Hoppsza, ez EVS!

Van fantázia abban, hogy norvégul tanulj

2017. augusztus 18. 07:48 - Mokos Béla

Interjú Soltész Emese, EVS önkéntessel

Ezt az interjút csetelve készítettem Soltész Emesével, aki Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával. Emese már majd' egy éve a norvég evangélikus egyház által Tønsberg-ben működtetett Quasimodo ifjúsági kávézóban segíti a fogadó közösség munkáját: főként a pultban dolgozik, de kiveszi a részét a szabadidős programok szervezéséből is.

Emese alig múlt el 19 éves, amikor először találkoztunk egy budapesti kávézóban. Egy általam szervezett és tartott, szokásos EVS tájékoztatón vett részt, mint annyian mások. Akkor még érettségi előtt állt, és mint utóbb kiderült nagyon sok félelemmel érkezett a tájékoztatóra a programmal kapcsolatban. Ez akkor nem látszott rajta, legalább is én nem vettem észre. Mosolygott akkor is, mint ahogy mindig mosolyog, és valami felfoghatatlan energia sugárzott a szemeiből.

Nagyon sokan keresnek fel bennünket Emeséhez hasonló fiatalok, akik az EVS program iránt érdeklődnek, így van összehasonlítási alapunk. Emesének könnyen ment a jelentkezés, viszonylag gyorsan felkérték interjúra, majd ezt az akadályt is jól teljesítette: kiválasztották őt Norvégiába. Csodálkoztam is volna, ha ez nem így történik, mert Emese kisugárzása mindenkit megragad.

Aztán következett a felkészítés, ahol ismét találkoztunk. Itt már kiderült, amit Emese addig jól leplezett, vagyis hogy tele van kérdésekkel, bizonytalansággal, félelemmel az egész EVS-t illetően. Próbáltuk őt megnyugtatni, válaszokat adni a kérdéseire, de az izgalom nem múlt el egy csapásra. Így szállt fel a repülőgépre, és így is szállt le róla Oslo-ban. Aztán ahogy teltek a napok egyre jobban feloszlott a köd, és elszállt minden kétkedés: egy mesevilágban találta magát, ahol, bátran fogalmazhatunk úgy, hogy már-már bosszantóan helyükön vannak a dolgok.

Most, hogy majdnem eltelt egy év, idejét láttam alaposan kifaggatni őt az ott szerzett élményeiről.

img_1760.JPG

FIVE: Miben fejlődtél az elmúlt hónapok folyamán?

Emese: Kezdem a könnyű részével. Megtanultam különleges kávékat készíteni igazi kávégéppel és valódi olaszoktól tanultam pizzát sütni! Emellett számos receptet tanultam meg és persze sok-sok konyhai trükköt. De van teljesen más jellegű tapasztalatom is. Itt mindenki Apple gépeket használ. Nekem meg semmi közöm nem volt ehhez a gyártóhoz ezelőtt, de most már tudom kezelni az általuk gyártott TV-t, Iphone-t és nem érzem magam idegennek az operációs rendszerükben sem. Vagy megint más jellegű tudás az, hogy el tudok csevegni norvégul.

És akkor jöjjön a kissé összetettebb része a tanulásnak: az önállósodás. Ez az első alkalom az életemben, hogy nem otthon élem az életem a szüleim szárnyai alatt. Először nézek szembe olyan kérdésekkel, hogy be kell jelenteni magam a norvég adóhivatalban. Azt meg hogy kell csinálni? Kell-e nekem norvég bankkártya erre az évre, és ha igen hogyan nyissak fiókot? A telefonszámlám magam fizetem a programtól kapott zsebpénzemből. De melyik csomagot válasszam?

Aztán itt van a közös háztartás vezetése az önkéntes társaimmal. Vannak vicces emlékeim az együttélésről. Például amikor a lett és a felvidéki társam azzal ébresztettek, hogy a nappaliban, ami közvetlenül a szobám mellett van, összekötötték a házban fellelhető összes hangszórót, és maximum hangerőre tekerve táncoltak valami elektronikus dupstep-szerű zenére.

