Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Meglepő fordulat: 2018-ban is lesz EVS-hez hasonló pályázati lehetőség az Erasmus+ programban

2017. december 12. 11:40 - Mokos Béla

Az EVS Live eseményen, mint "breaking news" hangzott el a hír, miszerint késleltetve válnak pályázhatóvá az Európai Szolidaritási Testület tevékenységei.

l_hdoss_preparoimaan.jpg

EVS önkéntesek munka közben egy finn öko-farmon

 

A 2016. december 7-én az Európai Bizottság által elindított Európai Szolidaritási Testület  jogi kereteire, illetve megvalósításra, tevékenységi formákra vonatkozó tervezetét 2017. május 30-án tették közzé. A Nemzeti Irodák és az érintett szervezetek több problémás területet jelöltek meg, amelyek mentén a program tervezetének fejlesztése zajlott.

A jelenlegi állás szerint az Európai Bizottság által felterjesztett tervvel kapcsolatban az EU Tanácsának Ifjúsági munkacsoportja sikeresen alakított ki egységes álláspontot, az Európai Parlament Kultúra és oktatás, valamint Foglalkoztatás és szociális ügyek bizottságaiban azonban még tárgyalják, így a kétoldalú egyeztetések várhatóan csak 2018 elején tudnak megkezdődni.

A végleges jogszabály, illetve munkaterv hiányában az Európai Szolidaritási Testület tevékenységeinek támogatására az eredeti tervek helyett csak az év második felében lehet majd pályázatot benyújtani.

Az önkéntes tevékenységek folytatólagos megvalósulása érdekében az Európai Bizottság átmeneti intézkedések bevezetése mellett döntött:

Az Erasmus+ támogatási kereteit a lehetőségekhez mérten kiterjesztik az Európai Szolidaritási Testület önkéntes tevékenységeire is a 2018. februári illetve áprilisi beadási körökre.

Az Európai Bizottság 2017. december 15-ig közzéteszi a 2018-as évre vonatkozó jelenlegi pályázati útmutatójának átdolgozott változatát, kiterjesztve a KA1 keretében megvalósuló önkéntes projektek földrajzi hatályát az EU tagállamok között megvalósuló mobilitásokra is.

Ennek alapján az önkéntes mobilitások minden típusára – a 2017-es szabályoknak megfelelően -az Erasmus+ KA1 tevékenységek körében lehet majd pályázatot benyújtani 2018. februárjában és áprilisában

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr3613479907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása