid again

2018. január 26. 10:24 - Mokos Béla

Balla Tímea EVS önkéntes írása

És akkor elkezdődött a második felvonás Norvégiában, januártól augusztus végéig. Pörgős volt a hét, jó volt újra látni mindenkit, átbeszélni a programokat, elkezdeni tervezgetni a következő hónapokat. 

Hétfőn mentem oviba, örültek nekem az ovisok, aztán voltam Bingózni az idősek otthonában. Utána találkoztam Laurine-nal, bementünk Astridhoz az önkéntesközpontba, hogy képbe legyünk megint a közelgő eseményekkel. Például február elején megyünk Osloba Mid-Term Treningre, azzal kapcsolatban kell majd lassan szervezkednünk. Beszéltünk Astriddal arról, hogy mi legyen a norvég nyelvvizsgával. A többieknek ugye fizet a norvég tanfolyamukért, ezért ha már engem nem tud beiratni a szintemnek megfelelő tanfolyamra, így legalább kifizeti a norvég felsőfokú nyelvvizsgát. Norvégból egyetlen nyelvvizsga van, a Bergenstest. Nem tudsz ilyen alapfokú, középfokú meg felsőfokú nyelvvizsgákat letenni akárhol, mint angolból meg németből. Az írásbeli meg a szóbeli együtt kb 100 000 ft-ba kerül, úgyhogy ezt zsebből nem szívesen fizettem volna ki. Így is elég lesz kifizetni az útiköltséget, mert hogy Norvégián belül sem tudod ám akárhol letenni ezt a nyelvvizsgát, csak nagyvárosokban.

Már korábban kitaláltam, hogy akarok indítani kultúr klubbot is, így nyelv klubb után. Annyiféle nemzetiség lakik ezek a pici helyen, annyi különböző országból, amikről úgy nem túl sokat tud az ember (Litvánia, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, Eritrea, Szomália, Burundi...), és tök jó lenne képet kapni ezekről az országokról valakin keresztül, aki onnan származik. A norvégoknak meg "el lehet adni" az ötletet azzal a szöveggel, hogy számukra evidens, hogy aki idejön, az ismerje meg és lehetőleg adaptálja a norvég kultúrát, de ahhoz, hogy jól működjön a helyi közösség, és megértsék egymást a külföldiekkel, a norvégoknak is kellene tudni legalább valami minimálisat az itt élő külföldiek kultúrájáról, főleg a nem Európai népek kultúrájáról, mert azok aztán teljesen mások. Mivel az én ötletem az egész, meg amúgy is akartam tartani előadást Magyarországról, ezért első alkalommal én fogok előadni.

Megmaradt egy halom mézeskalács decemberről, meg ugye meggyilkolták a fiúk a karácsonyi díszítésemet, úgyhogy a mézeskalács adventi kalendárium is ott állt halomban az asztalon... Gyorsan megkérdeztem Zabit, hogy nem szereti-e véletlenül a 3-4 hetes állott mézeskalácsot. Teljesen fellelkesült, hogy van mézeskalácsunk?! :D Úgyhogy gyorsan két dobozzal át is vittem hozzá, és így mindenki boldog :D Ő kapott mézeskalácsot, nekem meg nem kellett fájó szívvel kaját kidobnom.

***

Kedden mentem németre, mindenki buzgón gyakorolt meg mondott fel valami szöveget. Kiderült, hogy valami szituációt kell eljátszaniuk németül, elméletben fejből. Az ilyen szituációs játékok teljesen fel tudják dobni az órát, nálunk is többször kéne alkalmazniuk a tanároknak. Ez után meg valami német tinisorozatot néztünk a YouTube-on. Angolon amerikai politikát vettek az utóbbi pár hétben, amíg én nem voltam, most meg már összefoglalták a témát, meg kvízeket játszottak, nekem meg fogalmam sem volt az egészről. Háziban segítős órára jöttek többen is, angoloztunk. Már nap közben is, amikor megláttak a menekültes osztályból, odajöttek hozzám csomóan, hogy üdv újra itt, meg hogy hiányoztam nekik. Hát egyem meg őket :) Suli után hazajöttem, végigolvastam, meg kiszótáraztam az amerikai politikás részt, hogy képben legyen, aztán nekiálltam hangosan felolvasni, hogy kiejtést is gyakoroljak.

Utánanéztem a Bergenstestnek, mikor és hol lesz, nekiálltam felírkálni a dátumokat a naptárkámba, úgyhogy már kezd alakulni a tavaszi program nagy vonalakban. Április 7-én lesz írásbeli norvég nyelvvizsga, és Ålesundbe fogom megírni, mert így meg tudom látogatni Zabit is. Szóbeli meg május 4 vagy 5-én lesz, attól függően, hogy Bergenben vagy Osloban csinálom, de ezt még nem döntöttem el. Néztem a repjegyfoglalásokat, hogy mikor jön kicsi húgom, meg hogyan lesz busza Bergenből, szóval körvonalazódnak itt a dolgok.

***

Szerdán voltam a menzán, és most kivételes módon időm se volt üldögélni és a szótáramat olvasgatni. A legtöbb európai országban január, február környékét tartanak körutakat és tájékoztatókat az egyetemek, hogy meggyőzzék a végzősöket, hogy hozzájuk érdemes jelentkezni. Szerdán 2-3 egyetemtől jöttek ide, hogy előadást tartsanak, úgyhogy a szokásosnál nagyobb nyüzsgés volt az iskolában és több ételt, meg több féle ételt kellett csinálni. A fő konyhásnéni beteg volt, úgyhogy az egyik takarító ugrott be helyette, aki azt hiszem Thaiföldről jött, és csinált ilyen tésztás-zöldséges szószos thai kaját. Menza után mentem át kötőcsoportba, Astrid is beteg volt, úgyhogy én vásároltam be, meg pakoltam elő mindent. Megkérdeztem Liv Maritot a Bergenstestről (nyugdíjas norvégtanárnő, és ő szokta javítgatni a fogalmazásaimat, ha írok), de kb fogalma sincs róla, mert ő ugye menekülteket tanított, akik nem kifejezetten jutottak el C1-es szintre... Open Skulében lazacot csináltunk tésztával meg zöldséggel, túl sok dolgunk megint nem volt, úgyhogy olvastuk meg fordítottuk az aktuális könyvemet Laurine-nal. Leültünk enni két srác mellé a menekültes osztályból, aztán mindenki odaült, ahogy megjöttek a többiek, és mindenki beszélgetett velünk, úgyhogy egy óráig tartott megenni azt a tál ételt, és a végén már mindenki rám várt, hogy kezdjük a Bingót, de folyamatosan szóval tartottak :D Jött 5 új diák a menekültes osztályba, és az egyikkel beszélgettem például. Bingó után billiárdoztunk, aztán még beszélgettem az egyik afgán fiúval is. Ő mondta, hogy szoktak menni keddenként röplabdázni az egyik szomszéd falu tornatermébe, és miért nem jövök. Hallottam már róla, hogy van ott keddenként röplabda, de hiába csak 6 km-re van innen, autó nélkül nem lehet oda eljutni. Nyilván nem fogok a lefagyott úton mínusz fokban este 10-kor 6 km-t biciklizni... Mondta a srác, hogy ők se tudnának eljutni autó nélkül, de megoldják a tanárok, hogy mindig legyen elég autó, aki átviszi őket Eid-ból a szomszéd faluba, meg vissza is, szóval így működik a dolog. Úgyhogy kedden megpróbálok eljutni erre a röplabdára, jó lenne végre valamit sportolni.

***

Csütörtökön 11-re mentem az önkéntesközpontba, Photoshop kurzusra nyugdíjas nénikkel és bácsikkal karöltve. Csütörtökönként van a Seniornett, ahol a nyugdíjasok tanulják a számítógépet használni, most pedig indítottak egy Photoshop tanfolyamot. Már korábban is mondtam Astridnak, hogy jó lenne megtanulni legalább az alapokat, hogy tudjak szép plakátokat készíteni, és ne csak Word-del, meg Paint-tel, úgyhogy megbeszélte Kevinnel meg a másik csajszival, aki tartja a Seniornett-et, hogy beülök én is. Az első alkalom, 2 óra igazából csak azzal ment el, hogy mindenki letöltötte meg feltelepítette a Photoshopot a gépére. Mivel nyugdíjas foglalkozás, akik ugye ráérnek, egy óra után természetesen kávé, süti, negyedóra szünet, beszélgetés... Elkezdtem én is beszélgetni az egyik bácsival, aki mellettem ült. Mondtam, hogy Magyarországról jöttem, erre egyből elkezdte mesélni, hogy emlékszik, amikor volt nálunk a forradalom (az évszámot nem tudta, de nyilván az 56-ösról beszélt), hogy akkor napról-napra beszámolt a norvég rádió, hogy mi zajlik Budapesten, és ők meg minden nap feszülten hallgatták, hogy hogy állnak az események.

Nyugdíjas számítógépes szakkör után átmentem a suliba, a dupla politikából a második órára be tudtam ülni. A csoport fele valami kiránduláson volt, úgyhogy csak szöveget olvasgattunk. Politika után beszéltem a menekültes osztály tanárával, mert már korábban kérdezte, hogy be tudok-e vállalni még egy órát. Van egy lengyel lánykájuk, aki még most tanul norvégul, de elég egyedül érzi magát így a fejkendős szír lánykák között, akik folyton arabul dumálnak egymással, és jót tenne neki, ha tudná valakivel gyakorolni a norvégot. Úgyhogy beáldoztam a csütörtök reggelemet (amikor fél 11-ig aludhattam), és bevállaltam, hogy csütörtökönként 9-11-ig beszélgetek vele norvégul.

Fél 3-tól beszélgettünk angolul Emával meg Mukhtarral, aztán meg beszélgettem a fiúkkal, akikről mindig írok, hogy 4-en vannak testvérek az osztályban. Mondja Megbeszéltük, hogy most szombat este ráérnek, szóval akkor most főzhetek magyar kajákat, és átjönnek vacsizni meg társasozni. Odajött egy másik srác az osztályból, hogy szerdán matekdoga lesz, úgyhogy kedden jönnek mindenképpen háziban segítős órára :D Utána beültem a könyvtárba, végre eltüntették azt a mesekiállítást, és végre le lehetett megint ülni a magazinokhoz, és olvasni ilyen komolyabb hangvételű magazinokat, például a melegek helyzetéről Norvégiában vagy valami helyi képviselő felszólalásáról, amikből tudok kiírni jó kis bonyolult kifejezéseket. Plusz ha ilyen témákat olvasok, akkor úgy megint értelmes, gondolkodó, egyetemet végzett embernek érzem magam, amit úgy gyorsan el lehet felejteni óvódás gyerekdalok, meg menekültes kötögetés mellett itt vidéken...

Ilyenkor amikor könyvtárban olvasok, mindig kiírok egy csomó dolgot magamnak, aminek utána akarok nézni. Norvég színészek, stand-up comedy-sek, zenekarok, filmek. Úgyhogy este például ilyen norvég rapet hallgattam. Az együttes mindkét tagjának a szülei bevándorlók vagy menekültek voltak, de ők már itt születtek Norvégiában. Felnőtt már egy teljes generáció, akik itt születtek, anyanyelvi szinten beszélik a norvégot, de ugye fura nevük, meg sötétebb bőrszínűk van, ezért sokszor érzik, hogy nem kezelik őket egyenrangú norvég állampolgárként, hanem bevándorlóként. Pedig ők a norvég kultúrát érzik magukénak, sose éltek azokban az országokban, ahonnan a szüleik bevándoroltak. Erről énekel ez az együttes.

***

Már hónapok óta tűnődök rajta, hogy kerülnek kövek az elméletileg vízálló gumicsizmámba. Mindig kiszóróm őket a csizmából, mielőtt megyek valahova, aztán mindig újratermelődnek benne. Lehet, olyan energiával haladok, hogy felrúgom a köveket és azok valahogy pont abban a szögben repülnek, hogy beleessenek a csizmába pont azon a fél centis résen, ami a nadrág és a csizma között tátong...

Gondolkodtam péntek reggel, hogy betegyem-e a vízálló nadrágomat, csak nem leszünk pont ma kint, nem tettem be. Hát, pedig ezeknek pont ma kellett túrázni menniük az oviban... Itt amúgy már egy 5 perces sétára is azt mondják a norvégok, hogy túrázni mennek, úgyhogy annyira nem kell megijedni. Csak kimentünk szánkózni az ovitól egy 5-10 percre lévő lejtőre. Nem tudom, mondtam-e már, de itt szánkó néven ilyen műanyag lapokat értenek, amire ráülnek és kész. Hát én egy óra alatt sikeresen átfagytam egy szál nadrágban a mínusz pár fokban, úgyhogy idő előtt le is léptem.

Fél 2-től volt megbeszélésünk Astriddal, hát voltak meglepetések. Janis bejelentette, hogy nem folytatja tovább a projektet és február végén hazamegy. Astrid mondta, hogy nem keres másik önkéntest Janis helyett, úgyhogy 3-an leszünk, Laurine ha akar, átköltözhet hozzánk. Én még maradtam beszélni, miután a többiek elmentem, mert szokás szerint volt egy csomó kérdésem meg megbeszélnivalóm. Például a Bergenstestről, aztán a kultúrklubról. Megbeszéltük, hogy egyáltalán melyik nap és hol legyen, abban állapodtunk meg, hogy minden második kedden, amikor nincs Language Club vagy Språk Kafé, akkor meg lehet tartani a könyvtárban. Az első alkalom elméletben február 20-án lesz, a téli szünetben, és ugye én kezdek Magyar esttel. Ötleteltünk a lehetséges előadókról, kiket ismerünk, akik beszélnek elég jól norvégul, és tanultak valahol, vagy viszonylag műveltebbek, ergó hiteles képet tudnak adni az országukról. Bergenstesttel kapcsolatban mondta Astrid, hogy van egy korábbi önkéntesük, aki megcsinálta, és majd összekapcsol vele. Aztán megkérdeztem Astridot, hogy szervezhetek-e itt az önkéntesközpontban meglepetés szülinapi bulit Laurine-nak, mert február végén lesz a szülinapja.

Utána megkérdeztem Astridot arról, hogy miért nem akarja helyettesíteni Janist valakivel. Az volt a válasz, amit sejtettem, hogy lehetősége lenne rá, csak nagyon sok papírmunka, és már így is állandóan el van havazva. Én örülnék, ha lenne valaki Janis helyett, mert egyrészt új embereket megismerni mindig jó, aztán ez a két lány két fiú felállás pont tökéletes így, mert így senki nincs teljesen egyedül. Úgyhogy felajánlottam Astridnak, hogy szívesen segítek a pályázattal, meg a papírmunkával, ha mégis bevállalná, mert abból is csak tanulok, hogy hogyan működik egy ilyen folyamat, az egész ugye angolul megy, ami szintén jó. Szóval igyekszek használni meggyőző erőimet, hogy legyen új önkéntes. Plusz ha jönnek be pályázatok, akkor nekünk, önkénteseknek is van szavunk, hogy kivel akarunk együtt dolgozni, és mivel Laurine-nak meg Mykolának jó eséllyel tök mindegy, ezért hátha tudnám arra terelni a dolgot, hogy egy több nyelvet beszélő, vagy legalább angolul tényleg jól beszélő, szociálisabb, barátkozóbb természetű akárkit válasszunk ide. Szóval vannak ám itt tervek...

Utána mentem bevásárolni, ami hiányzott még a húsleveshez meg a rántott húshoz. Itthon takarítottam, fürdőszobát, nappalit... Beszéltem azzal a korábbi önkéntes csajszival, aki csinált Bergenstestet, és aki mellesleg német, úgyhogy egy idő után átváltottunk németre a norvégról. Este utánanéztem a neten minden félének, például annak, hogyan lehet külföldről szavazni. Beigazolódott a sejtésem, hogy nekem esélytelen, hogy szavazhassak. Azok az állampolgárok, akik rendelkeznek magyar lakcímmel, de éppen külföldön tartózkodnak, kérelmezhetik a felvételüket névjegyzékbe, és a tartózkodási országuk magyar nagykövetségén szavazhatnak, ami ugye Oslo. Szóval ahhoz, hogy behúzzak egy nyomorult x-et, Osloba kéne utaznom, 16 óra buszút oda-vissza, és egy vagyon a buszjegy. Mennyire demokratikus ez a szabályrendszer, hogy rengeteg embernek, akik nem a fővárosoknak laknak külföldön, kb nincs semmi esélye, hogy szavazzon... Mellesleg nem véletlenül van ám ez így, meg nem véletlenül mondják, hogy akinek nem tetszik a helyzet, az lábbal szavazhat.

***

A szombat az sűrű volt. Délelőtt a szobámat raktam rendbe, hajat mostam, aztán gondoltam 1-kor nekiállok húslevest főzni, 5-ig csak kész lesz. Hát, ez a húsleves olyan zserbó sztájl-ban készült megint :D Az volt a szent meggyőződésem, hogy nekünk van nagy fazekunk. Hát vagy rosszul gondoltam, vagy valaki eltüntette, mert nem volt. A legnagyobb, ami volt, az is már napok óta a hűtőben kempingezett valami azonosíthatatlan trutymóval. Az a fiúk szokása, hogy főznek egy kondérral, aztán miután ettek, nem raknák ám át egy kisebb edénybe a kaját, hanem bevágják lábasostúl meg fazekastúl a hűtőbe. Szóval ha rájössz, hogy te is itt laksz, és te is szeretnél főzni, akkor először neked kell átpakolni kisebb tálba az ő kajájukat, elmosni az egész lábast, aztán utána végre neki is állhatsz főzni... Egy szóval nem mondom, hogy én vagyok a házitündérek gyöngye, de legalább igyekszek tekintettel lenni a másikra... Szóval először gondolkodtam egy fél órát, hogy kivakarjam azt a lábast a hűtőből, vagy honnan szerezzek másikat. Úgy döntöttem, hogy az kicsi, úgyhogy gondoltam kérek egy lábast a házibácsitól. Hát, azok nem voltak otthon. Végigcsöngettem az összes szomszédot, vagy nem volt nagy lábasuk, vagy nem voltak otthon. Ráírtam Laurine-ra, nem válaszolt. Akkor összeszedtem magam, és nekiálltam mászkálni a városban fazék után. Bementem az önkéntes központba, ott se volt. Addigra válaszolt Laurine, írta, hogy neki sincs, a házinénije meg szintén nincs otthon. Akkor eszembe jutott, hogy hát én be tudok menni a suli konyhájára, és onnan elhozok egy lábast. Bementem, és konstatáltam, hogy amik ott vannak, azokban ilyen hadseregre való mennyiségű ételt lehet főzni... Aztán végül is csak elhoztam abból a legkisebbet, ami még így is hatalmas volt. Mire hazaértem lábassal, természetesen addigra pont előkerült a házi bácsi is. Akkor már úgy voltam, hogy jó lesz nekem az a nagy, ha már elhoztam...

2-kor végre nekiálltam a húslevesnek. A recept szerint először tisztítsuk meg alaposan a csirkét. Lemosogattam, meg ahol kiállt belőle valami szőr szerű, azt úgy leszedegettem, gondoltam így biztos jó lesz. Belevágtam a vízbe, aztán elkezdtem főzni. Olvasgattam közben a recepteket, van, ahol azt írták, hogy külön tegyük bele a csontot, meg külön a húst, van, ahol azt írták, hogy rakjuk vele a darabokat. Milyen darabokat?? Azt senki nem mondta, hogy ezt fel kéne darabolni... Akkor kivettem a csirkét a vízből, és nekiálltam szétdarabolni, ahol tudtam. Visszaraktam, így legalább a leves sínen volt. Nekiálltam húst darabolni. Fél 4-re jött Laurine, meg Rasha, egyből be is fogtam őket a krumplipüréhez, meg a rántott húshoz. 5-re épp, hogy kész lettünk hárman. Négyen jöttek, hárman Rasha bátyjai, meg Saleh, akit az oviból ismerek. Hívtam Mukhtart is, de ő nem jött végül. Hoztak nekem rózsát, meg vázát, egyem meg őket :)

Hely híján kiraktuk az összes kaját a folyósóra az asztalra. Adtam mindenkinek tányért, elmagyaráztam, hogy először eszünk levest, szedjenek tésztát, zöldséget, meg leveshúst. Így is zsúfolt volt az asztal, úgyhogy bevittem a leveshúst a konyhába, hogy szedek magamnak. Arra megyek ki, hogy nekiálltak a fiúkák szedni tésztát, leveszöldséget, rántott húst, meg salátát a főételhez :D Elkezdtem nevetni, és fogtam a fejem, hogy embeer, nem most magyaráztam el, hogy először leves? Saleh meg mondta nekem folyamatosan, hogy "én mondtam nekik, hogy nem jól csinálják, de nem hitték el" :D Mondták, hogy nem baj, megeszik először azt, amit kiszedtek, aztán majd esznek utána levest :D Úgyhogy körbeültük azt a kicsi asztalt a nappaliban, konkrétan a földre ült le mindenki, mert úgy odafértünk, meg úgy volt jó magasságban az asztal :D A répát meg a krumplit későn tettem be a levesbe, úgyhogy puhának semmiképpen nem volt nevezhető, és kanállal nem igazán lehetett elvágni, úgyhogy fogtuk kézzel a répát meg a krumplit, aztán haraptuk a leves mellé :D Alkottam megint...

