Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Miért tűntek el az e-mail címek az EVS adatbázisból?

2016. november 28. 15:32 - Mokos Béla

Mokos Béla írása

Sokáig nem létezett egységes EVS hirdetési fórum. Nagyjából másfél-két éve jött ki az EVS hirdetési adatbázis első változata, melyet az elmúlt hetekig alig használtak az EVS szervezetek. Aztán hirtelen történt valami, aminek következtében többszörösére nőtt az itt hirdető EVS szervezetek száma. Egy hasznos és könnyen használható adatbázis felfutása előtt állnánk valóban? És mindez összefügg azzal, hogy újabban alig találunk e-mail elérhetőséget az eredeti EVS adatbázisban? Nézzük meg kicsit közelebből.

Azt gondolhatnánk, hogy EVS fogadó szervezetet könnyű találni, mivel több ezer akkreditált szervezet fogad önkénteseket Európában. Az első meglepetést azonban az okozza, hogy egy meghirdetett EVS helyre száz, sőt, akár még ennél több pályázó is jelentkezik. Itt azonban nem ezzel, hanem egy másik nehézséggel, vagyis a megfelelő EVS szervezetek felkutatásával és megtalálásával foglalkozunk.

Az összes érvényes akkreditációval rendelkező EVS szervezet megtalálható egy nyilvános adatbázisban, amely az Európai Ifjúsági Portálon érhető el:

https://europa.eu/youth/volunteering/evs-organisation_hu

 

Az angol nyelvű adatbázis az Európai Bizottság webhelyén nyilvánosan elérhető, melyben az összes akkreditált EVS küldő, fogadó és koordináló szervezet leírása olvasható. Egy-egy adatlap tartalmazza az EVS szervezet rendszeres tevékenységeit, az önkéntesek feladatait, a kiválasztási szempontokat és néhány egyéb adatot, információt.

Az adatbázis azonban nem tartalmazza azt az információt, hogy az EVS szervezetek éppen keresnek-e önkéntest vagy sem, azaz mikortól meddig, hány főt, milyen határidővel stb.

Az EVS szervezetek évente három alkalommal pályázhatnak Erasmus+ támogatására, ezért a nagy számok törvénye alapján a szervezetek nagyjából kétharmada nem is keres önkéntes résztvevőt akkor, amikor te fogadó szervezetet keresel. Ha már küldtél ki önéletrajzokat az EVS adatbázisból kikeresett fogadó szervezeteknek, és sok szervezettől nem érkezett rá válasz, akkor már biztosan érted, hogy mi okozza a nehézséget.

 Az EVS adatbázis használatának előnye mégis abban áll, hogy te válogathatod le azokat a szervezeteket, ahová szívesen mennél önkéntesnek, és ezzel kiszűrheted a számodra szóba jöhető szervezeteket. További hátránya is van azonban ennek a módszernek, azon túl, hogy túlzottan időigényes. Ebben az adatbázisban ugyan is, nagyon kevés szervezet tünteti fel az e-mail címét, ami helyett sokszor csak a szervezet webhelyének URL címét találod. Persze ez is több a semminél, de az áhított e-mail cím innen még több kattintásra van.

 

Hibák az EVS adatbázisban?

Lehet, hogy találkoztál már azzal a jelenséggel az adatbázisban, amikor nagyon sok fogadó szervezet adatlapján ugyan az a leírás és elérhetőség szerepel. Ez valóban az adatbázis hibája, de könnyű kikerülni. A hiba abból adódik, hogy a szűrést követően kapott találati listán teljesen logikusan a zöld színű „további információk” gombra kattintottál. Ne használd ezeket a zöld színű gombokat! A találati listán kis keretezett ablakokban jelennek meg az egyes fogadó szervezetek. A keretek legfelsőbb sorában középre rendezve áll mindig a szervezet neve vagy a projekt címe, ami egyben egy link. Ezekre kattintva a megfelelő adatlapok jelennek meg.