De az igazán értékes dolgok nem ezek. Fejlődtem abban, hogy hogyan fogadjam el a másságot; abban, hogy ne azt lássam, hogy éppen hol tart valaki, hanem hogy a képességei alapján hol tarthatna, ha lehetősége lenne rá, és hogy alapvetően milyen király személyiség.

FIVE: Ha ezt az egy évet nem Norvégiában, hanem itthon töltötted volna, valószínűleg itthon is megtanultál volna egy csomó mindent, ami az önállósodáshoz vezet. Vagy nem jól gondolom? Szerinted mi lett volna a különbség? A te szavaiddal élve, hol tartanál most, ha másképp alakul az életed, és itthon maradsz hazai viszonyok, hazai keretek között?

Emese: Itt Norvégiában teljesen más mentalitás jellemzi az embereket. Segítőkészek a hivatalokban és nem utasítanak el rögtön. Figyelnek rád és megpróbálnak megoldást találni még akkor is, ha te egy olyan nagyon extra eset vagy, hogy EVS-el vagy kint egy évig. Itt még nem mentem ki a hivatalok ajtaján úgy, hogy magamat tudatlannak éreztem volna. Ez segített abban, hogy ne féljek kérdezni, és ne féljek egyedül intézni hivatalos ügyeket. Persze igazad van, enélkül is meg kellett volna tanuljak ügyeket intézni otthon, de mekkora a különbség az emberre gyakorolt hatásban!

FIVE: Nem sokára haza települsz és biztosan fogsz majd hivatalos ügyeket is intézni. Nem félsz attól, hogy sokként fog érni téged, amit itthon tapasztalsz majd?

Emese: De igen. Ettől a sokktól félek előre, és már kaptam is egy kis ízelítőt a hazai oktatási rendszertől. Az történt, hogy nem érkezett ki időben a Neptun kódom, és ezért egy nappal lekéstem a kollégiumi jelentkezést. Pedig minden más iratom megvolt! Ezért most egy sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamaton kell túlessek. Az egyik, amit szeretek Norvégiában, hogy itt nem bonyolítják agyon a dolgokat.

FIVE: Szerinted mi lehet annak az oka, hogy Norvégiában türelmesebbek és segítőkészebbek az emberek, mint itthon?

Emese: Ez valahol a kultúrájukban lehet. A megértés. Ez egy másik mentalitás. Még a hivatalos ügyek intézése során is elég annyi, hogy csak elmondom , hogy mi történt velem, és elhiszik. Nem kell hivatalos papírokkal mindent alátámasztani. Ha látják, hogy valaki bajban van, akkor segítek neki, mert ha neki jobb lesz, akkor ez által mindenkinek jobb lesz. Szerintem otthon az emberek túl sokat stresszelnek, és félnek a mások ítéletétől, vagy attól, hogy a főnök mit fog szólni.

 img_1800_2.jpg

FIVE: Mégis, miért lesz jó hazajönni?

Emese: Mert láthatom a barátaimat és a családom. Aztán elkezdhetek egyetemre járni. Földrajz szakos leszek. Végre azt tanulhatom, ami valóban érdekel. Éveken át a természet kérdéseivel foglalkozhatok!

FIVE: Apropó barátok. Sikerült-e Norvégiában valódi norvég barátokat szerezned?

Emese: Lettek norvég haverjaim, de az igazi jó kapcsolatot a munkatársaimmal ápolom. Valójában ők nem is a barátaim, hanem inkább a testvéreim lettek. Ők nem norvégok, hanem egy olasz, egy felvidéki magyar, egy filippinó és egy nepáli. Sok norvég ismeretségnek is lett mélyebb gyökere, viszont nem mondanám, hogy életre szóló barátság.

