Hoppsza | sztorik önkéntesektől

Akkor én most egy évre lelépek, puszi! – EVS önkéntes Skandináviában

2016. január 27. 09:22 - Mokos Béla

Lacó Viki írása

Lacó Viktória angol nyelvű blogot vezet skandináv EVS önkéntes élményeiről. Az alábbi, lebilincselően inspiráló írásban beavat minket történetébe: megtudhatjuk, mi motiválta őt harminc évesen a pályázat benyújtására, milyen érzések kavarogtak benne a nagy lelépés előtt, hogyan tudott a skandináv hétköznapokhoz alkalmazkodni, és milyen változásokat hozott a világszemléletében ez az élmény. Folytatásos vendégposzt a mesebeli északról.

 

EU által szponzorált önismereti tréning

Lassan egy év telt el azóta, hogy azon az ominózus estén, egy ismereten Dél-svéd kisváros pályaudvaráról szakadó hóesésben szánkón hazavontattuk a csomagjaimat az új otthonomba. Innentől egy év várt rám Växjöben egy NGO-nál, ami Erasmus+ mobilitási programok szervezésével, bevándorlókkal, női egyenjogúsággal, megváltozott képességű és funkciózavaros fiatalokkal és felnőttekkel, illetve kisállat-napközivel foglalkozik. Az Európai Önkéntes Szolgálat adja a keretet, az én feladatom pedig az, hogy megtöltsem tartalommal.

nevtelen-1.jpg

Hogyan keveredtem épp ide?

Az éves célkitűzés: összehozni egy EVS-t, mert már nincs hova halasztanom. Azt hiszem 2010 körül hallottam először az EVS-ről, erről a fiataloknak szóló programról, aminek a lényege, hogy külföldi, nem-formális tapasztalatszerzés útján új készségeket tanuljunk, aktív állampolgárokká váljunk és hozzátegyük a magunkét a civil kezdeményezések fontosságához, nem utolsó sorban pedig helyzetbe hozzuk magunkat a munkaerőpiacon. Mivel az ország, sokszor a nyelv, a lakóhely és a téma is új, az embernek újra és újra le kell szkennelnie magát, hogy a kihívások megoldásához a számára legélvezetesebb és legtöbb tapasztalatot nyújtó stratégiát válassza. Olyan ez, mint egy EU által szponzorált real life önismereti tréning, ahol nem csak mi önkéntesek, de a környezetünk is gyarapodik. Na, ez nálam is évek óta a listán volt, de mindig volt valami/valaki, ami/aki visszatartott: vagy a tanulmányaim befejezése, vagy párkapcsolat, kutya-macska-aranyhal, pénzkeresés, stb. Kötődések, amikről úgy gondoltam, nem tudok és nem is akarok elszakadni. 2014-ben jött a több ponton is alátámasztott fordulópont, ami berúgta a motort.

Az utolsó pillanat szülte motiváció

Mivel a naptár szerint megállíthatatlanul közeledtem a 31. életévem betöltéséhez, ez megkongatta a vészharangot, hiszen a pályázatok beadásáig a 31-et tanácsos nem betölteni. (Amúgy 17 éves kortól lehet belevágni az életre szóló kalandba, de az a tapasztalatom, hogy a húszas évek közepe körül/ után adja a legtöbbet.) Közben az is egyre inkább világosabb lett, hogy a magyar-kultúratudomány szakos bölcsész és tanár diplomámmal, egy szuper egyetemről, még külföldi tanulmányokkal is, borzasztóan korlátozottak a lehetőségeim a munkaerőpiacon. A továbblépéshez szükségem volt biztos nyelvtudásra, külföldi tapasztalatra, további, az iskolapadban nem megszerezhető tudásra és tapasztalatra. Zárókőként az akkor már jó ideje a sekélyesben himbálózó párkapcsolatom is zátonyra futott, és az ezt követő aktív lázadó-hedonista fázis sem vezetett hosszútávon sehova.

nevtelen-2.jpg

Mivel az EVS partnerségi alapon működik két ország között, első körben egy magyar küldő szervezetet kellett találnom. Általában mindegyik szokott infónapokat tartani, ezekre érdemes ellátogatni, ahogy az éves össznépi eseményekre is, rengeteg infóval és kontakttal lehet gyarapodni. Már nem emlékszem kristálytisztán, de azt hiszem, én egy ismerősöm Fb posztja alapján találtam meg a Fiatalok a Vidékért Egyesületet, egy szuper családias szervezetet, akik az elejétől a mai napig hihetetlenül sokat segítenek minden téren, nagyon profik, remekül együttműködünk, olyannyira, hogy ez a szervezetünk programjaiban magyar inváziót szült.

