Dóra egy olyan országban EVS önkéntes, ahová 16 év óta most küldtünk először résztvevőt. Csehország nem kedvelt célpontja a magyar fiataloknak, ha EVS önkéntességről van szó. Tucatjával mennek az emberek Spanyolországba, Olaszországba, Svédországba, Németországba, sőt, az utóbbi években Lengyelországba is. Hogyan köt ki mégis valaki Csehországban, amikor egy szót nem beszél csehül, és korábban semmi sem kötötte őt ehhez az országhoz?

Bármi is legyen a válasz, jobban értékeljük, ha tudjuk, hogy milyen értékek rejlenek ebben a Közép-európai országban, amit rendre elkerültek a nagy háborúk. Én magam az utóbbi években kétszer is jártam a cseheknél. Mindkét alkalommal egy-egy hetet töltöttem el a történelmi városokban és jó sörökben gazdag országban. A csehek híresek különleges humorérzékükről, és az élet habos oldalának élvezetéről, ami nem csak a sörivásban, de a magas színvonalú fesztiválokban is megnyilvánul. És hogy milyen a cseh humor? Képesek még a reklámból is viccet csinálni, amint ezt az egyik nagy mobil szolgáltató reklámfilmjében is láthatjuk. A humoros szpotokból egész sorozat készült néhány éve, mégpedig olyan minőségben, ami odaköti az embert a képernyő elé.

Dóra egy kisvárosban, Strakonicében EVS önkéntes 7 hónapja egy kulturális fesztiválokat szervező alapítványnál. Nyáron volt is alkalmunk személyesen találkozni, ahol a kétévente megrendezett nemzetközi dudafesztiválon, a szervező csapat tagjaként beszélgettem vele.

Úgy látom, hogy nem unalmas a munkád. A fesztivál fellépői között mindenféle európai nemzet képviselteti magát a Kaukázustól egészen Írországig. Számítottál ilyen jellegű felhozatalra, amikor az EVS-ről álmodoztál?

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy eszembe se jutott, de egészen másképp képzeltem el. Spanyolország volt az álmom, ahol fél éven keresztül próbálkoztam, hogy helyet kapjak. Először alig érkezett válasz a kiküldött leveleimre, pedig vagy ötven helyre elküldtem az önéletrajzom. Elképzeltem magamban egy kellemes spanyol tengerparti várost, ahol mindenféle afrikai országból érkezett bevándorló gyerekekkel foglalkozom. De rá kellett jönnöm, hogy ha nagyon ragaszkodom az álmom minden részletéhez, akkor csak sokára jutok ki az EVS-szel külföldre.

Mit tartottál fontosabbnak? Magát az EVS-t vagy Spanyolországot?

Hát persze, hogy Spanyolországot. Nagyon nehéz volt feladni az elképzelésem. Hosszú hónapokba telt, mire rájöttem, hogy mit is szeretnék valójában. Először csak azt akartam, hogy külföldön, és ha lehet Spanyolországban dolgozhassak multikulturális környezetben. Aztán szembesültem azzal, hogy mindig van egy apró, de fontos részlet, ami nem stimmel. Vagy túl magas volt a nyelvtudás iránti elvárás, vagy nem engem választottak az interjút követően, vagy azonnal ott kellett volna hagynom az addigi életem, vagy a kiválasztási interjún kiderült, hogy a csodálatosnak tűnő projektet arrogáns seggfejek vezetik.

Mennyire voltál elkeseredve, amikor a rossz híreket kaptad?