FIVE: Itt érzek némi ellentmondást a norvégok nyitottságán, és nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek bele. Tehát, ha jól értem, a hivatalokban nagyon kedvesek, segítőkészek az emberek, de ha már komoly barátságról van szó, akkor valahogy ez nem épül ki. Jól érzékelem?

Emese: Tudatosan nem építettem tovább azokat a kapcsolataimat itt, akikkel lehettünk volna nagyon közeli barátok. Mert tudtam előre, hogy nem itt fogom leélni az életem. Ennek ellenére megmaradt a kommunikáció közöttünk, és a jó kapcsolat. Persze ezt az önkéntes társaimmal nem tudtam megállni, és ők nagyon-nagyon fognak hiányozni. Már most tervezgetjük, hogy hogyan tudunk majd újra találkozni a jövőben.

FIVE: Mit kezdesz később a megszerzett norvég és angol nyelvtudással?

Emese: Jó lenne letenni egy angol nyelvvizsgát minél hamarabb, de előbb le szeretnél tesztelni magam, hogy meg tudom-e csinálni a C1-et. A norvégot pedig online tervezem folytatni. Az tervezem, hogy ha majd Erasmus hallgatói ösztöndíjra kerül a sor az egyetemen, azt Norvégiában fogom tölteni. Ez persze változhat még. Tervbe vettem azt is, hogy kijönnék ide nyaranta dolgozni, így tanév közben nem kellene otthon dolgoznom. Itt ha valaki beszél norvégul, akkor szinte automatikusan megkapja a munkát, ha megvan minden egyéb képesítése.

FIVE: Mondhatjuk akkor, hogy az EVS önkéntesség arra is jó volt, hogy hídfőállást építs magadnak Norvégiában?

Emese: Igen, ezt kijelenthetjük.

FIVE: Ez az ötlet az EVS folyamán született, vagy már előtte is megvolt?

Emese: EVS közben született az ötlet. Előtte nem tudtam hogy itt ennyire jól keresnek az emberek és ilyen könnyen.

20431495_839070632927024_4842008953117519846_n.jpg

FIVE: És döbbentél, amikor megtudtad?

Emese: Igen. Ez elképesztő volt. Egyszer a vezetőnk elő állt azzal ötlettel, hogyan tudnánk megkeresni az árát egy csoportos izraeli nyaralásnak. 250 emberre sütöttünk sütit és készítettünk szendvicseket egy konferenciára 6 hétfőn keresztül. Ebből lefoglaltuk a szállást és megvettük a repülő jegyeket oda és vissza hat embernek. Ez számomra elképesztő volt. Hihetetlen, hogy nem kell Amerikáig repülni a jobb fizetésért.

FIVE: Azon túl, hogy ez elképesztő különbség, mást nem gondoltál vagy éreztél ezzel kapcsolatban?

Emese: Arra gondoltam, hogyan lehetnek ekkora különbségek a világban! Hogyan lehetséges az, hogy a nepáli társam a norvég zsebpénzéből templomokat tud építeni Nepálban, itt Norvégiában pedig a 20 éves fiataloknak már van egy  felszerelt háza és autója, és több ezer norvég koronája a bankszámláján. Ezt igazságtalannak éreztem, de egyben örültem is, mert mindennek a részese lehettem.

FIVE: Az EVS önkéntesek bizonyos értelemben különleges helyzetben vannak, mert látják ezeket a különbségeket. Jönnek és mennek a nagyvilágban, és viszik a híreket. A mai világban már nem lehet eltitkolni semmit. A világ tele van nemzetközi önkéntesekkel, akik nagyon fontos hírvivőkké váltak. Ők azok, akik belülről látnak egy másik társadalmat, amiben hónapokig, vagy akár évekig befogadott módon élnek. Betekintést nyernek olyasmibe, amit a turisták nem láthatnak, és az újságok sem írják meg.