A következő lépés a fogadó szervezet levadászásából állt. A cél: Észak. Vagyis Norvégia, Izland, Svédország, Finnország, illetve kicsit Portugália, Olaszország, Hollandia, amikor már kezdtem túlzásba vinni téli időjárás jelentések csekkolását. Egy 328 tételes, csinosan vezetett Excel táblázatban tartottam számom a projektek adatait, amikre jelentkeztem, és a válaszokat, amiket kaptam. Már az megmosolyogtató volt, hogy a válaszadási arány Északról sokkal szignifikánsabb volt, tehát jó úton jártam, menni fog ez, jó helyem lesz – gondoltam. Több szervezet is kiválasztott, beadtuk a pályázatokat, úgyhogy innentől jött várakozás és elengedés.

Az életem a következő évben a saját korlátaim megdöntésének kísérleti telepe lesz

Vajon elfogadják-e a projektemet? Mi lesz, ha nem? Pályázzak azért közben is? Maradjak nyugton már kicsit és drukkoljak? Elvégre már vagy 8 hónapja ezzel molyolok. Mi van, ha nem jön össze semmi és kicsúszom a határidőből? És egyébként is, mi köze van a sejtjeim regisztrált életkorának egy olyan mérföldkőhöz, ahol lifelong fejlődhetek és ez mindenkinek jó?!

Nem volt mit tenni, vártam. Végül megjött az eredmény: néhány projekt bedőlt, néhány kontakt eltűnt, de az egyik svédet elfogadták és én még mindig hezitáltam.:) Megragadjam ezt a lehetőséget, ami egyértelműen nem az álom, vagy küzdjek azért a csúcsért, amit eredetileg megcéloztam?

nevtelen-3.jpg

Így utólag visszatekintve a cirkuszban is bőven megállta volna a helyét az a parádé, amit ez tanácstalanság kihozott belőlem; jó esetben kétnaponként, rossz esetben naponként háromszor változtattam meg a döntésemet: megyek, nem megyek, megyek… Persze a barátok próbáltak segíteni, én pro/kontra listákat gyártottam, osztottam, szoroztam, átlagoltam, deriváltam, TedX videókat néztem és pszichológiai kutatásokat olvastam „Hogyan hozzunk nehéz döntéseket” témában, de egyikben sem volt ott a válasz az én kérdésemre. Végül már annyira elegem lett ebből a töketlenségből és magamból is, hogy eldöntöttem, kész, megyek és jó lesz!!! Mindezt azért írtam le nektek ilyen részletesen, hogy átérezzétek mindazt, ami az „Elindulni a legnehezebb” mondás mögött van.

Az is egyértelmű volt, hogy ha ezt össze tudtam hozni, innentől kinyílik a világ, és az életem a következő évben a saját korlátaim megdöntésének kísérleti telepe lesz. Tudtam, hogy nem fogok ezalatt az egy év alatt hazalátogatni, mert éltem már korábban kicsit Berlinben, és tudtam, hogy rosszabb a közepébe beékelni valamit, ami akkor már nagyon távol van. És egyébként is: haza mindig lehet menni, de rám most más várt.

Az indulás előtti két hétben gyors felmondás, bürokratikus csavarok szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb orgiája, pakolás, logisztikázás, nemférekbeabőröndbe, lakásürítés, -kiadás és gyors tájékoztatás a szülőknek, hogy

…akkor én most egy évre lelépek, puszi!

Emlékszem arra a fura állapotra, amikor beléptem a ferihegyi terminálba és óriásira nyílt kék szemekkel fogadtam be a világot körülöttem. Bár fizikailag akkor debütáltam a nemzetközi zónában, valójában ez egy folyamat volt, ami jóval korábban kezdődött. Nem csak azon kellett dolgoznom, hogy teljes mellszélességgel ki tudjak állni a döntésem mellett, hogy miért is lépek ki a napok rutinjából, a szociális és pénzügyi biztonságból és miért jó nekem 12 hónapig önkénteskedni külföldön. De ez az idő segített elsajátítani egy köztes állapotot, ahol bár még otthon voltam, éltem az életem és őrült mód’ csavartam ki belőle mindent, amit csak lehetett, de fejben és lélekben már odébb voltam vagy 1000 km-rel.

nevtelen-4.jpg

Készültem az ismeretlenre, borzasztó erősen vonzott, és mégis ott volt egy aprócska keserédes íz a számban: mennyi olyan apróságot fogok Magyarországon hagyni, amik az életemet olyanná tették, amilyen: barátokat, közös nevetéseteket, családot, kirándulásokat, a pezsgő budapesti éjszakai életet, tárgyakat, a kedvenc helyeimet, stb. Elkezdtem eggyel kevesebb pulcsit hordani, mert tudtam, hogy a svéd tél keményebb lesz és nem akartam rögtön leamortizálódással startolni. Azóta megtapasztaltam, hogy az első 1 hónapban MINDENKI kicsit beteg lesz. Nem feltétlenül az időjárás miatt, de valójában ez egy sokk a szervezetnek is, neki is meg kell tanulnia lereagálnia a klíma-, ritmus-, élelmiszer-, és még mi mindenváltást, és ezt jó nem alulértékelni.

Valami rettenetesen szorított belül, valamitől nedves lett az arcom

Szállt fel a gép – 4 óra késéssel az erős havazás miatt – és a kíváncsiság és vágyakozás mellett valami rettenetesen szorított belül, valamitől nedves lett az arcom. Mielőtt álomba zuhantam (napok óta alig aludtam az izgatottság miatt), arra gondoltam, hogy a felhők milyen csodálatosak; hogy a tejfehér köd jótékony fájdalomcsillapítóként ölel körbe, palástot terít arra, ami percről percre inkább mögöttem, semmint körülöttem van, és én már nem vagyok benne ugyanúgy, mint korábban. Finoman leválaszt az észlelésről, térről, időről, az életemről és átúsztat egy másik birodalomba. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ezt majd még egyszer át fogom élni, egy egészen más országban. De ez egy másik sztori…

nevtelen-5.jpg

Az is régóta tervben volt, hogy mielőtt beüt a saját család „krach”, kicsit még éljek kommunában felnőttként, ahol az emberek közel állnak egymáshoz, megosztanak dolgokat, és mindezt önkéntes alapon teszik. Nem, ez sem könnyű, minimum négyen, maximum heten, gyerekekkel együtt lakni, mi több: élni. Pláne, ha ehhez hozzávesszük a skandináv családi házak téglát nélkülöző faszerkezetét, ahol így a helyiségek közötti hangszigetelés a minimumra redukálódik. Viszont az együttélés által olyan perspektívákat ismerhettem és tapasztalhattam meg közelebbről, amit 70 internetes cikk elolvasása sem tudott volna közelebb hozni.

Átalakult a prioritás listám, a gondolkodásmódom

Egy svéd családdal lakom együtt egy kis faluban, szó szerint az erdő mellett (OK, a politikai korrektség kedvéért: itt kisvárosnak nevezik) 25 percnyi buszútra a Växjötől, ahol dolgozom. Korábban soha nem laktam vidéken, nem voltam „bejárós”, és igen, otthon még sokszor röhögtünk azon, hogy két hónap után tuti hazamegyek, úgyhogy majd valamelyik klubban úgyis találkozunk. Nem így lett. Ez a 2×25 percnyi út – ami egyébként babapiskóta Svédország méreteihez képest – valódi me-time lett: felkészülés és levezetése a napnak, célok megfogalmazása, önreflektálás, sokszor a sok újdonságtól csak 25 perc black out. A buszok percre pontosan indulnak – ha nem fél perccel előbb, van, hogy doubledeckerrel járok haza, és közben élvezem az erdők, fenyvesek és tavak előre be nem ígért biokiállítását, gyönyörködöm a zöld milliónyi árnyalatában, a csillogó tavakban, a hóviharban, a virító repceföldekben, mikor mi jut. Átalakult a prioritás listám, a gondolkodásmódom, és ma már sokkal jobban élvezem a vidéki életet, a sportot és a szabadságot, mint az aszfaltrengeteget, a tömeget és a szociális normákat.

nevtelen-6.jpg

Mi együtt: a svéd család, a frissen ideköltözött új nigériai-kínai családrész, és mi, francia, bolgár és magyar önkéntesek nemcsak a teret, hanem mindennapi örömeinket és kihívásainkat is megosztjuk, hiszen ennyien, ilyen diverzitásban együtt lakni 365 napig… kihívás, na. Mindeközben észrevétlenül is csiszoljuk a sztereotípiáinkat és ismereteinket egymás kultúrájáról, tanulunk egymástól és egymásról, és közelről belelátunk a svéd életstílusba, a szokásokba, a gyerekek iskolai életébe, a mindennapokba.