Csak egy kicsi ideig, néhány napig. Gondolatban próbáltam új célokat keresni. Aztán találkoztam egy barátommal, aki EVS önkéntes volt korábban Belgiumban. A tapasztalatai alapján egészen új szempontokat tudott adni a projekt kereséshez. Emlékszem azt mondta, hogy nem az ország számít, hanem hogy azt csinálhassam, amit szeretek, amiben jól érzem magam. Javasolta, hogy nézzek körül más országokban is, és ne egy témára tegyek fel mindent, hanem csak zárjam ki azokat a témákat, amelyek számomra semmiképpen nem jöhetnek szóba, de az összes többire, amiben el tudom képzelni magam, legyek nyitott. Ő azt tapasztalta, hogy a projektek kategorizálása az EVS adatbázisban már önmagában is torz, és az ott leírtak nem mutatnak 100 százalékban hiteles képet egy szervezetről. Ez elgondolkodtatott és végül arra jutottam, hogy változtatok az elképzeléseimen. Próbáltam gondolatban elszakadni attól, hogy Spanyolországban van a helyem és migránsokkal kell foglalkoznom.

Ez azért elég nagy önfeladás, nem?

Hát igen, de már annyira elegem lett az otthoni munkahelyemből, a monoton munkából, hogy ez könnyebbé tette az újratervezést. Azt tudtam csak, hogy mennem kell, és valami egészen újat kipróbálni, ami újra lendületet adhat az életemnek. Amikor eljutottam idáig, épp akkor kezdődött a fesztivál szezon otthon. És egyszer csak az egyik fesztiválon azon találtam magam, hogy el tudnám képzelni magam ezen a területen is. Megfogadtam hát a tanácsokat, és olyan országokban is keresgéltem, ami korábban eszembe se jutott volna.

Látszólag nem bántad meg.

Nem, egy kicsit sem, sőt! Rá kellett döbbennem, hogy sztereotípiákban gondolkodtam sokáig. Elég közösségi ember vagyok, és azt gondoltam, hogy csak mediterrán országokban, mediterrán emberek között érezhetem jól magam. Azt kell mondjam, hogy elég ostoba voltam, mert engedtem azoknak a berögzült sztereotípiáknak, amiket belénk programoznak. Most, hogy itt vagyok, és megtaláltam azt, amit kerestem, mindenkinek azt üzenem, aki EVS-ben gondolkodik, hogy lazán kezelje az álmait. Mindenhol vannak jó közösségek, jó projektek, jó emberek. Az én esetem azt mutatja, hogy végül egészen máshol találtam meg azt, amit kerestem, és sokáig nagyon nem jó helyen keresgéltem.

Na jó, ez így nagyon szép konklúzió, de itt nem tanulhatsz spanyolul.

Ez igaz, de nem is adtam fel ezt az álmom örökre, csak most éppen jegelem egy kicsit. Csehül soha nem fogok megtanulni rendesen, azt már látom, de nem is volt soha a terveim között. Az itteni csapatban az angolt használjuk munkanyelvként. Mindenki beszél valamilyen szinten angolul. A gyengébben beszélők a jobbaktól tanulják a nyelvet. Gyorsabban lehet így haladni, mint egy nyelvtanfolyamon. Az elején nehéz volt megszólalni, mert féltem a hibáimtól, de egy hét alatt eltűntek a gátlásaim.

Miből áll egy napod?

Nagyon változatos. Attól függ, hogy éppen milyen rendezvényre készülünk. Most éppen a dudafesztivált csináljuk. Ez itt elég nagy rendezvénynek számít. Több száz fellépő van. Alig tudnék európai országot mondani, ahonnan nincs résztvevő. Én abban a csapatban vagyok, akik a fellépők mellé rendelt tolmácsokat irányítják. Minden reggel eligazítást tartunk, aztán ahogy kiadtuk a napi feladatokat, máris készítjük elő a következő napot: melyik tolmácsnak mikor és hol kell lennie, mit kell megbeszélnie a fellépőkkel és hasonlók.

Vannak spanyol résztvevők is?

Két együttes is érkezett. Az egyik Katalóniából, a másik Galíciából.

Megismerkedtél már velük?

Nem igazán, mert még nem volt időm rá, de már láttam őket a színpadon játszani.

