Már kb. egy hónapja nem írtam semmit és ezalatt annyi dolog történt, hogy attól tartok, hogy egy posztban nem tudnám őket kifejteni, tehát két részre fogom bontani a történteket. Ebben a részben egy fantasztikus hét eseményeit fogom feleleveníteni. Október 24. és 29. között legalább ezer kilométert tettem meg autóval, gyalog és busszal Kielcétől Krakkón a Wieliczka sóbányán keresztül Katowicén át Auschwitz-Birkenau megrázó falait meglátogatva egészen Wroclaw törpéktől hemzsegő utcáiig majd vissza Kielcébe. Tanács nr. 1.: ha személyautóval közlekedsz Lengyelországban, nem kell útdíjat fizetned csak az autópályákon, amiket az ott elhelyezett kapuknál meg is tehetsz, tehát nincs szükség matricára vagy bármilyen fizetést igazoló számlára a közutakon.

Wawel Kraków

Az első megálló Krakkó volt egy délutánra és egy délelőttre, ami határozottan kijelenthetem, borzasztóan kevés erre a csodálatos városra. Arra volt elég, hogy sétálhassunk az óvárosban és a zsidó negyedben, ahol az egyik legmeghatározóbb élmény ért az egész utazás alatt. A hangulatos kis utcákon sétálgatás majdnem egyedül miközben egy hegedű szólt, olyan érzést keltett, mintha 100 évvel ezelőtt lennék ott, soha át nem élt emlékek idéződtek fel. Másnap a Waweli székesegyházban (a királyi palotára nem volt időnk) láthattam a Zsigmond harangot, Báthory István sírját és Szent Kinga ereklyéit. Érdekes és felemelő érzés volt látni, hogy mennyire fontosak ezek a magyar és erdélyi személyek a lengyelek számára. Persze a Wawel sárkányát sem hagytuk ki, meg a Visztula parti Walk of Famet a kimondhatatlan nevű Benedict Cumberbatch kézlenyomatával többek között. Tanács nr. 2.: Ha a várba tartasz és a kapuban önjelölt idegenvezetők megpróbálnak megállítani, hogy majd ők körbevezetnek, mondj nemet, mert nem ők a hivatalos idegenvezetők, menj, vedd meg magad a jegyet és kérj audio-guide-ot, mert jobban megéri és akár magyarul is meghallgathatod a hely nevezetességeinek történetét.

No comment

Kedd délután a Wieliczka sóbánya mélyére ereszkedtünk le. A jegy nem a legolcsóbb, pláne ha 26 év fölött vagy és nem lengyel, de nagyon megéri. 130 méter mélyen látva hogyan dolgoztak a bányászok évszázadokon át, az ember átértékeli, hogy mennyire nehéz munka lehetett és lehet ma is ez. A világ legrégebben működő sóbányája olyan, mint egy város étteremmel, kávézóval, játszótérrel, souvenir boltokkal, Szent Kinga kápolnájával, ahol vasárnaponként misék is vannak. Mai napig folyik ott a kitermelés, de már nem hagyományosan, hanem a víz segítségével, kioldják a sót a kőzetből, majd a sós vizet desztillálják, így nyerik ki a sót belőle. A túra több mint három óra,folyamatos séta, de az útvonal gondosan kialakított, a termek jól megtervezett látványosságokkal vannak berendezve, a biztonságra nagyon odafigyelnek és a túravezetők felkészültek, jól beszélnek angolul és segítőkészek. Tanács nr. 3.: Ha ilyen helyekre, mint Wieliczka vagy Auschwitz autóval mész a parkolás nem olcsó, de érdemes odafigyelni, hogy hol is hagyod az autódat. Azok a parkolók, ahol emberkék egy táblával állnak kint és integetnek, hogy oda mehetsz, nem a legbiztonságosabbak és nem sokkal olcsóbbak, nem a hivatalos parkolók, messzebb vannak a látványosságoktól, tehát jobb, ha a hivatalosakat választod. A bánya után Katowice felé vettük az irányt, ahol már csak alváshoz volt erőnk.