Emese: Ez így igaz. Azt érzem, hogy az EVS-szel nem csak a saját kereteim közül léptem ki, hanem a nemzetem keretei közül is. Itt nem csak Emeseként nézhettem tükörbe, hanem mint magyar. Láthattam Magyarországot oly sok nemzet szemén keresztül akikkel itt találkoztam. És láthattam magamat is rengeteg aspektusban, amit otthon nem tudtam volna megtapasztalni.

FIVE: Te mit tapasztaltál, hogyan látnak minket, magyarokat mások?

Emese: Nem hittem volna hogy Budapest ekkora úti cél a turistáknak. Nagyon sok norvég járt már Budapesten nem is egyszer, és azt mondják, hogy csodaszép város. A többi nemzetiségtől is azt kaptam meg, hogy gyönyörű fővárosunk van. Persze voltak negatív hangok is, mint amikor rögtön szeptemberben, nem sokkal a kiérkezésemet követően egy norvég azt kérdezte, hogy "Olyan szép Budapest, de miért olyan elégedetlenek a magyarok? Amikor nálunk járt, nem értett magyarul egy szót sem, de érezhetően benne volt a levegőben a stressz." Nem nagyon tudtam mit mondjak neki. Volt, hogy azt hallottam, nagyon befogadók vagyunk és segítőkészek. Volt, hogy azt mondták, hogy jó fesztiválszervezők vagyunk. Sokan kérdezgettek a migráns helyzetről, én meg nem szeretek politikával foglalkozni, szóval kicsit tudatlannak éreztem magam, de érdekes volt látni, hogy ők mit gondolnak erről. Nem értik, hogy miért nem segítünk nekik jobban. Egyszer egy spanyol azt mondta nekem, hogy "Amíg nem jártam Magyarországon, nem értettem, hogy miért ilyen elutasítóak a magyarok a bevándorlókkal szemben, míg rá kellett döbbenjek, hogy még magukon se nagyon tudnak segíteni, nem hogy a több ezer menekülten."

FIVE: Mennyire befolyásolja a jövőbeli pályád az EVS? Ha előre gondolsz mondjuk 10-20 évre, mit gondolsz erről?

Emese: Már az EVS előtt eldöntöttem, hogy földrajzot akarok tanulni. És azt is fogok. Szóval ebben nem változtatott semmi. Részben ezért is választottam Norvégiát. A természet itt csodaszép. Látni akartam ezt a különleges világot. A hozzáállásomban viszont nagyon sok minden változtatott. Sok döntést most már máshogy fogok meghozni csak azért mert itt voltam. Jobban sorrendbe tudom rakni, mi az, ami fontos, és mi az, ami valójában nem az. Már nem leszek ideges, ha valamit elhibázok. Jobban el tudom fogadni más ember hibáit és a magamét is. Jobban tudom tolerálni, ha valami másként alakul, mint ahogy azt vártam. Szerintem sokkal jobban tudok most csapatban működni mint azelőtt.

Sokat tanultam arról, hogyan kell pozitív és negatív visszajelzést adni a csapattársaknak és akár a vezetőnek is. Ezek az igazi értékei az EVS programnak szerintem. Úgy gondolom, hogy amikor majd  jövőben dolgozni fogok, akkor ez a tudás sokat fog jelenteni a szakmai tudás mellett.

img_1761.JPG

FIVE: A beszélgetésünk végére tartogattam neked egy igazán nehéz kérdést. Ha csak egyetlen mondatot mondhatsz, akkor milyen tanácsot adsz a soron következő, épp kiutazás előtti álló EVS önkénteseknek?

Emese: Én nagyon sokat aggódtam a kiutazás előtt. Mindent el akartam intézni , és azt szerettem volna, hogy sehol se legyen egy kis hiba sem. Még azt is meg akartam szervezni, ami nem az én dolgom lett volna, ezért azt a mondatot adom útravalónak, hogy ne aggódjatok, ne szervezzétek túl, mert már eléggé meg van szervezve.

 

Soltész Emese Norvégiában EVS önkéntes az Erasmus+ program támogatásával.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr2912758864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.