Szintén hibának tűnő jelenség, hogy több szervezeti adatlapon nem található e-mail cím. Ez nem az adatbázis hibája, hanem ebben az esetben az EVS szervezet nem gondoskodott arról, hogy nyilvánossá tegye e-mail címét. Abból a megszokásból adódik ez, hogy korábban az EVS adatbázisban alapértelmezett módon megjelent a szervezetek e-mail címe is. Egy ideje azonban az adatbázis gazdája átállította az e-mail címeket láthatatlanra, és csak akkor jelenik meg az e-mail cím, ha ezt az adott szervezet átállítja láthatóra. A baj ott van ezzel, hogy legtöbb EVS szervezet nem tud arról, hogy az alapértelmezett beállítás az e-mail cím elrejtése lett, vagyis sok szervezetnél nem is sejtik még, hogy e-mail címük nem látható az adatbázisban.

A változtatás mögött a szándék áll, hogy az Európai Bizottság ezzel próbálja meg rábírni a szervezeteket az EVS adatbázis újabb, alternatív változatának használatára, ami minden olyan adatot és információt tartalmaz, amelyre neked szükséged van.

 

EVS hirdetések adatbázisa

Az Európai Ifjúsági Portálon elérhető EVS hirdetéseket tartalmazó adatbázis naprakészen tartalmazza az önkénteseket aktuálisan kereső fogadó szervezet felhívásait.

https://europa.eu/youth/volunteering_hu

 

 

Naponta kerülnek ide újabb és újabb EVS felhívások, tehát érdemes sűrűn ránézni. Ez a hirdetési adatbázis viszonylag új, annak ellenére, hogy egy-két éve már működik. Előnye az EVS adatbázishoz képest az, hogy hirdetéseket itt maguk az EVS szervezetek készíthetik el, módosíthatják, törölhetik vagy akár újra aktívvá is tehetik azokat.

Annak ellenére, hogy több ezer EVS fogadó szervezet működik Európában, közülük még viszonylag kevés hirdet ezen az oldalon. Ennek magyarázata részben az, hogy a szolgáltatás viszonylag új, és az EVS szervezetek az utóbbi néhány évben hozzászoktak az EVS projekteket hirdető Facebook oldalak használatához. Érdekes fejlemény azonban, hogy az utóbbi hónapokban többszörösére nőtt az EVS hirdetési adatbázisban megjelentetett EVS projektek száma, ami azt jelzi, hogy egyre több szervezet kezdi használni ezt a szolgáltatást.

A hirdetési adatbázisban csak olyan EVS projekteket találsz, amelyek éppen résztvevőket keresnek. Az egyes hirdetésekben megtalálod a jelentkezés határidejét, jelentkezés módját és feltételeit, az önkéntesség tervezett kezdési és befejezési időpontját, és a hirdető szervezet elérhetőségeit is.

Érdemes odafigyelni az adatbázisban megadott határidőkre, mert ezek időnként gyorsan lejárnak. Készíts egy kis naptárt magadnak a számodra szóba jöhető EVS felhívások aktuális pályázati határidőiről, így nem maradhatsz le egyről sem.

A szűrőben be lehet állítani

  • a fogadó országot
  • az önkéntesség kezdő és befejező időpontját
  • az önkéntes projekt témáját

Ezek a szűrési feltételek biztosítják számodra azt, hogy csak olyan találatokat kapj a listádra, amelyek számodra érdekesek lehetnek.

Biztató előjel a jövőre nézve, hogy egyre több EVS szervezet használja az EVS hirdetési adatbázist, amit kifejezetten arra fejlesztettek, hogy te gyorsan és egyszerűen megtaláld a neked szóló az EVS projekteket. Ha mégis kevésnek érzed az itt fellelhető lehetőségeket, akkor továbbra is csak azt javaslom, hogy használd az EVS szervezetek adatbázisát, ahol minden EVS szervezet megtalálható.

Ha szeretnél te is EVS önkéntes lenni, az itt található jelentkezési lap kitöltésével tudod elindítani a folyamatot.

Az Európai Önkéntes Szolgálatról itt találsz részleteket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr8312006366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása