Hoppsza, ez EVS!

Itthon és otthon között

2017. november 20. 18:42 - Mokos Béla

Vékony Ramóna EVS önkéntes írása

Azt mondják, hogy ahelyett hogy otthon oldanánk meg a problémákat, inkább elmenekülünk külföldre. Viszont ők nem látják azt a rengeteg embert, akik küzdenek. Akik nem adják fel addig, amíg bele nem fáradnak vagy akik mások eredménytelen próbálkozásait látva egyszerűen a könnyebb utat választják mert van rá lehetőség. Miért olyan nagy probléma, ha ki akarjuk használni? Miért vagyok azért kevésbé magyar, ha visszatérve elkezdek új szavakat használni külföldön tartózkodásom miatt? És miért vagyok kevésbé egy csapat tagja ha nem beszélem azt az idegen nyelvet mint a többiek, de minden erőmmel azon vagyok, hogy azt megtanuljam?

 23669140_2027165034171487_6552800284269433835_o_1511173966.jpg

Évről évre felötlik bennem az a gondolat, hogy tanítani szeretnék viszont sosem voltam benne teljesen biztos, hogy a személyiségem hordozza-e azokat a tulajdonságokat amikkel egy tanárnak bírnia kell. Így tehát újra és újra elvetettem ezt az ötletet, magyar szakon tanultam az egyetemen, de a válaszom mindig nem volt arra a kérdésre, hogy tanár leszek –e.

De még ha ez a személyesebb ok meg is oldódna, van egy határozott véleményem a magyar oktatással kapcsolatban. Nem voltam vele megelégedve az általános iskolai éveim alatt, nem nyűgözött le gimiben, az egyetem elől pedig egyenesen elmenekültem, még a szakdogámat sem írtam meg. Egyrészt nem értem, hogy miért kell most eldöntenem, hogy milyen idős gyerekeket akarok tanítani, miért kellene a nyugdíjazásig újra és újra leadnom ugyanazt az anyagot, miért nem tudnak változtatni végre valamin ami nem jó? Másrészt a saját tovább tanulásommal is bajban vagyok amíg az ember nem azt kapja a felsőoktatástól amit vár, amíg nincs jó döntés, hogy melyik egyetemre megy tovább az ember tanulni a saját területén belül, mert valami mindenhol hiányzik.

Tehát nem, nem leszek tanár, és abban sem vagyok biztos, hogy ha hazamegyek nyolc hónap múlva, akkor folytatom tanulmányaimat. Viszont vannak terveim, de egyelöre nem tudom, hogy hol akarom megvalósítani öket.

Barcelonában megtapasztaltam, hogy van olyan ország ahol az öregeket nem teherként kezelik és gondos ápolásban részesülnek. Ahol a gyerekek nem csak azért fontosak mert hiánycikknek számítanak.

Mert van itt egy olyan hely számukra, ami otthon tudtommal nincs, vagy legalábbis nem bír olyan fontossággal mint itt. Youth Center a neve, magyarul ifjúsági központ. Ide a gyerekek ingyen jöhetnek, iskola után tanulni, együtt lenni, játszani, workshopokon részt venni. A helyi városi tanács a felelős ezekért a klubokért, de kellenek hozzá szponzorok, egy cég, szervezet aki az ott dolgozókat biztosítja, vagy esetemben az önkéntest és persze egy hely, ami egyaránt jó a gyerekeknek, és az épületben szintén helyet kapó könyvtárban olvasókat sem zavarja a szomszédból kiszűrődő ricsaj. (Érthetetlen, de megtörtént eset…)

Én két helyen dolgozom és azért vagyok ott, hogy jelenlétemmel segítsem az értük felelős személy tevékenységeit miközben nekem is meg van a saját feladatom, havonta két foglalkozással kell támogatnom a csapatot. Ami esetemben 1-1-et jelent, két helyen. Két különböző zónában (Barcelonában hat is van), két teljesen eltérő társadalmi és szociális háttérrel rendelkező gyerekek csoportjával. Amíg az egyik oldalon inkább tinédzserek vannak akik drogoznak, cigiznek, randiznak 13 évesen, nem törődnek velük a szüleik eleget és ezért sokszor bajba kerülnek, addig a másik oldalon gazdag családok kisebb gyerekei küzdenek olyan problémákkal, mint stressz, túlterheltség, depresszió. Ezért nehéz, de egyben nagyon motiváló is ez a feladat. Mostmár, hogy tudom mivel állok szemben és egyre jobban kezdem megismerni a gyerekeket is, a hátterüket, az igényeiket, kezd kibontakozni előttem, hogy miért is vagyok jó helye(ke)n.

Nem leszek tanár, de közöttük lehetek. Átadhatom nekik a tudást, amivel rendelkezem nem-formális keretek között. Engedhetem a kreatív részemnek, hogy érvényesüljön, az ötleteimnek, hogy felszínre jussanak.

Talán itt maradok, talán nem.

Ha találnék egy ilyen helyet Magyarországon, vagy ha sikerülne valahogy megvalósítani az elképzeléseimet, hazavinném ezt a tudást.

De közben bármi megtörténhet, szerelem ami itt tart, vagy az egyik kamasz üzenete: „Mi olyanok vagyunk mint egy nagy család és nem jöhet ide bárki csak úgy és lehet a legjobb. De te olyan cuki vagy és kedves, hogy mindenki csak jókat mond rólad, higgy nekem. Mostmár te is a család egyik tagja vagy.”

Így azt is el tudom képzelni, hogy itt maradok mert abban sincs semmi rossz. Mert hogy hol van az itthon és az otthon nem számít többé miután rájössz, hogy bárhol ahol szeretnek otthon vagy. És nekem tetszik az az ötlet, hogy több helyre menjek haza...

A bejegyzés eredetije itt található:

http://barcelonaevs.blog.hu/2017/11/20/itthon_es_otthon_kozott?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare

Vékony Ramóna Barcelonában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr9413327629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.