Rántott húsból, meg krumpliból szedett mindenki kétszer-háromszor, úgyhogy az az a két megpakolt tányér rántott hús majdnem mind el is fogyott. Evés után mindenki bement egyesével a konyhába, és nekiálltak elmosogatni maguk után. Ezek jól neveltek. Játszottunk egyet Dixittel, tetszett nekik. Utána ettünk sütit, aztán fél 8-kor beközölték, hogy nekik menni kell, mert az egyik osztálytársuknak ma van a szülinapja, és oda is hivatalosak, és már így is miattuk tették át a szülinapi bulit 6-ről fél 8-re. Kérdezték, hogy akkor következő nap megyünk át hozzájuk? Mondtuk, hogy dolgunk van vasárnap, de következő hétvégén mindenképpen. Azzal számoltam, hogy maradnak este 10-11-ig társasozni, de így már fél 8-kor üres volt a ház. Kicsit összébb pakoltunk Laurine-nal, aztán néztünk filmet angolul, jobb dolgunk nem lévén.

***

Vasárnap fél 11-re jött értünk Åse, és mentünk ilyen kinti rendezvényre segíteni. 150 éves a Det Norske Turistfeorening (norvég túristaegyesület), és ennek örömére volt ma ilyen össznépi összejövetel az egyik síközpontban kisgyerekes családoknak. Mindenki szánkózott, síelt, mi meg csak néztük és irigykedtünk Laurine-nal... Az a norvég mentalitás, hogy inkább legyen ott több ember, ha hirtelen kéne segítség, (de általában nem kell) mint hogy kevesebb embernek kelljen mindent megoldani (megjegyzem, attól a mindentől nagyon nem szakadna meg 2-3 ember se). Ezért van általában az, hogy elhívnak valahova, aztán csak nézünk ki a fejünkből, és nem csinálunk semmit. Annyit segítettünk, hogy beálltunk egy kicsit szobrozni a lejtőn a kijelölt pálya és a pálya széle közé, hogy rászóljunk azokra, akik útban vannak, és kiküldjük őket a pálya szélére, hogy a kijelölt részen menjenek fel a dombra, ne ott, ahol elkaszálhatják őket. Volt egy csomó menekült is, mert megszervezték az menekültszolgálattól vagy az önkormányzattól, hogy aki akar, de nincs kocsija, és hát a legtöbbjüknek nincs, azt buszokkal hozzák ki a sípályára. Az egyik néni, aki jár a kötőcsoportba, és ő is a BUA-ból kölcsönzött szánkót, odaadta nekünk, hogy mi is tudjunk párszor lecsúszni Laurine-nal. De ezek a szánkók nem azok a sima fa cuccok, amik otthon vannak. A legtöbb műanyag, és elég komolyan megépített kis cuccok kormánnyal meg mindennel. Volt ilyen síroller is, arról potyogtak le szépen a pálya közepén egyensúlyérzék híján... Odajött hozzánk az egyik tanár az iskolából, hogy "ti mindenhol ott vagytok?", mondom ez a dolgunk :D Szobrozás után mentünk mi is sütögetniük, mert kit zavar, hogy mínusz akárhány fok van, a norvégok télen is grilleznek. Úgyhogy csináltunk hot-dogot, meg vittem termoszban teát. Sétáltunk egyet Laurine-nal a sífutó pályán, mellesleg senki nem síelt rajta, aztán mire visszaértünk, pont indulni is akartak már Åse meg a barátja.

Itthon gondoltam blogot írok, meg leveleket, hát nem nagyon jött össze. A konyha továbbra is egy disznóól volt, pedig amit tudtam elpakoltam buli után. Itt van a német srácnak egy haverja, úgyhogy ez így megduplázza a német srác trehányságát... Csak pénteken derült ki, hogy elmegy, de már alig várom, hogy Laurine átköltözzön. Mint emberrel, semmi bajom vele, de mint lakótárs... Amikor csak ketten voltunk itt Mykolával, olyan szép rend volt mindig a konyhában, és nem kellett kívül-belül lepucolnom a wc-t, mert valaki kívül-belül lehugyálta...

Szóval mosogattam, takarítottam a konyhában egy fél órát, levittem a szemetet, kitaláltam mi legyen a húslevessel... Szépen beleöntöttem műanyag palackokba, kettőt bevágtam a fagyasztóba, egyet rásóztam Laurine-ra, tegyen bele tésztát, oszt leves, egyet majd átviszek Zabihoz. A zuhanyzóban kimostam azt a böhöm nagy fazekat, utána a csontról leszedegettem a leveshúst, és még bedobozoltam az ehető részt... Egy kicsit tudtam még blogot írni, aztán háromnegyed 6-kor indultam. Először visszakommandóztam a fazekat az iskolába, aztán mentünk Laurine-nak a kultúrházba.

Márciusban lesz az operaházban valami koncert, ahol számítógépes játékok főcímdalait éneklik, és úgy volt meghirdetve, hogy bárki csatlakozhat a kórusba, aki szeret énekelni. Gondoltam naivan majd ilyen lelkes amatőrök eldünnyögik Super Márió-t, vagy valami hasonló, hát nagyon nem találtam el... Beértünk a kultúrházba, odajött az operaház vezetője, nem azt kérdezte, hogy énekeltél-e már valaha kórusban, hanem alt vagy szoprán, egyből kezedbe nyomott egy vaskos kottafüzetet, aztán tessék, oda ülj le.

A karmester ugyan az, aki az operaházban is vezényel az operánál, és ilyen kevert hol angolul hol norvégul hadar eszméletlen tempóban, és hát olyan szinten is nyomta, mint az operánál. Azt se tudtam hol vagyunk és most mi és ki énekel, és mi a kezdőhang?! Teljesen be voltam stresszelve, hogy én itten nagyon el vagyok tévedve és ez rohadtul messze van attól a gimis bohóckodástól, amit ott kórus néven csináltunk, és amikor mindenkinek minden a szájába volt rágva, honnan kezdjük, mi a kezdőhang... Plusz azt a 4-5 év kiesést nagyon megérzem, mióta nem foglalkoztam zenével. Amikor játszottam gitáron meg zongorán, ránéztem a kottára, és hallottam a fejemben a dallamot nagyjából. Most? Se kép, se hang. Úgy voltam végig, hogy eltátogok én itt, csak egyedül meg ne kelljen szólalni. Egyébként a többiek sem a lelkes amatőr kategóriába tartoztak, ott már majdnem mindenki évek óta énekel kórusban, és mindent azonnal értettek, mit akar a bácsi. Aztán ránéztem a kottára, és csak fogam a fejem, hogy jééézus márja, mi ez?!? Én még le vagyok ragadja az ilyen 2/4, 3/4, max 4/4-es ütemeknél, amikben az ilyen gyerekdalok vannak, itt meg szinte minden oldalon változik az ütem, 3/8, 6/8, 9/8. A szöveg se nagyon segített, hogy hol tartunk, mert hogy a legtöbb dalnál nem volt, és csak huhogtunk, mint a baglyok, meg aááá-ztunk. Ha meg véletlen volt szöveg, akkor valami érthetetlen kitalált "sárkánynyelven" (Nuz aan sul, fent alok, fod fin vul dovah nok...)

A karmester egyébként jófej. Kérdezték, hogy honnan vagyunk, mondtam, hogy Magyarországról. Erre közölte norvégul, hogy az ő anyukája magyar volt, és Kovács-nak hívták, és ha sütök bejglit, akkor vigyek neki :D

Rájöttem, hogy nagyon le vagyok én maradva a számítógépes játékokkal. 7 játéknak énekeljük a zenéjét, 1-ről hallottam a 7-ből, a WOW-ról, de arról is csak futólag.

Próba alatt végig gondolkodtam, hogy akarom én ezt? Meg egyáltalán képes vagyok-e erre, meg idevaló vagyok-e egyáltalán? Nagyon nem hagytak időt gondolkodni mellesleg, leiratták a nevem, e-mail címem, telefonszámom, aztán már be is írtak programba, mint alt. A lényeg, hogy ilyen WTF élménnyel jöttem ki erről a mellesleg 3 órás kóruspróbáról, hogy nem vagyok én eszemnél, hogy ezzel fogom tölteni februárban a vasárnap estéimet... Plusz még nagyon gyorsan be kell szabadulnom heti pár órára valahova, ahol van zongora, hogy tudjam gyakorolni csak az én szólamomat. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, de nem minden nap énekel az ember egy kórusban az operaházban zenekarral, és mikor lenne ilyenre időm, meg alkalmam, ha nem itt és most.

Hazaértem, vacsiztam, végighallgattam a dalokat, akiket éneklünk, hátha akkor tisztább lesz a kép, ha hallom az egész zenét zenekarral, hát nem lett... Nekiálltam még Bergenstest példákat keresni, meg hasznos kifejezéseket kiírogatni a fogalmazáshoz fél 1-ig, úgyhogy a blog az nem igazán jött össze vasárnap estére.

 

Szóval jelentem a visszarázódás sikerült, talán túlságosan is, mert így már az első héten bevállaltam egy halom új programot a már eddig is sűrű hetirendembe. Jövő héten Language Club, röplabda, meg a hétvégére biztos lesz egy-két jó program. 

Üdv mindekinek: Timi

 A bejegyzés eredetije itt található:

http://fjordok-kozott9.webnode.hu/l/bergen-dina-halloween/

Balla Tímea Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.


Szólj hozzá!

Bajtársak

2018. január 26. 10:21 - Mokos Béla

Pénzes Martin EVS önkéntes írása

Melyben a szerző barátokra lel az Alpok lankái közt

Nemrég láttam egy képet a Facebookon. Egykori kollégiumom lakói Miri szülinapját ünnepelték. Ilyenkor általában szomorú leszek, elszorul a szívem, akár a Batmanről és a 303-ról, akár az MPTA-ról és a B/109-ről van szó. Az otthonom volt az a két kolesz. A szomorú az, hogy visszaút se nagyon van. Az egyetemnek vége, ha otthon lennék, sem tartoznák már abba a vérkeringésbe.

Disznóvágás

Csendes hétvége, Tata, 2017

Talán mondtam már, de hiányoztok srácok, tényleg. Jó volt veletek! (A két kép egyébként sokat elárul a két kóter különböző stílusáról, hangulatáról, meg az ottani életről.)

Hogy jön ez ide? Annak ellenére, hogy búskomorkodom, itt is egy egész izgalmas társaság jött össze. Őket is komálom, meg hát azért elég hálás is lehetek… Kinek adatik meg ennyi minden? Bármerre járok, famulusok, cimborák a világ különböző pontjain, a világ különböző pontjairól. Sokan vagyunk itt is, és nem lehet arra panaszkodni, hogy nincs kivel közös programokat csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy ne hiányoznának az otthoniak. Vígaszdíj lehet, hogy a jelenlegi kompánia is elég színes, aranyos, kedves emberkék alkotják. Mondjuk tőlük is el kell majd válni egyszer, de mielőtt mélydepresszióba esnék és felvágnám az ereimet, ismerjük meg őket, és közös kalandjainkat közelebbről!

Mentoromról már szóltam, ő Milena. Egy lengyel lány, aki korábban szintén önkéntes volt. Pár hetente összefutunk. Voltunk már sétálni Innsbruck határában, a hegyekben, aminek a végén betértünk egy hüttébe. Aztán egy másik alkalommal elvitt a város egyik nevezetességébe, a 3600 Bar nevű helyre, ami egy kilátó és egy iszoda keveréke.

360 Bar-04

Ezen a helyen található a világ legfaszaribb budija. Az említett bár egy pláza tetején van. Nincs külön WC-je, a bevásárlóközpontét kell használni. Ezzel még nem is lenne a gond, de tekintettel arra, hogy mind a pláza, de főleg ez a kávézó egy elég kulák hely, visszatetsző, hogy kiemelkedően magas belépője van a klozetnak, ráadásul az sem működik, hogy az aprót elszórod, mert a legkisebb érméket nem fogadja el az automata!

Volt egy előadás, amin besegítettem többedmagammal az InfoEcknek. Erről majd később. Lényeg az, hogy viszonzásul kaptunk egy jóféle csokit, meg belépőt egy tetszőlegesen kiválasztott előadásra az irodával szemközti moziba. A Mountain című dokumentumfilmet választottam, ahova szintén a mentorommal mentem el.

http://www.imdb.com/title/tt6203570/

A film a hegymászás történetét meséli el, bemutatja az első expedíciókat, extrém sportokat, próbálja megismertetni a nézővel a hegymászók filozófiáját, motivációit. Számomra mégis inkább egy fantasztikus képes-zenés utazás volt, köszönhetően a nagyszerű felvételeknek, és az Australian Chamber Orchestra (Ausztrál Nemzeti Kamarazenekar?) szerezte zenének. Sokszer nem is figyeltem a narrálásra, csak élveztem a látványt. Volt valahol mögöttünk egy idős házaspár, akik végigsuttogták az egészet. A suttogásnak ez az a jól ismert fajtája volt, amikor próbálkozik az ember, de igazából hangosabb, mint normál esetben.

És most jöjjenek a tiroli önkéntesek! Végső soron róluk szól ez a fejezet. Nem is tudom, hol kezdjem. Elég sok hivatalos és elég sok nem hivatalos találkozónk is van. Heti egy minimum. Előadások, reflektív, tapasztalatgyűjtő/kibeszélő alkalmak, kirándulások, minden. A csapatunkhoz tartoznak ugyebár a mentorok is, akik gyakran ex-önkéntesek, ők is szerveznek havonta egy alkalmat. Forraltborozás, krampuszok táncának megtekintése (Majd erről egy másik fejeztben részletesebben), Knödelfest, stb.

Az első olyan alkalom, ahol igazán egymásra talált a társaság, az egy év eleji csapatépítés volt, októberben. Nösslachjoch. Ez volt a neve a hegynek/hegyi hüttének, ahol töltöttük a napokat. Tök jó volt, nem volt ott semmi és senki, csak mi, meg a természet. Hihetetlen miféle alakokat fújt össze az EVS hurrikán a dombtetőre. Oriali, egy bolondos spanyol-bolgár kettős állampolgár, akiből mindent kinéznék, csak azt nem, hogy kriminológus, és a PhD-t hagyta ott az EVS-ért. Aztán itt van nekünk Leonardo, az olasz filozófus. Mármint szó szerint, tényleg azt tanult az egyetemen. Echte Italiano. Erről úgy győződtem meg, hogy a három olasz vallásból (Azzurri, azaz a nemzeti tizenegy; Ferrari és F-1; gasztronómia) egyet legalább szeretnie kell. Kettőt is kiemelt figyelemben részesít, a Ferrarit és a kajákat, úgyhogy ő mindig kellemes beszélgetőtársam. Humorérzéke is van. Megkérdezték tőle, hogy mi a legkedveltebb sport, nemzeti sport Olaszországban. A következőt felelte: „Nézni, ahogy más dolgozik”. Folytatva a sort, van egy meglepően intelligens lány, aki amúgy fizió szakon végzett, de szabadidejében Nietzsche-t és Schopenhauert olvas, ő Dovilė, Litvániából. Mármint nem az a meglepő, hogy egy litván önkéntes intelligens, hanem, hogy vannak még emberek, akiknek az agya többet képes feldolgozni Berki Krisztián herevasalásánál. Berki úrról eszembe jutott valami.

Berki Krisztián

Hadd mutassam be Linkát, a Szovjetúnióból, ő uralja a szelet, akarom mondani Stefan, vagy inkább Стефан Bulgáriából. Olyan hangja van, hogy azt gondolod róla, épp most kevert bele három feldarabolt hullát a betonba. Technikai okokból mondjuk ő pont nem tudott velünk jönni a hegyre. Egy plüssmackónál is aranyosabb francia kislány, Viviane, imádnivaló akcentussal. Technikai okokból mondjuk ő már pont hazautazott. Jack, az ír. Pont ilyennek képzelsz el egyet a focidrukkereik alapján. Hárman vagyunk magyarok. Nemzetiségünkön kívül közös bennünk, hogy mindhárman tanárok vagyunk. Pontosabban Anita és én már végeztünk, Klára az önkéntesség után kezdi majd az egyetemet. Lehetne még hosszan folytatni a sort, de haladjunk inkább tovább.

Jól elvoltunk a hegyen, tényleg volt értelme a csapatépítésnek. A táj pedig nagyon szép volt. Fent volt hó bőven, ahogy haladtunk lefelé, ez fokozatosan eltűnt. Apró falvak, falvacskák, elszórva 1-2 szép, nagy parasztház, Gasthof. Nagyon tetszett, szinte fájt visszajönni az Inn völgyébe, holott ez sem csúnya, legkevésbé sem, de nem versenyezhet az igazi hegyi környezettel.

IMG_1569

IMG_0197

IMG_0231

Már beszéltem arról az alkalomról, ahol besegítettünk, és kaptunk érte csokit, meg kupont. Ez volt az InfoAbend, ahol kb. az InfoEck mutatta be magát, az Erasmus+ programot, az EVS-t, stb. Mondhatni nyílt nap. Egyrészt egy büfét vittünk, mindenki készített valamit otthon, és hozta magával, másrészt ott voltunk élő, megfogható, megszagolható példaként, hogy milyen az az EVS önkéntes.

IMG_0356

Az estében az volt a vicces, hogy egy nyugdíjas nagypapát, meg pár kósza betévedt diákot leszámítva, szinte az összes vendégről kiderült, hogy egyben előadó is, és azért jött, hogy bemutassa a saját maga által vitt projekteket. Mindegy, jól éreztük magunkat, a mozijegyért pedig, mint ahogy fentebb írtam, bőven megérte. Ja, meg asszem ekkor vettem át egy apró nyereménycsomagot is. Volt egy fotópályázat, én is küldtem be anyagot. Nem én lettem a nyertes, de egy másik helyen felhasználták az én képemet is, így kaptam pár jópofa cuccot. Pendrive, matrica, USB lámpa, stb.

Decemberben szerveztünk magunknak egy közös mikulásozást, batyus vacsorával. Telfsben találkoztunk, ahol 3 önkéntes is dolgozik. Én többek között egy házi készítésű csiliszószt vittem magammal. Szerintem nem lett különösebben erős, a többieknek nagyon más volt a véleménye róla. Elsőnek Cheyenne próbálta kis, és prüszkölt utána percekig.

Weakness disgusts me

Hamarabb léptem le, mint szerettem volna. A többség ottmaradt éjszakára, de nekem másnap jelenésem volt, meg elég fáradt is voltam. Aztán egy olasz lány is menni akart, igaz korábban mint én, de úgy voltam vele, hogy illő lenne nem elengedni egyedül, úgyhogy inkább elkísértem. Busszal mentünk Innsbruckig. Nagyon fura volt, tisztára olyan érzésem volt, mintha egy otthoni volános járaton ülnék, Tata és Dunaszentmiklós között. Mivel több mint húsz éve járom azt a vonalat, csukott szemnél is tudom a busz sebességéből, bevett kanyarokból, stb. hogy hol járunk. Akkor és ott sötét volt, a tájat nem láttam, de valamiért tényleg érezni véltem az otthoni vidéket. Gyönyörű éjszakai hóesésre érkeztem meg Schwazba. Nagyon lassan sétáltam, és direkt egy hosszabb, vargabetűkkel tarkított utat választottam, hogy élvezzem a nagy szemekben hulló hó látványát az óváros utcáján.

Volt egy Goodbye, EVS! elnevezésű összejövetel is. Azért goodbye, mert vannak változások ezzel a programmal kapcsolatban, lehet, hogy más lesz a neve, és kicsit más a lényege, profilja, de ezt most hagyjuk. Arra kértek minket, hogy ha akarunk, tartsunk előadást, prezentációt, beszéljünk arról, hogy nekünk mit jelent ez az egész, mire jó, miért csináljuk, ilyesmi. Az enyém olyan jól sikerült, hogy (ha jól értettem) utánam már nem is nagyon akartak felszólalni. Ez lehet jó is, rossz is, ki hogyan értékeli, engem azért eltölt némi büszkeséggel.

Múlt héten is volt egy hivatalos alkalom, amiről szintén majd egy másik passzusban szólok, most csak annyit, hogy este, amikor végeztünk, és sétáltunk vissza a főpályaudvarra, egy marha jó hangulatú hógolyózás vette kezdetét. A lavinát én indítottam, amikor sunyi módon, úgy tettem, mintha valamit mondani szeretnék Anitának, de szerencsétlennek csak egy nagy hógolyó jutott osztályrészül a pocakjába. Aztán elszabadult a pokol. Jó volt kezdeményezőnek lenni, meg látni, hogy ez itt tényleg egy csapat.

Nem csak mi, tiroliak vagyunk önkéntesek Ausztriában. Az ország többi táján is dolgoznak sokan. Tapasztalatcsere, fejtágítás, meg hasonló dolgok miatt volt egy míting Bécsben. Persze nem egyszerre volt ott az összes osztrák önkéntes, hanem csak páran, vegyesen különböző helyekről, és különböző munkahelyekről. Tirolból négyen voltunk. Cheyenne, Klára, Mariana, és én. Találkoztunk ott többek között Elivel, a cserkésszel, aki északi szomszédunkból érkezett, és valahol Ausztria déli részén dolgozik. Joana, Porugáliából, aki az én reicprokom. Vagy inkább inverzem. Ő tanár szeretett volna lenni, végül pszichomókus lett, én pszichomókus szerettem volna lenni, végül tanár lettem. Ja igen, kaptam egy szobatársat is ezekre a napokra. Én érkeztem meg elsőnek. Kopognak, bejön egy szemüveges, velem nagyjából egyidős srác. Németül beszélgettünk. Megkérdezte, hogy honnan jöttem. Mondom Magyarországról. „Jó, akkor beszéljünk magyarul!” – jött a válasz. Márknak hívják a komát.

WhatsApp Image 2017-11-23 at 20.54.58

Volt egy városnéző délutánunk, esténk. Kaptunk egy kis feladatlapot is, ami segített felfedezni a várost. Volt egy nagyon jellegzetes dolog. Kisebb csoportokat kellet alkotni, de a tiroliaknak nem engedték, hogy együtt legyenek. Ez mutatja az InfoEck erőfeszítéseit, szervezettségét, profi munkáját. Visszacsatolás arról, hogy tényleg jó csapat vagyunk. Abban maradtunk, hogy én Márkkal megyek. Párat megoldottunk a lapról, de inkább csak sörözgettünk. A vicc az, hogy pont osztrák/német söröket nem ittunk. Először egy magyar helyre tértünk be egy Soproniért.

IMG_0319

Soha nem fizettem még ennyi pénzt egy korsó Soproniért… Aztán egy pofás ír klubba tértünk be. Láttuk, hogy a többiek poénkodnak, mi is küldtünk nekik egy képet, ahol szenvedést imitálunk a túl lassan érkező Guinness miatt.

WhatsApp Image 2017-11-22 at 16.29.48

Egyébként a feladatlapon voltak töris kérdések is, meg a várost járva, a tréning vezetői is beszéltek erről-arról. Ezek közül azért elég sokra tudtam reflektálni. Ezen a téren is tudtam alkalmazni az egyetemen tanultakat. Jó dolog érteni valamihez.

Este elmentünk egy kareoke bárba. Két számot én is „énekeltem”. Elvis Presley és Johnny Cash volt a terítéken. Készült róla felvétel is. Elég kiábrándító volt visszanézni. Nem ittam semmit, eskü. Pontosabban igen, de nem álltam befolyásoltság alatt, csak újfent rájöttem, hogy a tánc és az ének nem az én műfajom. Úgy mozogtam, mint egy vemhes koca (Kifejezés tőle: Andy McNab), a hangomat inkább hagyjuk. Egy gyors kitérő. Asszem a Zsilett mondta ezt középiskolában: „Sok hangszert kipróbáltam már. De rájöttem, hogy az én szerem nem a hangszer, hanem az élelmiszer.”.

IMG_0338

Magáról a tréningről sok mindent nem tudok/akarok mondani. Az ilyenkor szokásos ügymenet. Flipchart, okoskodás, stb. Hagyjuk ezt inkább. Amit még kiemelnék az az, hogy a többi, nem tiroli osztrák is poénkodott azon, hogy hát igen, azt a dialektust nem könnyű megérteni. („Ott van dialektus? Nehéz megérteni? Tényleg?”) Uccsó nap, mielőtt leléptünk, összefutottunk a következő csoporttal, köztük néhány tirolival. Megint az látszott, hogy a koordináló szervezetünk, Erikáék jól végzik a munkájukat, és mi magunk is teszünk ezért, mert egyből odamentünk egymáshoz haverkodni, míg a többiekről ez nem volt elmondható. Ja, és a koordináló szervezet dicséretéről jut eszembe, asszem a küldőszervezetemre (Five) sem lehet panasz. Sok téma, amit átbeszéltünk a tréning során (Biztosítás, jogok/kötelezettségek, youthpass…) semmi újat nem mondott nekem/nekünk, mert mi azt a felkészítés alatt már kiveséztük. Sokaknak ilyen nem is volt.

Miután végeztünk, én még maradtam egy éjszakára Bécsben. Egy régi osztálytársammal találkoztam, Olivérrel, aki Bécsben melózik. Először átugrottam a hostelbe, a szobáért, amit foglaltam, utána mentem a haverhoz. Az első órákban csak panaszkodott. Egy metrómegállóban futottunk össze, egyből rá is kezdett.

  • Húzzunk innen, de gyorsan, undorító, koszos, mocskos ez a hely. Most vittek el a zsaruk egy drogost. Már megint! Ez itt nem a plebs, ezek a helóták! Mit csinálsz, hülye vagy? Ugye nem képzeled, hogy leülünk? Ki tudja ki/mi ült rajta előttünk. Múltkor meg még rám is másztak, elkezdtek simogatni. Mit csinálsz, hülye vagy? Nehogy kapaszkodjál! Ki tudja ki fogta meg előtted. Nagyon koszos! Ne kapaszkodj, egyensúlyozz! Nehogy kinyisd az ajtót, majd valaki megcsinálja helyettünk! Jó, most mehetünk. Egy kutya. Mit keres itt egy kutya? Nem csinál mást, csak ideszarik. Bár igazából az a fertőtlenítés. Vigyázz hova lépsz! Látod ott azt a foltot? Ki tudja mi az? Lehet, hogy odaköpött valaki! Ki kell kerülni mindent. Mi ez a sok ember, honnan jön ez a sok ember? Inkább várjuk meg a következőt! Miért ilyen keskenyek a járdák? Hogy lehet így elférni? Kerülgetni az embereket, meg mindent! Egy babakocsi. Mit keres itt egy babakocsi? Már megint nem lehet elférni!

Úgy mozgott, mint egy hadirokkant, mint egy lassított felvétel. Tyúklépés, és a zsebkendőt is fél óráig forgatta a kezében. A Sparban a felső zacskót odébbdobta, a következőt használta inkább, és az italos dobozok mocskosságáról is anti-ódákat zengett. Ahova mentünk, az amúgy egy tényleg szebb és tisztább, de inkább legyen szép és tiszta környék volt. Egy kifejezetten fancy étterembe vitt el, kicsit hülyén is éreztem magam. Elegáns hely, ő melóból jött, rajta ing, meg öltöny, rajtam plebejusöltözet, Star Wars The Old Republic póló, meg bőrkabát. Amúgy tényleg jó volt minden, ráadásul fizette is a számlát. Vacsora közben meg után a régi középiskolás emlékekről beszélgettünk, meg, hogy mit tudunk az egykori osztálytársakról.

Mielőtt visszaérkeztem a hostelbe, egy ismerős kabát suhant el előttem az utcán.

  • Márk! – kiáltottam fel.

A másik magyar önkéntes, aki szobatársam volt, szintén abban a hostelben éjszakázott. Sőt, kiderült, hogy rajtunk kívül még valaki van itt a csoportunkból. Egymástól függetlenül kötöttünk ki itt. Másnap kora reggel mentem vissza Schwazba. A RailJet egyébként nagyon fasza volt. Precíz, tiszta, pontos, gyors, kényelmes, jó a wifi. Megéri az árát. Elhaladtunk Kufstein alatt, láttam is a várat, aminek Kazinczy a vendégszeretetét élvezte pár évig. Útközben meg Vinkó József egy remek könyvét olvastam. A címe Konyhamalac. Alcíme szerint „Gyomortörténetek”. Publicisztikák, kritikák a gasztronómia világából, éttermekről, séfekről, híres ételek történetéről, ilyesmi.

Wörglben átszállás, pont elértem. Schwazba megérkezve konstatáltam, hogy minden oké és minden változatlan. A várost még mindig kellemes szarszag öleli körbe időnként. Hiába, hegyek, tehenek, legelők, szag alászáll, értitek. Nem sok kedvem volt még aznap este dolgozni, de jó volt a hangulat. Munkatársak megköszönték a sütit, amit még az előző héten hagytam ott nekik, meg látszott rajtuk, hogy örömmel látnak újra maguk között. Úgy tűnik minden rendben.

Most vasárnap újabb közös program. Síelni visznek minket. Pontosabban tanítani. Jó lesz, már várom!

Szóval ja, szép és jó itt minden. Vannak itt is cimbik, akikkel el lehet tölteni a szabadidőt. Csak van egy kis bökkenő. Pont akkor, amikor elkezdem jól érezni magam, és örülni az itteni társaságnak jön a surprise buttsex, szárazon, síkosító és fájdalomcsillapító nélkül, egy kép formájában, ahol a régi barátaidat látod, akik nagyon jól érzik magukat, ugyan úgy, mint a régi szép időkben… csak már nélküled.

De hát ez van, ilyen ez a játék, amit életnek hívnak. Menni kell tovább.

A bejegyzés eredetije itt található:

https://tirolboltirolba.wordpress.com/

Pénzes Martin Ausztriában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Karácsonyi gondolatok

2017. december 28. 11:13 - Mokos Béla

Pénzes Martin EVS önkéntes írása

Ez egy különszám. A szép zenei válogatás mellé szeretnék bemutatni pár irodalmi alkotást, amiben megjelenik a karácsony.

A munkatársaim nem különösebben vallásosak. A gyerekek annál inkább, de velük meg nem egy csapatban focizok. Reméltem, hogy idén kicsit nyugisabb lesz a karácsony, az advent, lévén most nincsenek vizsgáim, nem kell azokra készülni, stb. Nem így lett. Advent alatt egy pápista templomot látogattam, mivel reformátusok itt szinte nincsenek is. Mai napon főzőcskéztem, holnap kitakarítom a kérót, aztán pihi. Most pedig jöjjenek az írások!

Babits Mihály: Az erdő megváltása

http://mek.oszk.hu/11200/11263/11263.htm#24

Babits irodalmunk egyik legismertebb alakja. Homo moralis, azaz az erkölcs embere. Hívő alak, ez látszik irodalmán is. Sosem volt a kedvencem, és szerintem nem is lesz. Ettől még természetesen zseniális költő, író. Íme, egy karácsonyi témájú, megható novella.

Kaffka Margit: Fekete karácsony

http://mek.oszk.hu/04500/04566/html/csendesv0055.html

Egyszer néhány írását Esti mese diákszemináriumon is kielemeztük a szakkoliban. Érzelmes, fájdalmas, feszült, sírásra késztető, de gyönyörű novellák. A karácsony itt inkább csak keret.

Pilinszky János: Karácsonyi gondolatok

http://ujnautilus.info/karacsonyi-gondolatok-reszletek

Ha van valaki, akit úgy aposztrofált a magyar irodalom, mint keresztény költőt, akkor az Pilinszky. Erre mondta ő azt, hogy „Én költő vagyok, és katolikus.” Bár pont a kereszténység az, amiből szinte a legkevesebbet látni verseiben. Pontosabban… egyik egyetemi tanárom beszélt arról, hogy ha abból indulunk ki, hogy a kereszténység szerint, az emberiség megváltatott, és ezért nincs okunk a félelemre, örülnünk kell, akkor Pilinszky nem keresztény költő. Ezekből semmi sincs a verseiben, csak kilátástalanság, megváltatlasnág, félelem, szorongás. Mindegy, ez egy másik történet. A linken az író néhány karácsonyi gondolatát találjátok meg.

Áldott, boldog karácsonyt!

A bejegyzés eredetije itt található:

https://tirolboltirolba.wordpress.com/

Pénzes Martin Ausztriában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

Hogyan került ide a csomagom és más csodák

2017. december 19. 13:52 - Mokos Béla

Fekete Eszter EVS önkéntes írása

Hétfőn a munkából hazatérve megérkezett a csomagom!!! Előzménye- küldd el helyesen a magyar telefonszámodat, ha azeretnéd, hogy a csomagodat időben, stersszmentesen megkapd!

21584259_10213998518946442_1698549080_o.jpg

Az első hét közepén a csomagkövető alkalmazáson láttam , hogy már Lengyelországba jár a küldeményem, tehát nincs messze, pár nap és betölthetem a szobám ismerős tárgyakkal! Na igen ám, de másnap azt írta ki a csomagkövető, hogy sikertelen kiszállítás miatt visszairányítják a dobozaimat a küldő országba. ÁÁÁÁÁÁÁÁ az nem lehet, hát itt voltam (de a telefonszám...). Gyorsan írtam a magyar FUTÁRLISTA (ajánlom őket!!! ) cégnek (összeköttetésben vannak a dpd-vel és más futárszolgálattal is) , hogy ez és ez történt, legyenek kedvesek segíteni. Nagyon hálás vagyok a telefon mögött ülő férfinak, mert ahányszor beszéltünk segítőkész, kedves és türelmes volt! Továbbította a litván dpd elérhetőségét, előtte még ő is külön valamit egyeztetett velük. Tehát írtam a futárszolgálatnak, hogy ez a helyzet áll fenn, legyenek kedvesek még egyszer kiszállítani a csomagomat. Megadtam az elérhetőségeimet és a litván telefonszámomat is! J Másnap még a főnököm is külön beszélt velük, neki is köszönöm!

 

Kedden volt az első litván órám! Hááááááát izgalmas a nyelv, itt is kell férfi és női nemhez egyeztetni, mint a franciában, majd a szavak végződése attól függően változik, hogy mit akarsz kifejezni. J

 

A héten jobban megismerkedtem a gyerekekkel és így jobban megláttam, hogy kit miben lehetne erősíteni. Már korábban is megfogalmazódott bennem, hogy szakmailag is segítsek a gyerekeknek, de ez az önkéntes munkakörben a szerződés alapján nem volt erre lehetőség. Anyával még egyik este beszéltük is, hogy milyen jó lenne, ha gyógytornával kezelhetném őket. Erre másnap a forgó beosztásban lévő gondozók között volt egy fiatalabb lány, aki tud angolul. Altatás után elkezdtünk beszélgetni a foglalkoztató teremben, ahol a többi munkatárs is jelen volt. Elkezdett nekik fordítani, és mikor a foglalkozásommal kapcsolatba kérdezett és elmondta, hogy gyógytornász is vagyok. Hirtelen az egyik idősebb gondozó felkiáltott, hogy jajj de jó lenne, ha D-vel foglalkoznék. Szaladtak a főnökasszonyhoz, hogy engedélyt kérjenek, majd ezt én is megismételtem, és beleegyezett! J 

Erről az jut eszembe,hogy- ,,tudja a ti Atyátok mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle."  Máté evangéliuma 6,8b

Ezen a héten ez volt az első csoda!

21616892_1177221235754977_2038280151_o.jpg

(Szombaton este a belváros egyik hídján light show volt, amit több önkéntessel néztünk meg, majd beültünk egy kávézóba, ahol megtanítottam őket tulipánt hajtogatni J.)

A bejegyzés eredetije itt található:

http://stepbystepwith.blogspot.hu/p/idorol-idore.html

Fekete Eszter Litvániában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.


 

 

Szólj hozzá!