Amikor elkap az utazás-gépszíj

Rendes bevétel nélkül utazgatni a skandináv államokban?! Ez akár az oximoron kortárs definíciója is lehetne. És mégis! Soha nem utaztam még annyit, mint ebben az évben: 24 napos szabim alatt jártam a Feröer-szigeteken, Norvégiában és Dániában, Finnországban, Észtországban, Lettországban, Svédország több pontján és épp készülök Németországba. Repültem, vonatoztam, fél napokat utaztam 8 szintes gigakompon, hullámokon táncoló játékkompon, stoppoltam, vezettem.

Ehhez négy egyszerű trükköm volt. Egyrészt igyekeztem mindig félretenni a kaja- és zsebpénzből, másrészt húztam egy limitet, amit nem léptem át jegyvásárláskor, harmadrészt: couchsurfing, illetve kicsi bevétel az otthoni kecó kiadásából. Ez a logisztika és tudatosság tervezésre tanított: a legolcsóbb helyeken tudtam le a bevásárlást, a hobbi-vásárlást és divat hiúságot teljesen töröltem az életemből, a helyi árak mellett az alkoholról és bulizásról szintén meglepően könnyű volt leszokni. (Egész Skandináviában alkohol monopólium van, hol szigorúbb, hol kevésbé, de pl. a helyi boltban max. 3,5%-os sört lehet kapni, Norvégiában azt is csak 18 óráig hétköznap, utána lezár a kassza és nem veszi be. Ennél karakteresebb nedűigényeket a speciális boltokban vagy bárokban, éttermekben lehet kielégíteni.) Természetszerűleg kimaradt néhány spontán vonatra felugrás is, hiszen Svédországban sok vonat nem fix jegyárral közlekedik, hanem a repülőjegyárakhoz hasonlóan az utazás időpontjához közeledve arányosan drágul. Mielőtt eljöttem, Budapesten fogadtam couchsurfereket, ez elég pozitív hátszelet adott ahhoz, hogy most az én köröm következzen. Minden hostom zseniális volt, hálás vagyok nekik, hogy nem csupán a kanapéjukat/matracukat osztották meg velem, hanem pár napig az életüket és az idejüket is, hogy megismerjük egymást, hogy körbemutassanak a helyen, meséljenek a szokásaikról, hogy elmenjünk sörözni, vagy épp főzzünk egyet közösen.

nevtelen-7.jpg

Stoppolás, túrázás, sátrazás, és a többi

Nagyon klassz, és ilyen lakhatási háttérrel szükséges is néha elvonulni egy kicsit a magányba is, amire pl. a túrázás, sátrazás, vagy akár az airbnb is kiváló, de összehasonlítva mindig a helyiekkel való kapcsolat volt az, ami felturbózta az utazásaimat. Utóbbi pedig helyrebillentette a külső-belső inputok egyensúlyát.

Stoppolás terén is sokat fejlődtem, mostanra már magabiztosabban ugrok be idegenek mellé az autóba és könnyebb ráhangolni magamat és a társaságot is egy kis beszélgetésre. Amúgy Svédországban nem jellemző, hogy az emberek stoppolnának; egy kicsit az autósok is tartanak tőle, hiszen a hírekben többször tudósítottak rablásokról és ugye ez nem az a nemzet, ahol az emberek „Ollallaaa bonita!” kurjantás közepette egymás nyakába ugranak, viszont többnyire elég jól elkerülik az ezzel fenyegető szituációkat. :) Ennek ellenére mindenki szuper segítőkész, és megértik, hogy ha felteszed a hüvelykujjadat, akkor valószínűleg szükséged van külső segítségre. Ők az a nemzet, akiknek tényleg fel lehet dobni a napját azzal, hogy valakinek segíthettek, csak fontos észben tartani, hogy az első lépést sosem ők teszik meg. Semmilyen téren.

Pakolásról is volt mit tanulni: azt kell mondjam, hihetetlen mennyiségű sz**t vagyunk képesek magunkkal cipelni, pláne mi nők, de a hosszú túrák és a kilogrammok rámutattak: ezeknek a harmada lazán nélkülözhető, jobb egy profi darab, mint több, egymást helyettesítő, helyet foglaló közepes, és a zokni is tökéletesen jó 2 napig, a 14 fokos feröeri nyárban úgysem lehet beleizzadni.

Svédország multikulturális, toleráns és befogadó társadalom

Lassan egy éve dolgozom egy meglehetősen sokszínű szervezetben, aminek köszönhetően rengeteg ismeretlen szituációval találkoztam. Korábban kerültem a korlátozott képességű emberek jelenlétét, egyszerűen azért, mert nem tudtam, hogyan bánjak velük, ezt sem tanítják, ezt is magunknak kell felfedezni. Itt minden munkanap együtt vagyunk, van, hogy én segítek nekik, van, hogy ők nekem; természetes lett számomra, hogy a recepciósunk egy nagyon jó fej vak csávó, a büfét pedig egy tolószékes kiscsaj viszi. Így vagy úgy, de kölcsönösen támaszkodunk egymásra. A szervezetünk nyitottsága rengeteg embert bevonz, így nagyon sokféle emberrel találkoztam, nyugodtan mondhatom, hogy a világ minden tájáról. Soha nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok a legtöbbet megtudni brazíliai zsidókról, a bosnyák háborúról, Szomália tevetej iparáról és a közel kelet aktuális történéseiről – első kézből.

nevtelen-8.jpg

Svédország nagyon multikulturális, toleráns és befogadó társadalom, ha valahol, hát itt igazán könnyen tanulható a nyugodtság és kiegyensúlyozottság, minden téren. Ezenkívül egyenjogúságban, munka-magánélet egyensúlyban, sportolásban és demokratikusságban is élen járnak. A kezdeti mézeshetek után persze az ember elkezdi összevetni a dolgokat a saját gondolkodásmódjával, tapasztalataival és rájön, hogy itt sem minden sugarcandymountain, ennek belátása elég praktikus. Szükség van erre az objektivitásra, hiszen senki sem légüres buborékból csöppen egy másik kultúrába – még ha mi, magyarok, többé-kevésbé osztozunk is több évszázados európai normákon –, hanem hozza magával az értékrendjét, a falafelt, a hijabot vagy éppen a gulyást. Amikor megpróbálunk beilleszkedni valahova, hajlamosak vagyunk le- vagy épp túlértékelni jelenségeket, de az a helyzet, hogy integrálódni csakis akkor fogsz, ha a kettő egyensúlyban, szintézisben van: ha megadod magadnak az esélyt, hogy reflektálj az egész útra: honnan jöttél, mit hozol, és merre mész, miért épp oda? Ez hihetetlenül izgalmas, életre szóló folyamat, ami az egész életünkre kihat, és jóval több holmi ideiglenes szerepjátéknál.

Az utazás befelé is kalandozás

Érdekes, hogy pont az utazásaim tanítottak meg rá, hogy a legnagyobb kihívás az, amikor a mindennapokat próbáljuk egy más lencsén keresztül nézni, helyi szinten. Minden utazás inspiráció, kalandozás befelé is, ami nyitottabbá és rugalmasabbá tesz minket, de hogy ezzel mit kezdünk, teljesen szubjektív. Az, hogy a másik mentalitásából, egy másik nézőpontból mit teszünk mindennapi szinten magunkévá, egyedül rajtunk múlik, és hé, van egy jó hírem: ebben senki sem korlátoz, az utat te magad taposod ki! 

A blogbejegyzés eredetije itt található: http://www.wanderlust.hu

Másodközlés a szerkesztő engedélyével.

 

nevtelen-9.jpg

Ha EVS önkéntes szeretnél lenni, kezdd azzal a folyamatot, hogy felveszed a kapcsolatot A Fiatalok a Vidékért Egyesülettel. Mi egy vagyunk a sok hazai EVS küldő szervezet közül. Ha arra vagy kíváncsi, hogyan találhatsz fogadó szervezetet, olvasd el az itt letölthető útmutatónkat.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hoppsza.blog.hu/api/trackback/id/tr228320636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nookedli 2016.02.01. 08:23:08

A multikulti Svédországról folyton jelennek meg cikkek, hogy a betelepülők erőszakolják a nőket és erőszakoskodnak az őslakosokkal. Kérdésem, hogy ez akkor most jó dolog?
süti beállítások módosítása