A második hónapot töltöm két másik önkéntes társaságában a norvégiai Sveióban, ahova a tavasz még nem érkezett meg (csak a hó), viszont mi elkezdtük a munkát. Heti öt napot dolgozunk, azonban a munkanapjainkat megoszthattuk két munkahely között, így én négy napot vagyok a helyi iskolában, míg egyet az önkéntes központban.

Opciók

A program általános leírásából már tudtuk milyen munkalehetőségek lesznek a faluban, azonban az újdonság volt, hogy mi választhattuk meg hogy melyik a legtesthezállóbb közülük és azt végezhetjük (legalább 3 hónapig). Akár egyet is nyomathatunk végig 10 hónapon keresztül, de úgy voltam vele hogy önkéntesek vagyunk és kóstoljunk bele több mindenbe. Legalábbis marketing szövegnek ez bőven jó, a realitásról pedig majd később. Az általam nem választott munkahelyek között szerepel az ovi, a fogyatékosokkal foglalkozó központ (ez nem volt opció tavaszra, mert tele vannak emberrel), az öregek otthon és a golfklub.

Tanárként adott volt, hogy az iskolát beválasztom első helyre, mivel érdekelt a helyszín, illetve kíváncsi voltam a híres skandináv modellre is. Érdekesebb ezt átélni, mint a statisztikai adatokat tanulmányozni, vagy olvasni róla hogy itt minden mennyire jól működik. Mint tudjuk a jóból is megárt a sok, és aki tanárként dolgozott már, az lehet hogy azért másra is vágyna egy önkéntes kiküldetés során. Az önkéntes központ péntekenként menekültekkel foglalkozik és tart nekik foglalkozásokat, amellyel közelebb hozza őket a norvég kultúrához és a nyelvhez is. Kihagyhatatlan lehetőségként tűnt mivel érdekel az ilyesmi és bele is egyeztek hogy ezen a napon besegítsek nekik.

Tíz év általános iskola

Szerencsére nem fogtak vissza senkit két évre, itt az első tíz osztályt végzik el egy helyen, majd mennek a hároméves középiskolába. Az általános suli is két részre van osztva, így 1-7. osztályig egy külön épületben vannak, majd az utolsó három osztályt már máshol kezdik. Az iskola vezetése ragaszkodott hozzá, hogy a 8. osztályt követve ismerjük meg a norvég oktatási kultúrát, így a „felső tagozat” legfiatalabb korosztályán keresztül néztük meg a rendszert. Ez egyébként nem tűnik rossz opciónak, mivel a 13-14 éves norvég diáktól elvárható hogy kommunikál angolul, míg tőlünk nem, hogy egy hónap elteltével tudunk nekik segíteni anyanyelvükön.

Az oktatási rendszer első meglepő részlete a tantárgyak felosztása volt. Nincs mindennapos testnevelés, mégis mozognak a gyerekek, míg itt is helyet kap az otthon sokat szidott hit ér erkölcstanhoz roppant mód hasonló vallás és kultúra óra. A tornatermet csak heti két alkalommal látogatják meg a gyerekek és abból is az egyik csak választható tantárgy. Ez azt jelenti, hogy valaki 45 percet tölt csak ott és lehet hogy azt is tánccal és nem a nagyon izgalmasnak tűnő gimnasztikával vagy talajgyakorlatokkal. Egyébként a szabadidő eltöltésére leginkább sportolási lehetőségek vannak kínálva a norvég vidéken, így este lehet hogy visszatérnek egy edzésre vagy esetleg valamelyik sportklub tagjai. A fiúk a szórásból úgyse maradnak ki, mivel a legtöbben 1-2 évet eltöltenek a katonaság kötelékében is, így pedig nem is terhelik túl az iskolát ezzel. Egyébként az egész rendszerre igaz, hogy nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek, így ők döntik el hogy mennyire vesznek részt egy órán, illetve hogy a válaszható tantárgyak esetén mit szeretnének csinálni: testmozgás helyett van színjátszó kör és gyakorlati tanulmány (favágás, barkácsolás és minden ami egy tipikus norvégnak szükséges) is. A tanárok se szorítják nagyon keretek közé a diákokat, így ha valaki nem ír órán, akkor az nem ír. Szóban sincs megjegyezve, nem hogy érdemjegyben vagy extra házi feladatban. A rendszer szerint minden diák el tudja dönteni, hogy neki mennyire fontos a tanulás és ha nem tanul, akkor magára vessen. Puff. Ez persze szülhet vicces helyzeteket, így matek órán a feladatmegoldásnál néha az osztály egyharmada másolja a megoldásokat a feladatgyűjtemény hátuljából és tekinti ezt teljesen normális tevékenységnek. A tanár is azokhoz megy oda, akik segítséget kérnek, így tulajdonképpen ez a rövidítés akceptálva van. Talán csak engem zavart ez a teremben :)

De mi is az én feladatom? Ketten vagyunk önkéntesek az iskolában és mindketten kaptunk egy-egy osztályt, amit követnünk kell. Ez elég bután hangzik, de ennyi infót kaptunk az első nap és ezt próbáljuk a tudásunkhoz mérten megoldani. Természetesen a norvég órán nem én vagyok a diákok legnagyobb segítsége és nemcsak azért van, mivel nem beszélem a nyelvet. Majdnem minden órán két felnőtt van bent: egy szaktanár és egy (pedagógiai) asszisztens. Utóbbinak kell segítenie az oktató munkáját és foglalkozni a gyengébb képességű tanulókkal. Ez egy frontális óra tekintetében annyit tesz ki, hogy az órán kétszer vagy háromszor odamegy a három gyenge tanulóhoz és megkérdezi, hogy leírt-e mindent és kész. Nem akarod tudni hogy ezért mennyi pénzt kapnak… Az adott osztályban mi utánuk következünk és jórészt a lelkesedésünkre és találékonyságunkra van bízva hogy mennyire tudjuk a diákokat segíteni. Hasonló a helyzetünk mint a gyerekeknek: ha ülnénk vagy álldogálnánk csak egész órán, akkor se szólnának semmi rosszat és konkrét feladatot is csak ritkán adnak. Egyébként a két felnőtt se állandó, mert a necces osztályban ez három fő a legtöbb órán, míg adott esetben több. Vannak ebből vicces szituációk. A második héten egy projekt feladatuk volt, ami már magában is viccesnek tűnt elsőre (és másodjára is): az egész nap (6x45 perc) ráment arra hogy összerakjanak egy powerpoint előadást és felkészüljenek belőle a másnapi 2-3 perces prezentációra. A témák se voltak a világon a legérdekesebbek, de lelkesen csinálták. Segítséget is bőven kaptak, mivel összejött olyan abszurd szituáció is, hogy a 25 gyerekre - velem együtt - öt tanár jutott, amit már „kicsit” túlzónak érez az ember. Másrészt jobban belegondolva: kell 6x45 perc felkészülés az iskolai időben a három perces előadásra? :) A legfontosabb szempont hogy élvezték a munkát és jó volt nekik kiszakadni a hétköznapok nem annyira szürkeségéből és csak pár ember fejezte be idejekorán a munkáját. Látszott, hogy páran nagyon komolyan veszik a feladatot és másnap bizonyítani akarnak, hogy ők igenis nagyon ott vannak a toppon és ami jó volt, hogy elfogadták a segítségedet és nem kezdtek önálló partizán akciókba. Ami a legfontosabb, hogy a lexikális anyag és a házi feladat is jóval kevesebb mint Magyarországon, jobban rámennek a személyiségfejlesztésre (sikerélményt gyakrabban kapnak és különböző feladatokat), a tanulás legyen élvezetesebb és senkit nem tartanak vissza egy osztályban (bár számomra ez megkérdőjelezhetően okos döntés) .

+1

Péntekente az önkéntes központba segítek be, mivel akkor van a heti bevándorló gyűlés (biztos van szebb neve is). Igazából ezt nevezhetjük menekült találkozónak is, mivel a gazdasági bevándorlók nagy ritkán tűnnek fel, míg a menekülteknek kötelező a részvétel, köszönhetően hogy norvég óraként van elkönyvelve az esemény és ezek után pénzt kapnak. Egyébként elég lelkesek és ahhoz képest hogy csak két faluból jönnek, vannak vagy 30-an a frissen érkezők. A legtöbben Szíriából jöttek, azonban számos afrikai ország (pl.: Szomália, Szudán, Eritrea) is képviselteti magát, így egy igazán interkontinentális közeg jött össze. A leggyakrabban használt nyelv a gyűlésen a norvég, azonban ha a norvégokat nem könnyű így megérteni, akkor a bevándorlókat pláne nem, akik most kezdték tanulni a nyelvet. Egyébként nagyon lelkesek és jól lehet velük dolgozni. Mi (ketten az önkéntesek közül) és a norvég önkéntesek (főleg nyugdíjasok) próbálunk velük beszélgetni és őket jobban összehozni, csapattá kovácsolni. Különböző játékokat játszunk velük, vagy éppen quizeket töltetünk ki. Egyik kedvencem az arab-norvég társasjáték, ahol a kérdések előbbi nyelven vannak írva és fel kell őket olvasni, majd norvégul kell rá válaszolni. Hát mit mondjak, kell még csiszolni az arab kiejtésemen :)