Érkeztek a fesztiválra magyarok is?

Igen, egész sok tagból álló együttes érkezett otthonról. Velük már találkoztam és beszélgettünk.

Korábban ismerted ezt a hangszert?

Elég ciki, de azt hittem, hogy a duda egy skót hangszer. Itt tanultam meg, hogy valójában egész Európában ismert és elterjedt.

Térjünk vissza az EVS-re. Mint tapasztalt önkéntes, milyen tanácsokat tudsz adni azoknak, akik még csak tervezik, hogy  részt vesznek ebben a programban?

Semmiképpen se tegyenek fel mindent egy lapra. Az EVS tréningeken beszélgettem erről a többiekkel, és az volt a benyomásom, hogy aki lazábban kezelte a jelentkezést, az előbb és egyszerűbben talált fogadó szervezetet.

Azért a te próbálkozásaid alapján nem mondanám, hogy rosszul csináltad. Említetted, hogy vagy ötven helyre elküldted az önéletrajzod. Ez elég nagy nyitottságra vall.

Igen, ez igaz, de görcsösen ragaszkodtam egy országhoz, egy nyelvhez, egyfajta témához.

Mit csinálnál még másképp a mai fejeddel?

Egészen másfajta önéletrajzot készítenék. El kell felejteni a kialakult sémákat, mert azok keretek közé szorítanak. Kialakult egy séma, amit mindenki ész nélkül alkalmaz, és a szokásos unalmas szempontokba próbálja belesűríteni élete regényét. Ráadásul itt senki nem kíváncsi arra, hogy milyen iskolákba jártam vagy milyen nyelvvizsgával rendelkezem.

Akkor mi az, ami számít?

A kreativitás. Az, hogy kapok egy feladatot, és hogyan tudom megoldani szakismeret nélkül. Hogy mennyire találom fel magam új helyzetekben. Ha találkozom egy problémával, akkor milyen jó megoldásokat találok ki rá.

Ezt a képességet hogyan lehet jól bemutatni egy önéletrajzban?

Nem vagyok egy kifejezett önéletrajz szakértő, ezért csak azt tudom mondani, ami a saját tapasztalatom. Szerintem nem kellene ragaszkodni az önéletrajzban megszokott felsorolásokhoz, évszámokhoz, tárgyilagos információkhoz, hanem a saját szavainkkal, a saját stílusunkban le kell írni azokat a tapasztalatokat, amikkel rendelkezünk. Ezek nem csak munkatapasztalatok. Nem is biztos, hogy egy fiatal rendelkezik munkatapasztalattal.

Mondanál egy konkrét példát?

A nyelvi nehézségek elég jó példa erre. Ahogy otthon, itt sem beszél mindenki angolul. Amikor az iskolában tartunk foglalkozásokat az alsósoknak, akik még nem beszélnek idegen nyelveket, akkor elég nagy szükségünk van a kreativitásunkra. Hogyan magyarázol el valamit egy olyan gyereknek, akivel nem beszélsz közös nyelvet? Ráadásul közben összevissza rohangálnak.

És hogyan?

Gesztikulálsz, mutogatsz, rajzolsz. Próbálod egyszerűen elmondani azt, amit elmondhatnál bonyolult módon is. És működik. A gyerekek fogékonyak erre.

És ezt hogyan mutatnád be az önéletrajzban?

Jó kérdés. Hát úgy, ahogyan most elmondtam neked.

Téged miben fejleszt az, hogy EVS önkéntes vagy?

Abban, hogy ne rettenjek meg olyan feladattól, amihez nem értek, amit nem tanultam soha az iskolában.

Ezek szerint az EVS egyfajta iskola, csak másképp, mint ahogy azt megszoktuk?

Hát erre még nem gondoltam soha, de érdekes gondolat. Azt hiszem, hogy ha minden iskola olyan lenne mint az EVS, akkor az emberek szeretnének iskolába járni.