Wieliczka Saint Kinga Chapel

Szerdán délre mentünk Auschwitzba és Birkenauba, ahol sikerült egy jó ebéd után egy amerikai idegenvezető segítségével megnézni a táborokat (az ebédet ajánlom mindenkinek, mert hosszú a program és csak nagyon kis táskát lehet bevinni). A túra Auschwitzban kezdődött, ahol a híres kapu is található a hírhedt felirattal. Szörnyű érzés volt azon a helyen sétálni, ahol közel más félmillió zsidó, amelyből több mint 460 ezer magyar volt. Borzongató volt a tudat, hogy azokon a köveken sétált 14 évesen Kertész Imre, elszorult a szívem, mikor a pince lépcsőin sétáltam lefelé, tudva, hogy ezrek mentek ott le és többé nem jöttek fel. Az egyik épületben a falakon emberek képei lógtak, valaha élt lélegző, érző, álmokkal és vágyakkal rendelkező emberekéi, akik csak pár számmá váltak és néhány hét vagy hónap után meghaltak vagy eltűntek. Soha nem fogom tudni megérteni, hogy az ember hogyan képes önmagából kivetkőzni és ilyen embertelenségeket elkövetni. A több mint két órás látogatás alatt végig gombóc volt a torkomban és könnyek a szemem sarkában. A lélek azon a helyen megmutatja, hogy létezik, a szív majdnem megszakad, a gyomor összeszorul és folyamatosan kavarog az emberben az undor, a sajnálat, a düh és az értetlenség furcsa keveréke. Szobák vannak tele használati tárgyakkal, emberi sorsok maradványaival, amik azt bizonyítják, hogy oda nem meghalni készültek az emberek mégis milliók egy szűkös marhavagonból (Birkenauban egyet látni is lehet) a szelektálás után vagy egy barakkban kötöttek ki 400 vagy annál többed magukkal vagy „tusolni” küldték őket a gázkamrákba. Auschwitzból öt perc alatt átvitt minket egy busz Birkenauba, a haláltáborba, ahova tényleg meghalni vitték az utolsó időszakba az embereket. Sokkal nagyobb az alapterülete, de kevesebb a meglátogatható létesítmény, viszont hatalmas sétát lehet a területen tenni. Látható egy gázkamra maradványa, amit felrobbantottak a nácik mielőtt erőltetett menetben a foglyaikkal elhagyták a tábort. Pár barakkba is bele lehet menni, ami szörnyű, mert az állatiasság olyan bizonyítéka tárul az ember szeme elé, ami örökre megváltoztatja az emberiségbe vetett hitet. Rám legnagyobb hatással három helyszín volt: Auschwitzban a terem tele emberi hajjal, amiből kimutatható a rovarirtó méreg, amivel kivégezték őket és a pince, ahol az egyik részben álló cellák voltak, amelyekben a rabok egész éjjel álltak, mert csupán akkora volt, majd napközben 11 vagy 12 órát dolgoztak. Birkenauban az a barakk, ami olyan sötét és állatias volt, hogy otthon a disznóink annál jobb helyen vannak tartva, nem beszélve róla, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt bennük fűteni, az alsó ágy pedig tulajdonképpen maga a padló volt, ahhoz képest, ami ott volt, Auschwitz egy hotelnek tűnt. A közel négy órás túra végére lelkileg és testileg teljesen kimerülsz, de megéri, mert olyat kapsz, amitől elgondolkodsz az életeden és a jövődön, megfogadod, hogy minden erőddel azon leszel, hogy a világban ilyen soha ne történjen, hogy elvakult politikai ideológiák nem veszik el tőled az emberséged és te sem más emberekét. Mindenkinek ajánlom, hogy életében egyszer meglátogasson egy ilyen helyet, mert az ott történtek nyomasztó légköre nem múlik el nyom nélkül.

Auschwitz

Katowicére, ami végül is egy elég nagy bányász- és ipari városnak bizonyult, csupán pár óránk maradt, így úgy döntöttünk, hogy csak a minket vendégül látók környékét, Nikiszowiecet nézzük meg. Nem bizonyult rossz döntésnek, mert a bányászok számára épített városrész olyan, mint egy angolszász kisváros vörös téglás virággal befuttatott házakkal, belső udvarokkal, macskaköves utcákkal, csodálatos. Ezek után már csak Wroclaw volt hátra. Pontosan másfél napunk volt rá, majdnem elég, de úgy érzem egy hét is kevés lenne. Megnéztük a város főterét, ahol a házak színesek és nagyok, középen pedig egy múzeum is van, ahova ingyenes a belépés, ha nincs valami különleges kiállítás (ott jártunkkor porcelánfigurák voltak a külön teremben, nem érték meg az árukat). Pénteken város más központjának más részei mellett a Nemzeti Múzeumban is jártunk, ahova kevés volt az idő, és ami tele van a város templomaiból összeszedett ereklyékkel, így célszerűbb a múzeumlátogatás, mert egy helyen megtalálható minden (tényleg a dolgok fele a Szent Erzsébet templomból van). A pénteki kilométerek után egy igazi önkiszolgáló menzán ettünk, potom áron, és 6 után még annál is olcsóbb (a hely neve Bazsalikom vagyis Bazylia, az egyetem egyik épületében van). A város hangulata magával ragadó, fiatalos mégis van benne valami tradicionális, egyszerű mégis nagyon modern, ideális fiatalok számára egy kultúrával és szórakozással teli kalandra. A város legaranyosabb látványosságai a törpék, tényleg mindenhol megtalálhatóak, mostanra valószínűleg több mint 100 lehet belőlük. A kommunista időkben a törpék voltak az ellenállás jelképei, a nyíltan kommunista ellenes feliratokat folyamatosan lefestették a rend őrei, így a leleményes mozgalom tagjai törpéket kezdtek mindenhova festeni, amikkel üzentek egymásnak. Igazából az egész túrán ez volt a kedvenc helyem, garantáltan visszatérek még.

Wroclaw

Szombaton egyenes út vezetett vissza Kielcébe, ahol már várt az EVS-ween. Őszintén, amikor megérkeztem, annyira fáradt voltam, hogy 3 másodperc alatt el tudtam volna aludni és még jelmezem sem volt. Aztán végül a lányok által készített művér (piros bogyókból, szóval természetes volt, ragadós és édes, szóval akár le is lehetett rólam nyalni, arról, hogy megtörtént-e, nem nyilatkozom) és némi fehér festék segítségével majdnem “élethű” zombit sikerült magamból varázsolni. A buli nagy siker volt, mi legalábbis nagyon jól éreztük magunkat, decemberben jön a következő. Tehát ez a hosszú írás egy hét eseményeit gyűjtötte össze, a következő is hasonlóan hosszú lesz, lehet rá lelkileg készülni.

EVS-ween

A bejegyzés eredetije itt található: http://polonteersdiary.tumblr.com/post/153606168545/polontrip-and-evs-ween